kóma

Ez a betegség a keletkezését és a jelentését tekintve is hasonlít bizonyos mértékig az orrcsonttöréshez. Az érintettek túl messze mentek el, és a hajó orra beleütközött valamibe. Mint ahogy a név is mutatja, az agyat megrázkódtatás éri. Mindenekelőtt olyan emberek agyáról van szó, akiket egyébként semmi sem tudna megrázni. A fej könyveli el a magáénak azt a megrázkódtatást, amit az érintettek a szellemi-lelki síkon nem hagynak a közelükbe férkőzni. A baj egy traumával, legtöbbször egy zuhanással kezdődik. Ennek mély szimbolikájával még a kéztörés és lábtörésekkel kapcsolatban is foglalkozunk. Az olyan szólások, mint „leesni a magas lóról", mutatják, hogy itt sokszor egy tévút korrekciójáról van szó, amely tévúton az érintettek „kapnak egyet a fejükre". Túl magasra akarnak szállni, és elég drasztikusan húzzák vissza őket.

Az agyrázkódás (commotio) egyes tünetei érthető nyelvet beszélnek. A fejfájás mutatja azokat az agresszív próbálkozásokat, hogy az egész ember, fejjel akar a falnak menni. A rákövetkező szédülés, kertelés nélkül mondja ki, hogy az ember valamit színlelt, hamis előfeltételezésekből indult ki, vagy pedig túlbecsülte önmagát. A hányinger és a hányás jelzi, hogy a test a lehető leghamarabb szeretne megszabadulni attól a problematikától, aminek most a levét issza. Hogy a trauma élménye nem volt kellemes, azt a gyomor és a belek 4, nyelve mutatja. Az agyrázkódáshoz egy rövid tudatvesztéses állapot is tartozik, ami elárulja, hogy itt valaki rövidtávon feladja az életéért való felelősséget. Az úgynevezett retrográd amnézia jelzi, hogy mily kevéssé tudnak az érintettek a baleset lefolyására visszaemlékezni. Ebben a saját akciókért való felelősség további elhárítása is nyilvánvaló. Az ember kilopakodik a felelősség alól, és inkább hagyja, hogy mások vegyék át a kormányrudat. „Nem ér a nevem, káposzta a fejem." Így nevezi a népnyelv ezt a könnyen átlátható taktikát, amit az érintett tudattalanul bevet.

A következő eszkalációs fokozatnál, az agyzúzódásnál (contusio) ezek a tünetek felerősödnek, és további súlyosak is társulnak hozzájuk. A vizes folyadék jellegű liquor által körülvett és ezáltal a legjobb rugózó burkolattal ellátott agy olyan erősen megrázkódik, hogy a lökésgátló funkció felmondja a szolgálatot, és az erős ütődés vagy ütés következtében a megrázkódtatás helyén vagy az ellenoldalon vérzések keletkeznek, és elpusztulnak a szövetek. A tudatvesztés mély, és a kóma állapotáig is elmehet. Az ödémával járó agynyomás fokozódása, az epilepsziás roham, a légzési és hőszabályozási zavar csak néhány a lehetséges komplikációk közül. Ezekhez járulnak még a különböző kiesések, mint az agnózia, a felismerésre való képtelenség, az apraxia, azaz az ügyesség és a készségek elvesztése, a beszéd készségének eltűnése, a gondolkodás és a tájékozódás nehézségei és a különböző pszichés zavarok: az indítékzavaroktól az érzelmi elszegényedésig és a konfabulációra való hajlamtól (mellébeszél, nem a kérdésre válaszol) a hallucinációkig. Ezek a tünetek egyrészt kiszakítják az érintettet az élet mindennapjainak folyamatából, másrészt az elfojtott tartalmakat a tudatosság fényébe emelik. Az üzeneteik saját magukat értelmezik. Hogy felhívják magukra a figyelmet, a ki nem élt és elfojtott tendenciák felhasználják a kedvező időpontot, azt, hogy az erős rázkódás összeroppantja a védelmet.

Az érintettek szemmel láthatólag nekiütköznek egy meghatározott határnak, amelyen nem tudnak minden további nélkül átlépni. Ellenkezőleg, a kísérlet során ők bizonyulnak a becsapottaknak. Elölről kell mindent kezdeniük, és mint a kisgyerekek, csak fokozatosan tanulhatják meg újra egyedül ellátni a mindennapi elintéznivalókat és vállalni értük a felelősséget. A betegség visszavetette őket a gyerek szintjére, és ezzel hangsúlyozza a visszafejlődésre való hajlamukat. Azonban megnyitja előttük az újrakezdés lehetőségét is. Az a merészség, ami a balesethez vezetett, szellemi-lelki síkon most ugyancsak a hasznukra válhat.

A megtanulandó feladat az, hogy mindazt, ami a testben történt, átvitt értelemben élje meg a beteg. Ezzel a további fizikai megrázkódtatások feleslegessé válnak. Egy zuhanásnál ez annyit tesz, mint leszállni a magas lóról, átvitt értelemben hagyni, hogy megrázkódtassa valami, a fizikailag mutatott bátorságot szellemi-lelki szempontból kiélni és ezen a síkon merészkedni előre. Be kell ismernie magának, hogy elvesztette a tudatát, és elájult, ezzel mintegy feladta a felelősséget, hogy aztán tudatosan, kis lépésekben újra felvegye. Az így történő újratájékozódásban van az újrakezdés lehetősége.

1. Hol blokkolom le a szellemi-lelki megrázkódtatásokat?
2. Milyen pályáról térített le a baleset?
3. Hol mutatok kívülről bátorságot és olyan kockázatvállalási készséget, aminek fedezete belülről hiányzik?
4. Hol csaptam be magam, illetve becsaptak-e? Hol van az életemnek új irányokra és újrakezdésre szüksége?
5. Milyen szempontból kellene kisebb „feladatokat" választanom és átláthatóbb célokat kitűznöm magam elé?
6. Hol kellene a külső felelősséget letennem és vállalnom a belsőmért való felelősséget?

Az ájulás átmeneti eszméletvesztést jelent, amely pár másodperctől egészen fél óráig is eltarthat. Ha az eszméletvesztés teljes, de rövid, akkor mély ájulásról, ha pedig hosszú, akkor kómáról beszélünk. Bárhogy is nézzük, ez az állapot a valóságtól való elmenekülést teszi lehetővé. Feladjuk, mert belefáradtunk abba, hogy nem tudunk helytállni, hogy nem bírunk megbirkózni egy helyzettel. A félelem, szorongás, elbátortalanodás és tehetetlenség érzései felváltva gyötörnek bennünket. Félünk attól, hogy elveszítjük a hatalmat, az irányítást a dolgok felett. Ha végletesen ragaszkodunk valamihez, minden bennünk rejlő energiát visszatartunk és blokkolunk.

Amit tenni kell!

Engedjük el a régi dolgokat, hagyjuk, hogy a múlt tényleg múlt legyen. Életünk folyjék tovább saját medrében, és bízzunk az univerzumban, mert minden a mi fejlődésünket szolgálja.

Az eklampszia (melyet olykor terhességi toxémiának neveznek) a terhesség 20. hete és a szülést követő első hét vége között jelentkező magas vérnyomás, amellyel együtt a vizeletben fehérjeürítés, vagy folyadék visszatartás (ödéma) tapasztalható. Az eklampszia súlyosabb formája, mely görcsök vagy kóma kialakulásához vezet

Rángógörcs, amely eszméletvesztéssel jár. Az egymást követő görcsrohamok kezelés nélkül kóma kialakulásához vezethetnek. A rohamok jelentkezhetnek a terhesség végén csakúgy, mint szülés közben vagy utána. Ez az ún. terhességi toxikózis (mérgezéses állapot) magas vérnyomással, fehérjevizeléssel és vizenyőképződéssel járó tünet együttes. Az eklampsziás krízis, sürgős orvosi beavatkozást igénylő, életveszélyes állapot. Általában az első terhességüket megélő nőknél szokott előfordulni. Akkor alakul ki nálam eklampszia, ha bizonytalanságból vagy bűntudatból elutasítom a terhességemet, vagy mindazt, ami a gyermek érkezésével jár. A párommal szemben is érezhetek dühöt, mivel őt teszem „felelőssé" a terhességemért. Talán nehezen fogadom el azt, hogy nem sokára gyermekem születik, és anya leszek.

Önmagamat utasítom el, mert képtelennek tartom magamat az új felelősségeim felvállalására. Megtanulom, a gyermekem érkezését pozitív hozzáállással fogadni, tudatában annak, hogy mindenem megvan ahhoz, hogy segítsem őt az útján.

A kóma, ami mély álmot jelent, olyan eszméletlen állapot, ami hat óránál tovább tart, a páciens érzéketlen vagy inadekvátan reagál a fájdalom-, fény- és hangingerekre, hiányzik nála a normális alvás-ébrenlét váltakozása, és nem képes akaratlagos cselekvéseket elindítani.

Kóma általában valamilyen baleset következtében jön létre. Gyakran előfordul, hogy még a kómába esés állapota előtt az ember úgy érzi, meg fog halni, mintha eljött volna az utolsó órája. A kóma előbb bekövetkezik, még mielőtt teljesen tudatában lehetnék ennek a pillanatnak. A tudat kikapcsol, az eszméletemet elveszítem. Gyakran, a kómából ébredve, a memóriából kitörölődnek a megélt trauma pillanatai. Általában egy személytől vagy egy helyzettől való menekülés miatt érzett bűntudat az, ami előidézhet egy balesetet. Ha nehéz ezt a bűntudatot kezelnem, akkor a kómába menekülök. A kóma görög eredetű szó, „mély álmot" jelent. Ez az állapot egy személytől vagy egy élethelyzettől való menekülés iránti erős vágyat takar. Annyira nagy fájdalmat érzek belül, hogy bezárkózom, mivel nagyon reményvesztett, magányos és frusztrált vagyok. Érzéketlenné szeretnék válni az élet nehézségeivel szemben. Ez a mély álom egyfajta védekezés számomra. Érzéketlenné tesz mindarra, ami körülöttem történik. Inkább teljesen tudat nélküli állapotban szeretnék maradni mindaddig, amíg az élet elviselhetőbb lesz számomra. El kell döntenem: elmegyek, vagy itt maradok. Ugyanezt a döntést kell meghoznom akkor is, ha diabéteszes kómába esek, amelyet a vér túl magas vércukorszintje, illetve az agyba kerülő túl magas cukortartalmú vér okoz. Olyan nagy szomorúságot érzek, hogy el akarok menekülni a világból, amelyben élek. Még akkor is, ha a kóma igen hosszú ideig is eltarthat (hetek, évek), nagyon fontos, hogy a szeretteim kimutassák a szeretetüket, érzelmeiket, és közvetítsék felém, hogy én döntök arról, menni akarok, vagy itt maradok. Amikor kómában vagyok, az agyam olyan szinten aktív maradhat, hogy hallhatom, amiket mondanak nekem, érezhetem közelségüket, a belőlük áradó szeretetet, még akkor is, ha nem vagyok képes mozogni vagy beszélni. Az is lehet, hogy a haláltól való félelem tart ebben az eszmélet nélküli állapotban. Ilyenkor arra van szükségem, hogy megnyugtassanak, és elmondják nekem, hogy teljes biztonságban elmehetek, ha éppen arra vágyom. Ha megnézem egy kómában fekvő ember energiáit, akkor szembeötlő, hogy az energiakapcsolataiban a kóma mélységétől függően szakadás történt. Jó lenne, ha energetikai kezelésben részesítenénk a kómában lévő embert, hogy orvosoljuk a helyzetet.