nemi betegségek

Gonorrhoea vagy kankó a második leggyakoribb és legrégibb nemi betegség, a genitális régióból szexualitás, polaritás, szaporodás kiindulva, a ki nem kezelt kankó sok más testrészt is megtámadhat. Masszív konfliktus a nemiség terén a gennyes folyás a húgycsőből és a hüvelyből háborús maradványokat szállít a felszínre, a lélek hulladékaitól való megválást égető kihívásként éljük meg. Irritáló és égő érzés, vizelés közben főleg a férfiaknál, a nőknél gyakran nincsenek tünetek. A lángoló konfliktus kiterjed a teljes genitális régióra, megtámadhatja a hüvelyt, a méhet, a petefészket, illetve a prosztatát. Később az izületekre mozgékonyság, artikuláció, a szívburokra és a mellhártyára is kihathat, a konfliktus gyakran későbbi terhességek rovására is mehet nőknél a petevezeték összenövése miatt meddőséghez is vezethet.

Itt az AIDS ellenére megközelítőleg a leggyakoribb nemi betegségről van szó. A herpes simplex vírus már felbukkant az övvonalon felül, mint ún.

1. típus, amely az ajkakat és az arcot keresi fel és csúfítja el.

2. típus a nemi szervek tájékára specializálódott, és külsőleg egyáltalán nem, belsőleg pedig csak kissé különbözik fenti cinkostársától. Hasonlóan csekélyek azok a különbségek is, amelyek a fertőzés kialakulását és külső megjelenését illetik. Csupán a vírusok viselkedésében mutatkoznak különbségek. A felső világi változatánál lényegesen agresszívabb és támadóbb 2. típus mégis kevésbé terjedt el a lenti világban, mivel csak nemi érintkezés útján fertőz. Míg ikertestvére gyakorlatilag a modern emberiség egészébe beköltözött, a 2. típus csak a lakosság 15 százalékának körében volt képes otthonossá válni. Bár az Afrika déli részén élő fekete lakosság állítólag már megközelítően 70 százalékban fertőzött. E számok azt mutatják, hogy végső soron a herpes genitalis a modern nemi betegség. Az orvostudomány is a venereás megbetegedések közé sorolja. A vénuszi örömök birodalmának árnyoldalaként messze túlszárnyalta már a szifiliszt és a gonorrhoeát. Ha csak arra a hisztériára gondolunk, amit az Egyesült Államokban máris kiváltott, akkor nálunk minden bizonnyal még csak most fog eljönni az ideje. Nevének (görögül herpetosz lappangó rossz) úgy szerez érvényt, hogy - mint a családjához tartozó más vírusok is - türelmesen várakozik titkos leshelyén az esélyre, hogy aztán fájdalmasan és könyörtelenül lecsapjon a hátországból. A gerincvelő hátsó dúcaiba ássa be magát, és addig szunnyad ott, amíg a megfelelő helyzet fel nem ébreszti. Leginkább talán a zsákmányra leső tengeralattjáróhoz lehetne hasonlítani.

Bár szemmel láthatóan agresszívabb, mint a test felső részében élő változat, fertőzéskor a lenti típus is rá van utalva a lelki mintára. Jellemző, hogy a betegséget félrelépés váltja ki. Ilyenkor a vírust át lehet adni, de nem törvényszerű, hogy bekövetkezik a fertőzés. Gyakran elegendő a szégyen és a bűntudat, hogy elősegítse a kórisme kialakulását. A félrelépés ténye olyan problémákat okozhat, hogy a következmények magából a félrelépőből erednek. Ilyenkor a fertőzés önbíráskodás azért a mellékvágányért, amihez az embert nem fűzi igazi kapcsolat, és azt a helyet jelzi félreérthetetlenül, de főként, érezhetően, ahol a félrelépés lezajlott. Az érintettek gyakorta hajlamosak arra, hogy a felelősséget az alkalmi partnerre hárítsák, még akkor is, ha az, bizonyíthatóan nem vírushordozó. Másképpen be kellene ismerniük, hogy saját magukban van a „gyalázat" forrása, és ők maguk veszélyeztették az alkalmi partnert s egyúttal az állandót is.

Mint minden más nemi betegséget, a herpes genitalist is erkölcsi előítéletek terhelik. A venereás kórisméket általában úgy tekintik, mint amelyek különösen bemocskolják és megszégyenítik az embert. Sehol máshol nem ilyen nagymértékű a homály, és az orvostudományban sehol nem vetítik ki ilyen bátran a felelősséget, mint itt. Viccek tömege is szól erről: azt mondja a derék családapa a háziorvosnak, miután az megállapította a herpes genitalis diagnózisát: „Biztosan a vécén kaptam el", a tapasztalt háziorvos, pedig így felel: „Milyen kínos."

Az a lehetőség, hogy a WC ülőkéjéről szerezzünk vírusokat, tisztán csak elméleti, és mindeddig nem bizonyított. Lehetséges viszont, hogy érzékeny emberekben egy vécéülőke olyan irtózást és ennek megfelelő utálkozó asszociációkat váltson ki, hogy ez aktiválja az undor belső képét és a már meglevő vírusokat. A legsterilebb vécé is kiválthatja így a herpeszt. Manapság abból kell kiindulni, hogy a vírus átadása még jobb társadalmi helyzetben levő polgártársaink esetében is nemi, érintkezéssel történik, azonban sok megbetegedés vezethető vissza régóta meglevő vírusok újabb támadására. Ebből a szempontból a pimasz félrelépők öntudatuk miatt előnyt élveznek szégyenlős, bűntudatos társaikkal szemben. Betegség esetén a vírusok nem csupán a dúcsejtekben és az idegpályákon tartózkodnak, hanem a nemi szervek nyálkahártyájának felületén is.

A fertőzés, amely megjelenésében nem különbözik lényegesen az övvonalon felüli herpesztől, elsősorban a genitális nyálkahártyákat: az ajkaknak megfelelő szeméremajkakat és a férfi nemi szerv makkján levő kisajkakat és az előbőrt érinti. Emellett a hüvely és a külső nemi szervek területének teljes nválkahártyája begyulladhat és megdagadhat. A lágyék nyirokcsomói, mint a nemi tájék őrhelyei, duzzadtak és nyomásra érzékenyek. A hólyagok időnként kiterjednek a pénisz külső részére, a combra, a gát területére és az anális régióra is (végbél területére). Az úgynevezett herpes anal is általában a megfelelő szexuális tevékenységből ered. Gyakorlatilag mindig olyan intim felületekről van szó, amelyekhez jelentős szégyenérzet fűződik. Az a tény, hogy a herpes genitalis halmozottan fordul elő olyan személyek körében, akik korán lépnek szexuális kapcsolatba, és partnerüket gyakran cserélik, magától értetődő egy nemi betegség esetében, ám fokozza az előítéleteket. A terhes nőket is átlagon felüli mértékben sújtja a betegség.

A herpeszhólyagokkal önmagát jelöli, vagy jelölteti meg az ember, egy többnyire viszonylag idegen partner által. Ahogy az ajakherpesz megakadályozza a csókot, az altest herpesze megakadályoz minden további nemi érintkezést. Az érintettek „tisztátalan élvezetükért" kedvetlenséggel és fájdalommal büntetik meg magukat. A tisztátalansághoz kapcsolódó asszociációk hozzák létre a hólyagokat, különösen azért, mert folyadékuk baktériumtenyészetektől hemzseg. Kézenfekvő a kapcsolat olyasvalakivel, aki a zavarosban halászik és nem tiszták a szándékai.

A hólyagok végül felfakadnak, és visszataszító folyadék önti el az intim területeket. Egyértelmű az összefüggés a kéj tulajdonképpen ideillő nedveivel. Ha a váladék gennyesre sűrűsödik, akkor még közvetlenebb lesz a spermával való képi kapcsolat. Hiszen az is veszélyes, és megfertőzheti a nőket az idegen partner gyermekével – ezért aztán ilyen helyzetekben gondosan kiiktatják. A fertőzés következő fázisában a hólyagok összefolyásával nagy felületű sebes területek keletkezhetnek, amelyek megfelelnek annak a „veszélyes nyíltságnak", amit megengedett magának az ember. A gyógyulási stádiumban a sebhelyek arra a szexualitással kapcsolatos sérült belső beállítottságra vetnek fényt, amellyel együtt él az ember.

A tisztátalan – mert társadalmilag ellenőrizetlen – szexualitás általi tisztátalanná válás még látszólag felvilágosult korszakokban is tabutéma. Rásütötték a szégyen bélyegét. Attól függően, hogy milyen erős az önbíráskodás fenyegetése, elég lehet egy tisztátalannak ítélt gondolat is ahhoz, hogy beindítsa az önbüntetés vírusos folyamatát. Ilyen szempontból a herpesz vírusok a „felettes én" bosszúálló csapatai. A büntetés kiszabásához elég lehet pusztán az a gondolat is, hogy az ember elhagyja az elrendelt és törvényesen előírt pályát, hogy „mellé"-megy, félrelép, vagy idegenben kószál. Valószínűleg ebben rejlik a vírusok terhesség alatti gyakori előfordulásának lelki oka is, hiszen olyan időszakról van szó, amikor a nőnek leginkább egyetlen partnerre kell hagyatkoznia. Ha azonban gondolatban vagy konkrétan tabukat érint, akkor ebben az érzékeny időszakban az önbíráskodás különösen gyorsan és drasztikusan jelentkezhet. Ilyenkor nemcsak a saját biztonsága, hanem a születendő gyermeké is veszélyben van. A veszélyes és tiltott dolgok egyrészt feltüzelnek, másrészt viszont a leendő anya minden olyan, a gyermeke jövőjét veszélyeztető kockázatért különösen elítéli önmagát, amit szeszélyből, de akarattal vállalt. Az egyik konkrét veszély az, hogy a gyermeket születésekor vagy már korábban, az anyaméhben megfertőzi a herpesszel. Az újszülött herpeszes fertőzése mindig az életét veszélyezteti.

A herpes genitalis lelki alapja mindig a vágy és a bűntudat közötti ambivalencia. Az ember olyasmit kíván, amiről a lelke mélyén tudja, hogy nem engedheti meg magának. A genitális gyulladás így azt a konfliktust képezi le, amely a lélekben a nemi vágy és a beszennyeződéstől való félelem között tombol. Az idegen test utáni vágy, valamint a testi gyönyörtől és a hűtlenségtől való undor áll ellenségesen szemben egymással. Először a vágy indul be. A büntetés azonban a sarkában -jobban mondva a szemérmében – van, és fájdalmas sokoldalúsággal bontakozik ki. A „szégyenhez" csatlakozik a „felettes én" által kikényszerített lemondás a vágy birodalmában való további kalandozástól. Ha az ember összehasonlítja a gyönyör rövid pillanatát a hozzá kapcsolódó ítélet mértékével, akkor az egyensúlynak akkora hiánya mutatkozik, hogy az tényleg elveszi minden kedvét.

Így aztán nem csoda, hogy az érintett érzékeny arra, ha az elfogult környezet kivetíti rá a bűnt, hiszen nagyon is szívesen ítéli el azt, amit maga is kíván, de nem mer megtenni. Ördögi kör alakul ki: az a próbálkozás, hogy az ember a rossz tapasztalatot követően jobban elnyomja a vágyat, még több torlaszhoz vezet, és még jobban valószínűsíti az erkölcsi gátak következő átszakítását. A gyönyör és az eksztázis olyan alapvető emberi igények, amelyeket nem lehet kiirtani a világból, hanem csupán félreállítani. Ha eltávolítjuk őket, akkor viszont a háttérben kötnek ki.

Jobb lenne felbátorítani az érintetteket, elősegíteni lépéseiket, melyek között természetesen nem az egyetlen a félrelépés lehetősége. Mindenesetre szükség van arra, hogy engedjük az örömök terén fellobbanni a tüzet, és ne a gyulladások élvezzenek előnyt. Ahol viszket, ott meg kell vakarni, hogy megtudhassuk, mi van mögötte, amit életre kell kelteni. Ez persze nem azt jelenti, hogy most már csak a felületes erotikus igényeket hajhásszuk. A szexualitás nem több, de nem is kevesebb, mint a szeretet testi megnyilvánulása. Több eleven nyíltság szükséges saját magunkkal és másokkal szemben. Biztos, hogy több értelme van sok alkalmi partner helyett egy emberhez tartozni és őt megismerni kívül és belül. Egy ember előtt egészen megnyílni sokkal többet jelent, mint sok előtt egy kicsit. Egyvalaki meghitt közelségbe kerülhet egy máik emberhez, sokaknak azonban ez aligha sikerülhet. Ahhoz, hogy e téma őselvének kívánalmait teljesen kimerítsük, arra van szükség, hogy a félrelépésben rejlő nyíltságot az új és az idegen iránt ugyanúgy megéljük, mint a szégyent, amely az azt követő önbüntetésben fejeződik ki.

Az idegennel, a mással szembeni undor és iszonyat is téma és feladat. Ami valakiben nincs meg, az kívülről sem rémisztheti el, állapítottuk meg az ajakherpesz esetében. Arról van szó tehát, hogy fel kell kutatni, mi annyira idegen a saját lényünkben, hogy másban kell keresni és elutasítani. A távoli cél az, hogy olyan nyíltak legyünk, mint amilyenek a fertőzés sebei.

A hagyományos orvostudomány terápiája nem sokat segíthet, mivel vírusok ellen nem vethet be antibiotikumokat, mint a baktériumok ellen, és csak nagyon korlátozottan rendelkezik hatékony vírus elleni szerekkel. Nevüknek megfelelően a vírusokat statikus állapotban tartják. A legérdekesebb új felfedezés a test saját gyógyszer, amelyet az orvostudomány interferonnak nevez. Ez olyan anyag, amit a vírusoktól megtámadott sejt röviddel elhalása előtt különít el, és amely képes arra, hogy más sejteket megvédjen a vírusokkal szemben. Ez az elhaló sejt úgynevezett hagyatéka a fennmaradók számára, amely feltartóztatja a többi vírust. Ismerős a módszer: a vírussal szembeni megadás végül a vírus legyőzéséhez vezet.

Hogyan viszonyulok a szexuális szégyenérzethez és bűntudathoz?

1. Hajlamos vagyok-e arra, hogy megbüntessem magam a félrelépésekért? A herpesz-e a büntetésem, amely elveszi a kedvemet az illegális gyönyörtől?
2. Természetes viszonyban vagyok-e a szexszel, vagy az a rész van túlsúlyban bennem, amely elutasítja, mint piszkos dolgot?
3. Milyen kockázatokat vállalok szexuális téren? Saját partneremmel szemben? Idegen partnerrel szemben?
4. Felfedezek-e még új dolgokat a saját partneremmel, vagy már csak másokkal?
5. Milyen szexuális konfliktusokat nem vallok be magamnak? Hol esik nehezemre szexuális téren megnyitni a határaimat?
6. Mi izgat, mitől jövök lázba igazán? Hogyan adhatnám meg nemi szerveimnek azt, amire vágynak, úgy, hogy örömet leljek benne, és ne legyen bűntudatom?
7. Mennyiben hagyatkozom valójában a partneremre, és mennyiben bocsátkozom (az én) titkai(m)ba?

A lapostetű emberek közti testi érintkezéssel, főként szexuális kontaktus útján terjed. Előfordulhat szülőről gyerekre való terjedés is, pl. a közösen használt törülköző, ágynemű stb. által, de a gyerekek fertőzöttsége jóval ritkább, mint a felnőtteké. Elsősorban a fanszőrzetben él, itt a serkék, lárvák és kifejlett állatok szabad szemmel is felismerhetők. Előfordulhat férfiak hasi és testi szőrzetében, valamint a hónalj-szőrzetben, szakállban, bajuszban, szemöldökben és (különösen gyerekeknél) a szempillák között is.

A lapostetű általában nemi úton terjed. Bűnösnek, mocskosnak érzem magam, mivel olyan szexuális együttlétem volt valakivel, amit a társadalom elítél. Ügy is gondolhatom, hogy ez az együttlét csak a saját személyes igényeim, vágyaim kielégítésének célját szolgálta anélkül, hogy bárki felé el kellene magamat köteleznem. Elfogadom, hogy minden megélt helyzet egy tapasztalat számomra, és megtanulom megismerni a saját igényeimet, és azt is, hogy mi a jó számomra.

A nemi betegségek hátterében különösen negatívan értékelt kórképek, amelyek soha nem értékelésről, hanem értelmezésről kellene, hogy szóljanak. Egyébként maga az élet egy nemi úton terjedő, halállal végződő betegség.

A közösülés biológiai értelme a magok beültetése átértelmeződik, és magok helyett kis lények kórokozók kerülnek beültetésre, amelyek egy teljesen más életformát alakítanak ki. A szexuális partnerek cserélgetésében rejlő veszély, úgy tűnik, a biológia részrehajló módon jutalmazza a hűséget. Tudat alatti konfliktus a szexualitásban és a nemiségben, a szexuális izgalom lelkiismeret furdalást okoz, szexuális eredetű lelkiismeret furdalás azzal a hajlammal, hogy a félrelépésekért büntetés jár. Tudat alatt elvesszük a saját és párunk kedvét a szexuális érintkezéstől.

Amit tenni kell!

A szexualitást, mint az élet teljességének szerves részét elfogadni, ha a lelkiektől elkülönülten kezeljük, hajlamosak leszünk az elevenséget más úton megvalósítani. Inkább az eksztázisnak és a partnernek kinyílni, mint a kórokozók számára, tisztasággal védekezni a szexualitás terén. Tudatosítanunk kell, hogy a polaritást szimbolizáló szexualitásban a legkisebb konfliktusból vagy tisztátalanságból is komoly komplikációk keletkezhetnek.

Megszabadítani a nemiséget a negatív értékeléstől, felismerni és értékelni az élvezetek birodalmát, az emberiség túlélési garanciáját. Megtanulni kiválasztani a megfelelőt, a helyes párválasztás megoldja a problémát, a gond rendszerint a melléfogásokból származik. A lelket is lángra lobbantani a szexualitás tüzével, egész lényünket átadni az eksztázisnak.

Összekapcsolni a formát a tartalommal: a lélekkel átitatott testi szerelem szilárd alapokra helyezett, tartós kapcsolathoz vezet, amely a leghatásosabb módszer a betegség megelőzésére. Megtanulni, kezelni a polaritást, és a tapasztalatokat a gyakorlatba átültetni, felfedezni az élet minden területére kiterjedő szexuális erőt és mélységet tantra jóga.