bokatörés

A boka fájdalmát megbetegedését leggyakrabban trauma okozza. Közvetlen sokk vagy gyakran egy erőltetett lábmozdulat következtében valami tönkremegy, ha csont, akkor az törés, ha egy vagy több ínszalag, akkor rándulás. A röntgen kimutatja, hogy a két dolog gyakran társul egymással a részleges törés együtt jár a rándulással, vagy a törést ínszalag szakadás komplikálja.

Tünetei és kialakulása

A rándulások és törések sújthatnak egyetlen csontot, a külső vagy belső izületek egyetlen részét, vagy összességüket. A bokatörést sohasem szabad elhanyagolni. Azonkívül, hogy a betegség eleinte fájdalmat, majd rövidebb vagy hosszabb ideig tartó munkaképtelenséget okoz, a kificamodott boka visszaeső lesz, mert az ínszalagok, az izületek valódi összekötő kötelei leszakadtak. Egyik ficam, rándulás következik a másik után, és eljutunk különösen a magas sarkú cipőt viselő nők, odáig, hogy a boka instabillá, bizonytalanná válik, állandóan dagadt és fájdalmas, és a szerencsétlen beteget valósággal rokkanttá teszi.

Hagyományos kezelés

Ha a törések gyógymódja nem is kétséges kötelező gipszkötés, a rándulások kezelésére nincsenek általános szabályok. Bizonyos esetekben kötözés kell, sőt gipsz, más esetekben ez nem szükséges, a sebészek pihentetik a beteget. Mások minél előbb járatják, ismét mások inkább hol meleg vizet, hol hideg vizet, sőt jeget ajánlanak.

Akupresszúra pontok

Sok orvost meggyőzött az a látványos gyorsaság, ahogyan az akupunktúrás tűk a bokarándulásokat eredményesen kezelték. Bármilyen is a módozat, mindig ki kell próbálni. Két fő elsődleges pont és két kiegészítő, másodlagos pont van.. A két fő pont a két boka kimagasló részén van. A két kiegészítő pont a lábszár két oldalán. Az első a szárkapcson, háromujjnyira a külső boka fölött. A második a sípcsont hátsó szélén, egytenyérnyire a belső boka fölött, egy kis mélyedésben üregben.

A pontokat a balesettől kezdődően óránként 10 percig kell stimulálni, majd fokozatosan ritkítani, míg a boka lelohadt. Az instabil, bizonytalan bokák esetén, ismételt ránduláskor, az 5 perces stimulálás reggel és este erősíti az ínszalagokat, és ritkítja a visszaeséseket.

Ha kificamítja az ember a bokáját, az úgy, mint Héphaisztosz, az istenek kovácsa, már nem tud nagyokat ugrani. Ő egyszerre mindkét bokáját eltörte, amikor az anyja ledobta a mennyből a földre, és attól kezdve sánta volt. Hasonlóan megy a soruk azoknak is, akik túl nagyokat ugranak, és utána túl keményen landolnak a tények talaján. A kihívás világos: a talajon maradni és szép lassan, fokról fokra felmászni. A nagy szökelléseket törölte a sors. A bénaság kemény terápia azok számára, akik állandóan mozognak. Ha ezután mégis megtanulnak fáradsággal és szorgalommal járni az élet mélyföldjein át vezető útjukon, akkor olyannak tűnik a gipsz a lábukon, mint a béklyó. Ám horgonnyá is válhat, amely a földön tartja az embert, és hátráltatja abban, hogy fizikailag elugorjon és kitáncoljon a sorból. Épp a földön fogva tartott test válhat a szellemi ugrások és szárnyalások ideális alapjává.

A közvetlenül a lábboltozat fölött levő bokának köszönhető, hogy felegyenesedtünk. Arra is megteremtette a lehetőséget, hogy felágaskodjunk. Csak innen, a bokából kiindulva sikerülhet felugrani az istenek síkjára. A ballépések azonban megbosszulják magukat. Ha kificamítjuk a lábunkat, akkor megütjük magunkat, a törésnél betörünk, ha kifordul a bokánk, akkor elreped, ha mellélépünk, akkora földön fekve találjuk magunkat.

A baleset eredményei mutatják, hogy mit kell az embernek mindebből megtanulnia: be kell vallania magának, hogy tévedett, és hibás elképzelései vannak, hogy túl durván landol az ugrásai után, és hogy magasröptű szárnyalásai végén összezúzza őt a realitás. Gondolati világa és a valóság közötti kontaktus nem harmonikus, és veszélyes utak felé fut. Az lenne a dolga, hogy levegye a testéről a realitással való konfrontáció terhét, biztonságosabb kirándulásokat tegyen, gondoskodjon arról, hogy a landolásnál jobban rugózzon, és mielőtt a valóságban megtenné, gondolatban próbálja ki azokat a merész utakat, amelyekkel nincs egészen tisztában. A szerzett sérülések nyugalomra kényszerítik és ledöntik a lábáról. Kímélni kell a testét, és ebben a külső nyugalomban inkább a belső mozgékonyságra és a szellemi ugrásokra kell átállnia. A sánta Héphaisztosz fizikai haladásában gátolva kreatív feltalálóvá válik, és így elnyeri a helyét az égben, amely korábban kérdésessé vált a számára.

1. Milyen szerepet játszik az ugrásszerűség az életemben?
2. Hajlamos vagyok-e a valóságban a bizonytalan kimenetelű magasröptű szárnyalásokra? Gyakran előfordul-e, hogy a startnál nem veszem észre, hogy landolnom kellene? Milyen viszonyban vagyok az álmokkal és a valósággal?
3. Figyelmen kívül hagyom-e azt az igényemet, hogy pihennem kell, miközben a helyemet próbálom kivívni?
4. Milyen tévedésben élek, miben fogok mellé? Hol ficamodott ki az életem, minek kellene benne eltörnie, mit kellene megszakítani?
5. Milyen területeken hajlok a fizikaiban való félrelépésre ahelyett, hogy az új utakat szellemi szempontból próbálnám ki?
6. Hol lázadok fel a sorsom ellen? Miben válik a lázadás a sorsom részévé?

A bokatörés hátterében általában félrelépés, kibicsaklás következtében a külső boka eltörik, vagy megreped, az izületi tok elszakad, ugróizületi szakadás esetén kemény talajra esünk, és további ugrásokra, lépésekre képtelenné válunk. Földhöz, anyaföldhöz ragadtunk már nem vagyunk ugrásra készek, inkább révbe jutottunk, a lágy, harmonikus fejlődés megkérdőjeleződik.

Amit tenni kell!

Figyeljünk, hogy hova tesszük a lábunkat, érkezzünk meg a „helyünkre", és merüljünk el benne, verjünk gyökeret, tanuljunk meg helyben maradni. Csendesedjünk le, szakítsunk magunknak időt a gondolkodásra, hogy a dolgaink ne a külső, hanem a belső utjainkon haladhassanak előre.