szenvedélybetegség

A szenvedélybetegség minden formája mögött a saját én megtalálására irányuló ösztöntörekvés rejlik. Az ember jelenlegi létezésmódjával nincs megelégedve, többre vágyik, egyfajta ideális én után kutat, egy másféle vagy magasabb tudati szint elérésére törekszik. Mindaddig viszont, míg a keresés, állapotában van, nem „Itt és Most" él, nem tapasztalhatja meg a beteljesülést. A szenvedély jelzi, hogy az ember mintegy megszállottja a beteljesülésnek, lázasan keresi igazi énjét ahelyett, hogy felismerné: mindent, amit oly kétségbeesetten keres, már önmacában birtokol.

A szenvedély jellege világosan utal vágyam mibenlétére. A munka megszállottja abban a hitben él, hogy soha nem teljesít eleget. Ha elért teljesítményemmel nem vagyok megelégedve, hiányérzetemet sikerrel, elismeréssel, jó benyomás keltésével igyekszem kompenzálni.

Ha testi külsőmet utasítom el, a fizikális (látszat) megoldást a mértéktelen evésben, falánkságban vélem megtalálni. Az evés azonban csupán látszólag tölti be a belső űrt, s problémámat csupán súlyosbítja, hiszen a külsőmmel egyre kevésbé leszek megelégedve.

A kábítószer szenvedély mélyén a tudat határainak kiszélesítésére irányuló vágy húzódik. A kábítószer hatására rövid időre hihetetlen magasságokba emelkedem, a kábulat multával viszont még gyötrelmesebben tapasztalom meg tudati világom szűkösségét. Az ember legszívesebben szeretne rögtön célhoz érni, anélkül persze, hogy valaha is el kelljen indulnia a feléje vezető úton, mely önmaga tökéletesítését, lénye fokozatos kibontakoztatását követeli meg.

Az alkohol a problémákat és kínzó érzéseket, ahelyett hogy megoldaná, elfojtja. A lélek elkábul, egy ideig egyáltalán nem érzékeli a feladatokat, könnyűnek és szabadnak érzi magát, oldott és vidám, mintha problémái egyáltalán nem is lennének, ám amint az alkohol hatása alábbhagy, menthetetlenül bekövetkezik a keserű kijózanodás.

Az utazási szenvedély szintén annak a jele, hogy az ember jelenlegi helyénél előrébb akar jutni, a lehető leggyorsabban tovább akar haladni. A megoldást azonban rossz helyen keresi – a belső helyett a külső szférában.

Szenvedélybetegség: sóvárgás „önmagunk" után; jellegére a szenvedély fajtája utal; az „öntudat" hiánya

Amit tenni kell

A megoldás nyitja abban a felismerésben rejlik, hogy az ember csakis önnön lényében lelhet beteljesülést. A keresés minden megnyilvánulásában a jövőre irányul, ám amit az ember meglelni kíván, az a jövőben nem található meg. A keresés akkor ér véget, ha az ember megtalálta és elfogadta önmagát. Célba jutott, így szenvedélyre többé semmi szüksége.

A szenvedélybetegek keresnek valamit, a keresésnek azonban idő előtt véget vetnek, s a pótlék szintjén ragadnak le. A keresésnek a megtalálásához, és ez által a megváltáshoz kellene vezetnie. Keresése célját olyasmire vetíti, amit már megtalált, s ezzel befejezi a keresést. Pótcélját bekebelezi, de nem lakik jól vele. Éhségét egyre növekvő mértékben, de mindig ugyanolyan pótélelemmel csillapítja, s nem veszi észre, hogy az evéssel egyre csak növekszik éhsége. Szenvedélybeteg lett, és nem vallja be magának, hogy tévedett a célt illetően, hogy tovább kellene keresnie. Félelem, kényelmesség és elvakultság tartják fogva. Aki megáll az úton, könnyen válhat szenvedélybeteggé.

Mindenfajta szenvedély beteggé tesz, ha a helyzetet nem látjuk át, a pénz, a hatalom, a hírnév, a tulajdon, a befolyás, a tudás, a szórakozás, az evés, az ivás, az aszkézis, a vallásos elképzelés, a kábítószerek. Mindezek jogosultak is lehetnek, ha a megismerés eszközei, de lehetnek a szenvedélybetegség eszközei is, ha nem tudunk idejében leválni róluk. A szenvedélybetegség az új tapasztalatoktól való félelem. Aki életét utazásnak fogja fel, és állandóan úton van, az kereső ember és nem szenvedélybeteg. Ahhoz, hogy saját kereső létünket megismerjük, be kell vallanunk magunknak otthontalanságunkat. Aki a kötöttségekben hisz, máris szenvedélybeteg. Mindenkinek megvan a maga kábítószere, mellyel lelkét újra meg újra elkábítja, nem a kábítószer a probléma, hanem a keresés során tanúsított kényelmesség. A szenvedélybeteg kábítószerének vizsgálata legjobb esetben is csak azt a fő témát jelzi, amely után az illető vágyakozik. Ugyanakkor egyoldalú a szemléletünk, ha szem elől tévesztjük a kollektívan elfogadott kábítószereket gazdagság, szorgalom, siker, tudás stb.. Mi most röviden és címszavakban csak azokat a kábítószereket jellemezzük, amelyeket általában patologikusként tartanak számon.

A falánkság

Az élet tanulás. A tanulás annyit jelent, hogy az eddigi énünkön kívül érzékelt princípiumokat integráljuk s tudatunk részévé tesszük. Az új állandó felvétele a tudat kiterjedéséhez vezet. Ha a szellemi táplálékot anyagi táplálékkal helyettesítjük, a bekebelezés csak a test terjedelmesedéséhez vezet. Ha életéhségünket tapasztalataink nem csillapítják, az visszahull testünkbe, és ott éhségként jelentkezik újra. Ez az éhség azonban csillapíthatatlan, mert a belső űrt táplálék nem töltheti ki. A falánk ember a szeretetet csak testében éli, tudatában nem képes rá. Szeretetre vágyik, de nem én-határait nyitja meg, csak a száját, s mindent magába töm. Az eredmény a elhízás. A falánk ember szeretetet keres, elismerést, dicséretet, de sajnos nem hitelt érdemlő szinten.

Az alkohol

Az alkoholista konfliktusmentes, kerek világra vágyik. Célja magában még nem volna hibás, ha azt nem a konfliktusok és problémák, elkerülésével akarná elérni. Az alkoholista nem hajlandó tudatosan belemenni az élet konfliktusosságába, és azt munka árán feloldani. Elkábítja konfliktusait és problémáit, pohárral a kezében egy kerek világgal ámítja magát. Az alkoholista többnyire emberi közelséget is keres. Az alkohol a közelség egyfajta karikatúráját teremti meg, amennyiben ledönti a korlátokat, a gátlásokat, elmossa a társadalmi különbségeket, és gyors barátkozást tesz lehetővé, amelyből azonban hiányzik a mélység és a felelősség. Az alkohol kísérlet egy kerek, konfliktusmentes, barátságos világ utáni vágy kielégítésére. Ami ennek az ideálnak még útjában áll, azt le kell öblíteni.

A dohányzás

A dohányzás a legszorosabb kapcsolatban áll a légutakkal és a tüdővel. Emlékszünk még arra, hogy a légzés mindenekelőtt a kommunikációval, a kontaktusokkal és a szabadsággal van kapcsolatban. A dohányzás ezen, területek stimulálására és kielégítésére tett kísérlet. A cigaretta a valódi kommunikáció és a valódi szabadság pótléka. A cigarettareklám tudatosan ezeket az emberi vágyakat célozza meg, a cowboy szabadságát, a korlátok legyőzését a repülésben, utazást távoli országokba, vidám emberek társaságát, és mindez az „én” vágy csillapítható egy cigarettával. Kilométereket gyalogolunk, miért? Talán egy nőért, egy barátért, a szabadságért, vagy valódi vágyainkat cigarettával helyettesítjük, s a füst elhomályosítja tulajdonképpeni céljainkat.

A kábítószerek

A hasis, marihuána tematikája meglehetősen hasonló az alkoholéhoz. Problémáink és konfliktusaink elől kellemes állapotba szökünk. A hasis elveszi az élet keménységét, a kontúrok élességét. Minden lágyabb lesz, megszűnik az élet követelményoldala.

A kokainnak és hasonló izgatószereknek, mint például a Captagon ezzel ellentétes hatása van. Jelentősen javítja a teljesítőképességet, így részben sikerhez is vezet. Itt kell kitérnünk a siker, teljesítmény és elismerés témájára is, ugyanis egyes kábítószerek a teremtőerő fokozására is felhasználhatók. A siker keresése mindig a szeretet keresése. Például a színház- és filmvilágban a kokain különösen széles körökben elterjedt. Ezekben a társaságokban foglalkozás specifikus vonás a szeretet utáni éhség. Az önmagát bemutató művész szeretetre vágyik, s azt reméli, hogy a közönség kegyeiből e vágyát csillapíthatja. Mivel ez nem lehetséges, egyrészt egyre jobb művész lesz, másrészt lelkiekben egyre boldogtalanabb. Izgatószerekkel vagy a nélkül, a tulajdonképpeni kábítószer ebben az esetben a siker, amely a szeretetet hivatott pótolni.

A heroin totális menekülés a reális világgal való szembesülés elől. Az eddig megnevezett kábítószerektől elég élesen elkülöníthetők a pszichedelikus kábítószerek (LSD, Mescalin, gombák stb.). Aki ezeket a kábítószereket szedi, többé vagy kevésbé tudatosan, de új tudatállapotokat akar megtapasztalni, el akar hatolni a transzcendenciáig. Szűkebb értelemben a pszichedelikus kábítószerektől nem leszünk függők. Nem könnyű megítélni, hogy ezek a kábítószerek legitim segédeszközök-e új tudati dimenziók elérésében, a probléma ugyanis nem a kábítószerben rejlik, hanem annak az embernek a tudatában, aki azt használja. Csak az, az emberé, amiért megdolgozott. Ezért aztán a kábítószer használata során megszerzett tudati kiterjedést meglehetősen nehéz magunkévá tenni, s ugyanolyan nehéz megakadályozni azt, hogy a kábítószer ne uralkodjék rajtunk. Akinek ez sikerül, arra nézve már nem veszélyesek a kábítószerek, igaz viszont, hogy nincs is szüksége rájuk. Minden, ami kábítószereken keresztül elérhető, elérhető nélkülük is, csak lassabban. Ezen az úton azonban a sietség veszélyes kábítószer!