halálfélelem

Az aggodalom általában az ismeretlentől való félelem egy formája, amely a szorongás állapotához áll a legközelebb. Többféle tünettel járhat együtt: fejfájás, hőhullámok, görcsök, idegi eredetű szívdobogás, fokozott verejtékezés, feszültségérzés, hangosabb beszéd, gyakori sírás, sőt még álmatlanság is. Ha túlságosan aggodalmaskodók vagyunk, hidegrázást is érezhetünk, mely arra emlékeztet bennünket, hogy félünk valamitől. Ez egy torokszorító állapot, amelynek következtében elveszíthetjük önuralmunkat, az életünk eseményei fölötti irányítást, mert ilyen helyzetben nem vagyunk képesek józanul és körültekintően gondolkodni. Érezhetünk egyfajta egyensúlytalanságot, mintha a fizikai és anyagtalan világról való benyomásaink között szakadék tátongna, s bár valamelyest képesek vagyunk ezt irányítani, nincs rá racionális magyarázatunk. A dolgok feletti uralmunkat teljesen el is veszíthetjük és

kialakulhat „az ég bármelyik pillanatban rám szakadhat" érzése! Szinte bármilyen helyzetben aggodalom törhet ránk, de fontos tudnunk: Azzá válunk, amire a figyelmünket irányítjuk. Ha a figyelmünket félelmeinkre koncentráljuk, biztosak lehetünk benne, hogy eltölt bennünket az aggodalom, ami végül halálfélelemhez vezethet. A halál vagy azok a dolgok, amelyekről nem veszünk tudomást, amelyeket nem látunk, de léteznek, még inkább növelik ezt a félelemérzetet.

Amit tenni kell!

Éppen ezért, ha félünk is az ismeretlentől, mostantól bízzunk abban, hogy a jelenben és a jövőben a lehető legjobb dolgok fognak történni velünk. A tünetek el fognak tűnni, a halálfélelemmel együtt.

Az agorafóbia görög eredetű szó, az agora (köztér) és phobos (félelem) összetételéből származik. Tömegiszonyt, tömegtől való idegenkedést és félelmet jelent. Nagyon szorosan kapcsolódik a tudat alatt érzett halálfélelemhez. Az agorafóbiában szenvedők általában nagyon érzékeny, pszichikailag fogékony emberek, termékeny fantáziával megáldva. Érzelmileg függnek másoktól, és általában még nem sikerült teljesen leválniuk az édesanyjukról. Nehezükre esik a saját, valódi énjük és a félelmüket tápláló, általuk létrehozott gondolatok megkülönböztetése - így sokszor azonosulnak félelmeikkel. Szivacsként szívják magukba mások érzelmeit (főleg azok félelmeit) anélkül, hogy kiszűrnék, melyek tartoznak valóban hozzájuk. Rendszerint saját és mások félelmeit is felnagyítják, emiatt hajlamosak a visszahúzódásra, magukat hibáztatják mindenért, és keveset kommunikálnak másokkal - kivéve azokat, akikben, teljes mértékben megbíznak. Mindez elszigetelődéshez vezet. Néha úgy érzik, megörüllek, de ezt a gondolatot minél hamarabb el kellene hessegetni. Könnyű mindent uralni, ellenőrzés alatt tartani egy olyan helyen, ahol teljes biztonságban érezzük magunkat, ám amint elhagyjuk ezt a helyet, minden romba dől! Az agorafóbiás hamar pánikba esik, félelmei olyan szinten hatalmukba kerítik, hogy a dolog irányítása teljesen kicsúszik a kezéből. Ha egy esemény túl nagy hatással van rá (pl. születés, haláleset, baleset, vagy egy tragédia), még jobban belesüpped félelmeibe, ami ugyancsak az agorafóbia súlyosbodásához vezethet. Az ilyen embereknek nagyon fejlett a kritikai érzéke. Mivel nagy a bizonytalanság körülöttük, nem nagyon bíznak meg senkiben és semmiben, és ha úgy érzik, a dolgok nem úgy mennek, ahogy azt szeretnék, mindent és mindenkit kritizálnak. Az agorafóbia általában az édesanyával való konfliktusra utal, a vele való kapcsolat állandó kritika tárgya.

Amit tenni kell!

Változtassunk a hozzáállásunkon! A félelmek megmérgezik az életünket, ezért fogadjuk el őket, így segíthetik fejlődésünket. Tanuljuk meg szeretni és elfogadni magunkat (ez személyiségünk anyai, védelmező oldala), építsünk fel egy boldogsággal teli belső világot, amelyben nincs helye sem kritikának, sem függésnek. A legjobb, ha kreativitásunkkal fejezzük ki önmagunkat és beszélünk a problémáinkról. Mi vagyunk a felelősek saját boldogságunkért!

Fogadjuk el, hogy néha kockáztatni is kell, és nézzünk szembe a félelmeinkkel, amelyek akadályozzák a kreatív erők szabad áramlását, pedig ezek segítségével könnyebben uralhatjuk belső erőinket. Egy kiegyensúlyozott és aktív szexuális élet segítene abban, hogy megszabaduljunk ettől a mentális téren jelentkező érzelmi fixációtól.

A csípőbél (a vékonybél utolsó szakasza) nem fertőzéses eredetű gyulladása, amelyet általában erős fájdalmak kísérnek. Az AIDS és a tuberkulózis okozta fertőzések, eredményezhetik a csípőbél gyulladását, azonban a krónikus, heveny esetek Crohn-betegségre utalnak. Szó lehet egy intenzív bűntudatérzés következményeképpen létrejött önbüntetési formáról, mely önmagam értékelését érinti:

Nem vagyok a „helyzet magaslatán", nem érzem magam „korrektnek", vagy úgy érzem, „semmire sem vagyok jó". Az önbecsülés hiánya miatt odáig is eljuthatok, hogy azt gondolom, senki sem szeret, és mindenki azt akarja éreztetni velem, hogy kevesebb vagyok másoknál. Ezek az érzések egy anyagi vagy esetlegesen érzelmi vonatkozású hiányérzethez adódnak hozzá. Azaz érzésem, hogy valamitől elítélendő, megvetendő módon fosztottak meg engem. Mindehhez halálfélelem is társulhat. Ilyenkor belül lázadok, ami csak növeli, a mások visszautasításától való félelmemet. Mivel úgy érzem, nem érek semmit, ez a betegség „segíthet" nekem abban, hogy megkapjam a figyelmet, amire szükségem van. Az önbecsülésem igen kicsi, és a hasam területén energetikailag túl nyitott vagyok, mindent befogadok. Elutasítom saját magamat. A hasam egy szemetesláda, amelybe a környezetemben élő emberek beleborítják a felém küldött negatív energiáikat, és én hagyom, hogy ezt megtegyék velem. Nem találom és foglalom el kellőképpen a helyemet a világban, elutasítom az élethelyzeteimet - mindez végül hasmenést eredményezhet. Keresem a saját személyes, spirituális identitásomat, és betegségem súlyossága jelzi, hogy ez életem egyik legfontosabb eseménye. Azok az utak, amelyek engem az önbecsülésem növeléséhez, a valóságos identitásom megtalálásához, a családban és a társadalomban elfoglalt helyem megtalálásához vezetnek, segítenek majd az életembe több nyugalmat és harmóniát vinni. Ha megtalálom a valóban nekem szánt helyet a világban, akkor ez védelmet fog adni. Az élet szép, és nekem is jogom van hozzá!

A hipochondria egyfajta pszichés zavar, amely esetében az egyén kényszeresen foglalkozik saját egészségi állapotával, megszállottan keresi magán a szervezetében fellépő kóros elváltozásokat, betegségeket, gyakorta halálfélelemmel küzd, és a feltételezett betegségek szomatikus tüneteit rendszerint pszichésen észleli is magán.

Többnyire akkor diagnosztizálnak valakit hipochondriás zavarral, ha folyamatosan aggódik, hogy valamiféle súlyos betegsége van. A páciens valamilyen fájdalmat, kis daganatot vagy más testi jelet érzékel, és feltételezi - sőt biztosra veszi, s ennek folytán rettenetes szorongás tölti el, hogy súlyos, akár halálos betegség támadta meg. Esetleg annyira rettegni kezd a betegségtől, hogy normális tevékenységeit, munkáját, kapcsolatait radikálisan felszámolja, vagy átalakítja. A mániámmá vált, hogy beteg vagyok. Nagyon elbizonytalanít az a tudat, hogy ha megbetegszem, elveszítem az önmagam feletti irányítást. Nem fogadom el annak még az esélyét sem, hogy egy betegségtől szenvedjek, de a lelkem mélyén már régen szenvedek - saját magamtól. A félelem olyan méreteket ölthet, hogy eltávolodhatok a valóságtól, és hallucinációim lehetnek. Szükséges, hogy újra kapcsolatba kerüljek saját magammal. Gyógyulásom érdekében választhatom valamelyik energetikai módszert vagy a pszichoterápiát, ezek segíthetnek abban, hogy jobban bízzak magamban, és abban az isteni képességemben, amely lehetővé teszi számomra, hogy nyitott legyek az életre.