függőség

A túlzott alkoholfogyasztás különböző tünetek, megjelenésével jár: a test fizikailag megváltozik, összezsugorodik, az agyműködés hatékonysága csökken, az idegrendszer és izomrendszer túlfeszült lesz. Hasonlóan a többi függőséghez, az alkoholizmus is általában olyan embernél alakul ki, aki valamilyen érzelmi hiányt akar pótolni, de ez a „megoldás" megmérgezi egész lényét. Több okból is ihat valaki mértéktelenül. Azért, hogy elmeneküljön önmaga vagy egy olyan helyzet elől (konfliktus), amelyben nem érzi jól magát. Esetleg azért, hogy félelmeit tompítsa, meneküljön a tekintély elől (főleg az apai szigor), vagy szeretteit kerüli, mert fél, hogy egyszer lehull a lepel, kiderül alkoholizmusa, és olyannak fogják látni, amilyen valójában. Sokan bátorságot szeretnének meríteni az alkoholból, hogy képesek legyenek kommunikálni az emberekkel (spiccesen nyitottabbak vagyunk, kevésbé koncentrálunk gátlásainkra). Mások hatalmasnak és erősnek érzik magukat, azt hiszik, így lesz hatalmuk mások felett, mivel viselkedésük kétségkívül zavarni fogja a családot, munkatársakat. A beteg nem lépes felmérni a veszélyhelyzeteket, magányosnak, elszigeteltnek érzi magát, bűntudata van, szorong, és alapjában véve haszontalannak, értéktelennek, másoknál alacsonyabb rendű embernek tartja magát, olyannak, aki képtelen magáért és másokért cselekedni. Ilyenkor egy kis „szíverősítőre" van szüksége.

Az alkoholizmus azonban maga is feszültséggel teli életforma. Az első pohár ital oldja az idegességet, ezért a következő séma raktározódik: feszültség + alkohol = jó közérzet. Így kialakul egy automatizmus, melynek során az agy minden stresszes helyzetben azt az utasítást küldi, hogy igyunk egy kicsit, attól jobb lesz. A betegség egyik fő oka, hogy a páciens gyermekkorában nehezen tudott szembenézni valamelyik családtag (leginkább szülő) alkoholizmusával. Az ilyen családokban általában gyakoribbak a nézeteltérések, a testi és lelki erőszak alkalmazása vagy bármely más visszaélés. Sok beteg a családtól akar eltávolodni, mert nem érzi jól magát. Ilyen esetben az erkölcsi norma egészséges kialakulása kerül veszélybe, a gyakori nézeteltérésektől terhes jelenetek rossz szülői mintát kódolnak. Bizonyos családokban az alkoholizmus szinte öröklődő magatartásforma lesz, mert a szülők azt sugallták viselkedésükkel, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás teljesen normális. Az idegrendszeri zavarok és a személyiségtorzulás egyenes következményei ennek az életmódnak, a nem megfelelő táplálkozás miatt, pedig hiánybetegségek alakulhatnak ki. Az alacsony vércukorszint kapcsolatban állhat az alkoholfüggőséggel, mivel az alkoholmolekulák, ugyan rövid időre, de gyorsan cukorrá alakulnak. Tehát akinek alacsony a vércukorszintje, esetleg ily módon pótolja a hiányzó cukrot. Alkoholmegvonás esetén a beteg képes óriási mennyiségű kávét (a koffein stimuláló szer), cukrot, péksüteményt vagy édességet elfogyasztani, mely szintén az alkohol-cukor kapcsolatára utal. Sokan mértéktelen dohányzással próbálnak leszokni az italról, mivel a nikotin szintén stimuláló szer, amely a szívritmus növelésével jobb közérzetet biztosít. Ki kell deríteni, mi a szomorúság eredete, hiszen az alacsony vércukorszint jelzi, hogy a kiváltó ok nem lett megszüntetve. Az alkoholizmus hátterében álló másik probléma az allergia is lehet. Elképzelhető, hogy csak bizonyos alkoholfajtákkal szemben alakul ki függőség (konyak, gin vagy whisky), mert csak ezek képesek „kielégíteni" bennünket. Ilyenkor valószínűleg a szóban forgó alkoholfajta egyik összetevőjére, alapanyagára vagyunk allergiásak (búza, árpa vagy rozs). Ebben az esetben tegyük fel a kérdést, vajon mire vagy kire vagyunk allergiásak?

Az alkoholizmus gyakran lehet következménye olyan helyzetnek, embernek, amit, akit nem fogadtunk el fiatal korunkban. Ha alkoholista személy szexuális zaklatásának voltunk áldozatai, amely miatt bűntudatot érzünk, felidézve ezt az eseményt, inni kényszerülünk. Ha nem tudtuk megemészteni alkoholista apánk düh kitöréseit, talán mi is ugyanígy fogunk viselkedni, ugyanilyen dühkitöréseink lesznek, és apánkhoz hasonlóan alkoholistává válunk. Iszunk, hogy elfelejtsük múltunkat, jövőnket, de legfőképpen a jelent. Az állandó jellegű menekülés, egy képzeletbeli álomvilág teremtése mesterséges boldogságformát teremt, mellyel elfedjük a valóságot. Ha iszunk, egy bizonyos időre megszabadulunk a magányosság, a meg nem értettség és tehetetlenség, a felelősség, az önutálat érzésétől, és úgy gondoljuk, olyanok vagyunk, mint bárki más. De ez csak a látszat. A helyzet egyre rosszabbodik majd, függően attól, milyen mértékű az alkoholizmus. Minden egyes kijózanodással sötétebb és sötétebb a valóság, végül, pedig jön a depresszió. Maga a függőség „igénye" visszavezethető arra az érzelmi függőségre, amelyet normális esetben mindenki megél az édesanyjával és édesapjával kapcsolatban, de az alkoholista nem kapta meg ezt a fajta feltétel nélküli szeretetet.

Amit tenni kell!

Ideje felismerni testi és lelki erényeinket, még akkor is, ha a múlt néha nagyon fájdalmas és az üveg lett a legjobb barátunk. Hozzuk rendbe az életünket, tiszteljük és szeressük magunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Dolgozzunk ki megoldási stratégiákat a felmerülő problémákra, ahelyett, hogy elmenekülnénk.

A kábítószer az egyik legrosszabb menekülési mód. A növények kivonatából vagy szintetikus anyagokból előállított, úgynevezett könnyű drogokhoz (marihuána, hasis) vagy a kemény drogokhoz (PCP, kokain, heroin) gyakran a következő okokból nyúlnak: reményvesztettség, szégyenérzés, szélsőséges menekülés az ismeretlen és a felelősség elől. Ha a drog az én menedékem, saját magamtól védem magamat. Elutasítom az életet, nem vállalom fel a kötelességeimet, így belső gyengeségem könnyen a drogokhoz vezethet engem. Félek szembenézni a valósággal, és félek erőfeszítéseket tenni. Az akaratom „elalszik", és egyre ritkábban hozok valódi döntéseket. Csak vegetálok. Számos kábítószer nagyon erős függőséget okoz. Bűnözés, hiányzó szülők, befele fordulás, neurózis, érzelmi vagy szexuális kényszer - ezek valamelyikét próbálom elnyomni úgy, hogy becsapom az elmémet. Az a tény, hogy el kellett szakadnom egy számomra kedves személytől (szülő, testvér, barát), vagy egy olyan helytől, amely sok boldogság forrását jelentette, üresség érzetét kelti bennem, és a kábítószerhez menekülök. Az ajzószerek lehetővé teszik számomra, hogy „lebeghessek", és megélhessek egy olyan boldogságélményt, amelyre úgy hiszem, a valós életben nincs esélyem. Többé nem tudok lemondani erről az élményről, a függőség, pedig egyre erősebb lesz. Az első lépés, amit meg kell tennem, az egy egyenes, őszinte és szépítés nélküli felismerés: miért van szükségem ezekre az anyagokra? Tudatosítom, hogy mindig van ok. Mindegy, hogy mi is ez, de rá kell jönnöm, szembesülnöm kell vele. Olyannak fogadom el magam, amilyen vagyok, és megtanulok az igényeimnek hangot adni. A leszokás nagyon nagy bátorságot és erőt igényel, de belső békém megtalálásának vágya motivál.

Hasis, marihuána: probléma és gond nélküli világ keresése, menekülés.

Amfetaminok, kokain: fokozza a siker, szeretet, elismerés hajhászása.

LSD, meszkalin, hallucinogén gombák, heroin: az érzékelés és a tudat határainak tágítása.

Ópium: élvezetet okoz, lustává tesz, és látszólagos belső békét teremt.

Drogfüggőség esetén függőség, menekülés, keresés nem vagyunk képesek e hármas csoport sorrendjét betartani. Túl korán megállunk keresés közben, illetve megrekedünk a menekülés köztes állapotában, az egység végső célját egy könnyebben elérhető szintre vetítjük. Veszélyes rövidítés, a könnyebb ellenállás felé elmenni, olyan pótcselekvésekbe menekülni, amelyek hosszú távon nem elégítenek ki.

A szó szoros értelmében eltévedünk a haza vezető úton, sem a kudarcot, sem a visszautasítást nem vagyunk képesek kezelni. Félünk az új dolgok megtapasztalásától, kényelmesség, restség, túl nagy elvárások az élettel szemben, sok esetben gyerekes hozzáállás az élet dolgaihoz, túl alacsony igény a lelki gyógyulásra.

Amit tenni kell!

Tudatosítanunk kell magunkban az arra való hajlamot, hogy szeretjük lerövidíteni a problémák megoldásához vezető utat, olyan lelki tréningekben részt venni, amelyek a keresésre irányulnak. Víziókeresés, meditációs gyakorlatok zen stb., olyan gyakorlatok, amelyek segítenek abban, hogy képessé váljunk tisztábban megfogalmazni életcélunkat, megtanuljuk elviselni a kudarcot, a pszichoterápia keretén belül, felismerni, hogy csak az adhat igazi kielégülést, amiért az ember tudatosan megdolgozott, vagyis ahogy a népnyelv is mondja „aki nem dolgozik, ne is egyék".

A terápia keretein belül olyan mélyen beleengedni magunkat a félelembe, amíg az átváltozik bátorsággá és bőséggé. A lapítás helyett megtanulni szembenézni a meneküléssel, felismerni, hogy a legnagyobb cél, vagyis az egység megélésének eléréséhez a lehető legnagyobb erőfeszítések megtétele szükséges. Felismerni, hogy a drogok fogyasztásakor ugyanez a cél lebeg a szemünk előtt, lerombolni a droghasználatra vonatkozó illúziókat. Felismerni, hogy a drogok által elérhető állapot csak egy álomvilág, feltárni a regressziós tendenciákat, amikor valami olyasmit akarunk, amiért nem dolgoztunk meg. Felismerni a drogfogyasztás mögött rejlő valódi motivációt, amely az egységgel való kapcsolatra irányul, és megtanulni más módon elérni azt. Az életet utazásként felfogni, újra keresővé válni, felfedezni az egység elérését, mint végső célt, elfogadni a meditációt és a vallást, mint az ehhez vezető lehetséges utakat.

A függőség mindig mély belső ürességről árulkodik. Nem szeretem magamat, vagy úgy érzem, valamelyik szülőm (esetleg mindkettő) elutasít. A függőséggel (alkohol, drog, táplálék, cigaretta, sport, szex) akarom betölteni ezt az űrt, reménytelenséget és szomorúságot. Az életemnek nincs értelme.

Lázadok, és nehéz az egómat megvédenem. Nem vagyok képes olyannak szeretni magamat, amilyen vagyok, és ez a világgal szemben tanúsított düh és bosszúság formájában nyilvánul meg. A függőség tárgya tehát egy olyan pótlék, amelynek segítségével ideiglenesen egy probléma nélküli világban élhetek. Az alkohol letompítja az általam megélt eseményeket, a drogok (kokain, heroin, LSD, PCP, marihuána) új érzékelésekhez juttatnak el engem. Általában azok nyúlnak drogokhoz, akik tudatuk eddig ismeretlen részeit szeretnék felfedezni. Minden függőség testi reakciókat vált ki. Irányíthatatlan félelmek, szorongások (neurózisok) is megjelenhetnek, ha a függőség erős. Kialakulhat azonban függőség a nehezen uralható impulzusoktól is, ilyen, pl. a szexualitástól való függőség. A legfontosabb lépés a helyzet felismerése. Igen sok szeretetre és bátorságra van szükség, ahhoz, hogy szembeszálljak a függőségemmel, és felszámoljam az életemet, akadályozó rabságot. A feltétlen szeretet a gyógyulásom kezdetét jelenti. Felteszek kérdéseket másoknak, megvizsgálom a dolgokat, érdeklődöm – tehát megteszem az első lépéseket. A kötelességeim nem rémítenek meg többé, és újra kapcsolatba kerülök isteni lényemmel.