rohamok
|
A jelenlegi ajánlások alapján 2 éves kor alatti kisgyermekek számára az eper fogyasztása nem javasolt. Ennek oka, hogy bizonyos ételek fogyasztását követően, főleg kisgyermekkorban gyakran jelentkezhetnek allergiás panaszok. A bőrtünetek közül is kimagasló, a lakosság közel 20 %-át érintő probléma a csalánkiütés. Az eperallergiát olyan frusztrációhoz köthetjük, amely a szeretetet és a szükségletként definiálható elementáris gyönyört (szexualitás, evés) ellentmondásként fogja fel. Ez az allergia egy olyan eseményből fakadhat, amelyet megéltünk, vagy meg akartunk élni, de nem volt rá lehetőség. Egyfajta gyűlölettel és bűntudattal párosuló frusztráció az, ami kiválthatja. Az eperallergia által kiváltott heves rohamok halállal fenyegető légzési elégtelenséghez is vezethetnek. A tüdők az életet jelképezik, így ezzel a rohammal nyilvánvalóvá válik, hogy az életünkben valamely létfontosságú szükséglet nem lett kielégítve.
Amit tenni kell! Tudomásul kell vennünk, hogy amikor táplálkozunk, alszunk, gyönyört vagy örömöt érzünk, azt a saját magunk iránt érzett szeretetből tesszük. El kell fogadnunk, hogy mindegyikünknek megvan a saját személyisége a maga erényeivel és félelmeivel, és hogy minden lényben megtalálható az a bizonyos kis fényes szikra.
A megszállottság jelenségei nálunk is ismertek. Közben, pedig a pszichiátria, aminek tulajdonképpen tudnia kellene az ilyesmiről, hallani sem akar a témáról. A megszállottság és egyáltalán a szellemi lények létezése annyira nem illenek bele a mi világképünkbe, hogy az ilyen jelenségeket agyonhallgatják. Az azonban, hogy egy problémáról nem veszünk tudomást, egyáltalán nem befolyásolja annak létezését. Az epilepszia olyan eseteinél, amikor az embert rohamszerűen megszállja valami, mindenesetre egy pszichiátriai problémáról van szó. Az elmebetegségek között kellene tárgyalni, amelyekre alapvetően más kiindulási feltételek érvényesek.
A fellépő testi jelenségeket természetesen ugyanolyan kritériumok alapján értelmezhetjük, mint a többi tünetet közben, pedig állandóan beleütközünk az elmebetegség határaiba. Minden epilepsziafajtánál, az absence-okat is beleértve, a tudatvesztés a döntő jelenség. A betegek tulajdonképpen nincsenek jelen. A tudatuk elhagyja a testüket, és egy másik realitásba ragadja át őket, amelyben nem tudnak tájékozódni, és amelyből általában semmilyen emlékképet nem tudnak visszahozni magukkal. A szenvedésük is más, mint a tisztán testi problémák esetében, mert állapotuk döntő pillanatait nem élik meg tudatosan.
Ha a fizikai rohamtörténéseket nézzük, akkor azok egyértelműen a földrengésre hasonlítanak. Van, hogy a rohamot egy rövidebb aura előzi meg, amely jelzi a beteg számára a fenyegető történést. Az aurát követően a betegek azonnal összeesnek és elvesztik az eszméletüket. A vérnyomásuk is leesik, és kezdetben majdnem teljesen leáll a légzésük. Van, hogy a roham kezdetén egy hangos kiáltás szakad ki belőlük. Végezetül heves görcshullámok törnek rá a testükre, gyakran habzik a szájuk, és szét is haraphatják a nyelvüket, székletet és vizeletet üríthetnek. Azzal, hogy gumiéket tesznek a fogaik közé, a saját harapásuk ellen próbálják megvédeni a betegeket. Így nem marcangolják szét a nyelvüket és az ajkukat. A pupillák tágak és reakciómentesek, olyan merevek, mint a hulláké. A kívülállók számára valóban olyan a helyzet, mintha a betegek az utolsókat ránganák. Miután eltelt néhány perc a görcsökkel jellemzett harcból, elfogy a beteg energiája, alábbhagynak a rángások, és beáll a mély, úgynevezett terminális alvás. A páciens gyengén, továbbra is fáradtan és gyakran fejfájásokkal ébred.
A kis epilepsziás rohamokhoz sorolható egy egész sor álomra emlékeztető kábultsággal és önkívülettel (delírium) járó tudatködös állapot. Téveszmék, dezorientáltság, tájékozódási képtelenség, testi izgalmi állapot, sőt durva cselekvések is előfordulhatnak, mint amilyen, pl. az erőszakos kitörés. Ezen túlmenően egész sor pszichiátriai állapot figyelhető meg, a depressziós ingerült lehangoltságtól és az öngyilkosságra való hajlamtól akár az úgynevezett „fecsegő" epilepsziáig. Ez alatt azt értik, hogy a beteg értelmetlen szavakat ismételget az epilepsziás roham alatt.
Az egyes tünetek értelmezése előtt szeretném bemutatni a makrokozmosz egyik történését, ami, a maga szimbolikáját tekintve sok szempontból megfelel a grand malnak: ez a jelenség a földrengés. Itt is erőszakos erők sülnek ki rángásszerű mozgásokban. Reng a föld, míg a legnagyobb feszültségek el nem múlnak, aztán kisebb utórengések után beáll a nyugalmi helyzet. A földrengés lefolyása és az a kár, amit okoz, annyira hasonló, hogy azt gondolhatnánk, a földnek épp epilepsziás rohama volt. Még maga a név is átvihető lenne, mert minden földrengés tragédia, nagy baj az ott élő emberek számára. Hogy ez a föld szempontjából is nagy baj-e, abban már kételkednünk kell, ha megnézzük a rengéstevékenység hátterét. A földrengések a földkéregnek az úgynevezett feszültségi zónáit érik, amelyek azáltal keletkeznek, hogy két kőzetlemez elcsúszik egymás fölött. Mivel a széleik nem homogének, óriási feszültségi mezők lépnek fel közöttük. Amikor az ív túlfeszített, egy rohamszerű rengésben sülnek ki ezek az évtizedek alatt felgyűlt feszültségek. San Francisco, amely közvetlenül a Szent András-hasadék, az egyik legnagyobb feszültségi zóna fölött fekszik, egy olyan epilepsziás betegre hasonlít, aki épp a következő rohamára vár. A földrengéskutatók egyáltalán nem voltak az ottani 1990-es földrengéssel megelégedve, mintha túl gyengének tartották volna ahhoz, hogy az utolsó nagy rengés óta egyre gyűlő feszültségtől megszabadítsa a területet. A betegeknek ugyanígy szükségük van ezekre a kisülésekre. Az epilepszia nem kivétel, még akkor sem, ha az idegrendszerben nyugtalanító károsodásokat okoz.
Van az orvostudomány területén egy másik olyan dolog is, amelyet messzemenőkig analógnak tarthatunk a roham lefolyásával. Ez, pedig az elektrosokk-kezelés. A régi pszichiátriában erős elektromos áramütésekkel próbáltak javulást elérni. Az egész procedúra az ördög kiűzésével volt egyenlő. A tapasztalat ugyanis azt mutatta, hogy a „gonosz szellemek" időnként valóban egy időre kereket oldottak. Külsőleg egy elektrosokk természetes áramütés után beálló rohamhoz hasonlítható. A nagy rohamot valóban elektromos jelenségnek kell tekintenünk, melynek során az összes elektromos agyi tevékenységre telepszik egy túldimenzionált elektromos feszültség, és elhallgattatja őket. A beteg tudatát egy felsőbb hatalom, hasonlóképpen kikapcsolja. A kérdés az: ki kapcsolja ki és miért? A választ aligha lehet a testi tünetekből levezetni, mert hogy mi zajlik azon a másik, az éber tudat számára hozzáférhetetlen síkon, arról alig tudunk valamit.
A kívülről látható tünetek azonban lehetővé teszik a számunkra, hogy bepillantást nyerjünk a kórkép keretfeltételeibe és meglássuk, hogy milyen tanulni való feladatot szán az érintetteknek. Az aura, a roham első jele arra tanítja a beteget, hogy figyeljen a jelekre, mindenekelőtt azokra, amelyek egy másik szférából érkeznek. A szükség viszi rá, hogy megtanulja, értékesnek tartani az ilyen jelek imminens (fenyegető) jelentését, még akkor is, amikor sem megmagyarázni, sem megérteni nem tudja őket.
A roham megjelenési formájában világossá válik a páciensben felhalmozódott feszültség. Habzik a szája. Akár a dühtől, akár valamilyen más energiától habzik, az mindenesetre igaz, hogy valami, ami már régen ott halmozódik bennük, ki akar jönni. Ebből a szempontból a roham még pihentető is lehet a számukra. Oliver Sacks szerint az epilepsziás rohamok „a béke és a valódi jó közérzet érzésével járnak együtt".
A nyelvizomzat görcse és az a veszély, hogy beleharapnak a saját nyelvükbe, a történés kezdetén fennálló feszült helyzetet jelzi. „Inkább leharapják a nyelvüket, semhogy kimondjanak valamit" mondja egy szólás, s ez veszélyesen közel jár az epilepsziások valóságához. Amikor az epilepsziások a saját ajkukba harapnak, abban sokszor a konok elkeseredésre és makacsságra való hajlamukat lehet felismerni. Így a habon és egy kiáltáson kívül semmi más nem jöhet ki a szájukon. Mielőtt valamit kiengednének, inkább saját magukat marcangolják szét.
Zuhanás és kezdődő ájulás jelzi a betegek feladatát. Az a dolguk, hogy eresszék el, amit olyan görcsösen szorongatnak, saját magukat, pedig hagyják összecsuklani. Adják meg magukat annak a másik hatalomnak, amely a mi világunk eszközeivel nem hozzáférhető. Más testi tünetek is utalnak arra, hogy saját maguk megadása a feladatuk. A vérnyomásesés, pl. azt jelzi, hogy most nem az a dolga az embernek, hogy érvényesítse önmagát, hanem hogy adja fel és szolgáltassa ki magát az erősebb hatalmaknak.
A felhalmozott nyomás kiengedésének tematikája az akarattalan vizeletürítésben is tükröződik. A hólyag az a szerv, amellyel a legérzékenyebben reagálunk az olyan nyomásra, amelyhez nem vagyunk eléggé felnőve lelkileg. Minden lehetséges alkalmat kihasználunk arra, hogy félrevonuljunk és egy csendes, félreeső helyen kieresszük magunkból a felhalmozódott nyomást.
A roham képe a kezdeti harc után az egész vonalon elengedést tükröz – a beteg gyakran akaratlanul székletet ürít. A bélsár közvetlenül a test alvilágából származik, abból az árnyékvilágból, amelyben Pluto-Hadész, a holtak birodalmának istene uralkodik. Így nézve ez a tünet azt a feladatot rejti magában, hogy az ember nyíltan és nyilvánosan, szégyen és bármire való tekintet nélkül könnyebbüljön meg, illetve eressze szabadon árnyékvilága tartalmát. Az itt feltorlódott sötét témák a roham idején szerzik meg maguknak a nyilvánosság fényét. Végezetül azt a követelményt is felismerhetjük ebben a tünetben, hogy az embernek maga alatt és maga mögött kell hagynia mindent, ami materiális. Mindent egybevetve a gátlástalanság képe rajzolódik ki, egy olyan gátlástalanságé, amelynek a rohamon kívül semmilyen esélye nincs az érintett életében. Ellenkezőleg, sok epilepsziás példás kézírása például az összeszedettségtől áthatott rendről árulkodik.
A légzés kezdeti leállása, az úgynevezett apnoe arra enged következtetni, hogy a roham által kikényszerített állapot nem e világi. A légzés világosan kifejezi, hogy ehhez a polaritáshoz, az ellentétek világához kötődünk. A két pólus, a be- és a kilégzés az, ami ehhez a világhoz köt bennünket az első lélegzetvételtől az utolsóig. Az első lélegzetvétel előtt még nem érkeztünk meg igazán erre a világra, az utolsóval, pedig el kell hagynunk. A modern halálkutatások kiderítették, hogy tetszhalott állapotban, amikor tehát már nem lélegzik az ember, továbbra is érzékei, méghozzá elképesztően pontosan. Az is világos azonban, hogy ezek az érzékletek nem erről a világról valók. A mély meditációban lévő emberek vizsgálatánál kiderült, hogy a más spirituális világokban tett testen kívüli élmények egybeesnek a légzésmegállás fázisaival. Jól illenek a képhez a tág, reakciómentes pupillák, amelyek majdnem úgy viselkednek, mintha már meghalt volna az ember. Az, hogy olyan tágak, mintha a rémülettől tágultak volna ki, és az elején néha kiszakadó kiáltás arra utalhat, hogy még a roham legelején talán mégis elkapnak a betegek egy villámszerű benyomást a másik síkról, és ez a legmélyebb rémülettel vagy hitetlenkedő ámulattal tölti el őket. Az ember általában az iszonyattól vagy a borzalomtól vagy azért kiált, mert valami meghaladja az erejét. Időnként persze elragadtatásában is felkiált. Lehet, hogy a beteg lélegzete is az ijedségtől akad el. A helyzettel az is összeegyeztethető lenne, ha ezt a kiáltást segélykiáltásként értelmeznénk. Ugyanígy vehetnénk a beteg mély dimenziójából kiszakadó őskiáltásnak is. Oliver Sacks neuropszichológus utal arra, hogy Dosztojevszkij alkalmanként eksztatikus epilepsziás aurákat élt át, és a következőket idézi tőle: „Vannak pillanatok, és ezek csak öt vagy hat másodpercig tartanak, amelyekben az ember megtapasztalja az isteni harmónia létezését. A szörnyű világosság, amivel ez megnyilvánul, és az elragadtatás, amellyel betölti az embert, rettentő. Ha ez az állapot tovább tartana öt másodpercnél, a lélek nem tudná elviselni, és el kellene menekülnie. Ebben az öt másodpercben egy egész emberöltőt élek át, és mindent odaadnék érte, anélkül hogy azt hinném, hogy túl sokat fizettem.".
Az EEG alátámasztja azokat az értelmezéseket, miszerint valami erőszakos dolog rohamszerűen tör be az emberbe. Az agy saját elektromos tevékenysége hirtelen kikapcsol. Kiégnek a biztosítékok, és egy sokkal erősebb hatalom veszi át az uralmat. A beteg idegrendszere nincs abban a helyzetben, hogy az ezzel bejövő erősebb áramot tudata megtartása mellett kibírja. Itt ismét az indiánok értelmezéséhez kerülünk közel, akik szerint az epilepsziában egy szent hatalom tombolja ki magát. Sem a beteg idegrendszere nem elég fejlett elektromosan ahhoz, hogy elbírja ezt a terhelést, sem a tudata más szempontból. Olyan ez, mintha a normális váltóáramról hirtelen erősáramra kapcsolnánk át. A reinkarnációs terápia tapasztalatai szerint az epilepsziánál mindenekelőtt a túlerőben lévő sötét erők, betöréséről van szó.
Hogy a pácienseknek mindezek után szükségük van az alvásra, az érthető. Ez a mély álom majdhogynem a tudatvesztéssel egyenlő, és nem frissít fel, hanem nagyon is fárasztó. Ez, pedig amellett szól, hogy a betegnek vagy tovább kell élni a másik síkon szerzett élményeket, vagy egy nagy erőket felemésztő folyamatban integrálnia kell őket. Túlzottan megterhelt vezetékeinek is regenerálódniuk kell. Hogy a roham után fáj az ember feje az, világos, hiszen – legalábbis energetikailag, ám valószínűleg tartalmilag is – egy ideig teljesen túl volt erőltetve. A betegek csak lassan pihenik ki a hosszú, tudatuk határait, feszítő utazást. Ébredés után aztán nyugodtak, és alig emlékeznek valamire.
Abból a tényből, hogy minden grand mainál pusztulnak az agysejtek, le lehet vezetni, hogy a beteg hosszú távon elveszíti a fejét és az akaratát. Ebbe az irányba mutat az epilepsziások későbbi képe: az általános meglassúbbodás, a körülményesség és az elbutulás jelei.
A petit mal történéseit inkább a pszichiátriának kellene tárgyalnia. Itt most csak mellesleg említjük meg őket, pusztán azért, hogy rámutassunk, alapvetően ugyanabba az irányba mutatnak. Az absence-ok mögött a beteget hirtelen a hatalmába kerítő tudatködös állapotok húzódnak meg. A ködös állapot az egyik síkról a másikra, a nappalból az éjszakába vagy az alvásból az álomba való átmenet alatt áll be, illetve fordítva. Az absence-ok arra kényszerítik a betegeket, hogy lépjék át a síkok közötti – ebben az esetben az ébrenlét és az álmodás, illetve az ébrenlét és az alvás közötti – átmenet pontját. Nyilvánvalóan az a feladatuk, hogy tudatosítsák magukban a szürkület zónáját, szabad akaratukból szenteljenek neki figyelmet és világok közötti vándorrá, váljanak.
A téveszmeszerű jelenségek már egy másik világban szerzett tapasztalatok. Az optikai hallucinációban szenvedő beteg lát valamit, amit rajta kívül senki sem tud érzékelni. Ugyanez érvényes az akusztikus, a szaglási és az érintési hallucinációs formákra. A betegnek meg kell tanulnia ezt a másik dimenziót a maga valóságaként integrálni az életébe. Mivel a kényszerképzetek esetében legtöbbször az ember árnyékának megvalósulásáról van szó, nyilvánvaló az is, hogy mi a feladata: a tudatból hosszú ideje kiszorított tartalmak azt akarják, hogy megismerje, elismerje és integrálja őket.
A delíriumok esetében még nyilvánvalóbb ez az összefüggés. Itt a legsötétebb árnyék nyomul fel, amiért is a pszichiátria az effélét, mint lényegileg idegent írja le. A delíriumban mindaz testet ölt, amit a páciensek a maguk polgári életében nem ismernek. Sok szempontból a delírium ennek a polgári életnek az ellentéte. Ettől azonban nem válik idegenné, sőt a beteg lényének legmélyebb rétegeihez tartozik. Ez az ő árnyéka, az ő másik, sötét oldala. Amikor „kontrollálhatatlan és értelmetlen erőszakos cselekedetek" törnek elő belőle, akkor az egyrészt azt mutatja, hogy a beteg ezeket az energiákat olyan régóta tartja teljes kontroll alatt, hogy azok csak erőszakosan tudnak érvényt szerezni maguknak. Másrészt kiderül, hogy ezek a tettek a beteg polgári létéhez mérve értelmetlenek ugyan, ám összegzisztenciáját véve nem. A másik, sötét oldalát képviselik, és ebből a szempontból nagyon is értelmesek. Ennek a sötét oldalnak nyilvánvalóan már régóta az árnyéklétben kellett időznie, úgyhogy most csak egy robbanásos effektussal tudott a tudatosság fényébe felnyomulni. Erre a területre tartoznak azok a ritka aurák is, amelyekben a hangok egyre jobban felerősödnek, és egyre gyötrőbbé válnak, és a csúcspontot elérve megfosztják a beteget a tudatától.
Az olyan tüneteknél, mint a vándorlási mánia (epilepsziás roham alatt elkóborol, nem emlékszik rá) gyakran napvilágra kerül a dolog felszólító jellege. A páciens nyilvánvalóan túl hosszú ideig topogott egy helyben, illetve ragadt le ugyanazon a helyen vagy ugyanannál a témánál. Most kényszeresen arra hajtja valami, hogy útra keljen és új területekre, más világokba vándoroljon el.
A beszélgetős epilepszia kifejezés nagyon világosan tudtunkra adja az üzenetet: már nem arról van szó, hogy inkább leharapná a beteg a nyelvét, semhogy kinyitná a száját. Az elegáns, illetve gátolt visszafogottság ideje lejárt. Elég hosszú időn át kellett tartania magát. Most aztán szinte elragadja az embert a tünet, és a régóta felduzzasztott áram locsogással vezetődik el. A tünet a duzzasztógát átszakadásának felel meg. Ez az, amiben minden epilepsziás roham hasonló: mindegyik olyan, mint a gátszakadás, ami mozgásba lendíti az ember lényének eddig visszafogott részeit.
Az, hogy az ember kapcsolódjék be az életenergia óriási áramába és hagyja, hogy saját energiái szabadon áramoljanak, illetve kisülhessenek, egészen biztosan az egyik legfontosabb lecke az epilepszia történései által a felszínre hozott tanulnivalók közül. Ezek közé tartozik az a követelmény is, hogy nyissa meg magát az ember más síkok, különösen azok számára, amelyek a normális éber tudat elől el vannak zárva. A betegség az új tudatossági szintekre, az álom- és fantáziavilágra, sőt még a más szellemi dimenziókkal érintkező médiumok nyitottságára is utal, behozva ezeket a beteg számára jelzett feladatok körébe.
Sok olyasmi van, ami az első pillantásra, az allopátiás szempontok szerint bolondságnak tűnik, ám a gyakorlatban igen sokat segít. Nagyon jól bevált az intenzív légzésterápia. A nagy görcsrohamok megelőzésének az is egy lehetséges módja, hogy az ember még a roham előtt kis adagokban lecsapolja a lelki és testi világában bennszorult energiákat. A légzésterápiás ülés a roham homeopátiás (hasonló) képét idézi elő.
Egy teljesen átélt orgazmus és a roham között is megvannak a párhuzamok, és bizonyos szempontból hasonlítanak is egymásra. Az orgazmusban is az egész testen és hullámformában sülnek ki az energiák, annak ellenére, hogy itt a fókusz az altestben és nem a fejben van. Az epilepsziás betegek pszichoterápiájából kiderül, hogy az energiák lentről felfelé tolódtak el. Az alsó, többnyire piszkosnak megélt szinten nem merik a betegek az összes energiájukat szabadon engedni, és a fejük síkjára tolják át a történéseket, ugyanis ez a sík tisztának tűnik a szemükben.
Az energiák áramlását és robbanását lehetővé tevő intenzív nemi élet terápia az epilepsziások számára. A betegségnek azonban az a legjelentősebb üzenete, hogy az ember szabad akaratából adja át magát a roham által kikényszerített iránynak, tudatosan utazzon oda-vissza a világok közötti határokon, a valóság többi síkjára, köztük az árnyékbirodalomba, és bízza rá magát az életerős áramlatára.
Kína első nagy füvészkönyvében, a Pen Cao Csingben a páfrányfenyőről írtakat, miszerint „jó a szívre és a tüdőre", a legendás császárnak, Sen Nung -nak (Sárga Császár) tulajdonítják. A hagyományos kínai orvosok asztmát, fagydaganatokat, kézen és a lábon lévő, nyirkos hideg okozta keléseket kezeltek vele. Az ókori kínaiak és japánok pirított magjait emésztés elősegítésére és a részegség megelőzésére ették. India hagyományos ajurvédikus gyógyítói a hosszú élettel hozták összefüggésbe és állítólag a hosszú életet ígérő varázsitalnak is alkotórésze volt. Európába az 1730-as években került, s manapság a mérsékelt égöv utcáinak és parkjainak népszerű díszfája. Noha a XVIII. században ezeket a fákat a kertészek Európa-szerte ültették, a herbalisták még nem vettek róla tudomást. Ezért a páfrányfenyő legyező formájú leveleinek nincs története a nyugati világ növénygyógyászatában. Ma az európai herbalisták és a modern gondolkodású orvosok egészen másként tekintenek a növényre. A páfrányfenyő termékek a leginkább javasolt gyógykészítmények között vannak.
A páfrányfenyővel végzett orvosi kísérleteket a növénynek arra a képességére alapozták, hogy kölcsönhatásba lép a test egyik anyagával, az úgynevezett vérlemezke-aktiváló faktorral. Ez az 1972-ben felfedezett faktor nagyon sok biológiai folyamat részese: asztmás rohamoknak, átültetett szerv kilökődésének, artériás véráramlásnak, szívinfarktusnak és rohamokat kiváltó belső vérrögképződésnek. A páfrányfenyő ezt a faktort gátolja, és ebben rejlik rendkívüli hatása különösen az öregséggel összefüggő esetekben.
Szívroham Az életkor növekedésével egyre kevesebb vér áramlik át az agyon, ezáltal az agysejtek kevesebb tápanyaghoz és oxigénhez jutnak. A véráramlás gátlása rohamot eredményez, amely a harmadik helyen szerepel a halál okai közt az Egyesült Államokban. Tucatnyi tanulmány mutatja, hogy a páfrányfenyő jelentősen megnöveli a vér mennyiségét az agyban és segíthet a szívrohamból való felépülésben.
Memória Ahogy az agy vérellátása javul, úgy javul az emlékezőképesség és a szellemi teljesítmény is. Egy kisebb kísérletbe bevont 8 asszonynál „nagyon jelentősen" javult a rövid távú emlékezőképesség és reakcióidő, miután páfrányfenyőt fogyasztottak.
Szívinfarktus Növeli a szívizmoknak is a vérellátását. Az infarktust kiváltó belső vérrögök képződésének csökkentésével segíthet megelőzni az infarktust.
Időszakos sántítás A koleszterin lerakódás beszűkíti a láb artériáit, és különösen a lábikrákban okoz gyengeséggel járó, fájdalmas görcsöket: ekkor beszélünk időszakos sántításról. A páfrányfenyő javíthatja a láb ereinek vérellátását. 36, ilyen betegségben szenvedő személlyel végzett egyéves tanulmány kimutatta, hogy a növény „jelentősen jobb fájdalomcsillapító, mint a hagyományos gyógyszerek".
Impotencia Egy megjelent közlemény arról számolt be, hogy a páfrányfenyő élénkíti a vérellátást a hímvesszőben, s ezáltal a szűk erek, okozta impotenciát javíthatjuk. A hímvessző gátolt vérellátása miatti erekció problémákkal küszködő 65 férfi napi 65 mg páfrányfenyőt szedett. Egy év elteltével a férfiak fele újra képes volt erekcióra.
Foltok az ideghártyán A szemideghártya (retina) működésének romlása okozza a foltokat. A szemnek ez az idegekben gazdag területe nélkülözhetetlen a látáshoz. A pigmentelfajulás az egyik leggyakoribb oka a felnőttkori vakságnak. Egy kisebb francia tanulmány szerint a növény „jelentősen növelte" a betegségben szenvedők látását.
Süketség A kutatók úgy vélik, hogy a halláskárosodás a hallásért felelős idegek rossz vérellátásának az eredménye. Francia kutatók a páfrányfenyő hatását hasonlították a szokásos kezelésekhez, s „mindkét csoportban jelentős javulást tapasztaltak, de megkülönböztethetően jobb eredményt adott a növénnyel való kezelés".
Idült fülcsengés 103 beteggel Párizsban folytatott, 13 hónapig tartó vizsgálat során a páfrányfenyő „bizonyítottan hatásosnak" mutatkozott, s az összes beteg állapotában javulás volt megfigyelhető.
Krónikus szédülés Egy kísérletben 70 beteget kezeltek 3 hónapon keresztül páfrányfenyő-kivonattal, illetve az ehhez hasonló kinézetű placebóval. A placebót szedőknek csak 18%-a nem érzett szédülést ezután, míg ez a szám a gyógynövénnyel kezelteknél 47%-ra emelkedett.
Asztma A vérlemezke-aktiválási faktor az asztmára jellemző, egyfajta hörgőszűkületet okoz. A páfrányfenyő, ezzel a faktorral kölcsönhatásba lépve, segít megelőzni a bajt. Ezek a tények hitelesítik a páfrányfenyő hagyományos kínai használatát az asztma és más légzőszervi betegségek kezelésében.
Figyelemfelkeltő lehetőségek Előzetes közlemények megerősítik, hogy a páfrányfenyő segíthet az átültetett szervek kilökődésének megakadályozásában. Hatásos még allergiák, magas vérnyomás, veseproblémák és Alzheimer-kór ellen. Nem meglepő tehát, hogy napjainkra a páfrányfenyő az egyik leggyakrabban előírt gyógynövény Európában.
Figyelmeztetések és ellenjavallatok: A vérlemezke-aktiválási faktor kulcsszerepet játszik a véralvadásban. A páfrányfenyő e faktort gátló hatása problémákat okozhat azoknál, akiknek véralvadási rendellenességeik vannak. Ismeretes néhány olyan eset, mikor a különösen nagy mennyiségben fogyasztott növény ingerlékenységet, nyugtalanságot, hasmenést, émelygést vagy hányingert okozott. Az ajánlott mennyiségek azonban nem toxikusak. Egészséges felnőttek, a nem terhes és a nem szoptató nők számára, akiknek nincs problémájuk a véralvadással, a szokásosan ajánlott mennyiségben a páfrányfenyő biztonságosnak tekinthető. Kétévesnél fiatalabb gyermekeknek nem szabad adni, kivéve asztma megelőzésére. Gyógyszermennyiségben csak az orvossal megbeszélve használjuk! Ha kisebb kellemetlenségeket, émelygést vagy hasmenést okozna, használjuk kevesebbet, vagy hagyjuk abba szedését. Tudassuk az orvossal, ha bármi kedvezőtlen tapasztalatunk van, vagy ha a tünetek nem javulnának két héten belül.
|
|
|
Az epilepszia az általunk ismert legrémisztőbb rohamkitörésekkel teríti le az embert. Az a szó, hogy „roham", azt jelenti, hogy az embert valami megtámadja, megrohanja, valami idegen, nyilvánvalóan kívülről jövő. A különböző kultúrákban, pl. az indiánoknál a betegség szent jelenségnek számít, ami egy másik síkról tör be az érintetten keresztül. Az indiánok azt tartják, hogy idegen szellemi lények költöznek a betegbe. A rohamot ők a két szellemnek az egy testért vívott harcának látják. A régebbi orvostudományban nálunk is, volt az epilepszia elnevezés mellett egy másik neve is a betegségnek. Úgy hívták, hogy „morbus sacer", azaz szent betegség.
A klasszikus nagy epilepsziás rohamot grand malnak nevezi az orvostudomány. A név a franciából ered, és annyit jelent, hogy „a nagy baj" vagy „a nagy rossz". Ezzel ellentétben vannak úgynevezett petit malnak, tehát kis rossznak, illetve bajnak nevezett rohamok, amelyekből hiányzik a görcskomponens, és csak a tudatát veszti el az ember egy rövidebb időre. Mindkét megnevezésben benne van az-az elképzelés, hogy a roham történéseiben valami rossz érvényesül, akár kívülről csap le az emberre, akár belülről tör ki belőle.
A görcsroham egy harcot ábrázol. Minden harchoz legalább két rivalizáló fél kell. Ahogy a földrengés esetében a két kőzetlemez ütközik össze egymással, az epilepsziás rohamban is két világ kerül egymással konfliktusba. A harcokban az összeütközés által keletkezett súrlódás fejeződik ki. A tudat egy másik, nem tudatos síkkal csap össze, és nagyon gyorsan alulmarad. Ezt a másik síkot mindenesetre a tudattalanhoz kell sorolni. Ezzel éppoly kevéssé zárjuk ki az indiánoknak azt a feltételezését, hogy idegen szellemek törnek be az életbe, mint azt a lehetőséget, hogy az élet tör be egy másik szellemi világba. Mindenesetre úgy tűnik, az a beteg feladata, hogy adja meg magát a két világ között folyó küzdelemnek, és állandóan álljon rá készen, amint a másik oldalról érkező jelek erre felkérik. Ha szabad akaratából menne bele a beteg a másik oldallal való kapcsolatba – amire a betegség amúgy erőszakkal rákényszeríti –, akkor a teste tehermentesülne.
A páfrányfenyő (gingko biloba) a legrégebbi idők óta fennmaradt ősi növény a földön. És mint gyógynövény, segíteni tud a legöregebb, sok mindent megélt öregeken. Számos, az öregséggel kapcsolatos betegséget, bajt, rohamokat, szívbetegségeket, impotenciát, süketséget, vakságot és emlékezetvesztést előzhet meg vagy kezelhető.
A páfrányfenyő hatásai