Keresés

Hírdetések

Hirdetés

Fülproblémák, hallási problémák - lelki háttere

fülproblémákA fül- és hallási problémák lelki hátterének elemzéséhez figyeljünk meg először néhány szófordulatot, melyben a fül vagy a hallás előfordul: nyitva van a füle, kegyesen meghallgat valakit, hajlandó meghallgatni, hallgat valakire, engedelmeskedik.  Mindezek a fordulatok egyértelműen rámutatnak arra, hogy a fül kapcsolatban van a befogadás, a passzív lét meghallgatás, és engedelmesség témájával. A hallással összehasonlítva a látás az érzékelés sokkal aktívabb módja. Így aztán könnyebb is aktívan elnézni valami mellett, vagy becsukni a szemünket, mint bezárni a fülünket valami elől. A hallás képessége az engedelmesség, az alázat testi kifejeződése.

 

A gyermektől, aki nem engedelmeskedik, azt kérdezzük, talán nem hallasz? Aki rosszul hall, nem akar engedelmeskedni. Az ilyen típusú ember egyszerűen nem hallja meg, amit nem akar meghallani. Bizonyos fokú egocentrizmus jele, ha nem hallgatunk meg, nem fogadunk be másokat. Hiányzik az alázat, a készség, hogy másra hallgassunk, engedelmeskedjünk. Ugyanez a helyzet az úgynevezett zajártalomból eredő nagyothallásnál is. A hangerő önmagában nem ártalmas, de ha túlságosan erős bennünk a zajjal kapcsolatos lelki ellenállás, ha nem akarunk befogadni, ez oda vezet, hogy nem is fogunk tudni befogadni. A gyakori középfülgyulladás, fülfájás a gyermekeknél éppen arra a korra esik, melyben az engedelmességet tanulják. A nagyothallás viszont az idős emberek többségét érinti. hallási problémákAz öregkori nagyothallás, éppúgy, mint a látás romlása, a merevség, a mozgékonyság elvesztése, olyan szimptómák, amelyek azt a tendenciát fejezik ki, hogy öregkorunkban egyre hajlíthatatlanabbak, egyre merevebbek vagyunk. Az idős ember általában elveszíti alkalmazkodóképességét, rugalmasságát, egyre kevésbé képes hallgatni másokra. Bár a felvázolt fejlődés tipikus az öregkorra, mégsem szükségszerű. Az öregség kiemeli a még meg nem oldott problémákat, s ugyanolyan mértékben őszintévé tesz, mint a betegség.

A hallás heves romlása egy hirtelen fellépő, többnyire egyoldalú, magas fokú belsőfül-nagyothalláshoz vezethet, mely egészen a süketségig fajulhat. Előfordul, hogy később a másik fül is megsüketül. Ahhoz, hogy a hallás heves romlását értelmezni tudjuk, fontos, hogy pontosan szemügyre vegyük azt az élethelyzetet, amelyben fellép. A hallás heves romlása felhívásként értelmezhető, hallgassunk befelé, hallgassunk a belső hangra. Süketté csak az válik, aki már régóta süket saját belső hangjaira.

 

Fülproblémák, illetve hallási problémák esetén, a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

  • Miért nem vagyok hajlandó meghallgatni másokat?
  • Kinek vagy minek nem akarok engedelmeskedni?
  • Vajon a két ellenpólus: alázat és egocentrizmus egyensúlyban vannak-e a személyiségemben?

 



Hirdetés
A honlapon található információk leírások csupán tájékoztató jellegűek, felhasználás, alkalmazás csak saját felelősségre!