lágyék

A fokozott izzadásnál vagy hyperhidrosis esetén nagy mennyiségű izzadtság termelődését jelenti, amely vagy az egész bőrfelületet érintheti, vagy csak a tenyérre, talpra, hónaljra vagy a lágyékra korlátozódik. Folyamatos, hideg verejtékezés a félelemtől, izzasztó helyzetek, állandó jelleggel csurog rólunk a verejték. Verejtékező, hideg kéz, amely mintha arról árulkodna, hogy nem kívánunk senkivel kezet rázni, kapcsolatot teremteni, de ha mégis, az nem szívből szóló, meleg fogadtatás.

Hideg verejtékes láb a legalapvetőbb félelmek, a gyökeret verés hiánya. Izzadni, vérezni, elvérezni, életenergiát veszíteni, vért izzadunk, mind fizikailag, mind testileg állandó jelleggel, tudattalanul is túlterheljük magunkat. A hőségtől izzadni állandóan lázban égni, a test folytonos tisztulási igénye, a lelket szimbolizáló folyadék elvesztése.

Amit tenni kell!

Hideg verejtéknél tudatosítsuk félelmünket, forró verejtéknél vegyük tudomásul belső forrongásainkat és szexuális vágyaink kiélésének szükségszerűségét. Megvizsgálni, mi okozza önmagunk állandó túlterhelésének kényszerét, és e helyett inkább tudatos és nem eltúlzott terhelésnek tegyük ki magunkat. Gondolkozzunk el ősi félelmeinkről, hogy ezek felismerésével tágíthassuk majd láthatárunkat.

Itt az AIDS ellenére megközelítőleg a leggyakoribb nemi betegségről van szó. A herpes simplex vírus már felbukkant az övvonalon felül, mint ún.

1. típus, amely az ajkakat és az arcot keresi fel és csúfítja el.

2. típus a nemi szervek tájékára specializálódott, és külsőleg egyáltalán nem, belsőleg pedig csak kissé különbözik fenti cinkostársától. Hasonlóan csekélyek azok a különbségek is, amelyek a fertőzés kialakulását és külső megjelenését illetik. Csupán a vírusok viselkedésében mutatkoznak különbségek. A felső világi változatánál lényegesen agresszívabb és támadóbb 2. típus mégis kevésbé terjedt el a lenti világban, mivel csak nemi érintkezés útján fertőz. Míg ikertestvére gyakorlatilag a modern emberiség egészébe beköltözött, a 2. típus csak a lakosság 15 százalékának körében volt képes otthonossá válni. Bár az Afrika déli részén élő fekete lakosság állítólag már megközelítően 70 százalékban fertőzött. E számok azt mutatják, hogy végső soron a herpes genitalis a modern nemi betegség. Az orvostudomány is a venereás megbetegedések közé sorolja. A vénuszi örömök birodalmának árnyoldalaként messze túlszárnyalta már a szifiliszt és a gonorrhoeát. Ha csak arra a hisztériára gondolunk, amit az Egyesült Államokban máris kiváltott, akkor nálunk minden bizonnyal még csak most fog eljönni az ideje. Nevének (görögül herpetosz lappangó rossz) úgy szerez érvényt, hogy - mint a családjához tartozó más vírusok is - türelmesen várakozik titkos leshelyén az esélyre, hogy aztán fájdalmasan és könyörtelenül lecsapjon a hátországból. A gerincvelő hátsó dúcaiba ássa be magát, és addig szunnyad ott, amíg a megfelelő helyzet fel nem ébreszti. Leginkább talán a zsákmányra leső tengeralattjáróhoz lehetne hasonlítani.

Bár szemmel láthatóan agresszívabb, mint a test felső részében élő változat, fertőzéskor a lenti típus is rá van utalva a lelki mintára. Jellemző, hogy a betegséget félrelépés váltja ki. Ilyenkor a vírust át lehet adni, de nem törvényszerű, hogy bekövetkezik a fertőzés. Gyakran elegendő a szégyen és a bűntudat, hogy elősegítse a kórisme kialakulását. A félrelépés ténye olyan problémákat okozhat, hogy a következmények magából a félrelépőből erednek. Ilyenkor a fertőzés önbíráskodás azért a mellékvágányért, amihez az embert nem fűzi igazi kapcsolat, és azt a helyet jelzi félreérthetetlenül, de főként, érezhetően, ahol a félrelépés lezajlott. Az érintettek gyakorta hajlamosak arra, hogy a felelősséget az alkalmi partnerre hárítsák, még akkor is, ha az, bizonyíthatóan nem vírushordozó. Másképpen be kellene ismerniük, hogy saját magukban van a „gyalázat" forrása, és ők maguk veszélyeztették az alkalmi partnert s egyúttal az állandót is.

Mint minden más nemi betegséget, a herpes genitalist is erkölcsi előítéletek terhelik. A venereás kórisméket általában úgy tekintik, mint amelyek különösen bemocskolják és megszégyenítik az embert. Sehol máshol nem ilyen nagymértékű a homály, és az orvostudományban sehol nem vetítik ki ilyen bátran a felelősséget, mint itt. Viccek tömege is szól erről: azt mondja a derék családapa a háziorvosnak, miután az megállapította a herpes genitalis diagnózisát: „Biztosan a vécén kaptam el", a tapasztalt háziorvos, pedig így felel: „Milyen kínos."

Az a lehetőség, hogy a WC ülőkéjéről szerezzünk vírusokat, tisztán csak elméleti, és mindeddig nem bizonyított. Lehetséges viszont, hogy érzékeny emberekben egy vécéülőke olyan irtózást és ennek megfelelő utálkozó asszociációkat váltson ki, hogy ez aktiválja az undor belső képét és a már meglevő vírusokat. A legsterilebb vécé is kiválthatja így a herpeszt. Manapság abból kell kiindulni, hogy a vírus átadása még jobb társadalmi helyzetben levő polgártársaink esetében is nemi, érintkezéssel történik, azonban sok megbetegedés vezethető vissza régóta meglevő vírusok újabb támadására. Ebből a szempontból a pimasz félrelépők öntudatuk miatt előnyt élveznek szégyenlős, bűntudatos társaikkal szemben. Betegség esetén a vírusok nem csupán a dúcsejtekben és az idegpályákon tartózkodnak, hanem a nemi szervek nyálkahártyájának felületén is.

A fertőzés, amely megjelenésében nem különbözik lényegesen az övvonalon felüli herpesztől, elsősorban a genitális nyálkahártyákat: az ajkaknak megfelelő szeméremajkakat és a férfi nemi szerv makkján levő kisajkakat és az előbőrt érinti. Emellett a hüvely és a külső nemi szervek területének teljes nválkahártyája begyulladhat és megdagadhat. A lágyék nyirokcsomói, mint a nemi tájék őrhelyei, duzzadtak és nyomásra érzékenyek. A hólyagok időnként kiterjednek a pénisz külső részére, a combra, a gát területére és az anális régióra is (végbél területére). Az úgynevezett herpes anal is általában a megfelelő szexuális tevékenységből ered. Gyakorlatilag mindig olyan intim felületekről van szó, amelyekhez jelentős szégyenérzet fűződik. Az a tény, hogy a herpes genitalis halmozottan fordul elő olyan személyek körében, akik korán lépnek szexuális kapcsolatba, és partnerüket gyakran cserélik, magától értetődő egy nemi betegség esetében, ám fokozza az előítéleteket. A terhes nőket is átlagon felüli mértékben sújtja a betegség.

A herpeszhólyagokkal önmagát jelöli, vagy jelölteti meg az ember, egy többnyire viszonylag idegen partner által. Ahogy az ajakherpesz megakadályozza a csókot, az altest herpesze megakadályoz minden további nemi érintkezést. Az érintettek „tisztátalan élvezetükért" kedvetlenséggel és fájdalommal büntetik meg magukat. A tisztátalansághoz kapcsolódó asszociációk hozzák létre a hólyagokat, különösen azért, mert folyadékuk baktériumtenyészetektől hemzseg. Kézenfekvő a kapcsolat olyasvalakivel, aki a zavarosban halászik és nem tiszták a szándékai.

A hólyagok végül felfakadnak, és visszataszító folyadék önti el az intim területeket. Egyértelmű az összefüggés a kéj tulajdonképpen ideillő nedveivel. Ha a váladék gennyesre sűrűsödik, akkor még közvetlenebb lesz a spermával való képi kapcsolat. Hiszen az is veszélyes, és megfertőzheti a nőket az idegen partner gyermekével – ezért aztán ilyen helyzetekben gondosan kiiktatják. A fertőzés következő fázisában a hólyagok összefolyásával nagy felületű sebes területek keletkezhetnek, amelyek megfelelnek annak a „veszélyes nyíltságnak", amit megengedett magának az ember. A gyógyulási stádiumban a sebhelyek arra a szexualitással kapcsolatos sérült belső beállítottságra vetnek fényt, amellyel együtt él az ember.

A tisztátalan – mert társadalmilag ellenőrizetlen – szexualitás általi tisztátalanná válás még látszólag felvilágosult korszakokban is tabutéma. Rásütötték a szégyen bélyegét. Attól függően, hogy milyen erős az önbíráskodás fenyegetése, elég lehet egy tisztátalannak ítélt gondolat is ahhoz, hogy beindítsa az önbüntetés vírusos folyamatát. Ilyen szempontból a herpesz vírusok a „felettes én" bosszúálló csapatai. A büntetés kiszabásához elég lehet pusztán az a gondolat is, hogy az ember elhagyja az elrendelt és törvényesen előírt pályát, hogy „mellé"-megy, félrelép, vagy idegenben kószál. Valószínűleg ebben rejlik a vírusok terhesség alatti gyakori előfordulásának lelki oka is, hiszen olyan időszakról van szó, amikor a nőnek leginkább egyetlen partnerre kell hagyatkoznia. Ha azonban gondolatban vagy konkrétan tabukat érint, akkor ebben az érzékeny időszakban az önbíráskodás különösen gyorsan és drasztikusan jelentkezhet. Ilyenkor nemcsak a saját biztonsága, hanem a születendő gyermeké is veszélyben van. A veszélyes és tiltott dolgok egyrészt feltüzelnek, másrészt viszont a leendő anya minden olyan, a gyermeke jövőjét veszélyeztető kockázatért különösen elítéli önmagát, amit szeszélyből, de akarattal vállalt. Az egyik konkrét veszély az, hogy a gyermeket születésekor vagy már korábban, az anyaméhben megfertőzi a herpesszel. Az újszülött herpeszes fertőzése mindig az életét veszélyezteti.

A herpes genitalis lelki alapja mindig a vágy és a bűntudat közötti ambivalencia. Az ember olyasmit kíván, amiről a lelke mélyén tudja, hogy nem engedheti meg magának. A genitális gyulladás így azt a konfliktust képezi le, amely a lélekben a nemi vágy és a beszennyeződéstől való félelem között tombol. Az idegen test utáni vágy, valamint a testi gyönyörtől és a hűtlenségtől való undor áll ellenségesen szemben egymással. Először a vágy indul be. A büntetés azonban a sarkában -jobban mondva a szemérmében – van, és fájdalmas sokoldalúsággal bontakozik ki. A „szégyenhez" csatlakozik a „felettes én" által kikényszerített lemondás a vágy birodalmában való további kalandozástól. Ha az ember összehasonlítja a gyönyör rövid pillanatát a hozzá kapcsolódó ítélet mértékével, akkor az egyensúlynak akkora hiánya mutatkozik, hogy az tényleg elveszi minden kedvét.

Így aztán nem csoda, hogy az érintett érzékeny arra, ha az elfogult környezet kivetíti rá a bűnt, hiszen nagyon is szívesen ítéli el azt, amit maga is kíván, de nem mer megtenni. Ördögi kör alakul ki: az a próbálkozás, hogy az ember a rossz tapasztalatot követően jobban elnyomja a vágyat, még több torlaszhoz vezet, és még jobban valószínűsíti az erkölcsi gátak következő átszakítását. A gyönyör és az eksztázis olyan alapvető emberi igények, amelyeket nem lehet kiirtani a világból, hanem csupán félreállítani. Ha eltávolítjuk őket, akkor viszont a háttérben kötnek ki.

Jobb lenne felbátorítani az érintetteket, elősegíteni lépéseiket, melyek között természetesen nem az egyetlen a félrelépés lehetősége. Mindenesetre szükség van arra, hogy engedjük az örömök terén fellobbanni a tüzet, és ne a gyulladások élvezzenek előnyt. Ahol viszket, ott meg kell vakarni, hogy megtudhassuk, mi van mögötte, amit életre kell kelteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már csak a felületes erotikus igényeket hajhásszuk. A szexualitás nem több, de nem is kevesebb, mint a szeretet testi megnyilvánulása. Több eleven nyíltság szükséges saját magunkkal és másokkal szemben. Biztos, hogy több értelme van sok alkalmi partner helyett egy emberhez tartozni és őt megismerni kívül és belül. Egy ember előtt egészen megnyílni sokkal többet jelent, mint sok előtt egy kicsit. Egyvalaki meghitt közelségbe kerülhet egy máik emberhez, sokaknak azonban ez aligha sikerülhet. Ahhoz, hogy e téma őselvének kívánalmait teljesen kimerítsük, arra van szükség, hogy a félrelépésben rejlő nyíltságot az új és az idegen iránt ugyanúgy megéljük, mint a szégyent, amely az azt követő önbüntetésben fejeződik ki.

Az idegennel, a mással szembeni undor és iszonyat is téma és feladat. Ami valakiben nincs meg, az kívülről sem rémisztheti el, állapítottuk meg az ajakherpesz esetében. Arról van szó tehát, hogy fel kell kutatni, mi annyira idegen a saját lényünkben, hogy másban kell keresni és elutasítani. A távoli cél az, hogy olyan nyíltak legyünk, mint amilyenek a fertőzés sebei.

A hagyományos orvostudomány terápiája nem sokat segíthet, mivel vírusok ellen nem vethet be antibiotikumokat, mint a baktériumok ellen, és csak nagyon korlátozottan rendelkezik hatékony vírus elleni szerekkel. Nevüknek megfelelően a vírusokat statikus állapotban tartják. A legérdekesebb új felfedezés a test saját gyógyszer, amelyet az orvostudomány interferonnak nevez. Ez olyan anyag, amit a vírusoktól megtámadott sejt röviddel elhalása előtt különít el, és amely képes arra, hogy más sejteket megvédjen a vírusokkal szemben. Ez az elhaló sejt úgynevezett hagyatéka a fennmaradók számára, amely feltartóztatja a többi vírust. Ismerős a módszer: a vírussal szembeni megadás végül a vírus legyőzéséhez vezet.

Hogyan viszonyulok a szexuális szégyenérzethez és bűntudathoz?

1. Hajlamos vagyok-e arra, hogy megbüntessem magam a félrelépésekért? A herpesz-e a büntetésem, amely elveszi a kedvemet az illegális gyönyörtől?
2. Természetes viszonyban vagyok-e a szexszel, vagy az a rész van túlsúlyban bennem, amely elutasítja, mint piszkos dolgot?
3. Milyen kockázatokat vállalok szexuális téren? Saját partneremmel szemben? Idegen partnerrel szemben?
4. Felfedezek-e még új dolgokat a saját partneremmel, vagy már csak másokkal?
5. Milyen szexuális konfliktusokat nem vallok be magamnak? Hol esik nehezemre szexuális téren megnyitni a határaimat?
6. Mi izgat, mitől jövök lázba igazán? Hogyan adhatnám meg nemi szerveimnek azt, amire vágynak, úgy, hogy örömet leljek benne, és ne legyen bűntudatom?
7. Mennyiben hagyatkozom valójában a partneremre, és mennyiben bocsátkozom (az én) titkai(m)ba?

Az úgynevezett inguinalis hernia már a medencetájékhoz tartozik, és mint a leggyakoribb forma, a sérvek 80 százalékát teszi ki. Lehet veleszületett vagy szerzett, és főleg férfiakat érint. A direkt forma esetében a bél a lágyék külső peremén nyomul át egy kis nyíláson a hasüregből kifelé, a bőr alá. Az indirekt forma esetében a sérv tartalma a spermavezetéket követi, illetve nőknél az úgynevezett lingamentum rondumot, és a herezacskóban, illetve a nagy szeméremajkakban köt ki.

Ebben különösen szemléletesen mutatkozik meg minden sérv közös kiútkereső szempontja, amely zsákutcává válik. A hasi nyomás által keletkezett nyomás egy mellékúton ürül ki, és a nemi szervek tájára vagy legalábbis azok közelébe jut el. A hasprés, a hasi nyomás természetes feladata az, hogy a belek tartalmát kinyomja. Ebben az esetben is azt teszi, csakhogy obskurus utakon. Akkor kerül sor a sérv kialakulására, ha túl naggyá válik a has belső nyomása, például a test olyan túlzott megerőltetésekor, amilyen a túl nehéz dolgok emelése, és ha a gyenge pontok a lágyék környékén találhatók.

Az olyan kifejezés, mint a „megemeli magát", a túlzás alapproblémájára, illetve a felfuvalkodottságra utal. Saját magunknak, illetve erőnknek a túlbecsülése a lágyéksérv alapja. A következmény az, hogy a bél egyes részei mellékutakra jutnak. Túlzott mértékű nyomásnak kitéve a legkisebb ellenállás útjában térnek ki, és az érintett személy lágyékába hatolnak, miután áttörték az izmos hasfalat. Miközben az archaikus érzelemvilág a lágyékba és a herezacskóba, illetve a szeméremajkakba vándorol, a tünet azt mutatja, hogy nem bír ki annyit, amennyit hitt magáról. Ha megpróbálja összeszedni magát, az még jobban erősíti a hasi nyomást és ezzel a problémát is.

Még ha úgy tűnik is, hogy alapjában véve testi szintű túlerőltetésről van szó, elsősorban itt is a tudattalan lelki tartalmak azok, amelyek, miután nem találtak meghallgatásra, a testben csapódtak le. Vannak olyan emberek, akiknek egy életen át nehéz dolguk van, és nehéz terheket cipelnek, anélkül hogy utolérné őket a lágyéksérv. Az objektív fizikai terhelésnél veszélyesebb a bevallatlan lelki tortúra, amely akkor keletkezik, ha az ember valami olyasmit visel, vagy visel el, amivel nem tud mit kezdeni.

Mint más sérveknél, a tanulás feladata itt is új utakat kíván, hogy a belső nyomásnak szelepeket teremtsünk és túllépjünk az eddigi határokon. Figyelemre méltó tény, hogy a belek világa által kifejezett eredendő és ősi érzelmi tartalmak utat keresnek a nemiség területéhez. Fennáll a hasi érzés és a szexualitás kapcsolata. Ha az ösztönző erő a has területéről nem a fenti világba törekszik, mint a rekeszizomsérv esetében, hanem lefelé, a nemi tájékra, akkor pl. szenvedélyes éhségről lehet szó a szexuális kielégülés iránt. Az archaikus érzelmi hatalmak a szexuális szférába nyomulnak. Ez idősebb férfiak esetében, akik sérvüket éveken keresztül sérvkötővel „tartják kordában", elképesztő lehet. A szexualitás azonban lényegesen kevésbé kötődik életkorokhoz, mint általában feltételezzük. Különösen, ha az élet korábbi szakaszaiban mostohán kezelték, akkor kísérheti az embert sokáig ebben a megváltatlanul kifelé nyomuló formában.

Minden sérv két, korábban egymástól elkülönített területet egyesít. Még a bűnügyi betörés is két tulajdoni állapotot hoz létre, amelyek addig el voltak választva. Akinek el kellett szenvednie egy betörést, annak – allopatikusan gondolkodva –még jobban be kell biztosítania és barikádoznia magát. A homeopátia álláspontjából kiindulva viszont ebben azt a felszólítást lehet felismerni, hogy legyünk bőkezűbbek és nyíltabbak. Tudatos nagyvonalúsággal az ember megelőzheti, illetve odaadhatja azt, amit különben a sors erőszakkal vesz el. Az ellopott és az elvesztett miatt lehet siránkozni és panaszkodni, vagy – a sztoikus Epiktétosszal – úgy is lehet viszonyulni hozzá, hogy visszaadtuk.

1. Hol kerültem ősi érzelmeimre vonatkozóan nyomás alá, és hol tévedtem rossz útra?
2. Hol találhatók új utak, és hol nyithatók termékeny terek?
3. Szexualitásom el van-e szigetelve más energiáktól? Hol emelkedem felül a szexuális igényeken?
4. Mennyiben érvényesül ösztönös érzelemvilágom?
5. Mit kell az életemben egyesítenem, ami eddig külön volt választva?
6. Hol terhelem túl, és hol tartom túl sokra magamat? Hol vagyok felfuvalkodott?
7. Van-e valami köze ennek az öntúlbecsülésnek és nagyképűségnek a szexuális energiaforrásoktól való elszakítottsághoz?

A lágyéksérv jelzi, hogy képtelen vagyok többé elviselni egy nyomást, valamilyen megterhelést. De magában foglalhatja a célzást is: valami régi, valami túlhaladott eltört bennem. E betegség bizonyos esetekben egyéni elbizakodottságra vagy önostorozásra, való hajlamra utalhat.

Lágyéksérv: képtelen voltam hozzáedződni a feszültséghez, a terheléshez; valami „megszakadt" bennem; önvádra való hajlam; túlzott elbizakodottság

Bárhogy legyen is, egy „szakadás" mindig megköveteli a terhelő nyomás megszüntetését. Ennek egyik módja, ha az ember gyökeresen megváltoztatja az élet dolgaihoz való viszonyulását. A bennünk rejlő teremtőerő helytelen irányba tért, így készen kell állnunk arra, hogy életünket újra végiggondoljuk, megpróbáljunk választ keresni az alapvető kérdésekre, például életünk értelmére, sajátos feladatunkra. Meg kell vizsgálnunk, mennyiben lenne kívánatos módosítanunk eddig követett életutunkon.