Keresés

Add a Startlaphoz

Hírdetések

Hirdetés
Hirdetés

láz

fehér fűzA fehér fűz jótékony hatásai, hogy enyhíti a reumás bántalmak és az ízületi gyulladás fájdalmait, csillapítja a hátfájást. Továbbá csillapítja a lázat és a hőhullámokat.

 

Hatásai:

Gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, lázcsillapító, reumaellenes.

 

Javaslatok:

Izületi gyulladás

A fehér fűz kitűnő gyógyító szere az ízületi és reumás bántalmaknak. Jó hatással van a hát-, csípő- és térdízületekre. Más gyógynövényekkel kombinálva csillapítja a gyulladást és a duzzanatot, és növeli a csikorgó ízületek mozgékonyságát.

 

fehér fűz kérgeFejfájás

A gyógynövény szalicilsavat tartalmaz, az aszpirin előfutárát. Bár az aszpirin alapú gyógyszerek erősebb hatásúak, a fehér fűz nem okoz gyomorirritációt vagy más mellékhatásokat. Fájdalomcsillapító hatásának köszönhetően csillapítja a fejfájást.

 

Menopauza

Izzadáscsökkentő hatásából kifolyólag a növény enyhíti a hőhullámokat, és csökkenti az éjszakai izzadást.

 

Láz

A hagyományos gyógynövényes orvoslás a fehér füzet lázcsillapításra és más, hőhullámmal járó állapotok csillapítására használta. Magas láz és hidegrázás csillapítására alkalmazható.

 

Emésztés

Enyhe, emésztést serkentő szerként a fehér füzet gyomorhurut és bélhurut, láz vagy gyulladás okozta hasmenés ellen használják.

 

Figyelmeztetések és ellenjavallatok:

Aszpirinre való allergia esetén nem szedhető!

 

 

A fehérfolyás a hüvelybe megjelenő minden nem vérző folyás. Ameddig a hüvelyi folyás mérsékelt, nem viszket, nem hat ingerlően és nem kellemetlen szagú, valószínűleg élettani és szükséges is.

 

Tünetek és kialakulása

A folyások színét, természetét és szagát gondosan kell tanulmányozni. Csupán fehér-e a folyás, többé vagy kevésbé kocsonyás, sárgás vagy zöldes, szagtalan-e vagy bűzös? Azonban két másik pontot is figyelembe kell venni:

  • A ciklus melyik pillanatában következik be a folyás? Egész idő alatt, vagy a ciklusnak ebben és ebben az időszakában?
  • Milyen tünetek kísérik? A fájdalmak, láz, összehúzódások, viszketések bizonyos okokra mutatnak.

Bizonyos fehérfolyások megszokottak, normálisak, a nemi élet bizonyos epizódjainak pillanatában jelennek meg, peteéréskor vagy épen a havi baj előtt. Ezekben az esetekben a folyások általában folyékonyak és nem bőségesek. De ahogy sárgásak vagy zöldesek lesznek, mikrobák okozta fertőzésről, vagy gombás elözönlésről, gombák megjelenéséről van szó. Végül a folyások jelezhetik a méh vagy a petefészkek betegségeit. Ezért van szükség mindig teljes orvosi kivizsgálásra.

 

Hagyományos kezelés

A normális folyásokat figyelembe kell venni. Ezzel szemben a gennyes folyásokat kezelni kell általánosan vagy gyakrabban helyileg, hüvelyöblítéssel vagy antibiotikumokkal. Ezek közül az antibiotikumok közül némelyek speciálisak a gombák elleni küzdelemben.

 

Akupresszúra pontok

Az új gyógyszerek jelentősége és nagy száma vitathatatlanul csökkenti pontjaink javasolhatóságát, ezeknek csak erősítő szerepe lehet.

Egy fő pont, és kettő kiegészítő pont van.

A fő pont

A felső ajkon van, az orr szélén.

fehérfolyás akupresszúra pont

Kiegészítő pontok

Az első a lábháton van, a két első lábujj között. A második a térd alatt, a lábszár külső oldalán, a sípcsont szögletében.

fehérfolyás kezelő pontfehérfolyás akupresszúra pontja

Masszírozzunk erélyesen 5 percig kétszer háromszor naponta, amikor a folyás elkezdődik, és folytassuk, amíg el nem tűnik.

 

fertőzésA fertőzések lelki hátterében, az emberi testben lezajló betegségfolyamatok vannak, a lélek nincs tökéletes egyensúlyban. Az egyik leggyakoribb ok a fertőzés. A legsűrűbben előforduló akut szimptómák a gyulladások, a megfázástól a tüdőgyulladáson át a koleráig és a himlőig. A latin betegségnevek „-itis” végződése mindenkor arról árulkodik, hogy gyulladásos folyamatról van szó (colitis, hepatitis stb.). A fertőzéses megbetegedések terén a modern orvostudomány az antibiotikumok (például penicillin) és az oltások felfedezésével óriási lépést tett előre.

Bár nemrég még a leggyakoribb halálok a fertőzés volt, ma már ez az egészségügyileg jól ellátott országokban inkább kivételnek számít. Ez persze nem azt jelenti, hogy manapság kevesebb fertőzésen esünk át, inkább csak azt, hogy a fertőzések leküzdésében megfelelő fegyverekkel rendelkezünk. Akinek ez a (mindenesetre elfogadott) terminológia túlságosan „háborúsnak” tűnik, ne tévessze szem elől, hogy a gyulladásos folyamatoknál valójában egyfajta „háborúról” van szó, amely a testben játszódik le, a test immunrendszere megtámadja, s legyőzi az egyre veszélyesebbé váló ellenséges kórokozókat (baktériumokat, vírusokat, toxinokat). E küzdelem tünete a duzzanat, a kivörösödés, a fájdalom és a láz. Ha a test sikeresen vette fel a harcot a betolakodó kórokozóval, átvészeljük a betegséget, ha a kórokozók győznek, a páciens meghal.

gyulladásokA fenti példa különösen megkönnyíti a gyulladás és a háború analógiájának megértését. Analógián azt értjük, hogy mind a háború, mind a gyulladás, ok okozati összefüggés nélkül, ugyanazt a belső struktúrát mutatja, s mindkettőben ugyanaz az elv valósul meg, csak éppen különböző megnyilvánulásban.

Ha ilyen sok a gyúanyag, előbb-utóbb bekövetkezik a robbanás, melyben kisül a felhalmozódott energia, s ezt nemcsak a háborúban, hanem saját testünkön is megfigyelhetjük, amikor egy pattanás vagy akár egy nagyobb tályog felfakad (s kiürül). Ahhoz, hogy továbbhaladjunk, vizsgálódásaink körébe kell vonnunk még egy analógiaszintet, nevezetesen a lélekét. Egy ember is robbanhat. E kifejezésnél természetesen nem egy tályog felfakadására gondolunk, hanem valamely érzelmi reakcióra, lelki háttérre, amellyel egy belső konfliktustól kívánunk megszabadulni.

A következőkben a három szintet, lélek-test-nemzet szintjét állandóan kölcsönhatásukban fogjuk vizsgálni, így közelebb kerülünk a konfliktus-gyulladásháború pontos analógiájához, mely végül is kezünkbe adja a betegség megértésének kulcsát.

Tudatunk polaritása állandóan két lehetőség közötti választás feszültségében tart bennünket. Szüntelenül döntenünk kell, mindig le kell mondanunk az egyik lehetőségről ahhoz, hogy a másikat megvalósíthassuk. Így aztán mindig hiányérzetünk van, mindig szerencsétlenek vagyunk. S még jó annak, aki az emberi lét konfliktusosságát, feszültségét bevallja magának, s érezni meri, hiszen a legtöbben hajlamosak azt gondolni, hogyha egy konfliktust nem látnak, s nem éreznek, akkor az, nem is létezik. Ugyanezzel a naivitással jár el a kisgyermek, amikor azt gondolja, hogyha becsukja a szemét, láthatatlanná válik. A konfliktusok azonban nem törődnek azzal, hogy érzékeljük-e őket vagy sem , rendületlenül jelen vannak. Aki konfliktusait nem hajlandó a tudat szintjén kihordani, feldolgozni s végül valamiféle megoldást találni rájuk, annál a konfliktusok a testiség szintjére csúsznak, s gyulladások formájában hívják fel magukra a figyelmet.

Minden fertőzés lelki hátterében az anyagivá vált konfliktus áll. Az-az összeütközés, amelyet (minden fájdalmával s veszélyével) a psziché szintjén elkerülünk, kényszerűen megjelenik a testben, s elégtételt kér. Ez a gyulladás.

Figyeljük meg e folyamatot mind lezajlásában, mind megjelenéseiben a gyulladás-konfliktus-háború analógia alapján:

 

1. Ingerhatás:

A kórokozók, melyek lehetnek baktériumok, vírusok vagy mérgek (toxinok), behatolnak a testbe. A behatolás nem annyira a kórokozók jelenlététől függ, ahogyan azt a laikusok gondolják, sokkal inkább a lelki állapottól a test bebocsátási készségétől. Az orvostudomány ezt rossz immunállapotnak nevezi. A fertőzés problémája tehát nem a kórokozók jelenlététől függ, mint azt a sterilitás fanatikusok vélik, hanem attól, hogy képesek vagyunk-e együtt élni velük.

Ezt a megállapítást szinte szó szerint alkalmazhatjuk a tudat szintjén is, hiszen ott sem az a lényeg, hogy az ember csíramentes, azaz probléma- és konfliktusmentes világban éljen, hanem az, hogy képes legyen konfliktusaival együtt élni. Ebben az összefüggésben nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy az immunállapotot a psziché kormányozza, s ezt ma már a tudomány területén is mind szélesebb körben elismerik (stresszkutatást)

Sokkal hatásosabb, ha magukat az összefüggéseket figyeljük meg. Aki tehát nem nyitja meg a tudatát lelkét egy olyan konfliktus számára, mely azt felkavarná, a testét kell, hogy kinyissa a kórokozók előtt. Ezek a kórokozók a test megfelelően gyenge pontjaira telepednek rá, mely pontokat csökkent ellenállású helyeknek neveznek, s ezeket az orvostudomány született, illetve öröklött gyengeségnek tartja. Aki képtelen az analógiás gondolkodásra, ezen a ponton többnyire megoldhatatlan teoretikus konfliktusba bonyolódik. Az orvostudomány bizonyos szervek gyulladásra való érzékenységének indokát veleszületett szervi gyengeségre redukálja, s ez látszólag lehetetlenné tesz minden további értelmezést vagy magyarázatot. A pszichoszomatikus szemléletű megközelítésben mindig is feltűnt, hogy bizonyos problémakörök bizonyos szervekkel korrelálnak, ez a koncepció azonban ellentmondásba került az orvostudomány csökkent ellenállású helyek elméletével.

Ez a látszólagos ellentmondás hamarosan feloldódik, ha a vitát egy harmadik szemszögből is szemügyre vesszük. A test a tudat látható kifejezési formája éppúgy, ahogyan a ház az építész ideájának formai kifejeződése. Az idea és a megjelenés körülbelül úgy felel meg egymásnak, ahogyan a fénykép a fénykép negatívjának, a nélkül azonban, hogy a kettő ugyanaz lenne. Ugyanilyen módon minden testrész és minden szerv megfelel egy bizonyos lelki tartalomnak, emóciónak és meghatározott problémakörnek (ezekre a megfelelésekre épül például a fiziognómia, a bioenergetika, a pszichikai masszázstechnikák stb.). Az ember mindenkor egy meghatározott tudatszintet testesít meg, s e tudatszint pillanatnyi állapota kifejezi élete fejlődéstörténetét. Problémái is bizonyos minta szerint ismétlődnek, és a kihívás is ezek fokozatos megoldására. Valójában ezek alkotják sorsunkat, hiszen a karakter és az idő együttesen nem más, mint a sors. Karakterünket nem örököljük, és nem is a környezetünk határozza meg; „velünk fejlődik”, azt a tudatszintet fejezi ki, amely testet ölt benne.

Ezt a tudatállapotot mutatja be szimbolikusan a horoszkópban az asztrológia az időkvalitás centrumba állításának útján, a maga sajátos problémakonstellációival és életfeladataival. Ha azonban a test a tudat kifejeződése, ugyanez a minta megtalálható a testben is. Ez viszont azt is jelenti, hogy bizonyos problémaköröknek testi, illetve szervi szinten bizonyos túlérzékenység felel meg. Ezt az összefüggést használja fel, például az íriszdiagnosztika is, bár mindeddig nem vette figyelembe a lehetséges pszichológiai korrelációkat.

A csökkent ellenállású helyek az a szerv lesz, amelynek a testi szintre terelt tanulási folyamatot magára kell vennie, ha a szervnek megfelelő pszichikai probléma tudatos feldolgozását az egyén nem vállalja.

A következőkben megkíséreljük lépésről lépésre tisztázni, hogy mely szerv mely problémakörnek felel meg. Az előtt, aki a megfeleléseket ismeri, a kórtörténet mögött teljesen új dimenziók nyílnak meg, erről azonban mindazoknak le kell mondania, akik nem mernek elszakadni az ok-okozatis gondolkodástól.

Ha tehát kizárólag a gyulladás lefolyását vesszük figyelembe anélkül, hogy a kóresemény helyét értelmeznénk, azt látjuk, hogy az első fázisban (ingerhatás) a kórokozók behatolnak a testbe. Ennek az eseménynek pszichikai szinten a probléma által felvetett kihívás felel meg. Olyan impulzus töri át tudati határaink védelmi vonalait, olyan impulzus tart izgalomban bennünket, amellyel mindeddig elkerültük a szembesülést. Ez az impulzus a polaritás olyan feszültségét lobbantja fel bennünk, melyet már tudatosan, konfliktusként élünk át. Ha elhárító mechanizmusunk túl jól működik, az impulzus nem tud eljutni felszíni tudatunkba, tehát immunisak leszünk a kihívással, s így a tapasztalattal s a fejlődéssel szemben is.

Itt is érvényes a polaritás törvényéből következő vagy-vagy, ha lemondunk az elhárításáról a tudatban, megmarad testi immunitásunk, ha azonban tudatunk immunis az új impulzusokkal szemben, a test lesz készséges a kórokozó felvételére. Az ingerhatás elől nem menekülhetünk, egyedül a feldolgozási szintet választhatjuk meg. A háborús analógiában az első ingerhatás fázis az idegenek behatolása az országba (határsértés). A támadás magától értetődően a teljes katonai és politikai figyelmet az ellenséges betolakodókra tereli, egyszerre mindenki hiperaktív lesz, minden energiájával az új probléma felé fordul, egységeket toboroznak, illetve mozgósítanak, szövetségesek után néznek, röviden: a nyugtalanságot okozó gócra koncentrálnak. A testi történések síkján ezt az eseményt exszudációs fázisnak nevezzük.

 

2. exszudációs fázis.

A kórokozók befészkelik magukat, és gyulladásos gócot hoznak létre. A szövetnedvek felgyülemlenek, a szövetek megduzzadnak, legtöbbször érezzük a duzzanat feszítését. Ha pszichés konfliktusunkat eme második fázisig követjük, megállapíthatjuk, hogy ezen a területen is nő a feszültség. Teljes figyelmünk az új problémára összpontosul, nem tudunk másra gondolni, lelki hátterünket éjjelnappal fogva tartja, nincs más témánk, minden gondolatunk megszakítás nélkül e körül forog. Így szinte minden pszichikai energiánk a konfliktusban összegződik szó szerint tápláljuk, felpuffasztjuk problémánkat, mígnem hatalmassá duzzadva, áthatolhatatlan hegyként áll előttünk. A konfliktus minden pszichikai erőnket mozgósította, és magához kötötte.

 

3. Elhárítás:

Mintegy a kórokozó következményeként a test specifikus antitesteket termel (a vérben és a csontvelőben). A limfociták és a granulociták falat emelnek a kórokozó köré, az úgynevezett granulocitafalat, s a makrofágok elkezdik felzabálni a kórokozót.

Teljességgel háborús tehát a helyzet a test szintjén is, az ellenséget megtámadják, körülzárják. Ha a konfliktus helyi szinten nem oldható meg (lokális háború), teljes mozgósítás következik, az egész nép részt vesz a háborúban, teljes erejét latba veti az ütközetben. Ennek a küzdelemnek a testi jele a láz.

 

4. láz:

lázA védelmi erők támadása megsemmisíti a kórokozót, s az így felszabaduló mérgek lázreakcióhoz vezetnek. A lázban a helyi gyulladásra az általános hőmérséklet-emelkedéssel a teljes test válaszol. Láz esetén az anyagcsere lázfokonként megduplázódik, ez rávilágít arra, hogy a láz milyen mértékben erősíti fel a védelmi folyamatokat. Ezért is tartja a népi bölcsesség a lázat egészségesnek. Így a testhőmérséklet magassága a betegség lefolyásának gyorsaságával korrelál. Ezért a láz csökkentésére irányuló beavatkozásainkat helyesebb lenne az életveszélyes határértékekre korlátozni, s nem kellene minden hőemelkedést páni rémülettel mesterségesen leszorítani.

Ebben a fázisban a konfliktus pszichikai szinten teljes életünket, minden energiánkat magába szívja. A testi láz és a lelki felindultság hasonlósága kifejezetten feltűnő, ezért is beszélhetünk lázas ellenállásról, lázban égő várakozásról, lázas izgalomról. Így például felforrósodunk a felindultságtól, szaporodik a szívverésünk, elpirulunk (akár szerelemtől, akár haragtól), izzadunk vagy remegünk izgalmunkban. Mindez nem kellemes, viszont egészséges. Ugyanis nemcsak a láz egészséges, még annál is egészségesebb, ha szembenézünk konfliktusainkkal és mégis, ahol csak lehet, mind a lázat, mind konfliktusainkat csírájában próbáljuk meg elfojtani, és még büszkék is vagyunk elfojtási művészetünkre.

 

5. Megoldás:

Tegyük fel, hogy a védelmi erők sikeresen megvívták harcukat, visszaszorították az idegen testeket, részben inkorporálták (felzabálták!) őket, az antitestek és a kórokozók felbomlanak, az eredmény, pedig a sárga színű genny (veszteség mindkét oldalon!). A kórokozók átváltozva, legyengült formában elhagyják a testet. Ugyanakkor a test is megváltozott, hiszen információi vannak a kórokozóról (ezt nevezzük specifikus immunitásnak), teljes elhárító ereje megerősödött az edzésben, ezt unspecifikus immunitásnak nevezzük.

Ennek katonai szinten az egyik fél győzelme felel meg, a mindkét fél által viselt veszteségek árán. A győztes mindazonáltal megerősödve kerül ki a küzdelemből, megismerte ellenfelét, s a jövőben már megfelelően tud rá reagálni.

 

6. Halál:

Az is megtörténhet azonban, hogy az ütközet a kórokozó győzelmével végződik, ami a páciens halálához vezet. Egyoldalúságunkat bizonyítja, hogy ezt tartjuk a legkedvezőtlenebb megoldásnak, pedig miként a focinál: minden csak attól függ, melyik csapattal azonosulunk. A győzelem az győzelem, függetlenül attól, melyik fél könyvelheti el a magáénak, a háború ebben az esetben is befejeződött. Az öröm ezúttal is nagy, csak éppen az ellenkező oldalon.

 

7. Krónikussá válás:

Ha egyik félnek sem sikerül a konfliktust megfelelő módon megoldania, kompromisszum jön létre a kórokozó és a védelmi erők között, a kórokozó a testben marad, ám győzelem (azaz halál) nélkül, ugyanakkor a test sem győzedelmeskedik a kórokozó felett. (Gyógyulás a teljes gyógyulás értelmében.) Ez a krónikussá váló betegség képe. Tünetileg ez a limfo- és granulociták, valamint az antitestek meg növekedett számában, a normálisnál magasabb vérsüllyedésben és enyhe lázban mutatkozik meg. A nem tisztázott helyzet következtében góc keletkezik a testben, s ez szakadatlanul olyan energiát köt le, melyre a test többi része is igényt tartana, a páciens levert, fáradt, passzív, kedvetlen, apatikus. Nem egészen beteg és nem is egészen egészséges, nem valódi háború, de nem is valódi béke ez. Szóval kompromisszum és mint ilyen, romlott, mint minden kompromisszum e földön. A kompromisszum a gyávák, a „langyosak” célja (Jézus azt mondja róluk: „Kiokádnám őket a számból. Légy forró vagy hideg.”), azoké, akik örökösen félnek cselekedeteik következményeitől, s e következményekből rájuk háruló felelősségtől. A kompromisszum azonban sosem megoldás, hiszen nem hoz létre abszolút egyensúlyt a két pólus között, de az egyik pólus kitüntetéséhez sincs meg az ereje. A kompromisszum tartós viszályt s ezzel stagnálást jelent. Katonailag állóháború, mely továbbra is energiát, anyagot fogyaszt, s így jelentősen gyengíti, illetve bénítja az élet olyan más területeit is, mint a gazdaság, a kultúra stb.

A krónikussá válás folyamatának lelki területen a tartósan fennálló konfliktus felel meg. Beleragadunk konfliktusainkba, és sem bátorságunk, sem erőnk nincs a döntéshez. Minden döntés áldozattal jár, egyidejűleg ugyanis vagy az egyik, vagy a másik lehetőséget választhatjuk csak, és a szükségszerű áldozat félelmet ébreszt bennünk. Így sokan belemerevednek konfliktusukba, képtelenül arra, hogy hozzájáruljanak az egyik vagy a másik pólus győzelméhez. Állandóan méricskélnek, melyik a helyes és melyik a téves döntés, anélkül hogy felfognák, absztrakt értelemben nem létezik helyes és téves, ahhoz ugyanis, hogy egészségesek legyünk, mindkét pólusra szükségünk van, ugyanakkor ezek egyidejűleg nem valósíthatóak meg, csak egymás után, szóval kezdjük az egyikkel, és döntsünk!

Minden döntés felszabadító. A krónikussá vált tartós konfliktus folyamatosan energiát von el tőlünk, s ennek pszichés következménye kedvetlenség, motiválatlanság, rezignáció. Ha eljutunk a konfliktus egyik pólusához, máris érezzük a felszabaduló energiákat. Ahogyan a test megerősödve kerül ki a fertőzésből, ugyanúgy a lélek is megerősödik a konfliktusokban. Ha szembesülünk valamely problémával, ha egyáltalán foglalkozunk az egymással szemben álló pólusokkal, ebből lelkünk tanul, határai tágulnak, s ezzel tudatosabbá válik. Minden átélt konfliktus nyeresége egy információ (a tudatosulás), mely a specifikus immunitással analóg módon képessé tesz bennünket arra, hogy hasonló problémával a jövőben veszélytelenül kerülhessünk szembe.

Továbbá minden átélt konfliktussal a konfliktusokhoz, mint olyanokhoz való viszonyunk lesz bátrabb, cselekvőbb, ez felel meg a testi unspecifikus immunitásnak. Amint azonban a testi megoldás komoly áldozatot kíván, különösen az ellenérdekű féltől, a pszichének is jelentős áldozatot kell hoznia döntésekor, fel kell adnunk némely addig bevált nézetünket, véleményünket, kedvelt magatartási formánkat és szokásunkat. Minden új feltételezi a régi halálát. S ahogy a testben olykor jelentősebb gyulladásgócok heget hagynak maguk után, sebhelyek maradnak pszichénken is, melyekre visszapillantva, életünk fordulópontjainak emlékeit látjuk.

Régebben minden szülő tudta, hogy gyermeke az átélt gyermekbetegség után (s a gyermekbetegségek fertőzéses betegségek!) érettebb, fejlettebb lesz. A gyermekbetegség után a gyermek már nem ugyanaz, aki korábban volt. Bizonyos értelemben érettebb ez irányban lelki háttere is fejlettebb. De nemcsak a gyermekbetegségektől leszünk érettebbek. Miként a test is megerősödve kerül ki minden fertőzési folyamatból, az ember is érettebben kerül ki konfliktusaiból. Csak kihívásokon keresztül erősödhetünk, s erősödhetnek képességeink is. Minden igazi nagy kultúra válasz volt valamely nagy kihívásra, s a fajok fejlődését maga.

„A háború minden dolgok atyja”, mondta Hérakleitosz, s aki ezt megérti, az tudja, hogy ez a mondás az egyik legalapvetőbb bölcsességet fejezi ki. A háború, a konfliktus, a pólusok közti feszültség szolgáltatja az élet energiáját, s ily módon a haladás, a fejlődés egyedüli biztosítéka.

Az ilyen mondatok veszélyesen s félreérthetően csengenek korunkban, amikor farkasok báránybőrbe bújnak, s elfojtott agresszióikat jelmezükben békeszeretetnek nevezik. Szándékosan vezettük le a gyulladás fejlődését lépésről lépésre a háborúsanalógia felhasználásával. Mind az idő, mind a kultúra, amelyben élünk, szélsőségesen konfliktusellenes. Minden szinten kerüljük a konfliktusokat, s nem vesszük észre, milyen mértékben akadályozza ez a hozzáállás a tudatosodást. Bár e poláris világ konfliktusai funkcionális intézkedésekkel nem kerülhetők el, mégis és éppen ezért, az elhárítási kísérlet a levezetés szintjeit illetően mindig olyan eltolásokhoz vezet, amelyeknek belső összefüggéseit aligha tekinti át bárki is.

Témánk, a fertőzéses megbetegedés, éppen ezért jó példa. Bár a fentiekben párhuzamosan vizsgáltuk a konfliktusok és a gyulladás struktúráját, éppen azért, hogy a közösséget felismerjük bennük, az emberben azonban ezek a folyamatok nem párhuzamosan zajlanak le (vagy csak ritkán). Sokkal inkább az történik, hogy a vagy-vagy értelmében az egyik szint helyettesíti a másikat. Ha egy impulzus sikeresen áthatol a tudat elhárító mechanizmusán, s ez által a konfliktus tudatosul, a konfliktus feldolgozás fent vázolt folyamata az ember lelkében játszódik le, s rendszerint nem kerül sor szomatikus fertőzésre. Ha azonban az ember nem nyílik meg, mindent elhárít, ami konfliktushoz vezetne, ami mesterséges, kerek világát kérdésessé tenné, akkor a konfliktus a testbe kényszerül, s az érintettnek szomatikus gyulladásként kell megélnie azt.

A gyulladás konfliktus az anyag szintjén. Ne essünk abba a hibába, hogy felületesen szemléljük fertőzéses megbetegedésünket, s arra a végkövetkeztetésre jussunk: „hiszen nincs is semmiféle konfliktusom”. Éppen az vezet a betegséghez, hogy nem látjuk konfliktusainkat. Alaposan utánajárni természetesen fáradságosabb, mintha csak egy futó pillantást vetünk rá, leleplező őszinteség szükséges hozzá, s ez pszichénk számára többnyire olyan sok kellemetlenséget jelent, mint amennyit a fertőzés a test számára. S általában éppen ezt a kellemetlenséget akarjuk elkerülni.

Való igaz, a konfliktusok fájdalmasak és mindegy, mely szinten éljük meg őket, legyen az háború, belső ellentmondás, betegség, egyik sem jó. A jó vagy a nem jó azonban nem érv, s ha egyetlenegyszer tudatosul bennünk, hogy semmit sem kerülhetünk el, a jó vagy nem jó kérdése fel sem merül többé.

Aki nem engedélyezi magának a pszichikai robbanást, annál a robbanás a testben következik be (kelés), kérdés-e itt, hogy melyik a szebb vagy a jobb? A betegség őszintévé tesz!

Valójában korunk a konfliktusok minden szinten való elkerülésére irányuló dicső fáradozásai végül is szintén őszinték. Ha figyelembe vesszük az eddig említetteket, a fertőzéses megbetegedésekkel szembeni sikeres küzdelmet is más fényben látjuk. A fertőzések elleni küzdelem konfliktusok elleni küzdelem az anyag szintjén. A fegyver neve antibiotikum mindenesetre őszinteségről tanúskodik. A szó két görög szóból áll: anti: ellen, és bios: élet. Az antibiotikum ezek szerint „élet ellenes anyag” és ez aztán az őszinteség! Az antibiotikum életellenessége két szinten is megállja helyét. Ha emlékszünk még arra, hogy a konfliktus a fejlődés, azaz az élet tulajdonképpeni motorja, akkor a konfliktus bármiféle elfojtása magában véve támadás az élet dinamikája ellen.

De szigorúan orvosi értelemben is életellenes az antibiotikum. A gyulladás a problémák tisztázásának akut, gyors és aktuális módját jelenti, amikor is a gennyesedési folyamat során mindenekelőtt toxikus anyagok távoznak a szervezetből. Ha ezeket a tisztulási folyamatokat gyakran s hosszan tartó kezeléssel megakadályozzuk, a termelődő mérgező anyagokat a testnek (főként a kötőszöveteknek) kell elraktározniuk, s a mérgező anyagok felhalmozódása rákos folyamatok, kialakulásához vezethet. Előáll a kukaeffektus: vagy gyakorta kiürítjük a kukát (fertőzések által), vagy oly sokáig gyűjtjük a szemetet, mígnem az önálló életre kel, s az egész házat veszélyezteti (rák). Az antibiotikumok idegen anyagok, nem az érintett személy teste termeli ki őket; segítségükkel megfosztják a beteget betegsége gyümölcsétől, attól, amit a beteg a konfrontációból tanulhatott volna.

 

Tekintsük át röviden ebből a szemszögből az „oltás” témáját is. Az oltások két alapvető fajtáját ismerjük, az egyiknek az aktív, a másiknak a passzív immunizálás a célja. Passzív immunizálás esetén más testekben keletkezett védőanyagot oltanak be. Ezt a fajta oltást, akkor alkalmazzák, ha egy éppen kitörő betegségről van szó (például a tetanuszoltás a tetanusz-kórokozóval szemben). Lelki szinten ez kész probléma megoldási receptek, parancsolatok, és morális szabályok alkalmazását jelenti. Idegen mintareceptekbe bújunk, elkerüljük a konkrét összeütközést, s így annak tapasztalatát, kényelmes út ez, de útnak mégsem nevezhető, hiszen éppen a mozgás hiányzik belőle.

Az aktív immunizálás esetén legyengített (veszélytelenített) kórokozót oltanak be azzal a céllal, hogy az ingerület hatására maga a test hozzon létre antitesteket. E típushoz tartozik valamennyi megelőzést célzó oltás, mint a Sabin-csepp, a himlőoltás, a tetanusz elleni védőoltás stb. Ez az eljárás a psziché szintjén a konfliktusmegoldás veszélytelen helyzetben való gyakorolgatásának felel meg (katonailag manőver). Ilyen még több pedagógiai jellegű kísérlet s a csoportterápia legtöbb fajtája is. Itt valójában nem „élesben” sajátítjuk el a konfliktusmegoldó stratégiát, hogy komolyabb konfliktus esetén tudatosabban járhassunk el.

Kérjük, hogy a fentebb leírtakat véletlenül se tekintsék receptnek. Nem arról van szó ugyanis, hogy „engedjem-e magam beoltani vagy sem”, vagy hogy „antibiotikumot tilos szedni”. Végül is teljesen mindegy, mit teszünk, amíg tudjuk, hogy mit teszünk. A tudatosság azt jelenti, hogy saját intenciónkra, s nem valamely külső parancsra vagy parancsolatra cselekszünk. Fölvetődik még a kérdés, vajon alapvetően lehetséges-e, hogy egy lelki hátterű folyamatot testi betegséggel helyettesítsünk. A kérdés megválaszolása nem egyszerű, ugyanis a test és a lélek kettéválasztása valójában csak elméleti segédeszköz, a valóságban egyik sem élhető meg a másik nélkül. Bármi történjék is testünkben, azt mindig megéljük tudatunk, a lélek szintjén is. Ha például kalapáccsal a hüvelykujjunkra ütünk, azt mondjuk: fáj a hüvelykujjam. Ez azonban mégsem egészen helyes, a fájdalom nem a hüvelykujjunkban van, hanem a tudatunkban. Csak a „fájdalom” pszichikus érzését vetítettük ki a hüvelykujjunkra.

Éppen mert a fájdalom tudati jelenség, erősen befolyásolható: gondoljunk csak az elterelésre, a hipnózisra, a narkózisra, az akupunktúrára. (Aki a fenti megállapításokat túlzónak érzi, kérjük, gondoljon a fantomfájdalom jelenségére!) Mindaz, amit a betegség testi lefolyása során átélünk és elszenvedünk, kizárólag tudatunkban történik. A „pszichikai” és a „szomatikus” közti különbségtétel csak a projekció felületére vonatkozik. Ha valaki beteg a szerelemtől, érzéseit valami nem testi dologra, vagyis a szerelemre vetíti ki, míg az influenzában szenvedő érzéseit a torkára vetíti, szenvedni azonban mindketten csak pszichésen tudnak. Az anyag és így a test is csak a kivetítés színtereként szolgál, maga azonban sosem helye a problémák születésének, így megoldásának sem. A test, mint a projekció helye, ideális segédeszköz lehet a megismerésben, a megoldás azonban csak a tudatban születhet meg. Így minden testi megbetegedési folyamat szimbolikus probléma feldolgozás, s tanulsága az a nyereség, amelyet tudatunknak kell gyümölcsöztetnie. Ez az alapja annak az érési folyamatnak is, melyet az átélt betegség elősegít.

Ilyen módon a probléma testi és lelki feldolgozásában létrejön egy bizonyos ritmus. Ha a probléma lelkileg nem dolgozható fel, materiális segédeszközként bevetjük a testet, s szimbolikusan dramatizáljuk benne a megoldatlan problémát. A testi betegségfolyamatból tanultakat a leküzdött betegség után visszaszolgáltatjuk a léleknek. Ha az elnyert tapasztalatok ellenére a lélek még mindig nem képes a problémát felfogni, az ismételten visszahull a testiségbe, hogy újra lehetségessé váljék a gyakorlati tapasztalatgyűjtés. Nem véletlenül jelölnek a felfogni és megérteni szavak igen konkrét testtartásokat. Ez a váltakozás mindaddig ismétlődik, míg a megszerzett tapasztalatok a tudatot képessé nem teszik arra, hogy a problémát vagy a konfliktust végérvényesen megoldja.

A folyamatot a következő képpel tudnánk szemléltetni: A tanuló fejszámolást tanul. Egy feladat (probléma) elé állítjuk. Ha fejben nem tudja megoldani, segítségül egy számológépet (anyag) nyomunk a kezébe. A tanuló a problémát a számológépe használatával, e kerülő úton (és a fejében is) megoldja a feladatot. Most újabb feladatot adunk neki, amelyet ismét számológép nélkül kellene megoldania. Ha nem sikerül, megint megkapja a számológépet, mindaddig, amíg már le tud mondani a számológépről, mert feladatait fejben is képes megoldani, materiális segítség nélkül. Bár végül is mindig fejben számol, sosem a számológépen, mégis a probléma látható szintre vetül ki, s ez megkönnyíti a tanulási folyamatot.

Ezt a részt azért fejtjük ki olyan részletesen, mert ha valóban megértjük a lélek és a test összefüggését, ebből olyan következtetést vonhatunk le, mely amúgy egyáltalán nem magától értetődő, azt, hogy a test nem az a terület, ahol bármely probléma megoldható lenne. A nyugati orvostudomány azonban teljes egészében éppen ezen az úton jár. Izgatottan szemléli, mi történik a testben, s a betegség problémáját kizárólag a test szintjén kísérli meg megoldani.

Ezen a szinten azonban semmi sem oldható meg. Olyan ez, mintha tanulónk feladat megoldási nehézségeit a számológép átépítésével próbálnánk meg csökkenteni. Az emberi lét a tudatban székel, éss a testben tükröződik. Attól, hogy szakadatlanul fényesítjük a tükröt, még nem változik meg az, amit a tükör visszaver. Fel kéne már hagynunk azzal, hogy problémáink okát és megoldását a tükörben keressük, ehelyett arra kellene használnunk, hogy belenézve megismerjük önmagunkat.

 

Fertőzés = anyagivá vált konfliktus

Aki hajlamos a gyulladásra, megpróbálja elkerülni a konfliktusokat.

 

Fertőzéses megbetegedés esetén a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

  • Melyek azok a konfliktusok, amelyeket nem látok meg a saját életemben?
  • Melyik az a probléma, amely elől kitérek?
  • Melyik az a konfliktus, amelynek meglétét nem vallom be magamnak?

 

Ahhoz, hogy a konfliktus témáját megtaláljuk, figyelembe kell vennünk az érintett szerv vagy testrész szimbolikáját.

 

A kivédés rendszere

Ha valamit kivédünk, elhárítunk, az azt jelenti, hogy nem bocsátjuk be magunkba. Az elhárítás ellenpólusa a szeretet. A szeretetet definiálhatjuk a legkülönbözőbb szemszögekből és szinteken, de bármely formája redukálhatónak látszik a bebocsátás aktusára. A szeretetben kinyitjuk határainkat, s beengedünk valamit, ami addig ezeken a határokon kívül volt. A határokat többnyire én-nek (egónak) nevezzük, mindent, ami saját azonosulásunkon kívül van, te-ként (nem-én-ként) élünk meg. A szeretetben a határok kinyílnak, hogy beengedjék a te-t, amely az egyesülésben szintén én-né lesz. Sehol nem szeretünk, ahová határokat állítunk és mindenütt szeretünk, ahol bebocsátunk. A kivédés elhárítás fogalmát, s ezen a tudatunk azon trükkjeit értjük, amelyekkel megakadályozzuk, hogy tudatalattinkból a fenyegetőnek tűnő tartalmak tudatunkig hatoljanak.

Itt ismételten felhívjuk figyelmet arra, hogy ne tévessze szem elől a mikrokozmosz-makrokozmosz elméletet, hiszen a külvilág manifesztációinak bármely elutasítása, elhárítása mindig a belső lelki elhárítás külső megjelenítése. Minden elhárítás az egónkat erősíti, ugyanis a hangsúlyt a határokra helyezi. Ezért érezzük a tagadást mindig sokkal kellemesebbnek, mint az igenlést. Minden nem, minden ellenállás által saját énünket érzékeljük, míg „egyetértés” esetén határaink diffúz módon elmosódnak, énünket nem érzékeljük. Nehéz szavakba foglalni, mi is az-az elhárítás, mert bármit írunk is le, arra mindig csak más embereknél ismerünk rá. A kivédés mindazon lelki mechanizmusok összessége, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy tökéletesek legyünk. Elméletileg könnyű megfogalmazni, milyen is a megvilágosodáshoz vezető út. Ez a szeretet útja.

Minden „igen, de... – elhárítás, amely megakadályoz bennünket abban, hogy eggyé váljunk. Ezzel kezdődnek az ego tarka, változatos trükkjei, s ezek attól sem riadnak vissza, hogy a legjámborabb, legokosabb, legnemesebb elméleteket állítsák az ego körülbástyázása szolgálatába. S ezzel már benne is vagyunk abban az öncsalásban, amelyet világunk igényel tőlünk.

Éles elméjű szellemek most felhozhatnák, hogy ha minden jó, ami van, akkor az elhárításnak is jónak kell lennie. Helyes, jó is, hiszen segítségünkre van abban, hogy poláris felépítésű világunkban annyi súrlódást érzékeljünk, amennyin keresztül még felismerésekhez, s ez által előbbre juthatunk, végső soron azonban csak segédeszköz, s a felhasználás során feleslegessé kell válnia. Ugyanebben az értelemben persze a betegségnek is megvan a maga jogosultsága, mégis szeretnénk azt a gyógyulásba átfordítani.

Ahogyan a lelki elhárítás a veszélyesnek tartott belső tudattartalmakkal szemben mobilizálódik, s ezeket akarja megakadályozni abban, hogy a tudat felső rétegébe kerüljenek, a testi elhárítás „külső” ellenségekkel fordul szembe, melyeket kórokozóknak vagy mérgeknek nevezünk. Mivel azonban megszoktuk már, hogy összetákolt értékrendjeinkben arcátlanul manipuláljunk, többnyire magunk is hiszünk abban, hogy mértékeink abszolútak. Pedig csak az-az ellenség, akit azzá nyilvánítunk. Hatásos és mulatságos például, ha a különböző táplálkozás szakértő apostolok különböző ellenségdefinícióit tanulmányozzuk. Szinte semmi sincs, amit az egyik rendszer ne nevezne hihetetlenül ártalmasnak, míg a másik ugyanazt, mint igen egészségeset ajánlja.

 

 

 
fogfájás köpölyözés fogfájás köpölyözés pontok

1. Szél-meleg típus

Főbb tünetek: erős, hirtelen jelentkező fogfájás, amely melegre erősödik, fogíny duzzanat, arcduzzanat, szomjúság, vörös nyelv.

Kezelendő pontok: Fengchi (G 20), Dazhui (Du 14).

 

2. A gyomor tűz okozta fogfájás

Főbb tünetek: erős fogfájás, vörös, duzzadt íny, duzzadt, lázasan forró arc, szomjúság, büzös szájszag, székrekedés, sötét sárga vizelet.

Kezelendő pontok: Jiache (S 6), Xiaguan (S 7), Zhigou (Sj 6), Chenshan (B 57), Weishu (B 21).

 

3. A vese alulműködése

Főbb tünetek: hosszantartó, tompa fogfájás, amely időről időre jelentkezik; ínysorvadás, laza fogak, fájdalom az ágyék és térd tájékán.

Kezelendő pontok: Shenshu (B 23), Zhishi (B 52), Jiache (S 6), Xiaguan (S 7).

 

 
Hirdetés
A honlapon található információk leírások csupán tájékoztató jellegűek, felhasználás, alkalmazás csak saját felelősségre!