glikozidok

Akác Fehér akác Robinia pseudoacacia

Észak-Amerikából származó, sokfelé ültetett, nálunk honos fa. Virágai (Flos robiniane sen Flos acaciae) robinin, akáciin nevű és egyéb flavonoid glikozidokat tartalmaznak, enyhe görcsoldó hatásúak. A gyomornedv kóros savbőségének (hiperacitiditás), a gyomorfal fokozott feszességének (fokozott tónusának) csökkentésére használják, 3%-os forrázatát langyosan, kortyonként fogyasztják (a napi adag 200-400 ml). Hosszabb használat esetében ajánlatos 3-5 percig főzött kivonatával folytatni a kezelést.

Leveleit a népi gyógyászatban vizelethajtó és vérnyomáscsökkentő szerként tartják nyilván. Vizes kivonatát 10-15 perces főzéssel kell a levelekből előállítani.

Hosszabb használata óvatosságot igényel, mert a virágok kivételével az egész növény, mérgező: egy robin nevű polipeptidet (lektint) tartalmaz, amely a sejtosztódást befolyásolja, a vörös vértestecskék kicsapódását (agglutinációját) válthatja ki; a robin nagyobb mennyiségben, a kéregben, kisebb százalékban, a magvakban található és hőérzékeny (főzésre tönkremegy).

Virágját gyűjtik, szárítják, télen, meghűlés ellen forrázatát isszák. Izzasztó, mézzel köhögéscsillapító. Ugyanilyen jó tulajdonságú az akácméz is, mivel a fa kiváló méhlegelő. Az akácvirág főzete erős vizelethajtó. Két evőkanálnyi akácvirágot 4 dl vízzel leforrázunk, ebből napi 2x1 dl akár 40%-kal is növelheti a vizelet kiválasztást.

Articsóka Cynara scolymus

Egyre gyakrabban találkozunk vele a piacokon, a fejlett étkezési kultúrájú országok nálunk is kapható női magazinjainak kulináris rovataiban. Igaz, hogy különbséget kell tenni a gyógyszeripari, célra termesztett és a konyhanövényként fogyasztott articsóka között, de mindenképpen, meg kell ismerkednünk mindkettővel. Ugyanis az étkezési célokra termesztett articsóka fogyasztása nyersen vagy párolva ugyanolyan egészségvédő és -javító hatást fejt ki, mint a gyógyszerek készítésében felhasznált rokona.

A Földközi-tenger mellékéről származó, nagy termetű, évelő növény, húsos gyökérrel. Az első évben szárnyasan tagolt (ritkábban ép), húsos nyelű nagy tőleveleket fejleszt, fonákjuk szürkésen-ezüstös, kevéssé tövisesek vagy egyáltalán nem találunk rajtuk töviseket. A szárak a második évben fejlődnek, 150-180 cm magasak, elágazóak, a szárlevelek is szárnyasak, hasonlítanak a tólevelekhez. Minden elágazás nagyméretű, kb. 8 cm átmérőjű fészekvirágzatban, végződik, a fészekpikkelyek töve húsos, vastag, a virágok lila színűek. Termése megnyúlt tojásdad alakú kaszat. Júliusban, augusztusban virágzik.

A kérdi (Cyttara carduncultis) szintén dél-európai fajta, kifejezetten tövises, virágzatai kisebbek. Vastag, karós főgyökere miatt az articsóka a szárazsággal szemben ellenálló. Télen összefüggő hótakaró hiányában könnyen kifagy. A levelek gyors fejlődése évi 5- 6 gyűjtést tesz lehetővé.

Az articsóka levelei (Folium cynarae) cinarint, a kávé- és kinasav más származékait, valamint flavonglikozidokat tartalmaznak. Kivonatuknak négy fő hatását ismerjük.

1. Máj- és epehólyag-bántalmakban hígabban folyóvá teszik az epét, mely ez által könnyebben ürül az epehólyagból. Hat magára a májszövetre is, védi külső májkárosító anyagok hatásától. Fokozza a máj regeneráló képességét.

2. Vizelethajtó (diuretikus), főképpen azonban só ürítést előmozdító (szaluretikus) hatással rendelkezik, fokozza a nátrium és a klór ürítését, anélkül, hogy lényegesen befolyásolná a kálium kiválasztását.

3. Előnyösen befolyásolja a koleszterin anyagcseréjét, melyet mozgósít a szövetekből, majd elősegíti kiürülését a szervezetből, ezért jótékony hatása lehet érelmeszesedésben (arterioszklerózisban). Antibiotikus hatású a tápcsatorna kórokozó baktériumaival szemben anélkül, hogy a normális bél flórát befolyásolná.

Mindezen hatásai miatt az articsókalevelekből készített gyógyteát vagy gyógyszeripari készítményeit különböző máj- és epehólyag-bántalmakban használják: az epehólyag rendszertelen összehúzódásakor, az epehólyag renyheség állapotaiban, idült epehólyag gyulladásban, továbbá vastagbélgyulladásban (különösen erjedéses kolitiszben). A máj méregtelenítő képességét fokozó hatása miatt használják élelmiszerek, okozta allergiás állapotok, csalánkiütések esetében.

Az articsókából készült gyógyszereket nem ajánlják heveny epeúti bántalmak esetében, heveny májgyulladásban (akut hepatitiszben), veseelégtelenségben.

Az articsókából kesernyés ízű szeszes italok, a fészkek örvéből különböző egészségvédő, finom ételek készíthetők.

Bakfű vagy betonikafű, orvosi tisztesfű. Stachys officinalis Trev. Erdei tisztásokon, cserjésekben, hegyi réteken élő, évelő növény.

Szára egyenes, 50-70 cm magas, egyszerű, négyszögletű, gyérlevelű, szőrös.

Tőlevelei hosszúnyelűek, lemezük 20 cm hosszú hosszas tojásdadok, csipkésen fogasszélűek, borzasszőrűek.

A szárlevelek kisebbek, a felsők ülők. A bakfű virágok bíborvörösek, a szár végén 5-10 cm hosszú tömör fürtben csoportosulnak, júliustól őszig nyílnak.

A drog (Betonicce herba) cseranyagot, kovasavat, szaponint, kolint, keserűanyagot, egy glikozidot, kevés illóolajat stb. tartalmaz.

Teáját asztmás és hurutos bántalmak ellen használják. A népi gyógyászatban epilepszia ellen is alkalmazzák.

A ciprusfélék családjába tartozó borovicskafenyő, bróka (Juniperus communis), 2-4 m magas, örökzöld, kétlaki cserje vagy fa. A Duna-Tisza köze homokbuckás területein, Bugac, Soltvadkert és Örkény környékén számottevő erdőket alkot, ahová annak idején a futóhomok megkötésére telepítették. Ezeket a borovicskafenyőket ma védett területté nyilvánították. Még említést érdemlő kisebb elterjedési területei: a Bükk a Mátra és az Abaúj-Tornai hegyek vidékei. A borovicskafenyő levelei ár alakúak, igen szúrósak, 1-2 cm hosszúak, az ágakon hármas örvökben állnak. Virágai kicsinyek, a porzósak barkaszerűek, a termősek gömbölydedek. Április-májusban nyílnak.

Termései tobozbogyók, amelyek két évig fejlődnek, s a második évben augusztus-szeptemberben érnek meg. Éretlenül zöldek, 4-5 mm átmérőjűek, kemények. Éretten az ujjak között könnyen összeroppanthatók, 5-10 mm átmérőjűek, barnás feketék, kékes-hamvas bevonatuk alatt fényesek, héjuk vékony, bőrnemű, belsejük lágy, szivacsos, kevés nedvű, három magvú. Szaguk enyhe, terpentinre emlékeztető, ízük édeskés, aromás, kesernyés.

A drog (Janiperi fructus v. bacca) kb. 1% illóolajat, kb. 30% invertcukrot, juniperin glikozidot, egy flavonglikozidot, kb. 10% gyantát, cseranyagot, gumit, viaszt és pektint tartalmaz. A friss bogyóban C-vitamin is van, amely azonban a drogban a tárolás folyamán elbomlik.

Hatása vizelethajtó (vesebajokban vigyázat!), szélhajtó, étvágyjavító és emésztést serkentő, vesekőoldó és epekőoldó. Gyakori alkotó része a húgyutakat fertőtlenítő, a légzőszervi és a reumás megbetegedések elleni teakeverékeknek. Lekvárnak elkészítve is tartják a háztartásokban, amelyből naponta 1-2 kávéskanállal fogyasztanak vizelethajtóul, epeserkentőül vagy a vesétől származó vízkór ellen. A borovicskafenyőt ipari és háztartási fűszerül is használják, különösen húsok pácolására és halkészítmények ízesítésére.

A borovicskafenyőből illóolajat és pálinkát is állítanak elő. Tulajdonképpen borókapálinka az angolok „gin" nevű itala is.

A borovicskafenyő olajnak is sokrétű a felhasználási lehetősége. Egy- két cseppjét cukorral bevéve ugyanolyan bántalmak ellen használják, mint a teáját. Alkalmazzák továbbá fürdősók illatosítására, valamint hörghurut és tbc elleni vízgőzös belélegzésre (inhalálásra). Reumás és izületi fájdalmak csillapítására bedörzsölő szerekhez is adják az olajat. A borókaolaj a borovicska pálinka készítésénél melléktermékként jelentkezik, a pálinka tetején úszik, onnan gyűjtik össze.

Egy másik gyártási mód szerint az illóolaj lepárlása után visszamaradó anyagot cefrézik, és abból készítik a pálinkát.

A kereskedelem időnként a borovicskafenyő levelei és a kérgüktől megtisztított ágai iránt is érdeklődik.