koraszülés

A koraszülés világszerte szinte népbetegségnek számít, pedig a koraszülések jelentős része megelőzhető lenne. Koraszülés a betöltött 37. hét előtti szülés. Amikor ilyesmi történik, lehetséges, hogy nem érzem még magam megfelelően érettnek arra a feladatra, hogy ezt a gyermeket kihordjam, és tudat alatt azt kívánom, mihamarabb megszabaduljak tőle, mielőtt még teljesen éretté nem válna a megszületésre.

Lehet, hogy tudat alatt „el akarom taszítani" magamtól ezt a gyermeket, mint ahogy magamat is néha elhanyagoltnak, „eltaszítottnak" érzem. Annak a felelősségnek a felvállalásától való félelem, amire még nem vagyok kész, vagy nem érzem késznek magam, még akkor is, ha ez nem is tudatos szinten megy végbe bennem, kiválthatja belőlem azt a „vágyat, hogy minél hamarabb szüljek" azért, hogy a várakozás félelme megszűnhessék. Mindenesetre, legyen szó, bár a félelemérzés megszüntetésének vágyáról, vagy a gyerek megtagadásáról, ezt az érzést, tudatállapotot általában letagadjuk. El tudok képzelni egy olyan forgatókönyvet, amelyben én vagyok a főszereplő, és amelyben tudatosan megtagadom a gyermekemet? Lehetséges, azonban, hogy egy ilyen helyzet a legtöbb esetben egy csodálatos élménynek tudat alatti megtagadásává alakul. Bármi is történjen, elfogadom, hogy minden a lehető legjobban történt, számomra és a születendő gyermek számára úgyszintén.

Azok a nehézségek, amelyek a szülést lassítják, illetve nehezítik, végső soron abból a kísérletből fakadnak, hogy az anya megpróbálja megtartani, nem akarja odaadni a gyermeket. Ugyanez az anya és gyermeke közötti probléma ismétlődik meg később, amikor a gyermek elhagyni készül a szülői házat. Kétszer ugyanaz a szituáció, különböző szinteken, születéskor a gyermek az anyaméh védettségét s később a szülői ház védettségét hagyja el. Mindkettő gyakran lesz nehéz szülés, míg végül elszakad a köldökzsinór. Itt ismét a szabadon engedés témáját érintjük. Mennél mélyebbre hatolunk a kórképekbe és ez által az emberi problémákba, annál világosabb lesz, hogy az emberi élet a bebocsátás és az elbocsátás, szabadon bocsátás két pólusa között ingadozik. Az elsőt gyakran nevezzük szeretetnek, míg a másodikat végső formájában halálnak. Az élet nem más, mint a bebocsátás és az elbocsátás ritmikus gyakorlata. Gyakran csak az egyikre vagyunk képesek, és a másikra nem, néha egyikre sem.

A szexualitás arra készteti a nőt, hogy kinyíljék, kitáruljon, s bebocsássa a „te”-t. A szülés ismét arra készteti, hogy kinyíljon, kitáruljon, ezúttal azért, hogy léte egy részét elbocsássa, hogy az „te”-vé válhasson. Akkor kerül sor a szülési komplikációkra, illetve császármetszésre, ha ez nem sikerül. A túlhordott gyermekeket gyakran császármetszéssel hozzák a világra, a túlhordás a megválni nem akarást jelzi. A császármetszéshez még a következő problémák is vezethetnek, ha a nő attól fél, hogy túl szűk, ha fél a gátszakadástól vagy attól, hogy kevésbé lesz vonzó a férfi számára.

Ezzel ellentétes problémát találunk a koraszülésnél, melyet gyakran idő előtti burokrepedés vezet be. Az idő előtti burokrepedést többnyire idő előtti fájások, és préselés előzi meg. A koraszülés kísérlet arra, hogy a gyermeket kidobjuk magunkból.

A szoptatás jóval többet jelent, mint puszta táplálást. Az anyatej olyan antitesteket tartalmaz, melyek védik a gyermeket élete első fél évében. Ha a gyermek nem kap anyatejet, ezt a védelmet sem konkrétan, sem átfogóbb értelemben nem kapja meg. Ha a gyermeket nem szoptatják, hiányozni fog neki az anyával való bőrkontaktus, hiányozni fog az a védelem, melyet az anya azzal nyújtana neki, hogy magához szorítja. Ha egy anya nem szoptat, ez azt jelenti, hogy hiányzik belőle a készség arra, hogy gyermekét védje, táplálja, személyesen gondoskodjék róla. Ez a probléma sokkal mélyebben el van fojtva azoknál az anyáknál, akiknek nincsen teje, mint azoknál, akik nyíltan bevallják, hogy nem akarnak szoptatni.