Keresés

Add a Startlaphoz

Hírdetések

Hirdetés
Hirdetés

alvás

Paplan és matracvédő Multifunkciós párna Chi gép
Paplan és matracvédő Multifunkciós párna Chi gép

ágybavizelésA vizeletürítés annak testi megnyilvánulása, hogy időről időre meg kell szabadulnunk a „feleslegtől", meg kell szüntetnünk a feszítő ingert. „A félelemtől a nadrágba csinálni" fordulat további utalás arra, hogy szorongató vagy veszélyes helyzetben pusztán testileg is meg szeretnénk és akarunk szabadulni a feszültségtől.

Az ágybavizelés voltaképp öntudatlan feszültség levezetés. Akkor jelentkezik, midőn az értelem „álomba merült", azaz a gyermek elveszítette az éber öntudat kontrollját, és az „alvó öntudatba" az alvás során öntudatlan érzelmek és képzetek nyomulnak be. Mindez ráadásul oly módon történik, hogy másnap reggel a környezet is észleli a történteket, vagyis tudomást szerez a belső tiltakozásról.

éjszakai ágybavizelésMert az ágybavizelés öntudatlan tiltakozás a környezet igazságtalan bánásmódja, a körülmények rendezetlensége ellen. A probléma valódi oka gyakran a szülőkben keresendő, nem a „vétkes" gyermekben. A szülőknek több megértéssel kellene figyelemmel kísérniük, hogyan viszonyul gyermekük a környezetéhez, hogyan csapódnak le benne a mindennapi élet történései.

Gyakran előfordul, hogy az ágybavizelést a szülőknek gyermekükkel szembeni túlzott elvárása, például hamis becsvágya váltja ki. De a házasfelek veszekedése vagy a szülők eltérő neveltetéséből fakadó súrlódások szintén előidézhetik a „feszültségkiegyenlítődés" e módját.

 

Ágybavizelés: a húgyhólyag sírása, helytelen bánásmód körülmények elleni tiltakozás, túlzott követelmények, belső feszültség

 

A gyermeknek (vagy felnőttnek) az az érzése, hogy túl sokat kívánnak tőle. Ő mindössze ennyit tud. Napközben a környezet erős ellenhatásai miatt képtelen szabadjára engedni a benne felgyülemlő feszültséget, nem tudja a dolgokat úgy irányítani, ahogy valójában szeretné. Érzi, hogy nem szabad olyannak lennie, amilyen valójában. Magatartásformákba kényszerítik, melyek nem illenek hozzá. Meggátoljál: abban, hogy gyermek módjára viselkedhessen. Semmi se történik úgy, ahogy ő szeretné.

Amint a gyermekben a józanész kontrollja alábbhagy, a feszültség is fölenged. Kisbaba módjára hagyja, hadd menjen minden a maga útján, azaz feladja az irányítást. Az ágybavizeléssel a gyermek a következőket közli: „Olyan kicsi vagyok még, hogy éjszaka bepisilek. Valahányszor ez bekövetkezik, a szüleimnek végre tényleg törődnie és foglalkoznia kell velem. Úgy érzem, mellőznek és elhanyagolnak."

 

Amit tenni kell

Fel kellene hagynunk azzal, hogy szüntelenül ráerőltessük másokra elképzeléseinket. Nem lenne szabad gyermekünktől olyasmit megkövetelni, amit egykor mi magunk szívesen megtettünk volna, de nem lehetett. Inkább segítenünk kell neki abban, hogy önmagává váljék. Gyermeke révén senki se teheti jóvá azt, amit egykor önmaga elszalasztott.

Ám a szülők csak akkor képesek segíteni gyermeküknek a problémája megoldásában, ha saját problémáikat már megoldották, következésképp mindketten megszabadultak a természetellenes feszültségtől. Fel kell tehát adniuk igényüket az abszolút tökéletes teljesítményre, nem szabad az elérhetetlent hajszolniuk. A nevelés lényege ugyanis éppen abban áll, hogy a másikban segítjük kifejlődni mindazt, ami lehetőségként benne rejlik, ahelyett, hogy saját elképzeléseinket vetítenénk belé. Szeretettel és megértéssel képesek leszünk megszabadítani gyermekünket a belső feszültségtől, így, nem lesz többé szüksége arra, hogy a „húgyhólyagon keresztül sírjon."

 

 

ágybavizelésSzülőktől (általában apától) való félelem. Ha éjjel alvás közben elengedjük a vizeletünket, ez arról informál bennünket, hogy gyermekünk fél az iskolai vagy szülő tekintélytől, szigortól. Ha a gyermek pisil be éjszaka, akkor a nappal visszatartott érzelmei (amelyet a vizelet jelképez) így szabadulnak fel. Ezeket az érzelmeket azért fojtja el, mert fél a büntetéstől vagy attól, hogy másoknak nem fog tetszeni, és ezért nem fogják szeretni őt. Ahogy az állatok vizeletükkel jelölik meg területüket, mi tudat alatt ugyanennek érezhetjük szükségét. Ki akarjuk jelölni saját kis területünket, mert tartunk attól, hogy ez veszélyben van, megvonják tőlünk, vagy nem tartják tiszteletben, és emiatt nagy bizonytalanságot, szorongást élhetünk meg. A bizonytalanság csak nő attól, ha sötétben kell aludnunk. A gyermekek sokszor így élik meg egy szereteti személytől vagy tárgytól való elszakadásukat. Éjszakánként talán „segítséget" próbálnak hívni ezzel, tudtára adva környezetüknek, hogy melegségre, szeretetre van szükségük. Szülőként tartozunk annyival, hogy tudatosítjuk magunkban gyermekünk tekintéllyel szembeni érzékenységét, segítjük őt abban, hogy kiszabaduljon a túl nagy tekintély „karmai közül", és a hozzá intézett szerető szavak önbizalmát növeljék. Rám szeretettel, együttérzéssel, megértéssel néznek. Minden jól van!

 

 
ágybavizelés köpöpyözés ágybavizelés köpölyözés pontok

1. A vesében jelentkező hideg szindrómája

Főbb tünetek: önkéntelen vizelés, alvás közben, egy éjszaka alatt akár többször is, mentális kimerültség, sápadtság, hideg fájdalom az ágyék és a térd területén, napközben gyakori, nagymennyiségű áttetsző vizelet.

Kezelendő pontok: Guanyuan (Rn 4), Zhongji (Rn 3), Shenshu (B 23), Sanyinjiao (Sp 6).

 

2. Az epe és a tüdő chi hiánya

Főbb tünetek: önkéntelen vizelés alvás közben, gyakori, kismennyiségű vizelet napközben, kimerültség hatására az állapot súlyosbodik, sápadtság, rövid lélegzet, általános gyengeség, anorexia, laza széklet.

Kezelendő pontok: Feishu (B 13), Pishu (B 20), Qihai (Rn 6), Zusanli (S 36).

 

álmatlanságRövidebb hosszabb időn keresztül igen sokan szenvednek álmatlanságban, alvási zavarokban. Ezzel párhuzamosan magas az altatófogyasztás is. Az evéshez vagy a szexualitáshoz hasonlóan az alvás is az ember ösztönös és alapvető igényei, közé tartozik. Életünk egyharmadát ebben az állapotban töltjük el. Mind az állatok, mind az emberek számára központi jelentőségű a biztos, rejtett, kényelmes alvóhely. A fáradt állat vagy ember képes még hosszú utakat megtenni csak azért, hogy megfelelő pihenőhelyet találjon. Az egyik legkellemetlenebb, s így elhárítandó esemény az, amely alvás közben zavar minket, s az alvás lehetőségének megvonása egy fokon túl létünket fenyegeti.

 

A jó alvás többnyire sok szokáshoz kapcsolódik, egy bizonyos ágyhoz, egy bizonyos testtartáshoz alvás közben, egy bizonyos napszakhoz stb. Ha szokásainkhoz valamiért nem ragaszkodhatunk, ez gyakran megzavarja álmunkat. Az alvás egyedülálló jelenség. Mindnyájan tudunk aludni anélkül, hogy valaha is tanultuk volna, mégsem tudjuk, hogy ez hogyan történik. Bár életünk egyharmadát ebben a tudatállapotban töltjük el, szinte semmit nem tudunk az életnek erről a területéről. Bár vágyunk az alvásra, az alvás és az álom világából gyakran támad ránk valami fenyegető. Szívesen próbáljuk elhárítani félelmeinket ilyen és hasonló leértékelő megjegyzésekkel, hogy ez csak álom volt, vagy minden álom szertefoszlik. Mégis, ha őszinték vagyunk, be kell vallanunk magunknak, hogy álmunkban ugyanazzal a realitásérzéssel élünk és élünk át dolgokat, mint azt napközben tesszük. Aki ezen az összefüggésen elgondolkodik, talán leginkább azt a következtetést vonhatja le, hogy nappali tudatunk világa ugyanolyan illúzió, ugyanolyan álom, mint éjszakai álmunk, s hogy mindkét világ csak a tudatunkban létezik.

 

Honnan mégis a hit, hogy az, az élet, amelyet napközben élünk, reálisabb, valódibb, mint áloméletünk? Mi jogosít fel bennünket arra, hogy álmunk elé egy csak-ot biggyesszünk? Mindazt, amit tudatunk megismer, egyformán valódi mindegy, hogy realitásnak, álomnak vagy fantáziának nevezzük. Hasznos lenne eljátszanunk a gondolattal, mi lenne, ha nappali és áloméletünk megszokott látásmódját átcserélnénk, és elképzelnénk, hogy álmunkban vezetjük folyamatos életünket, melyet ritmikusan megszakít egy alvási fázis, ez azonban nem más, mint nappali életünk.

 

Az ilyen póluscserék hasznos gyakorlatok, s ahhoz a felismeréshez vezetnek, hogy magától értetődően egyik világ sem valódibb vagy reálisabb a másiknál. Ébredés és alvás, nappali és álombeli tudatunk polaritások, amelyek kölcsönösen kiegyenlítik egymást. Az analógiában a napnak, a fénynek az ébredés, az élet, az aktivitás, míg az éjszakának a sötétség, a nyugalom, a tudattalan és a halál felel meg.

 

Ennek az ősi analógiának felel meg, hogy a népnyelv az alvást a halál kistestvérének nevezi. Minden elalvással a meghalást gyakoroljuk. Az elalvás megköveteli tőlünk, hogy minden kontrolltól, minden szándéktól, minden aktivitástól megszabaduljunk. Az elalvás odaadást és ősbizalmat, az ismeretlen bebocsátását követeli meg tőlünk. Az alvást nem tudjuk kényszerrel, önuralommal, akarattal vagy törekvéssel magunkra erőltetni. Az aktív akarás az alvás megakadályozásának legbiztosabb módja. Nem tehetünk többet, mint hogy megteremtjük a kedvező előfeltételeket, utána azonban türelmesen kell várnunk, s bíznunk abban, hogy megtörténik, leszáll ránk a jótékony álom. E folyamatot még csak megfigyelnünk sem szabad – maga a megfigyelés ugyanis meggátolná, hogy elalhassunk.

 

Mindaz, amit az alvás (és a halál) követel tőlünk, nem tartozik éppen az erősségeink közé. Mindnyájan túlságosan erősen lehorgonyoztunk aktivitáspólusunknál, túlságosan is büszkék vagyunk arra, amit teszünk, túlságosan is függünk intellektusunktól és bizalmatlanságot kifejező állandó kontrollálási vágyunktól ahhoz, hogy az odaadás, a bizalom, az elengedettség magatartásunk természetes része legyen. Így senkit sem lephet meg, hogy az álmatlanság (a fejfájás mellett!) civilizációnk leggyakoribb egészség zavarai, közé tartozik.

Kultúránk éppen egyoldalúsága miatt az ellenpólusokhoz tartozó területeken, mint azt a fenti analógiatáblázaton is láthattuk, nehézségekkel küszködik. Félünk érzéseinktől, a rossztól, a sötéttől és a haláltól. Betegesen ragaszkodunk intellektusunkhoz, hétköznapi tudatunkhoz, s azt gondoljuk, ezek segítségével mindent átlátunk. Ha aztán el kellene engednünk magunkat, belopódzik szívünkbe a félelem, a veszteséget túl jelentősnek érezzük. Ennek ellenére vágyunk az alvásra, érezzük a szükségességét. Ahogy az éjszaka a nappalhoz, árnyékvilágunk személyiségünkhöz, a halál az élethez tartozik. Az alvás naponta átvezet bennünket e világ és túlvilág küszöbén, bekalauzol lelkünk árnyék- és éjvilágába, álmunkban megélteti velünk a nem meg éltet, s visszaadja egyensúlyunkat.

 

Aki álmatlanságban, jobban mondva elalvási zavarokban szenved, annak nehézségei vannak, illetve fél feladni tudatos kontrollját, s rábízni magát tudattalanjára. A ma embere aligha húz határvonalat nappal és éjszaka közé, gondolatait, tevékenységeit magával viszi az álom területére is. Éjszakánkban a nappalt hosszabbítjuk meg, éppen úgy, ahogyan mindennapi tudatunk módszereivel akarjuk analizálni lelkünk éjoldalát is. Hiányzik a tudatos cezúra, a pólusok tudatos cseréje, a tudatos átállás.

 

alvászavarAz álmatlanságban szenvedőnek először meg kellene tanulnia tudatosan lezárni a napot, hogy teljességgel átadhassa magát az éjszakának és az éjszaka törvényeinek. Továbbá meg kellene tanulnia foglalkozni lelke tudattalan területeivel, hogy megtudhassa, mitől is fél annyira. Az álmatlanságban szenvedő személynek fontos témája a mulandóság és a halál. Hiányzik belőle az ősbizalom, az odaadás képessége. Túlságosan is azonosul a benne levő „cselekvő”-vel, képtelen kiszolgáltatni magát. Ezek majdnem ugyanazok a témák, amelyeket az orgazmus elemzésekor már megismertünk. Az alvás és az orgazmus kis halál, amelyet az erős én-identitással rendelkező emberek veszélyként élnek meg. A legbiztosabb altató az, ha megbékélünk az élet éjoldalával. A számolás ősidők óta bevált trükkje is csak azért eredményes, mert segít kikapcsolni az intellektust. Minden monotónia, mely untatja a bal agyféltekét, arra készteti azt, hogy dominanciájából engedjen. Minden meditációs technika ezt a törvényszerűséget használja ki, az egy pontra vagy a légzésre való koncentrálás, egy mantra vagy egy koan ismételgetése a bal féltekéről a jobbra való átkapcsoláshoz vezetnek, a nappali oldalról az éjszakaira, az aktivitásról a passzivitásra. Akinek ez a természetes ritmikus váltakozás nehézséget okoz, annak foglalkoznia kell a félt oldallal (pólussal). A szimptómának is ez a célja. Temérdek időt bocsát az álmatlan rendelkezésére, hogy szembesüljön szorongásaival, az éjszaka kísérteteivel. A szimptóma itt is őszintévé tesz: az álmatlanságban szenvedők félnek az éjszakától. Helyes.

 

A túlzott alvásigény az előzővel ellentétes problematikára utal. Akinek kielégítő alvásmennyiség után alapvetően nehézségei vannak a felébredéssel és a felkeléssel, annak szembe kell néznie a nappaltól, az aktivitástól és teljesítménytől való félelmével. Felébredni és neki kezdeni a napnak nem más, mint aktívnak lenni, cselekedni, s ezért viselni a felelősséget. Akinek nehezére esik a mindennapi tudatba vezető lépés, az, az álomvilágba, a gyermekkor tudattalanjába menekül, mert nyomasztják az élet követelményei, felelőssége. A téma itt: a menekülés a tudattalanba. Amint az elalvás a halállal áll kapcsolatban, a felébredés kis születésnek tekinthető. A születés és a tudatosodás folyamata ugyanolyan félelmetes lehet, mint az éjszaka és a halál. Az igazi probléma az egyoldalúság, a megoldás középen van, az egyensúlyban, az „ez is – az is”-ban, ahol a születés és a halál egysége láthatóvá válik.

 

Az álmatlanságban szenvedők a következő kérdéseket tegyék fel maguknak:

  • Mennyire függök a hatalomtól, a kontrolltól, az intellektustól és a megfigyeléstől?
  • El tudom-e engedni magam?
  • Mennyire fejlett bennem az odaadás, az ősbizalom képessége?
  • Foglalkozom-e lelkem éjoldalával is?
  • Mennyire félek a haláltól – kellően szembesültem-e vele?

 

A túlzott alvásigény a következő kérdéseket veti fel:

  • Menekülök-e az aktivitás, a felelősség, a problémák tudatosítása elől?
  • Nem élek-e álomvilágban, nem félek-e attól, hogy a realitásban ébredek fel?

 

 
Hirdetés
A honlapon található információk leírások csupán tájékoztató jellegűek, felhasználás, alkalmazás csak saját felelősségre!