Keresés

Add a Startlaphoz

Hírdetések

Hirdetés
Hirdetés

fejfájás

aggodalomAz aggodalom általában az ismeretlentől való félelem egy formája, amely a szorongás állapotához áll a legközelebb. Többféle tünettel járhat együtt: fejfájás, hőhullámok, görcsök, idegi eredetű szívdobogás, fokozott verejtékezés, feszültségérzés, hangosabb beszéd, gyakori sírás, sőt még álmatlanság is. Ha túlságosan aggodalmaskodók vagyunk, hidegrázást is érezhetünk, mely arra emlékeztet bennünket, hogy félünk valamitől. Ez egy torokszorító állapot, amelynek következtében elveszíthetjük önuralmunkat, az életünk eseményei fölötti irányítást, mert ilyen helyzetben nem vagyunk képesek józanul és körültekintően gondolkodni. Érezhetünk egyfajta egyensúlytalanságot, mintha a fizikai és anyagtalan világról való benyomásaink között szakadék tátongna, s bár valamelyest képesek vagyunk ezt irányítani, nincs rá racionális magyarázatunk. A dolgok feletti uralmunkat teljesen el is veszíthetjük és

kialakulhat „az ég bármelyik pillanatban rám szakadhat" érzése! Szinte bármilyen helyzetben aggodalom törhet ránk, de fontos tudnunk: Azzá válunk, amire a figyelmünket irányítjuk. Ha a figyelmünket félelmeinkre koncentráljuk, biztosak lehetünk benne, hogy eltölt bennünket az aggodalom, ami végül halálfélelemhez vezethet. A halál vagy azok a dolgok, amelyekről nem veszünk tudomást, amelyeket nem látunk, de léteznek, még inkább növelik ezt a félelemérzetet.

 

Amit tenni kell!

Éppen ezért, ha félünk is az ismeretlentől, mostantól bízzunk abban, hogy a jelenben és a jövőben a lehető legjobb dolgok fognak történni velünk. A tünetek el fognak tűnni, a halálfélelemmel együtt.

 

agyhártyagyulladásA meningitisnél az agyat borító védőhártyák gyulladnak be. Ez a betegség tehát a legmagasabb szinten folyó háborút ábrázolja a megőrizendő nőies erők ellen. Nem ritka, hogy a történés az agyra magára is átterjed, és meningoencephalitisszé alakul át. A lágy (pia mater) és a kemény (dura mater) agyhártyák is érintettek. Különböző baktériumok és vírusok is részt vehetnek a tevékenykedés központja körül kialakult konfliktus megjelenítésében. A behatolt kórokozók heves harcot váltanak ki a test védekező rendszerével, amely, mint minden gyulladásnál, nincs tekintettel a veszteségekre. Ebben az esetben egy olyan háborúról van szó, amelyben a szó legszorosabb értelmében az ember feje és élete a tét. A messzemenőkig nem jellegzetes szubjektív tünetek mutatják, hogy itt egyéni képről van szó. Magáért az életért és a túlélésért folyik a harc.

 

Az elsődleges megbetegedés főleg újszülötteket és kisgyerekeket érint, akik azt a benyomást keltik, mintha még mindig azért harcolnának, hogy végérvényesen belépjenek ebbe az életbe. Az ebben a korai életkorban túldimenzionált fej a születés után másodszor válik az életveszélyes harc színterévé. Mint ahogy a születésnél való harántfekvés azt jelzi, hogy ez a gyerek keresztbe feküdt és az élet tervbe vett játékát nem játssza olyan egyszerűen együtt a többiekkel, itt is egy bizonyos ellenállás fejeződik ki. A gyereknek még tovább dagad a már egyébként is túlméretezett feje, mivel a gyulladás okozta vízbőségtől tovább, fokozódik az agyban lévő nyomás. A lágy kutacs kitüremkedik. Hosszabb távon a vízfej kialakulása fenyeget, a felső férfias pólus túlzott hangsúlyozásának tragikus szimbóluma. Egy ilyen korai életkorban távol eső magyarázatnak tűnne fej- vagy akár ego-problémára gondolni. A reinkarnációs terápia tapasztalatainak alapján a rutinszerű születés során, belevéve a születés előtti szakaszt, az ilyen korai ellenállások, az életbe való belépésért folytatott agresszív összecsapások teljesen mindennaposak. Szimbolikusan a gyerek nagyobb ellenállást fejt ki az új élet, mint a sötét ősanya ellen, akinek az öléből éppen most szabadult ki. Az ősanya visszatartó erői ellen folytatott harc a test színpadán zajlik. Ez a görög mitológiában Hekaté, az indiaiban Kali néven ismert vérengző istennő a maga sajátos eszközeivel dolgozik. A gyulladásos folyadék áradata a kemény koponyafalnak nyomja a puha agyat. Amennyiben a csont még elég puha ahhoz, hogy engedjen, fennáll a veszélye annak, hogy vízfejű lesz a gyerek. Ha viszont ehhez már túl késő van, akkor az agyszövetek mennek tönkre. Ennek, pedig a gyengeelméjűségig mindenféle agykárosodás lehet a következménye.

 

A tágulásra képes testrészekben zajló gyulladásokkal ellentétben azért játszik ennyire kiemelkedő szerepet a minden gyulladásban jelen lévő víz, mert a növekvő életkorral egyre keményedő koponyaüreg kitágíthatatlan határokat szab a térfogat-növekedés elé. Az agyat nyomás alá helyező víz szintjének emelkedése és az ellenállást kifejtő koponyacsontok közötti szakítási próbát éli meg a beteg fejfájásként.

 

Felnőtteknél a betegség főleg, mint másodlagos megbetegedés jelentkezik. Ha a tbc átterjed az agyhártyákra is, akkor az alapvető harc a legmagasabb szintre terjedt ki és élethalálharccá vált. Az utóbbi néhány évben sok szó esik a kullancscsípés veszélyes szövődményévé vált meningoencephalitisről, és sok emberrel utáltatta meg a természetet. A kicsi, még néhány évtizeddel ezelőtt ártalmatlan vérszívókat a természet alattomos válaszának tekinthetjük a mi erőszakoskodásunkra. Természet anyánk érezteti velünk a hatalmát, amikor az ilyen kis segítőcsapatok milliárdjait küldi a földre, a vízbe és a levegőbe, s átváltoztatja az ártalmatlan kis élőlényeket az ember ellenségeivé.

 

A meningitis tünetei a fej és a fejfájás körül forognak, bár a gerincvelő is érintett, és gyakran náthaszerű panaszok is jelentkeznek. Egyrészt az általános ingerlékenység, másrészt az apátiáig és álomkórig terjedő indítékszegénység sorolható az általános tünetek közé. Az első a testbe csúszott agresszív alaphelyzetet jeleníti meg, amely sokszor az úgynevezett opisthotonuson (a test görcsös megmerevedése hátrahajló helyzetben) látszik. Ez az állapot, amikor a beteg fektében szinte felágaskodik. Görcsök kísérik és súlyosbítják ezt a drámát. A beteg végigrázkódik, mintha egy nagyobb erő próbálná felrázni az életre. A szájzár mutatja azt a képtelenséget, hogy mentse a bőrét és harapjon, ha kell. Az állkapocs agressziós eszközei a legmagasabb feszültségi szinten bénulnak meg. A hiperesztézia nevű túlérzékenység árulja el, mennyire túlingerelt a beteg bőre, ami nem más, mint testének külső határa. Mialatt a legmagasabb szinten tombol a harc az agy védekező pajzsáért, a test védőrétege a legmagasabb fokú riadókészültségben van.

 

Másrészt az olyan tünetek, mint az apátia, azt mutatják, hogy milyen kevéssé készek a betegek arra, hogy tudatosan 4 részt vegyenek az életben maradásukért vívott harcban. Ennek éppen az ellenkezőjét figyelhetjük meg. A somnolentia, a nagyfokú álmosság azt demonstrálja, hogy a szó legmélyebb értelmében véve átalusszák az életüket. Az alvás, mint a halál kistestvére látszik megszerezni az uralmat az ősanyától való elszabadulásért folytatott törekvések fölött. A fejnek mint a test főnökének le kell feküdnie, az agyat pedig, a szervezet kapcsolócentrumát az a lehetőség fenyegeti, hogy visszasüllyed az őstenger habjaiba. A teljes étvágytalanság, pedig arról árulkodik, hogy az érintett elvesztette az életre való étvágyát, vagy nem is volt neki soha. A delíriumokat felesleges értelmezni. Meglehetősen közvetlenül fejeződik ki bennük az eddig pórul járt tudattalan tematika. A gyötrő fejfájások fokozatai a lüktetéstől a szúráson át addig az érzésig terjednek, hogy a betegnek mindjárt szétrobban a feje.

meningitis

Ilyesmi fenyegeti azt a fejet, amelynek tulajdonosa túl sokáig halogatta vagy nem volt kész arra, hogy a magáévá tegye az életterét. Azt mutatja, hogy mennyire a sarokba szorították. Ez az újszülöttekre nézve is érvényes, akiknek azt kell eldönteniük, hogy részt vesznek-e ebben az életben vagy visszatérnek az ősanyába. A fölérendelt kapcsolóközpontban zajló pokoli lárma a be nem vallott tudatossági állapotot tükrözi vissza. A „szét tudnék robbanni" kifejezés világít rá arra, hogy mi a helyzet. Egyes betegeknek valóban az-az érzésük, hogy a fejük teteje bármelyik pillanatban kinyílhat, és így megszabadulnak az elviselhetetlen nyomástól. És ez az érzés valóban a páciensek számára nyitva álló alternatívákat tükrözi: vagy felfelé menekülnek, cserbenhagyva a testüket, vagy le kell győzniük a nyomást gyakorló sötét áradatot, és ki kell szabadulniuk a szorításából. A páciensek nincsenek abban a helyzetben, hogy felegyenesedve megtartsák a fejüket, és le kell feküdniük, vagy pedig a testüket kell letenniük. Az úgynevezett opisthotonusban a gerincoszlop túlzott kinyújtása testesíti meg a talán utolsó felágaskodásra való törekvésüket. Minden egyes fej- vagy térdhajlítás fájdalmas a számukra. Így fekszenek betegen, homorú testtartásban, a nyakszirtjükre tolt fejjel, az álluk felfelé kinyújtva, az átélt kínokat tükrözve, ám dacosan. A tartás csekély alázatról tanúskodik, a gyulladás, pedig azt mondja el, hogy milyen kevéssé készek arra, hogy tudatosan harcoljanak. A tekintetük felfelé, a háború színtere felé vagy még azon is túl, a mennyekbe néz. A felé a terület felé, ahová félő, hogy elmenekülnek. Attól a pillanattól fogva van jó esélyük arra, hogy életben maradjanak, amikor elhatározzák, hogy harcolni fognak érte. Csak akkor csökkenhet a fizikai harc.

 

A betegség magas lázzal jár, ami arra vall, hogy ebben a konfliktusban az egészről van szó, és általános mozgósításra került sor. Minden foknyi lázzal több, mint kétszeresére növekszik a szervezet védekezőképessége. Közben, pedig lelkileg egyre nő az apátia. A gondolatok elkezdenek pörögni, lázfantáziák keletkeznek, és nem ritka, hogy a betegek úgy élik meg pokoli harcukat, mintha egy moziban néznék végig rendkívüli erejű szimbólumokkal illusztrált saját filmjüket. Ennek a tudatködnek a védelme alatt szemlélhetik belső távolságtartással azt, ami a normális tudati állapotukban elviselhetetlen lenne a számukra.

Az olyan tünetek, mint az egyre fokozódó agynyomás, mutatják, hogy milyen feszültség alá került a központ, és mennyire elnyomott helyzetbe jutott a kommunikációja. Ebben az állapotban sem a felnőttek, sem a kisgyerekek nem tudják érvényesíteni akaratukat. Minden gyulladás kórképébe beletartozik az, hogy a szövetekből kilépő víz hatására duzzanatok keletkeznek. Ebben az esetben azonban nincs kiút a vizes dagály számára. A felnőtteknél kialakul az úgynevezett pangásos papilla, azaz a látóidegnek a szem recehártyájából való kilépési pontján keletkező ödéma. A pangásos papilla szélsőséges esetben annyira összenyomhatja a látóideget, hogy a beteg megvakul. A csecsemők kutacsa, a koponya elülső részének még nyitott területe kidomborodik. Az első esetben agy ödéma, a másodikban vízfejűség a fenyegető szövődmény. A tomboló háborúban olyan sok lelki (víz) marad a pályán, hogy félő: megfojtja a központi kommunikációs struktúrákat. Ugyanúgy, ahogy az agy védelmére szolgáló agyhártyák is fenyegetéssé válnak, a liquor is veszéllyé változik. A gyulladás következtében egyre nagyobb mennyiségben termelődik, és szabályszerűen összenyomja az agyat.

 

Ha a háború agyvelőgyulladás vagy encephalitis formájában átterjed az agyhártyákról a tulajdonképpeni agyállományra, akkor gyakorlatilag élethalálharc veszi kezdetét. Ebben a háborúban a teremtés koronájáról, az agyról van szó. A kisebb-nagyobb kiesések mutatják a fenyegető irányt. A teljes, tudatvesztésig is terjedhető öntudatzavarok már a lét és nemlét érzésével szembesítik az érintettet. Ebben a fázisban a testhez való kötődés is meglazul, a tudat időnként elválhat a testtől. Ez a háború szétrombolhatja a kommunikáció bázisát, és maradandó kieséseket eredményezhet.

 

Az agyhártyáknál az élet alapjának védelméről van szó, az emelkedő liquor dagállyal és a területéről visszahúzódó aggyal a polaritások harcáról: egyrészt intellektusunk alapanyagáról, másrészt a nőies (gyulladásos) vízről. Az élet mindegyik fázisában az-az ember dolga, hogy megtalálja a saját közepét, ez ugyanis az-az egyetlen helyzet, amely összeegyeztethető az élettel. A betegség először is azt mutatja, hogy mennyi harc dúl az élet központja körüli védőbástyán, másodszor pedig azt, hogy egyensúlyvesztés állt be a nőies-vizes és a férfias-tüzes erők között. A test feletti uralomért folytatott háború egyrészt a kórokozók és a védelem, másrészt a sötét ősanya visszahúzó erői és az előre- és felfelé törekvő világos szellemi erők között tombol.

 

A vizes áradat emelkedése a felnőtteknél gyakran a domináló száraz intellektus fordított, szellemi-lelki helyzetének a kompenzációja. A megoldást jelentő feladat ezzel kapcsolatban az „érzőgondolkodás" kialakítása lenne, ami annyit tesz, mint az érzések nőies-vizes erejét összekötni a gondolkodó intellektus száraz szellemiségével. Az újszülötteknél kézenfekvőbb az-az értelmezés, mely az emelkedő dagályban annak az ősharcnak a leképződését látja, amely az anyák sötét birodalma és a felfelé törekvő szellemi erők között folyik. A túlélésre hangolt természetünk szerint a lázongó férfias oldal mellett állunk, és azt kívánjuk az újszülöttnek, hogy vívjon meg a forró harc sötét erőivel, és győzzön.

 

Ami a felnőttek számára a megtanulandó feladatot illeti, a tünetek valami belső ellentmondásosat mutatnak. A halálos fejfájások, amikor a beteg úgy érzi, hogy szétrobban a feje, a megoldások látszólag összeegyeztethetetlen voltát mutatják. Egyrészt a liquor emelkedő szintjével a nőies erők (érzelmek) akarnak az életben lendületbe jönni. Másrészt az agresszív-férfias jelleg még erősebben nyomul fel. A feladat, pedig az, hogy merje megvívni a háborút a legmagasabb szinten, ha szükséges, merjen szétrobbanni (ahogy a fejfájás is üzeni), álljon rá saját útjára, és vegye kézbe mindazt, ami bántja és szorongatja. És természetesen a nőies víz az (a liquor), ami ilyenkor a szó szoros értelmében nyomja az embert.

 

A hátgerinc túlnyújtása mutatja azt a feladatot, hogy húzza ki magát, fejlessze ki öntudatát, büszkeségét, és emelje fel a tekintetét. Erre, pedig kevés dolog lenne olyan alkalmas, mint a beteg saját gondolati impulzusai és azok szabad kreatív áramlása, ahogy azok a lázálmok rohanó fantáziáiban kitombolják magukat. A gondolati képek, az érzelmek és az emóciók keveréke indított pert a tudatos életben őt megillető helyért.

 

„A háború minden dolgok atyja", fogalmazta meg Hérakleitosz. Nyilvánvalóan Marsra, a hadak istenére és az általa képviselt őselvre gondolt. Az agyvelő(hártya)-gyulladásban szenvedő beteg előtt álló követelmény az, hogy ennek az időtlen tudásnak a maga életében is érvényt szerezzen. A Mars az energia minden formáját képviseli, és azzal lehet kielégíteni, ha az ember, pl. bátor és dinamikus. Arról a bátorságról van itt szó, amellyel az ember nekifog megtenni az életben az első saját lépéseit, és ha kell, tűzbe megy a közben megszerzett ideáljaiért. A központban dúló pokoli háború helyett az élet központi kérdéseivel kellene tűzzel és lánggal, azaz lelkesedéssel foglalkozni. Inkább a környezet számára fűteni be a poklot, mint a saját fejét tenni egy pokolian forró harc mezejévé. Az lenne a dolga, hogy felnyíljon az izgalmas témák iránt, hogy belsőleg felizguljon, és talán még hagyja is, hogy a téma felzaklassa, ahelyett hogy a veszélyes kórokozók számára nyíljon meg, a központi szervét kívülről bolygassa fel.

 

A meningoencephalitisnél a benne lévő alappolaritásokat össze kell hoznia az embernek, és forró, intellektuális harcot kell vívnia saját nőies érzelmi világával. Annak az érző gondolkodásnak a kifejlesztését érthetjük ez alatt, ami középen van a nőies és férfias jelleg között, és mindegyiknek megadja, ami jár neki.

 

Végül nemcsak az újszülötteknél, hanem a felnőttek esetében is egy új születésről van szó. A születés minden esetben összeütközés a megőrző nőies és az előre törekvő férfias erők között. Végérvényesen el kell hagyni az anya ölet, ám közben nem szabad figyelmen kívül hagyni az igényeit, hanem magasabb szinten kell megvalósítani őket.

Melyik életbe vezető lépés áll most előttem? Hol kell az ősanyait magam mögött hagynom ahhoz, hogy egy újabb síkon újra fel tudjam fedezni?

 

  1. Melyik életbe vágó konfliktust tagadtam le?
  2. Melyik érzelmi téma nehezedik rám nyomásként és fenyeget azzal, hogy gondolkodásom központját felrobbantja?
  3. Mennyiben vagyok kész arra, hogy tudatosan az egészre törekedjek és harcoljak érte? Látom-e ebben a nőies érzelemtelit is?
  4. Mire építettem az alapjaimat? Makacsságban vagy nehézfejűségben szenvedek-e?
  5. Mennyiben tudom a gerincemet kiegyenesíteni, fejemet felemelve a saját akaratomat érvényesíteni és a saját utamat járni?
  6. Van-e még bennem elég lelkesedés ahhoz, hogy teljes erővel nekilássak életem álmának megvalósításához?

 

 

agyi vérellátási zavarokA korai öregedés, leépülés tipikus tünetekkel: p1. feledékenység, koncentrációzavar, gyengébb teljesítőképesség, szédülés, fejfájás, előrehaladott állapotban, agylágyulás, agyvérzés. Debilitás, gyengeelméjűség veszélye, kevesebb életenergiával látja el a központot, a központ működésének részleges vágy teljes megkövülése. Eredménye szűklátókörűség, az irányító központ elszigetelődésének veszélye, elhibázott lépések az élet minden területén, elsődlegesen az emlékezőképesség és a memória érintettek, a (férfias) intellektuális terület teljesítőképességének csökkenése, ha a női pólust szorítja háttérbe a betegség (akár egy életen keresztül), jobb a helyzet, hiszen az élet előrehaladásával úgyis egyre inkább a női archetípus kerül előtérbe.

 

Amit tenni kell!

Energetikai szempontból csak lényeges szükségleteinkre koncentrálni, a legszükségesebbekre venni csak igénybe az agyat. Jobban érvényesülni, hagyni a szívet és a hasat, amelyeknek az energiáját a sors még kevésbé csökkentette, szigorúan és céltudatosan gazdálkodni az energiával, csökkenteni a pazarlást, felismerni a központ elszigetelődését, a munkához való egyoldalú hozzáállását. A memóriát kevésbé igénybe venni annak érdekében, hogy könnyedebben és egységesen tudjuk a központ lehetőségeit alkalmazni, mivel úgysem marad más hátra, önmagunkat a nőies archetípusnak átadni, lágyságra és alkalmazkodóképességre törekedni, befelé fordulni. A chi az életenergia-takarékos megoldásokat alkalmazni, a „magasabb rendűt először" elve alapján élni, és felismerni törvényszerűségét, hogy a súlypont az agyból az élet folyamán a szívbe és a hasba tevődik át, csak az igazán fontosat és lényegeset, az érzéseket befogadni, az intellektus fontoskodása helyett, felfedezni a női princípiumot, és élni vele, felkészülés a transzcendens világra (másvilágra).

 

 

agyödémaAz agyödéma a víz felgyülemlése az agyban, illetve az agyi struktúrában, a lelki elemek teret és jogot követelnek maguknak a központi kérdésekben (fizikai szinten). Agydaganat túlburjánzik a gondolati világ, értelem. Fokozódó nyomás az agyban, a fej már szinte szét akar robbanni, fejfájás, túlnyomás, a kábulattól az eszméletzavaron keresztül egészen az ájulásig. Állandó hányinger, folyamatosan hánynunk kell, semmit nem tudunk már befogadni, mindent ki akarunk adni magunkból, pangásos papilla jelzi a nyomást, amely alá az agy került, de zavart, merev tekintetet is jelöli.

 

Amit tudni kell!

Miután már az életveszélyes nyomást allopatikusan kezelték fel kell ismerni, hogy a gondolatmenetbe túl sok vizes elemet juttattunk, ami most testileg éli ki magát, és blokkolja az életet; elsőbbséget adni a lelki dolgoknak az intellektus rovására, tudatos elengedés, tudatosítani a nyomást, ami alá kerültünk. Odaadás a kontroll helyett, teret engedni a léleknek, ahelyett hogy csak az intellektust táplálnánk.

 
Hirdetés
A honlapon található információk leírások csupán tájékoztató jellegűek, felhasználás, alkalmazás csak saját felelősségre!