Hangproblémák - lelki háttere
A hang a megjelenített tartalom mellett mindig kifejezi a mindenkori hangulatot, illetve azt a hangulatot is, amely az emberben az idők folyamán lerakódott. Gyakorlatilag szinte mindenki figyelembe veszi a hangfekvés jelentését és értelmét is – még ha különben álmában sem gondolna erre, amikor a szervi funkciókat vagy tüneteket kívánja értelmezni. Ezért nem olyan nehéz ezen a téren magyarázatokat adni, mivel az ilyesmi megszokott dolog.
A hang akkor válik tünetté, ha nem illik a testalkathoz. Idejekorán jelzi, hogy nincs meg az összhang, és ilyen szempontból őszintébb, mint azok a tartalmak, amelyek kifejezésre jutnak általa. A halk susogás éppúgy nem illik a robusztus testhez, mint a mély, erőteljes hang a gyenge, finom felépítésű termethez. Míg az előbbi eset viszonylag gyakori, az utóbbi alig fordul elő. A gyenge testben a hangnak ahhoz, hogy mély és erőteljes lehessen, nincs elég tere a rezonanciára. Ám az is nagyon jól elképzelhető, hogy az ember nem használja ki rezonanciaterét, és a hangja ezért nem zeng annyira, amennyire zenghetne.
A tekintélyes testből nyöszörögve előtörő csipogó hang olyan tulajdonosról árulkodik, aki nem mer élni a lehetőségeivel, és nem képes kihasználni őket. Nem engedi meg a hangjának, hogy megremegtesse a testét. Egyértelmű, hogy szorong a saját erejétől és hatásától, illetve távolságot tart a testiségtől. A külső megjelenéssel ellentétesen teli van szorongással, hiányzik belőle az önbizalom. A reszkető hangban szintén ott vibrál a szorongás, ám bizonyos pillanatokban a belső mozgalmasság és elfogódottság is okozhatja a hang remegését. Közeli rokona ennek a fakó hang, amely olyan megszeppent emberek sajátja, akik túl korán kényszerültek arra, hogy meghunyászkodjanak, és nem volt lehetőségük saját erejük kibontakoztatására és az erőteljesebb önkifejezésre.
A rekedt hang oka a hangszalagok ingerlése és a be nem vallott ingerült hangulat. Utalhat ez arra például, hogy a hang tulajdonosa állandóan a kiabálás határán áll, anélkül hogy tényleg szívéből elordítaná magát. A rekedtség azt jelzi, hogy a hang a fej és a nyak környékéről ered, mindenesetre nem a szívből vagy a hasból jön. Tulajdonosa tehát nem adja át egész személyiségét a megnyilvánulásaihoz. A „reszelős" hangban a beszéd impulzusa mellett egyúttal a vele szembeni ellenállás is érezhető. Aki például akkor sem mond le a beszédről, ha meghűlt, az gyorsan bereked. Tulajdonképpen torkig van mindennel, és a legszívesebben nem hallana, látna és szagolna semmit, hanem minden oldalról bezárkózna. A rekedt hang a túlságos ingerültség állapotáról árulkodik.
Az edzett hang csak akkor válik rekedtté, ha tulajdonosa a körülményekhez képest túl sokat beszélt. Ha a test nem ad teret a rezonanciára, kétséges, hogy a hang a hallgatóság körében rezonanciára talál-e. Minél rekedtebb és krákogóbb, annál kevésbé hangzik hihetően.
A rekedtség hangadási képtelenséghez (afónia) is vezethet, ami tünetként együtt jár a legtöbb gége megbetegedéssel, a gyulladástól a bénuláson át a tumorig. Hogy valaki nem hallathatja a hangját vagy nincs a szavainak súlya, az nem csupán a politikában jelenti a jog hiányát. Ha valakinek a hangja teljesen felmondja a szolgálatot, az a hatalom- és jogvesztés be nem ismert helyzetére utal. A fizikai szűkösségről látványosan tanúskodhat a golyva is. E mögött azonban alighanem mindig valamilyen lelki szorongatottság húzódik meg.
A tanárok és az énekesek gyakran szenvednek rekedtségtől, és ezzel egyrészt azt jelzik, hogy túlságosan igénybe veszik a hangjukat, másrészt, pedig azt, hogy nem találnak rá teljes (hang) erejükre. Ez gyakran odáig fajulhat, hogy a feloldatlan hangulati görcsök a hangszalagokon képződő csomók formájában csapódnak le, ezért azok már nem zárnak rendesen. A bajok sebészi megoldása azonban nem igazán sikeres – tanúskodnak erről azok az énekesek, akik már több ilyen műtéten is átestek, mégsem sikerült megtörniük hangszalagjaik ellenállását. Szervezetük újra és újra szinte ugyanazon a helyen kötötte meg a problémák csomóit. Ha viszont a görcs már felszakadt, a hang hangosabban és teltebben zenghet, mint valaha, kiaknázva lehetőségei teljességét. Gyakran a fej felemelését elősegítő légző-gyakorlatok teszik lehetővé az érintett számára, hogy ebből a teljességből merítsen. A lélegzet áramán, „a lélek torkolatán" keresztül sikerülhet megindítani a valódi hangoltságot.
Rekedtség esetén a feladat nyilvánvalóan az, hogy legyünk halkabbak és tanuljunk meg hallgatni, ami testi szinten kímélethez és pihenéshez, lelki síkon, pedig elmélyüléshez vezet.
Aki elmosódott hangon, tagolatlanul beszél, azt nehéz megérteni. Ha nem érti meg a környezete, akkor felmerül a kérdés, vajon ő akarja-e egyáltalán, hogy megértsék, és érdekli-e őt igazán, amit mond. Vajon saját maga számára világosak-e azok a gondolatok, amelyeket olyan érthetetlenül enged szabadjára? Az elmosódott, homályos beszéd, amelyben a szavak egymásba folynak, a gondolatok zavarosságáról is árulkodik. A beszélőről könnyen kiderülhet, hogy mondanivalója nem is beszéd, csak locsogás. Álláspontja nem elég határozott, biztos és világos ahhoz, hogy határozott, biztos és világos hangon tárja a világ elé.
Az elmosódott hanghoz hasonló jelzést ad a bizonytalan, gátlásos hang. A susogó minden elsuttogott szava mellékjelentést tartalmaz: „ne bánts, és én sem bántalak". A hangsúlyos szelídséget tapasztalva hamar felvetődik a kérdés, hogy őszinte-e, valamint a gyanú, hogy mögötte báránybőrbe bújt farkas rejtőzik. Hasonlóan áll a dolog a sírós vagy a nyöszörgő hanggal, amely szinte minden nyomatékot nélkülöz. Ha mégis van súlyuk a szavaknak, és szorongás akadályozza hangosabb kinyilvánításukat, akkor ez érezhető az összeszorított torokkal való suttogás hangszínéből, illetve a nyöszörgés panaszos mellékzöngéjéből.
Aki kifejezés és nyomaték nélkül beszél, és az erőtől meg a kifejezőerőtől való félelem elől szelíd gyengédségbe menekül, annak valójában a szelídség elsajátítása a feladata. Szelídségéről esetleg el kell ismernie, hogy nem őszinte vagy nem egészen szívből jövő. A halk hangszín feladatot és lehetőséget jelent a számára, hogy megtalálja önmagát. Csak így lehet esélye az őszinteségre. Máskülönben megmarad báránybőrbe bújt farkasnak. Ha azonban a gyakorlás kedvéért feloldódik a báránylétben, akkor észre fogja venni, hogy sokkal több és egész más is rejlik benne. Amíg továbbra is báránynak mutatja magát, fennáll a veszély, hogy valamikor azzá is válik, és így örökre rejtve marad előle a valódi szelídség. Ha viszont felfedezte és elfogadta lényének farkas természetű részét is, akkor a kényszerű szelídségből oldott őszinteség lesz, amely megfelelően ki is fejeződhet: leheletfinoman és lágyan – vagy üvöltve.
Az állandóan hangosan zengő hang is tünetté válik. Gyakran túlharsog minden gyengédebb rezdülést. Aki mindig ágyúdörgéshez hasonló hanggal remegteti meg a falakat, az nemcsak a környezetét fárasztja ki hosszú távon, hanem ő maga is lehangolódik. A hangulat olyasmi, amit változataiban érzékelünk – ahhoz, hogy megtaláljuk hozzá a hangot, mindig a pillanathoz illő hangoltságra van szükség.
A notórius harsány hangulatúak is a saját hangos vagy kotnyeles, mulatságosan vidám hangoltságukon át találhatnak rá a megoldásra. Ha egyszer annyira belemerülnek a jókedvbe és a vidámságba, hogy lelkük legmélyén is megérzik azt, akkor ezután engedhetnek belőle, és nyitottabbak lehetnek az új helyzetek új hangulataira.
A sziszegő hang kígyótermészetről árulkodik, azzal a mély jelképességgel, amely a bibliai idők óta tapad ehhez a hüllőhöz.
Ebbe nemcsak a kétágú nyelv álnoksága, hanem valami csábító felhang is belejátszik. Ha valakinek sziszegve mondunk valamit, abban van egy leheletnyi a veszélyből és az összeesküvésből, a sziszegő hangnak ez is a sajátja. Az ellenpólust a nyíltan kimondott, világos szavak jelentik, amelyek nem riadnak vissza a nyilvánosságtól.
Csábítás hallik ki, helyesebben érint meg a durva hangból is, ám ez inkább azt sugallja, hogy tulajdonosa kicsapongóan élt és szeretett. A dohányosok, akiknek gégéjét állandóan füst ingerli, gyakran tűnnek ki ezzel a hangfekvéssel. Az érdes hang arra utal, hogy az embernek nem csúsznak ki simán a dolgok a száján, hanem bizonyos ellenállásba ütköznek beszéd közben. Ha a hang olyan érdes, mint a reszelő, akkor beszéd közben az erőfeszítés hallhatóvá is válik. A megoldást a belső ellenállások, felismerése jelenti.
Az éles, metsző hanggal figyelmet és figyelmességet kényszerítünk ki magunk iránt, amit a beszéd tartalmával valószínűleg nem volna olyan könnyű elérni. Günter Grass A bádogdob című regényének dobosa lehetne ennek a fajtának a prototípusa. Ha minden kötél szakad, és már a harcias dobolás segítségével sem képes érvényesülni, akkor éles hangjával apró cserepekké tör minden üveget.
A fojtott hang színezetében az van benne, ami őt elfojtja. A visszafojtott könnyek éppúgy megjelenhetnek benne, mint a düh vagy a harag. A nyomott hangban végül is mindig valamilyen lelki szorongattatás jut kifejezésre.
A köpködő beszéd nem annyira a hang, mint inkább a kifejezés problémája. Bár tulajdonképpen ártalmatlan tünet, feltűnő szimbolikája miatt mégis rendkívüli ellenszenv övezi. Mintha valaki az agresszióját köpné ki. Ezzel együtt viszont eljut hallgatóságához, ami egyébként nem egykönnyen sikerülne neki. Az embernek az a próbálkozása rejlik e mögött, hogy jól fejezze ki magát. Nem lenne-e helyesebb, ha e helyett a gyerekes köpködés helyett az érintettek a szükséges erőt és nyomatékot beszédük tartalmában fejeznék ki?
Ahhoz, hogy összhangban legyünk a hangunkkal, elkerülhetetlenül foglalkozni kell a hangszínben megjelenő érzelmi síkokkal, át kell élni, elő kell segíteni megnyilvánulásukat. Csak így van esély arra, hogy (ami a hangot illeti) szabadon és nyíltan közeledjünk minden hangulathoz.
- Nincs-e baj a hangommal? (Illik a megjelenésemhez? A foglalkozásomhoz? A társadalmi helyzetemhez?)
- Előtérbe tolakszik-e a hangom, vagy inkább elrejtőzik? Megfelel-e az élettel szemben támasztott valós igényemnek?
- Megbízhatom-e a hangomban, szabadon beszélek? Eljutok-e általa a megszólítottakhoz?
- Képes vagyok-e vita esetén megvédeni az álláspontomat?
- Milyen alapvető érzelmet fejez ki a hangom? Megfelel-e lelkem egészének?
- Leragadok-e bizonyos hangulatoknál a hangommal, vagy nyitott vagyok a pillanatra?
- Miféle üzenetet közvetít a hangom azon túl, amit mondok?
