bőrkiütés

Kökény (Prunus spinosa Boronafa, kökényszilva)

Tövises ágas cserje, mert fiatalon szőrös, levelei tojásdadok, virága rendszerint előbb jelenik meg, mint a levele. Termése hamvas, kék bogyó.

Nálunk vadon, erdők, utak, vízmosások mentén, szakadékok szélén fordul elő.

Hatóanyaga: amygdalin, cserzőanyag és sók.

Virága gyűjtendő, mely, mint pruni spinosae flos (acaciae flos) kerül forgalomba.

A virág felhasználása ott van javallva, ahol a vizelést és az anyagcserét fokozni kell, és vértisztítást akarunk elérni. A virágából készült főzet (5 gr 1/4 1 vízre 1 percig főzve) enyhén hashajtó (különösen a gyermekeknél vált be), zsírcsökkentő, vértisztító, a nők gyomorgörcsénél és a különböző bőrkiütésnél, de a vese s hólyag bántalmaknál is kitűnően használható. Mint soványítóval, feltűnő hatást lehet elérni, amellett teljesen ártalmatlan. Elmaradt havi tisztulásnál ülőfürdőket készítenek belőle. Ugyanakkor a virág főzetét, mint lábfürdőt is veszik, melyhez még sót és hamut is szokás venni. Musttal megerjesztve idegfelüdítő szer.

Gyümölcséből hólyag- és vesebántalomnál citromos saláta készül. Levele kitűnő orosztea pótló. A gyümölcs nagyobb adagban elfogyasztva dugít.

Külső hallójárat ekcéma esetén viszkető bőrkiütés a külső hallószerv bejáratánál, viszket meghallani valamit. Valami sötét, kellemetlen, de ugyanakkor izgató kerül felszínre, hallat magáról, agresszív megnyilvánulások bőrkiütések a szófogadás, meghallás területén.

Amit tenni kell!

Nem a fülben turkálni, kapirgálni, hanem leásni a tudattalan mélyébe, a belső dolgokra fülelni, mi akar onnan, a sötétségből előbújni, mi ennyire viszketően sürgős. Ápolni a hallójáratot, és fejleszteni a hallást a hallójárat borogatása saját vizeletünkkel. Nyitottá válni a mélyből jövő, kellemetlennek tartott üzenetekre.

A légzési ciklus lelki és fizikai oldalról nem más, mint ritmikus történés. Problémák esetén mindig a lelki háttérre vezethető vissza. A ritmikus ciklus két fázisból áll, a be és a kilégzésből. A légzés jó példa a polaritás törvényére a be és kilégzés folytonos váltakozása ritmust hoz létre. Az egyik pólust kényszerűen követi a másik, a belégzést a kilégzés stb. Azt is mondhatnánk, hogy az egyik pólus a másik létéből él, s ha megsemmisítjük az egyiket, megszűnik a másik is. Az egyik pólus kompenzálja a másikat, s a kettő együtt egy egész. A légzés ritmus, s a ritmus minden élet alapja. A légzés két pólusát a feszültség és ellazulás fogalmaival is helyettesíthetjük. A belégzés = feszültség és a kilégzés = ellazulás összefüggése legvilágosabban a sóhajtásban nyilvánul meg. A belélegző sóhaj a feszültséghez, a kilégzéssel járó sóhaj a megnyugváshoz vezet.

Testileg a légzés központi eseménye egy cserefolyamat: a belégzéskor a vörösvérsejtek a levegőben lévő oxigénhez jutnak, míg kilégzéskor leadjuk a szén-dioxidot. A légzés a felvétel és a leadás, az elfogadás és az adás polaritását öleli magába. S ezzel már meg is találtuk a légzés lényegi szimbolikáját.

Az ókori nyelvek ugyanazt a szót használják a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére. Latinul lélegezni spirare, a szellem, pedig spiritus, a szótő a használatos inspiráció szóban is megtalálható, ami szó szerint nem más, mint belehel, azaz szorosan összekapcsolódik a belégzéssel, a befogadással. A görög nyelvben a psziché mind leheletet, mind lelket jelent. A hindu atman (lélegezni) szónak a német atmen (lélegezni) szóval való rokonságát nem nehéz meghallani. A hindu nyelv azt az embert, aki elérte a tökéletességet, Mahatmának nevezi, ami szó szerint „emelkedett lelket” vagy „nagy lélegzetet” jelent. Az indiai tanokból megtudjuk azt is, hogy a lélegzet a tulajdonképpeni életerő hordozója, a hinduk ezt pránának nevezik. A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a földből formált lényből az isteni lehelet bejuttatásával teremtett emberi „élőlényt”.

E kép szépen példázza, hogyan kerül a materiális testbe, tehát a formába az isteni lehelet, amely nem volt a teremtés része. Csak ez a teremtésen túli lehelet teszi az embert élő és lélekkel bíró lénnyé. S már közel is vagyunk a légzés valódi titkához. A légzés nem a miénk, nem tartozik hozzánk. A lélegzet nincs bennünk, mi vagyunk benne. A lélegzet folyamatosan összeköt bennünket valamivel, ami túl van a teremtésen, és túl van a formán. A légzés gondoskodik arról, hogy a metafizikával (szó szerint, azzal, ami a természeten túl van) való kapcsolatunk ne szakadjon meg. Úgy élünk a légzésben, mint egy nagy anyaméhben, mely messze túl van kicsiny, korlátozott létünkön, ő maga az élet, az-az utolsó nagy titok, amelyet sem megmagyarázni, sem definiálni nem tudunk, csak megtapasztalni, ha kinyílunk, s hagyjuk, hogy át-meg átjárjon bennünket. A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet folyik belénk. A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon.

Ebben áll jelentősége is, megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat, hogy énünk határait teljesen áthatolhatatlanná tegyük. Bármilyen szívesen gubózunk is bele újra meg újra saját egónkba , a lélegzés mégis arra kényszerít bennünket, hogy a nem-énnel való kapcsolatunkat is megőrizzük. Véssük a tudatunkba, hogy ugyanazt a levegőt szívjuk mi is, amelyet ellenségeink szívnak. Ugyanezt a levegőt lélegzik be az állatok, s a növények is. A légzés szakadatlanul mindennel és mindenkivel összeköt bennünket. Még ha olyannyira lehatárolná is magát az ember, ott a levegő, amely mindennel összeköti. A belélegzett levegő mindnyájunkat összefog, ha akarjuk, ha nem. A légzés így összefügg az „érintkezéssel”, a „kapcsolattal”.

Saját testiségünk kapcsolata azzal, ami kívülről jön, a tüdő-léghólyagocskákban valósul meg. Tüdőnk belső felülete körülbelül hetven négyzetméter, bőrfelületünk ezzel szemben csak két-két és fél négyzetméter. A tüdő a legnagyobb érintkezési szervünk. Ha alaposan szemügyre vesszük, felismerjük a két érintkezési szerv, a tüdő és a bőr között fennálló finom különbséget; a bőrérintkezés szoros és közvetlen kontaktus. Intenzívebb, és inkább kötelez, mint a tüdőn keresztüli érintkezés, akaratunknak is alá van vetve. Megérinthetünk valakit, illetve hagyhatjuk, hogy bennünket megérintsenek. Az-az érintkezés, amelyet a tüdőnkön keresztül hozunk létre, közvetettebb, viszont kényszerítő. Nem tudjuk megakadályozni, akkor sem, ha valakinek nem bírjuk a szagát. A másik elszívhatja előlünk a levegőt. Ugyanazon betegség tünetei a tüdőről áttolhatók a bőrre, és fordítva, az elfojtott bőrkiütés asztmaként manifesztálódhat, melyet kezeléssel bőrkiütéssé változtathatunk vissza. Mind az asztma, mind a bőrkiütés ugyanazt a problémát fejezi ki, a kontaktus, az érintés, a kapcsolat problémáját. Ha ellenérzésünk van azzal, hogy a légzés útján mindenkivel kapcsolatba kerülünk, ez a kilégzés során görcsben manifesztálódhat, s az asztma esetében éppen ez történik.

Ha további beszédfordulatokat figyelünk meg, melyek a légzéssel, illetve a levegővel kapcsolatosak, megtudhatjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben nem kapunk levegőt, amelyek fojtogatóak. Ezzel a szabadság és a korlátozások témájához értünk. Életünket első lélegzetvételünkkel kezdjük, s az utolsóval fejezzük be. Első lélegzetvételünk első lépésünk is egyben a külvilágba, amennyiben – az anyával való szimbiózisból kikerülve – önállóak, szabadok lettünk. Ha valaki nehezen kap levegőt, ebben gyakran az a szorongása mutatkozik meg, amelyet első önállóságba, szabadságba vezető útja előtt érzett. A szabadság az ilyen alkatra lélegzetelállítóan hat, azaz, szokatlanul, s ezért félelmet keltően. Ugyanez az összefüggés mutatkozik meg a szabadság és a légzés között, amikor egy szűk térből jövet tágas terembe vagy a szabadba lépünk, s az első, amit teszünk, hogy mélyet lélegzünk – végre szabadon lélegezhetünk, fellélegezhetünk.

A közmondásos „légszomj”, mely különösen szűk térben támad ránk, szintén a szabadság, a szabad tér utáni szomj kifejeződése.

Légzés – az élet asszimilációja

A légzéssel kapcsolatos megbetegedéseknél a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

• Mi fojtja belém a levegőt?
• Mit nem akarok befogadni?
• Mit nem akarok odaadni?
• Mivel nem akarok kapcsolatba lépni?
• Vajon félek-e attól, hogy a szabadság új formája felé lépéseket tegyek?

Nyárfa, fekete (Populus nigra Rezgőnyárfa, fekete jegenye, topolyafa)

A fekete nyárfa sétányaink kedvelt fája, mert gyorsan nő, terebélyes lombos fa. A fiatal fa kérge sima, az idősebbé durva és hasadozott. Levelei hosszúnyelűek, tojásdadalakúak, szögletesen fogazottak. A levél fonákja fehéresen szürkés molyhos. Rügyei is molyhosak. Termését, az apró magot fátyolszerű lepel borítja.

Nagyobbrészt ültetett fa nálunk, de vadon is előfordul, szereti a nedves, homokos erdei földet.

Gyógyszerül használják csukódott rügyeit (gemmae), elszenesedett faját (carbo) és a fakérgét (cortex).

Hatóanyaga: illóolaj, mézga, salicin, popuin, salipopulin.

A húgycső megbetegedéseinél, fájdalmas vizelésnél, hólyag gyengeségnél, hörghurutnál, bőrkiütésnél, csúz és reumánál, mint vizelethajtó jó eredménnyel használható a következő főzet: vegyünk 15-20 gr nyárfarügyet, vagy egyenlő mennyiségben nyárfarügyet és nyárfakérget és főzzük azt 2-3 percig 1/2 l vízzel. A szüredéket forrón igyuk meg.

A rezgőnyárfa leveleit öregemberek vizelettarthatatlanság (incontinentia urinae) és prosztatatúltengés esetében jó eredménnyel használják.

Gyomorégés, felfúvódás, hányinger és a gyomortól, emésztés rendetlenségből származó fejfájás kitűnő házi-szere a nyárfa szénpora, melyből étkezés előtt, vagy még jobb étkezés után 1 kávéskanálnyit vegyünk be.

Gyulladásos és égési sebet, daganatot, fagyást, izületi és izom reumát, aranyeres csomókat, repedt mellbimbókat és ajkakat a következő kenőccsel gyógyíthatunk: vegyünk 15 gr friss nyárfabimbót, 10 gr viaszt, étkezési olajat, faggyút 20-20 gr-ot, főzzük ezt, míg a nedvesség elpárolgott, szűrjük, meg és kihűlésig keverjük. Ugyanezt a kenőcsöt használhatjuk fejkorpa és fejbőrsömör megszüntetésére. Hajnövesztő szernek is ezt a kenőcsöt alkalmazzák.

Véraláfutást és horzsolásból származó sebeket nyárfarügy szesszel kezelhetünk, melyhez 20 gr friss (1 évnél nem idősebb) nyárfabimbót, 80 gr 70%-os alkoholt veszünk, melyet 6 napig többszöri felrázás közben, áztatunk. A szüredéket filtráljuk. E tinktúrából 3 cseppet cukorra cseppentve hólyagbántalmaknál, mellfájásnál is szoktak használni.

Az állatgyógyászatban a babérolajjal kevert, fent leírt kenőcs az emlős állatok tejcsomóit oszlatja. Fája tüzelőnek kevéssé használatos, főleg esztergályos munka, csónak deszka készül belőle; fiatal fájából karó, rőzse, cölöpzet készül, de a kosárfonásnál is használják.