kalória

Pisztácia (Pistacia vera)

Különleges tulajdonsága: a pisztácia nagyon tápláló (100 g pisztácia 580 kalóriát tartalmaz) és meglepő módon foszforban gazdag. Egy marék pisztácia ideális kalóriadús harapnivaló, így segítséget nyújt azoknak, akik intenzív és hosszadalmas szellemi tevékenységet folytatnak

(akik ráadásul gyakran étvágytalanok, vagy rendszertelenül étkeznek).

Egyéb hasznos összetevők: zsírok (55%), fehérjék (25%), a B csoport vitaminjai és a friss magokban E-vitamin, klorofill.

Javallatok: gyengeség, alultápláltság, fáradtság és szellemi túlterheltség, a fejlődés nehéz időszakai (főként tanuló fiatalok számára). Tápláló, roboráló

Ideális fogyasztási módjai: a héjak eltávolítása után a fenyőmaghoz hasonlóan készíthetjük el (lásd Fenyőmag), a pisztáciát törjük és dolgozzuk össze datolya húsával, majd adjunk hozzá vizet és cukrot, így egy hagyományos hurutoldó italt kapunk.

Figyelmeztetések és ellenjavallatok: úgy bizonyosodhatunk meg arról, hogy a pisztáciát a megfelelő módon szedték és kezelték, hogy összetéveszthetetlenül fényes zöld a színe és nem találjuk rajta a só árulkodó jeleit, ne feledkezzünk meg a pisztácia nagy kalóriatartalmáról, mert olyan ízletes, hogy lakmározásra csábít.

Szőlő (Vitis vinifera)

A szőlőművelés eredete a régmúltra nyúlik vissza, ezért a szőlőtőke származási helyére vonatkozó adatok bizonytalanok, az viszont biztos, hogy a Földközi-tenger medencéjében ideális körülményekre talált. A szőlőművelés a Római Birodalom bukásával indult hanyatlásnak, majd a középkor kezdetén ismét töretlen erőre kapott, amely kezdetben kapcsolatban állt a szerzetesrendek földművelésével, akiknek szükségük volt a borra a mise szertartásához. Amerika felfedezése után új, vad tőkéket hoztak Európába, amelyek keresztezés útján új fajtáknak adtak életet, és amelyek igen hasznosnak bizonyultak a 19. század végén, amikor az európai szőlőültetvények ennek köszönhetően megmenekültek a filoxéra pusztító támadásától.

Gondolatmenetünkben a csemegeszőlő-fajtákról beszélünk, amelyeket a szőlőfürt alakja, a szőlőszem nagysága, kiterjedése, színe és állaga jellemez, valamint a különböző érési idők, amelyek között gyakoriak a korai fajták. Még sincs semmi akadálya annak, hogy az úgynevezett borszőlőt friss gyümölcsként együk akkor is, ha termelője arra különösképp kényes, hiszen ugyanolyan hasznos az egészség számára és íze hasonlóképp élvezetes, mint a csemegeszőlőé.

Összetétel és hatóanyagok

A szőlőtőkék gyümölcse 20-25% cukrot tartalmaz (dextrózt, fruktózt, levulózt, szacharózt), szerény mennyiségben fehérjét, értékes szerves savakat (borkősavat és almasavat), karotint,

A-, B1-, B2-, B9- és C-vitamint és antocianidineket (P-vitamin faktorokat), melyek védik a véredényeket és a látás élességét, ásványi sókat és nyomelemeket (káliumot, mangánt, kalciumot, magnéziumot, nátriumot, klórt, foszfort, jódot és arzént), és még pektint és annint (a szőlő hashajtó hatásáért felel és szabályozza azt). Tegyünk említést arról, hogy a fent említett antocianidinekkel együtt a vörös szőlő héjára jellemző egy kék glukozid (enozid) és egy színezék (nocianin) jelenléte, amely roboráló hatású. Meglepődve tapasztaljuk, hogy ami az alapvető tápanyagokat illeti, a szőlő összetétele nagyon hasonló az emberi anyatejhez. Kalóriaértéke nagyon magas (1 kg = 900 kalória).

Javallatok

Az anyatejhez való hasonlósága lehetőséget ad arra, hogy szükség esetén szőlőlevet adjunk az anyatejes baba étrendjének kiegészítéseként. Még nem említettük azt, hogy az alapfontosságú „biológiai" víz, amelyet a szőlő tartalmaz, tökéletes összetételű, a cukrok –többségében monoszacharidok – kompenzálják a hiányzó zsírokat, és közvetlenül kerülnek be a keringésbe az emésztőrendszer különösebb igénybevétele nélkül. Ez az ital ugyanezen okokból és az alacsony sótartalma miatt hasznos az idősek, a lábadozók, az állapotos nők vagy a szoptatós anyák számára, a legyengült vagy kimerült embereknek, a sportolóknak és annak, akinek gyenge az emésztése. Mindaz, amit elmondtunk a levére vonatkozólag, nyilvánvalóan érvényes a szőlőre magára is, amely egyenesen főszereplője egy speciális kúrának, a szőlőkúrának, amelyet már az antikvitás híres természetgyógyászai és orvosai is ajánlottak, mint az idősebb Plinius, Celsus vagy Galénosz.