dupuytren kontraktúra

Ennél a betegségnél a tenyér inai a kisujjtól kezdődően fokozatosan összehúzódnak. A kéz tartós kényszertartásba zárul, s ez több mindent szimbolizál. Egyrészt az őszintétlenség jele, mert ahhoz, hogy valamit becsületesen lepecsételjen az ember, arra a szavát adja, ehhez, pedig nyitott kézre van szüksége. Mivel a becsületszó is kézfogással jár, a zárt kéz amellett, hogy őszintétlenséget tükröz, tisztességtelenségre is utal. A maga zártságával viszont azt mutatja, hogy gazdája szorult helyzetben van és szorong. Ehhez jön a görcsösség benyomása. Ha a gyerekek a hüvelykujjuk köré szorítják az ujjaikat, az a félelem és a bizonytalanság tipikus jele. Az ember zsebében összeszoruló ököl, pedig a félelem mellett agressziót is kifejez, és a kettő gyakran kéz a kézben jár. A dologban ismét van valami őszintétlen, ugyanis ezt a kezet a zsebébe dugja a tulajdonosa, a körmeit, azaz a karmait, pedig a kezébe rejti. Ha tudatos szimbólumként használja az összeszorított öklét, mint ahogy a harcos munkásmozgalom, akkor az agresszió és a harc témája egyértelmű. A harcos szellem árnyékában azonban mindig ott oson a félelem is. A mindennapok gesztusai között az ökölbe szorított kéz, fenyegetést, bosszút vagy a harc szándékát fejezi ki. A négy ujjal egyedül szembeálló hüvelykujj az egység és az individualitás jelképe. Ha az ujjak körülzárják, akkor ezzel kapcsolatban is fellép a védekezési igény, amit félelem és agresszió is táplálhat. Az agresszió tudvalevőleg a legjobb védekezés.

Végezetül a zárt kéz formája a titkolódzást is kifejezheti. Az érintettek nem akarnak egyedülállóságukkal előrukkolni, mert túl félénkek és bizonytalanok vagy agresszívak. A betegség tehát egyrészt az őszintétlenségre és a rejtett szándékokra világít rá, másrészt kifejezi az illető meglévő, ám ki nem élt agresszióját. Mindezek jelenléte az érintett számára természetesen tudattalan, ezért kell a testének megjelenítenie őket. Ehhez jön még, hogy a megcsomósodott megvastagodások alatt összehúzódó kéz a kapzsiság képét is adja. Az érintettek valójában sem adni, sem kapni nem tudnak. Aki csak visszatart és semmit sem ad, az, természetesen nem is kap semmit. Még a kezét sem tudja kinyújtani. Ezt a karmokká hajlított ujjak és a csomók egyaránt elárulják. Ez utóbbiakat a betegek a markukba rejtik. A csomók a problémákat jelentik, amelyeket olyan szigorúan elzárnak a világ elől, hogy arra már mindenki felfigyel.

A megtámadott oldal szerint tovább finomíthatjuk a képet. Ha a baloldal az érintett, akkor azt többnyire eldugja az ember, és maga is ugyanazt a sorsot szenvedi el, mint a bal nőies érzelmi oldala. Ha a jobb oldalról van szó, akkor a társadalmi életet tekintve nehezebb a helyzet. Igaz, köszöntéskor, ha muszáj, a bal kezét is adhatja az ember – attól eltekintve, hogy bal kezet nyújtani egy kissé ügyetlennek és esetlennek tűnik, és árulkodó is a szimbolikája. A hatalmat, gyakorló jobbját eldugja az ember, és ezért az ártatlan balját veszi elő. Ha mindkét kéz beteg, akkor már nem tudja azt színlelni, hogy nyitott. Ekkor már senkit sem tud normálisan köszönteni. Becsületesebb, ha ilyenkor teljesen lemond arról, hogy kéznyújtással fogadja a többiek köszönését. Ilyenkor azonban fonák helyzet is előfordulhat, pl. hogy a beteget látogató ember nem hajlandó lemondani a valódi köszöntési kontaktusról. Megfoghatja, és kívülről körülveheti, a sajátjával mintegy foglyul ejtve a beteg zárt kezét. Épp a köszöntési próbálkozásoknál válik a képszerű problematika világossá. Az érintettek már nem nyitottak az életre. Éppolyan kevéssé tudják a hatalmukban tartani, megragadni, mint a feléjük nyújtott kezet. Abból is látszik helyzetük tragikus volta, hogy a segítő vagy a megmentő kezet sem tudják már megfogni. Sóvár igyekezetük ellenére, hogy mindent (főleg anyagit) a markukban tartsanak, és soha többé ne engedjék ki belőle, az életük végén már semmit sem kapnak a kezükbe. A betegségnek az alkohol is feltűnően gyakori kísérője. A betegek töltenek maguknak, és elbújnak. Kezükkel szimbolikusan magukat is lezárják. A lényük a kezükben van, és itt mindenki számára láthatóvá válik, hogy miért kell a kezüket eldugniuk.

Az eltorzult, karomszerűvé zsugorodott kezekkel üzleteket se lehet rendesen kötni, azokat ugyanis kéznyújtással szokták megpecsételni. Ha ez elmarad, a kéz alatt kötött üzletek sötét hangulata dereng fel.

Az a beteg feladata, hogy ismét megélje saját ügyleteinek a minőségét, és dacára annak, hogy azok negatív asszociációkat keltenek benne, a sajátjaként ismerje el őket. Be kell vallania magának, hogy olyan szándékokat is táplál, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra. Amennyiben tudatosan megéli saját egoizmusát, akkor annak nem kell már a testébe leszállnia. Ugyanez érvényes agresszív indulataira, félelmeire és bizonytalanságaira is. A fukarság értelmes visszafogottsággá alakulhat, a titokzatoskodás titoktartássá, az agressziós kitörések túláradó életenergiává, a félelem, pedig bölcs megszorításokká válhat.

1. Miben vagyok tisztességtelen? Miről tájékoztat engem az ujjaim formája?
2. Az, ha az ember tartja a markát, megvesztegethetőséget jelent. Miért áll így az én kezem? Tudom-e még ártatlanságomban mosni a kezeimet?
3. Mit dugok el saját magam és a külvilág elől? Kit vagy mit tartok a markomban? Kinek szólnak azok a fenyegetések, amelyeket a kezem fejez ki?
4. Kinek szól tulajdonképpen harci kedvem, ami az ökölbe szorult kezemben csapódik le?
5. Mivel kapcsolatban nem vallom be magamnak, hogy meg ragadtam vagy meg akarom ragadni? Hogy állok az adás és a kapás dolgában? Mit jelent nekem, hogy már nem tudom nyitva tartani a kezemet, de nem is tudok többé üres kézzel ott állni?
6. Milyen (probléma) gubancokat fogtam meg olyan erősen, hogy senki más se lássa meg, és csak én érezzem?
7. Mitől félek, mi tesz olyan bizonytalanná és gátol meg abban, hogy személyiségemnek megfelelően éljek?
8. Mit jelent a számomra, hogy senkinek sem tudom (az életre vagy segítségül) nyújtani a kezemet, és már nem tudom megragadni a felém nyúló megmentő kezet sem?
9. Mit akarok elrejteni egyrészt a világ, másrészt magam elől?