foghús

A fogproblémák lelki okaihoz vizsgáljuk meg annak a lelki hátterét. Az étel először szájunkba kerül, ahol a fogak aprítják fel. A fogainkkal harapunk és szétharapunk. A harapás meglehetősen agresszív cselekmény, azt fejezi ki, hogy képesek vagyunk megtámadni, elkapni, megragadni valamit. Ahogy a kutya is agresszív veszélyességét dokumentálja a vicsorgással, mi is beszélünk arról, hogy valaki „kimutatja a foga fehérjét”, s ezzel azt fejezzük ki, hogy az illető személy kimutatja elszántságát, megmutatja a rossz oldalát. A rossz, illetve beteg fogak arra utalnak, hogy az illető nehezen tudja kifejezésre juttatni agresszióját, illetve nehezen tud agressziójának megfelelően cselekedni.

Az összefüggés jelentőségén mit sem csorbít, ha azt kell állítanunk, hogy manapság szinte mindenkinek rossz a foga, még a kisgyermekeknek is. Ez igaz ugyan, de csak annyit mond, hogy kollektív tünetek kollektív problémákra utalnak. Az agresszió centrális problémája korunk valamennyi szociálisan magas fejlettségű kultúrájának. A „szociális alkalmazkodás” követelménye nem más, mint az, hogy: „fojtsd el agressziódat!” Kedves, békés, szociálisan jól alkalmazkodó polgártársaink elfojtott agressziója „betegségként” kerül napvilágra, és e perverz formában végül is ugyanúgy megviseli a társadalmi közösségeket, mint eredeti formájában. A klinikák valójában társadalmunk modern csataterei, s a könyörtelen csaták az elfojtott agressziók és birtokosaik között zajlanak le. Itt szenvedik meg embertársaink mindazt a bennük rejlő gonoszt, amelyet egy életen át nem mertek felfedezni magukban, s így feldolgozni sem állt módjukban.

Ne csodálkozzunk, ha a kórképek jelentős részénél ismételten az agresszióval és a szexualitással találkozunk. Mindkettő olyan problématerület, melyet korunk embere a legerőteljesebben elfojt. Felvethető, hogy mind a növekvő kriminalitás, az erőszakos cselekmények magas száma, mind a szexuális hullám okfejtésünk ellen szól. Erre az a válaszunk, hogy az agresszió hiánya ugyanúgy, mint az agresszió kitörése azt jelzi, hogy az agressziót elfojtják. Mindkettő ugyanannak a folyamatnak két különböző fázisa. Csak akkor válik lehetségessé, ha az agresszív személyiségrészt tudatosan integráljuk, ha többé nem szükséges elfojtani az agressziót, ha ennek kezdettől fogva tere van az életünkben, s ebben a térben, ezzel az energiával gyűjthetjük tapasztalatainkat. Az integrált agresszió energiaként, vitalitásként áll majd a teljes személyiségrendelkezésére, s ezzel válik elkerülhetővé mind az édeskés jámborság, mind a vad agressziós kitörés. Ezért az állapotért azonban először meg kell dolgozni. Tapasztalatokat kell gyűjtenünk e téren, s érettebbé kell válnunk. Az elfojtott agressziók árnyékküzdelemhez vezetnek, s bár a betegség perverz formájában, de szembesülnünk kell velük. Az itt mondottak mind a szexualitásra, mind más lelki területekre analóg módon érvényesek.

Térjünk most vissza a fogakra, amelyek az állati és emberi testben az agressziót, az önérvényesítés készségét (keresztülrágja magát) reprezentálja. Gyakran hallunk olyan természeti népekről, melyeknél mindenkinek egészséges a fogazata, s ezt kauzálisan a természetes táplálkozással indokolják.

Ezeknek a népeknek azonban az agresszióval kapcsolatosan teljesen más emberi magatartásformák állnak rendelkezésükre. A kollektív problematika mellett a fogak állapota természetesen egyedileg is értelmezhető. A már említett agresszión kívül fogaink vitalitásunkról, életerőnkről is árulkodnak. (Az agresszió és a vitalitás ugyanannak az erőnek két különböző aspektusa, mégis milyen különböző asszociációkat kelt bennünk a két fogalom.) Gondoljunk csak a szólásra: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” A szólás hátterében az a szokás áll, hogy ló vásárlásnál igenis belenéznek a ló szájába, a fogak állapotából ugyanis a ló korára, életerejére lehet következtetni. A mélylélektani tudatalatti álomértelmezés szerint a fog elvesztése energia- és potenciaveszteséget jelent.

Vannak, akik éjszakánként álmukban csikorgatják a fogukat, néhányan olyan erőteljesen, hogy egy sajátos szerkezetet kell éjszakánként a szájukban tartaniuk, nehogy a csikorgatással teljesen legyalulják a fogaikat. Ennek a szimbolikája is egészen világos. A fogcsikorgatás a mi szimbólumhasználatunkban a tehetetlen agresszió kifejezésére szolgál. Aki nappal nem meri bevallani magának, hogy harapós kedvében van, annak éjszakánként addig kell csikorgatnia a fogát, mígnem veszélyes fogait maga teszi életlenné, maga gyalulja le.

Akinek rosszak a fogai, annak hiányzik a vitalitása s ezáltal a lehetősége is arra, hogy valamit megragadjon, valamin keresztültörjön. Az ilyen ember elrágódik problémáin, nehezen rágja meg őket. A következő fogkrémreklám igen célratörően fogalmaz: „Hogy Ön ismét erőteljesen ráharaphasson!” A „hamis fogak” azt teszik lehetővé, hogy olyan vitalitást, olyan érvényesülési erőt mutassunk a külvilág felé, amellyel valójában nem rendelkezünk. Mint minden protézis esetében, itt is megtévesztésről van szó. Hasonlít ez ahhoz, mint amikor félénk, elkényeztetett ölebünket kerítésünkön úgy reklámozzuk, hogy: „Vigyázz, a kutya harap!” A protézis, sajnos, csak „megvásárolt harapósság”. A foghús a fogak alapja, ebbe ágyazódnak a fogak. A foghús analóg módon a vitalitás és az agresszió alapjait reprezentálja, az ősbizalmat és a magabiztosságot. Ha valakiből hiányzik a megfelelő adag ősbizalom és magabiztosság, sosem fog tudni problémáival aktívan, életerővel szembesülni, sosem lesz bátorsága, hogy az úgynevezett kemény dióval is elbánjon, vagy hogy megvédelmezze magát. A bizalom ugyanúgy tartást ad a nehéz helyzetekben, ahogyan a fogak tartását a foghús biztosítja. Erre azonban képtelen az olyan foghús, amely annyira sebezhető és érzékeny, hogy már a legkisebb beavatkozásnál is vérzik. A vér az élet szimbóluma, s a vérző foghús mindennél világosabban jelzi, hogy csökkent mértékű ősbizalmunk, magabiztosságunk okán a legkisebb kihívás is életerőinket csökkenti.

Kinakéreg a dél-amerikai Kordillerák keleti lejtőin honos, Indiában, Jáva szigetén termesztett Cinchona-fajok törzsének és ágainak kérge. Kinin, kinidin, cinkonin, cinkonidin, kuprein és hidrocinkonin alkaloidokat, savakat, cserzőanyagot, glikozidot, flobafeint, gyantát, keményítőt tartalmaz.

A kinakéreg lázcsökkentő, összehúzó, étvágygerjesztő hatású. Hajbetegségeknél, foghúsápolásra, szájvizekhez használják. Alkaloidái, főleg a kinin, a váltóláz specifikus gyógyszere.

A ratanhiagyökér a dél-amerikai Kordillerák nyúlványain honos Krameria triandra cserjének gyökérágai. Kívül barna, belül vörös, nehezen törhető, fanyar, összehúzó ízű, hengeres, kb. 15 cm hosszú gyökérdarabok.

A ratanhiagyökér tartalmaz: ratanhia cserzőanyagot, keményítőt, cukrot, gumit, viasszerű anyagot. Összehúzó hatásánál fogva nyálkahártya hurutok, hasmenés, belső vérzés ellen, száj- és foghús ecsetelésére használják. Fogpor és szájvizek alkotórésze. Belső célokra helyettesíthető vérontógyökérrel, libapimpófűvel.

A spilantesfű kelet-Amerikában honos, de más melegégövi országokban termesztett növény (Spilanthes oleracea) adja a drogot. Illóolajat, csípős ízű spilantol gyantát, csersavat, cukrot stb. tartalmaz. Főleg fogcseppekbe, fogfájás, fogíny, foghúsbetegségek ellen tinktúra alakjában használják.