neurózis

Szívneurózis esetén a szív állandó megfigyelésének kényszere, a szív fizikai szükségleteinek rendeljük alá cselekedeteinket, sőt egész életünket. Túlságosan, kényszeresen kíméljük magunkat, a test túlértékelése, a lélek elhanyagolása, minden a szív körül forog, de csupán testi szinten. Túl sokat hallgatunk a fizikai értelemben vett szívre, és megfeledkezünk arról, hogy ez valójában lelkünk központja.

Csak fizikai értelemben fogadunk szót a szívnek, de igazából nem hallgatunk rá, képtelenek vagyunk meghallani valódi, lelki szükségleteit. Az én szétesésétől való félelem, félelem attól, hogy minden tönkremegy, felrobban, ragaszkodás, félelem az elválástól, szimbiózisszerű, betegesen szoros párkapcsolat. Félelem attól, hogy egyedül nem vagyunk teljesek, halálfélelem, agresszív kitörések az olyan természetfeletti erőkkel szemben, amelyek fogságban tartják a szívet gyakran az anyafigura ellen, a testi értelemben vett szívtelenségtől való félelem.

Amit tenni kell!

Szívneurózis esetén helyezzük szívüket lelki értelemben életünk középpontjába, gondoskodásunk tárgya ezen túl a lelki értelemben vett szív legyen a testi helyett. Tanuljunk meg valóban szeretni, ragaszkodni a másik emberhez, párunkhoz, figyeljünk egymásra. Szembeszállás az egóval, engedjük el a bennünk uralkodó, domináns anyafigurát, szabadítsuk fel magunkat a függőség alól. Tudatosítsuk magunkban az agressziót, legfőképpen a nyomás alóli felszabadulás agresszívan megjelenő vágyát. Találjuk meg önmagunkat, foglalkozzunk tudatosan a halál témakörével, és békéljünk meg létezésével, akár pszichoterápia segítségével. Legyünk bátrak oroszlánszívűek, ne csak panaszkodjunk, hanem merjünk robbantani, azaz változtatni is. Hallgassunk a szív szavára, éljünk szívből, hiszen ez az egó feladata a kozmikus tudat tengerében.