visszérgyulladás

Acsalapu, Vörös acsalapu Petasites officinalis, Petasites hybridus Évelő növény vastag, vízszintes gyöktörzzsel, igen nagy méretű levelekkel, melyek veselakúak vagy kerek-tojásdadok, vékonyak, fonákjuk rendszerint alig szőrözött, zöld. A pirosas színű virágzatok a levelek megjelenése előtt nyílnak. Patakokban, patakok és folyók partján terem. Hasonló értékűnek tartják a Petasites albus nevű fajt, melynek levelei kisebbek, inkább háromszögletűek, fonákjuk szürkésfehér, a virágzatok is fehérek. Más acsalapu fajok is hasonló termőhelyeken találhatók.

A gyökeres gyöktörzs (Petasitidis sen Radix petasitidis) virágzás előtt (februártól áprilisig), a virág (Flos petasitidis) a virágzás kezdetén, a levél (Folium petasitidis) levélnyél nélkül májusban gyűjthető. Petazin nevű alkaloidot tartalmaz, amely a mákban található papaverinhez hasonló, sőt még nagyobb görcsoldó hatással rendelkezik. Gyógyszeripari nyersanyag, görcsoldó készítmények, előállítására szolgál, melyeket tüdőasztma, illetve neurotikus alapra visszavezethető görcsös állapotok kezelésére ajánlanak. Leveleivel duzzadt ízületeket, gyulladt visszereket borogatnak.

Az acsalapu fajok fiatal levelei nem tévesztendők össze a martilapu leveleivel.

Árnyas, nyirkos erdőinkben élő páfrányfaj az erdei pajzsika (Nephrodium filix mas Rich)

Mérgező!

Levelei 40-60 cm hosszúak, lándzsás kerületűek, egyszer vagy kétszer szárnyasan összetettek. A levél szárnyacskák fogasak vagy szárnyasan hasogatottak. Gyökértörzse, a levélnyél-maradványokkal együtt 1-2 arasznyi hosszú, hengeres, 5-10 cm átmérőjű, csúcsán erednek az új levélhajtásai, a végén elhaló, korhadó. A tulajdonképpeni gyökértörzs legfeljebb ujjnyi vastag, szabálytalanul szögletes keresztmetszetű, metszési felülete élénkzöld, benne szabálytalan kör alakban elhelyezett 8-12 fakóbb színű pontocska (edénynyaláb) látható. Az erdei pajzsika gyökértörzséből számos levél ered, közöttük rozsdavörös pelyvaszőrökkel és drótszerű mellékgyökerekkel.

A drog csak addig hatásos, amíg belseje zöld. Tartalmaz floroglucin-származékokat, cseranyagot, keserűanyagot, illóolajat, zsíros olajat stb. A gyökértörzsből állatgyógyászati bélféregűző szereket állít elő az ipar. Népies fürdetőszer visszérgyulladás és reuma ellen. Belsőleg mérgező hatása miatt nem használható!

A fekete gyopár vagy fekete nadálytő (Symphytum officinale L.) az érdeslevelűek családjába tartozó, nyirkos réteken, ártereken, csatornák mentén élő, érdes, szúrós szőrökkel borított, évelő növény.

Gyökérzete 1-3 ujjnyi vastag gyökértörzsből és az abból eredő, átlag ujjnyi vastag, arasznyi hosszú gyökerekből áll. A gyökérzet húsos, nyálkás, könnyen eltördelhető, kívül fénylő fekete, belül fehér; szagtalan, kellemetlen émelyítő ízű.

Fekete gyopár tőlevelei hosszúnyelűek, lemezük 20-30 cm hosszú, lándzsa vagy tojás alakú, hegyes, hullámos élű. Szára 50-80 cm magas, egyenes, elágazó. Szárlevelei a tőleveleknél kisebbek, ülők, a száron a következő levélig lefutók. Virágzata 5-15 virágú kunkor, a párta harang alakú, 10-15 mm hosszú, ibolya- vagy rózsaszínű, néha sárgásfehér. A növény egész nyáron át virágzik.

A gyökérdrog 8-10% cseranyagot, glikozidot, kolint, cukrot, nyálkát, keményítőt, inulint, gumit, gyantát, aszparagint, nyomokban illóolajat tartalmaz. A gyökérből áztatással készült kivonat gyomorfekély és bélfekély ellen hatásos, valamint csonterősítő, a csonttörés hegképződését segíti elő. Zúzódásokra, sebekre, visszérgyulladásokra borogatónak használják. Ajánlják toroköblítőnek is.

A levéldrog sok cseranyagot, egy alkaloidát, egy glikozidot és kolint tartalmaz. Teáját légzőszervi és emésztőszervi megbetegedések ellen fogyasztják.

Gingko, páfrányfenyő Ginkgo biloba

A gingko vagy páfrányfenyő „élő kövület". A földtörténeti középkorban élt egyik növénycsalád utolsó képviselője. Ez az ősi, 40 méteres magasságig is megnövő fa jellegzetes formájú, legyező alakú levelekkel rendelkezik. Kétlaki növény, amelynek sárga, szilva alakú termésében fás mag található. Kínában és Japánban szent faként tisztelik. Taoista, buddhista és sintoista templomok mellé szokták ültetni. Nálunk arborétumokban, botanikus kertekben találkozhatunk vele.

A gingkó a kínai gyógyászatban ősidőktől fogva nagy jelentőséggel bír. A leveleiből készített kivonatokat bőrtisztítóként, vérellátási zavarok, idegesség és koncentrálási nehézségek ellen használták. Roston megsütött, éretlen magvai japánban afrodiziákumnak számítanak.

Ha sikerül friss magjához jutnunk, azt csak utóérlelés után ültessük el, tehát a második tavasszal. Védett, melegebb helyre van szüksége, ahol növekedéséhez kellő tér és nyugalom áll a rendelkezésére nemcsak néhány éven, hanem akár egy évszázadon keresztül.

Gyógyászati szempontból európai jelentősége is egyre nagyobb. Bebizonyosodott, hogy leveleiből számos érrendszeri megbetegedést gyógyító szer készülhet. Növeli az érfalak, a hajszálerek rugalmasságát, az érrendszer oxigénellátását, különösen figyelemre méltó, hogy a cukorbaj okozta érelzáródásokat, érfal-gyulladásokat gyógyítja, fokozza az agy vérellátását, a legkülönbözőbb, legnehezebben kezelhető érmegbetegedéseket gyógyítja anélkül, hogy mellékhatásai lennének, hogy magas vérnyomást idézne elő. Természetesen ezeket a készítményeket szigorúan csak a gyógyszeripar állíthatja elő, illetve orvos adagolhatja a rászorultaknak.