Kérem várjon, amíg JT Bemutató betöltődik képek ...
kínai medicinakínai orvosláskínai gyógyászatgyógynövények

Keresés

Add a Startlaphoz

Hírdetések

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Mellrák - kialakulásának lelki okai

melldaganatA mellrák nemcsak hogy a leggyakrabban előforduló női megbetegedés, hanem a legfélelmetesebb is. A legszebb és a legpuhább helyen keletkezik valami kemény és rosszindulatú, s ez rémületet vált ki. A rákról szóló általános fejezetben elmondottak a betegségre általában érvényesek. Az érintett szerv helye és speciális jelentése, pedig tovább bővíti a betegség jelentését, hozzáadva annak a szintnek a jelzését, amelyen a történés zajlik. Amikor a mell puha mirigyszövete, a természetes biztonság, az öröm és a kéj számára fenntartott hely megkeményedik, és rosszindulatúvá válik, akkor ez az anyaság, az érzékiség és a kapcsolatok témáját veti fel. „Az a valami" a legérzékenyebb helyen, a szív közelében találta el az érintettet, és a beteg megtartja magának, nem árulja el senkinek, hogy mennyire megsebezték. Így a testnek kell megmutatnia, hogy valójában mi is a helyzet. Az ember a keblébe temeti a benne tomboló érzelmeket.

A mell nemcsak hogy érzékeny, hanem a formájánál fogva szexuálisan provokáló jellege is van. Így az offenzív erotika témájára is gondolnunk kell.

A mellrák esetében gyakran akkor omlik össze az immunrendszer, és akkor tör ki tulajdonképpen a betegség, amikor egy mély bánat éri a beteget. Hogy ez mekkora horderejű és milyen nagy bánat, azt saját magának sem vallja be. Többet vesz a szívére, mint amennyit bevall magának. A keblére szorítja a bánatát, nem azért, hogy közel engedje magához, hanem hogy elrejtse. Nem kiabálja ki magából, hogy mennyire aggódik vagy dühös, és mekkora szégyen érte. Ehelyett a keblében őrzi, ahol az, testet ölthet, és rákká változhat.

 

mellrákAmi önzetlen visszafogottságnak és megértésnek látszik az, sokkal inkább a félelem attól, hogy odacsapjon, panaszkodjon, és a saját érdekeiért harcoljon az ember. Gyakran a büszkeség is megakadályozza a kitörést. Az egoizmus különösen távol áll az önfeláldozó anyától, és így aztán tudatosan el is nyomja. A testben azonban ismét kitüremkedik, és méghozzá pontosan azon a helyen, ahol a valódi lágyszívűség, a mindenki iránti anyai megértés lakik. Ezek ellen a magas ideálok ellen persze semmit sem lehet mondani, csak éppen az érintett nincs (még) nyilvánvalóan abban a helyzetben, hogy fenntartás nélkül ezekért a célokért éljen. A be nem vallott fenntartás testet ölt és elárulja, hogy mennyi pokoli energia szunnyadt ott eddig és ébredt fel most a saját keblében. Az összes ki nem fejezett agresszív, pusztító, összekuszáló és kíméletlen érzés most a test síkján kezdi meg a támadást.

A mell puha szövete, amelynek az adás, a gondoskodás és a táplálás a feladata, olyan egoistává válik, amilyen a beteg tudatosan sohasem szeretne lenni. A test ezzel leveszi válláról azt a terhet, hogy ezeket a dolgokat kiélje. Nem azért nem éli ki, mert nincs neki, hanem mert nem vallja be, vagy nem engedi meg magának.

 

Ami a mellet, mint a kapcsolatok szervét illeti, a mellráknál a támadás maga is gyakran az árnyékba süllyed. A rák gyakran a bőr behúzódása formájában mutatja, hogy az érintett feladta a kezdeményezést, és a visszavonulás pólusába helyezkedett. Visszavonulni azonban a testi síkon nem lehet, csak a lelkin, és ott is csak a dolgok visszamenőleges végiggondolásának és a religio keresésének értelmében. Mint kimagasló, a testből kiálló szervnek, az orrhoz hasonlóan többek között a mellnek is az lenne a feladata, hogy támadó jellegű legyen. Hogy ez milyen fontos, az abból is látható, hogy ez az a két szerv, amelyet a leggyakrabban változtatnak meg sebészeti úton, hogy kifelé jobb minőséget tudjon kiállítani az illető.

 

A tudatosan ki nem élt támadó-agresszív elem ugyanúgy kifejeződik a rák történésében, mint a manapság használatos terápiás formákban. Ha a csomót, ami a szimbólumok nyelvén mindig egy megoldatlan problémát jelent, sebészi úton kivágják egy késsel, akkor a vérig menő agressziót nem lehet nem felismerni. De az energiában gazdag sugarak (a sugárterápia) is agressziót sugároznak ki, és a ráksejtek mellett számos egészséges sejt halálát is okozzák. Ugyanez áll a cisztákra is, amelyeknek pokoli agressziója mérgezéssel és blokkolással jár együtt. Szimbolikusan a ciszták hasonlítanak leginkább magára a rákra. Ezek a visszataszító módszerek valami olyant hoznak be a rákos beteg életébe, ami ott eddig hiányzott. Amennyiben integrálná ezt a tudatába, akkor kihozhatná a testi árnyéklétéből, és megszabadíthatná magát a fenyegetettségtől.

 

mell cisztaA mitológiában van egy motívum, amely közel áll ezekhez a történésekhez. Penthesilea, az amazonok királynője levágja a jobb mellét, hogy a harcban jobban meg tudja feszíteni az íját, azaz, hogy egy férfivilágban jobban megállja a helyét. Őt követve az amazonok levágják lányaik jobb mellét, hogy jobban fel legyenek fegyverkezve az élet harcára és legalább jobboldalt olyanok, lehessenek, mint a férfiak. Önként lemondanak puha nőiességük egyik részéről, mert az útjukban áll, és gátolja őket abban, hogy a kemény élettel szembeszálljanak.

A mellrák is ugyanúgy jelzi, hogy a puha, nőies jelleg hátrányossá vált az élet küzdelmeiben. Azt mutatja, hogy a puhaság keménységgé alakult, és bizonyos körülmények között a nőiesség egy részéről egészen le kell mondani. Ami átvitt értelemben nem történik meg az, valamikor a sebészek feladata lesz, akik kivágják, ami az (élet) útjában áll. Aki nem kész arra, hogy a szükséges metszéseket maga végezze el a saját életében, annak végül is a megoldatlan szinten kell majd elvégeztetni.

Az a feladat, hogy az ember élete bizonyos területeit (egy időre) feladja, hogy más, eddig elhanyagolt területek is megkapják, ami jár nekik. Vagyis: el kell hagyni az anyák birodalmát, a hold országot. Például ez azt is jelentheti, hogy az ember feladja a függőséget, a biztos, ám a fejlődése útjában álló pozícióját. Lemond a feltételekhez kötött ellátásról és gondoskodásról, és feladja a „jó feleség", a toleráns, örökké háttérbe szorított szerető, a „kedves lány", a mindent elfogadó, „megértő anya" szerepét. Szabad akaratából és átvitt értelemben kell elföldelni a családi tűzhelyet, feladni a Borsószem hercegkisasszony viselkedést, hagyni, hogy meghaljon a jó házból való, jó modorú úrilány.

 

A rák alapvetően azt jelzi, hogy az ember nem a saját fejlődésének az útját járja, vagy hogy megállt rajta, és így nem tudott egészen megszületni a lelke. A rák rámutat, hogy melyik helyen szorult be az ember a szülőcsatornába. A mellet az anyaság érzékeny területét és ezzel az anyáskodás, a rólunk való gondoskodás, a táplálás és a tápláltság témáját érte a karcolás. Így nem meglepő, amikor kiderül, hogy a mellrákos betegeknek majdnem kivétel nélkül különös kapcsolatuk van az anyjukkal, kezdve attól, hogy elhagyta őket, a „szokatlanul jó és mély" viszonyig bezárólag. Ebben az összefüggésben a váladékozó mellbimbóra, a mellráknak a betegek 1 0%-ánál fellépő figyelmeztető jelére is gondolnunk kell. A mellmirigy elkezd tejet adni, és jelzi, hogy a táplálás és a szoptatás témája az árnyékba csúszott.

 

Mivel a mell a puhaság és a simulékonyság szimbóluma is, ezért az eltartás és az eltartottság, a sebezhetőség és a kín, a megsértődés és az érzékenység témája is felvetődik. A mell, mint a kapcsolatok szerve a visszahúzódás és az ember magából való kikelése, a csábítás és az elcsábítás, az elrejtés és a kihívás témáit is veszélyesen mozgásba hozza.

 

Mindezeknél az a cél, hogy az ember ne azt akarja csinálni, ami „helyes", „jó" vagy amit „elvárnak" tőle, hanem találja ki, hogy mi az, ami neki magának megfelel, és azt vigye keresztül. Minden ember fejlődése egyedülálló, akkor is, ha a célja ugyanaz, mint mindenki másé. Ez a cél, pedig az egység. Ezt kell végül is megvalósítani, és csak akkor jön be a képbe a szeretet, mint a ráktematika megoldása. Ennek a szeretetnek, pedig már semmi köze sincs ahhoz, hogy kedves ember-e az illető. Amíg nem jut el idáig az ember, azaz nem vált mindennel és mindenkivel eggyé, addig világosan ki kell fejeznie, hogy egyáltalán nem ért mindenkivel egyet, hanem a saját egyéni útját szándékozik járni. Ehhez, pedig egy időre le kell mondania arról, hogy puha és hajlítható legyen. Le kell mondania az alkalmazkodóképességéről, és fütyülnie kell a „nagyon rendes nő"-féle jelzőkre. Biztosan gyógyítóbb, ha az ember az élete bizonyos szakaszaiban szabad akaratából lemond minderről, mint hogy szimbólumértékű nőies vonásától, a mellétől kelljen megválnia.

 

Amennyiben már elvesztette a mellét ebben az összecsapásban, akkor világossá válik, hogy mi mindent jelentett a számára. Sokkal többet vesztett el, mint csupán egy szervet. Elvesztett egy szimbólumot és ezzel annak az érzésnek egy részét is, hogy ő teljes értékű nő. Ha az amputáció után már nem érzi magát igazi nőnek, akkor addig főleg a teste miatt érezte magát annak. A jövőben rákényszerül arra, hogy már ne csak a testi nőiességgel határozza meg magát. Az élet más tartalmai akarnak helyet kapni az életében.

 

Azok a nők, akik egyik vagy akár mindkét mellüket is kénytelenek voltak feláldozni a ráknak, és az amputációt sok évvel túlélték, hatásosan számolnak be arról, hogy főleg tartalmi szempontból mennyire megváltozott az életük. Az amazonok mítosza sejlik fel a háttérből. Így válhat a veszteség eséllyé arra, hogy az ember rátaláljon új identitására. Egy olyan tartalomnak kellett helyet kapnia az életében, amely főleg saját magával, és nem annyira másokkal kapcsolatos.

 

Itt kell beszélnünk arról, hogy miért válhatott a mellrák a nők leggyakoribb rákos megbetegedésévé. A megbetegedések száma egyébként is döbbenetes módon növekszik. Magyarországon a daganatos megbetegedések a haláloki statisztikákban a második helyet foglalják el. A mellrák korai felismerésrendszere és az operáció, amennyiben az első stádiumban elvégzik, a nők majdnem 90%-ának teszi lehetővé, hogy a következő öt évet visszaesés nélkül túlélje. Az óriási növekedési arányszámnak nyilvánvalóan egy, a mai nők életében és a mai modern társadalomban egyre gyakrabban fellépő problematikához van köze. A mellmirigy önmagában eddig nem volt olyan szerv, amelyet különös előszeretettel támadott volna meg a rák. Mint ahogy a bevezetőben már említettük, vannak olyan kultúrák, amelyek nem is ismerik a ráknak ezt a fajtáját. Természetesen a mell esetében egy kifejezetten érzékeny szövetről van szó. Másrészt viszont ilyen érzékeny szövet az ember szájában is van, s ráadásul még egy sor rákkeltő anyaggal is kapcsolatba kerül. Mégis jóval kevesebbszer jelentkezik rák a száj nyálkahártyáján. A tejelő tehenek tőgye gyakrabban gyullad be, mint amilyen gyakran a nők mellmirigy gyulladást kapnak, ennek ellenére a rákos megbetegedés náluk teljesen ismeretlen.

 

A specifikus helyzetet keresve nem nehéz felfedezni a saját női út elhanyagolását. Ennek az útnak semmilyen köze nem kell, hogy legyen napjaink nőiességideáljához, és sokkal több keménységet és erőt követelhet, mint amennyi egyesek számára rendjén való lenne. Az a tény is beleillik ebbe a képbe, hogy az apácák átlagon felüli gyakorisággal betegszenek meg mellrákban. Meg kell gondolnunk, hogy mennyiben jelenti az apácarendi nővér hivatása a női út ellentétét. Valószínűleg azok az apácák betegszenek meg, akik nem a saját útjukat járják, mert nem elhivatást követve kerültek a kolostorba, hanem az élet elől menekültek oda. És talán azok is, akik bár hivatástudatból lettek apácák, de később elveszítették a kapcsolatukat a kolostori úttal, ám ennek ellenére ott maradtak. Mint ahogy elősegíti a rákot, ha az ember a kolostori élettel mintegy visszaél, ugyanis menekülésre használja, ugyanúgy meg is gátolhatja a kialakulását, amennyiben ez az élet az illető nőt a saját útjára viszi.

 

A betegségnek a lakosság körében való megoszlását tanulmányozva további érdekes összefüggéseket lehet felfedezni. Míg az apácák átlagon felüli gyakorisággal betegszenek meg mellrákban, azok a nők, akik fiatalabb éveikben több gyereket szültek, a legkevésbé érintettek. Amennyiben a szülések idején 25 évnél idősebbek voltak, máris megnő a rizikó. Azok a nők, akik csak 30 éves korukon túl szültek gyereket, már nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a gyerektelenek. Természetesen semmi értelme sincs annak, hogy ilyen statisztikák alapján fogjunk családtervezésbe. Ez azt jelentené, hogy a statisztikákat ok-okozati összefüggéseknek tekintjük, és ezzel félreértettük őket. Másrészt viszont meglehetősen megbízható jelzőszerepük van. Ezek szerint a korai gyerekszülés még mindig nagyon sok nő számára döntő az önmegvalósítás szempontjából, míg a nagyon késői gyerekszülés inkább egy kívülről elfogadott igénynek vagy egy racionális megfontolásnak felelne meg. Ezt támasztják alá a pszichoterápia tapasztalatai, ugyanis meglehetősen gyakran derül ki, hogy a modern életstílus felszíne alatt még mindig ősrégi ideálok és minták élnek. Statisztikákat értelmezni mindig kényes ügynek számított. Még kényesebb, ha egy ilyen témáról és egy ennyire érintett korról van szó. Azt viszont leszögezhetjük: annak ellenére, hogy az emancipációs mozgalmak azt hangsúlyozták, mennyire fontos az embernek a saját útját járnia, nem kell mindenben követni a nyomdokaikat. Ez a mozgalom bizonyult az elmúlt évtizedek talán legfontosabb mellrák megelőző kampányának, ugyanis új (szabad) teret és lehetőségeket nyitott meg a nők számára. Ahogy azonban hatalmat kapott, az árnyéka is rögtön kirajzolódott. A mellrákot azzal lehet megelőzni, hogy saját nőies útjának járására biztatják az embert. Ebben a mondatban mind a saját, mind a nőies szó, hangsúlyos. A nőmozgalom azonban mégoly sok jogos követeléssel a zászlaján egyre csak arra bátorította a nőket, hogy férfiak legyenek a talpukon, és ezzel akaratlanul is leértékelte a női utat. Ahol a gyerekek, a konyha és a vallásosság szitoknak számít, sok nőnek esik nehezére, hogy megtalálja, és értékesnek is tartsa az útját. Ezek a témák nyilvánvalóan mélyebben rögzülnek, mint amennyire a korszellem védelmezőinek az ínyére lenne.

 

Aligha találunk olyan specifikus személyiségprofilt, amely mellrákra lenne predesztinálva. A probléma éppolyan egyéni, mint maga az út. Az elhagyott vagy a meg nem talált, de minden esetben a nem járt egyéni út problematikája azonban mindig áttűnik valamilyen formában. A növekvő csomó azt jelezheti az anyasággal kapcsolatban, hogy itt olyasvalami nő, ami a valódi anyai szeretetet helyettesíti, valami hideg és veszélyes. A beteg éppenséggel olyan anya is lehet, mint amilyen a nagy könyvben meg van írva. Ha az anyalét nem szívből jön és csak eljátssza saját magának és a világnak a képeskönyvek anyafiguráját, akkor az, nem az ő útja, és ezért veszélyessé válik a számára. Az anyai szeretet a maga önzetlenségében az isteni szeretetről ad valamelyest ízelítőt. Ha szívből jön, akkor mindent meggyógyító ír, de ha csak társadalmi normákat utánoz, akkor az életébe kerülhet az embernek. Ugyanezzel a problémával találhatja magát szembe a képeskönyv-nő, akivel ő maga és a partnere is szerfelett elégedett, mert annyira sikerült megközelítenie a női ideált. Ám ha ez nem felel meg saját belső ideáljának, akkor az ő példaképszerű élete is rákgyanús. Maga a dinamikus, modern nő sem automatikusan védett a mellráktól, ha csak látszólag csinálja azt, amihez kedve van. Ha mégoly sikeres démont játszik is, ám valójában nem az, akkor éppolyan veszélyeztetett, mint az a szürke egér, aki annyira szeretne démon lenni, csak nem mer. A modern nő, aki azért „emancipálódott", mert manapság ez hozzátartozik a korszellemhez, de a szíve mélyén a klasszikus anyaszerepről álmodik, természetesen éppúgy a rizikócsoportba tartozik. Minden, ami a társadalmilag előre megadott sablonok szerint történik, aggasztó, mert aligha felel meg az ember saját alkatának. Aki azonban nem felel meg a saját alkatának és jellemzőinek az, veszélyesen él. Fennáll a veszélye, hogy a testébe süllyed az a vágya, hogy elüssön a fennálló normáktól, és ezen a szinten saját maga ellen fordul. Következésképp az a rák megelőzésének legjobb módszere, ha bátor életet él az ember, és a saját egyéniségének megfelelő utat járja. Az út teljesen egyéni, a cél azonban túlmutat az egyénen, és tökéletes.

Susya rabbi ezt mondta röviddel a halála előtt: „Ha a mennybe megyek, nem azt fogják tőlem kérdezni, hogy miért nem voltál Mózes. Hanem azt fogják kérdezni, hogy miért nem voltál Susya. Miért nem, azaz egyetlen lettél, aki csak te lehettél volna?"

 

  1. Milyen szerepet játszik az anya témája az életemben? Elvárom-e, hogy anyáskodjanak felettem? Kielégít-e, hogy másokkal anyáskodom? Hogy állok a saját anyámmal, a saját anyaságommal?
  2. Milyen szerepet játszik a gondoskodás a számomra? Milyen motívumoktól hajtva gondoskodom másokról? Milyen érzéssel és milyen áron hagyom, hogy gondoskodjanak rólam? Tudnék-e saját magamról gondoskodni?
  3. Milyen szerepet játszik az önállóság, illetve az emancipáció az életemben?
  4. Mennyire engedem meg a mellemnek, hogy legyen? Merem-e jelképként bevetni?
  5. Megtaláltam-e nőként az utamat? Haladok-e előre rajta?
  6. Amit eddig éltem, azaz én életem volt-e? Amit közeledni látok magam felé, vajon azaz én életem?
  7. Hová kellene, hogy vezessen? Mi az álmom? Mi a célom?