körömrágás

A körömrágás nemcsak gyermekek és fiatalok között gyakori, átmeneti jelenség, igen sok felnőtt is évtizedeken keresztül szenved ebben a meglehetősen nehezen kezelhető szimptómában. A körömrágást is kényszerként éljük meg, mely legyőzi a kezek fölötti akaratlagos ellenőrzést. Ugyanakkor a körömrágás lelki háttere teljesen egyértelmű, és az összefüggések felismerése sok olyan szülő segítségére lehet, akinek a gyermeke a körmét rágja. A tiltás, fenyegetés, büntetés ez esetben a leghelytelenebb reakció.

Ami az embernél a köröm, az-az állatnál a karom. A karom elsődlegesen a védelmet és a támadást szolgálja, tehát az agresszió eszköze. Azt, hogy valaki megmutatja a karmait, hasonló értelemben használjuk, mint hogy vicsorítja a fogát. A köröm harci készséget jelent. A magasan fejlett ragadozók többsége karmát s fogait fegyverként használja. A körömrágás saját agressziónk kasztrációja! Aki saját agressziójától tartva lerágja a körmét, szimbolikusan hatástalanítja saját fegyverét. A rágás során már felhasznál valamennyit saját agressziójából, ezt azonban kizárólag saját maga ellen fordítja: saját agresszióját harapja le. A nők különösen szenvednek a körömrágástól, mert közben csodálják a többi nő hosszú, pirosra lakkozott körmét. A hosszú, pirosra lakkozott körmök különösen szép, világító agressziós szimbólumok, az ilyet kedvelő nők agresszivitásukat gyakran nem is rejtik véka alá. Kézenfekvő, hogy irigykednek rájuk azok, akik nem képesek kiállni agressziójuk s így fegyverük mellett. Aki hosszú, piros körmökre vágyik, azt a mögöttes vágyát önti külső formába, hogy bárcsak ő is merne agresszív lenni.

Ha egy gyermeknél körömrágás lép fel, az azt jelenti, hogy olyan fázisban van, amikor nem meri agresszióját a külvilágban kinyilvánítani. A szülőknek azon kellene gondolkodnia, hogy nevelési stílusuk vagy saját magatartásuk mennyiben kényszeríti a gyermeket arra, hogy agresszióját elfojtsa vagy negatívan, értékelje. Az ilyen esetekben meg kell kísérelnünk a gyermek számára olyan életteret teremteni, melyben agresszióját és bűntudatát bátran kiélheti. Az ilyen magatartás azonban a szülőkben többnyire félelmet ébreszt, hiszen ha nekik az agresszióval kapcsolatosan nem lenne problémájuk, gyermekük sem rágná a körmét. Így valójában az egész család számára egészséges lenne, ha kérdésessé tennék őszintétlen, siránkozó életmódjukat, és megtanulnának, a külsőségek mögé látni. Ha a gyermek megtanulja, hogyan kell megvédenie magát, ahelyett hogy szülei félelmét respektálja, a körömrágást jószerivel leküzdte. Ameddig azonban a szülők nem hajlandók megváltozni, legalább ne panaszkodjanak gyermekeik tüneteire, zavaraira. Bár a szülők nem vétkesek gyermekeik zavaraiban, kétségtelen, hogy ezek a zavarok mindig a szülők problémáit tükrözik vissza.

A körömrágás nagy, belső idegességről árulkodik. A körömrágás utalhat olyan bizonytalanságra is, amelyet annak kapcsán érzek, hogy nem érzem magam képesnek arra, hogy az legyek, vagy azt tegyem, amit mások elvárnak tőlem. Ha egy gyermek rágja a körmét, akkor lehetséges, hogy az egyik szülővel szemben érez dühöt vagy frusztrációt, bár ez a helyzet felnőttként is előjöhet. Lehet, hogy képtelennek érzem magam arra, hogy kézbe vegyem saját életemet, nem vagyok elég saját magam számára, azt szeretném, ha mások foglalkoznának velem. Az is lehet, hogy elfojtom az agresszivitásomat, felhígítom az érzéseimet, és az általam nem kifejezett érzelmeim túlcsordulnak.

Jobban teszem, ha minden érzelmemet kifejezésre juttatom, és a saját biztonságomat és bizalmamat saját magamban keresem.