hányás

A szédülésen nem sok értelmeznivaló van: Nomen est omen. A szédülés egy mélyebb értelemben vett szédülésre utal. Ez a betegség a prototípusán, a tengeri- vagy úti betegségen világosan látszik. A jelenség arról kapta a nevét, hogy a tengeri hajóutak alkalmával gyakran előfordul, noha autózáskor, a hullámvasúton, sőt még a liftekben utazva is fellép. A tünet keletkezésének feltételei elvileg mindig azonosak. A tipikus helyzet valahogy így játszódik le: az ember éppen hajón utazik a tengeren, a fedélzet alatt ül az ebédlőben, és eszik. A szeme egy terített asztalt lát maga előtt, amely szilárdan áll a padlón, és egyáltalán nem mozog. Következésképp ezt jelenti a szem a központnak: „Minden nyugalomban és rendben van." Ugyanakkor az egyensúly érzékszerve „ingó mozgásokat" jelez. Ezzel egyfajta double óind helyzet áll elő, amelyre az agyközpontnak nincs megoldása. Vagy nyugalom, vagy mozgás uralkodik, de a kettő egyszerre nyilvánvalóan nem lehetséges. Ebben a helyzetben testesíti meg a szervezet a nyilvánvaló csalást, azaz a szédítést, és értesíti róla a tudatot. Ebben az esetben különösen világossá válik, hogy mennyire őszintévé teszi a betegség az embert. A tünet az érintett testében hozza létre azt, amit kívül nem ismert fel, nevezetesen, hogy inog a talaj a lába alatt.

A tengeri betegség esetében ez a kijelentés ártalmatlan, mert valóban a konkrét talaj az, ami mozog az ember lába alatt. Az olyan betegségeknél azonban, mint a sclerosis multiplex (SM), a tünet a velejáró hányingerrel ugyanúgy azt jelzi a testnek, hogy „hányni tudna", és ezt a helyzetet a legszívesebben a leggyorsabb úton kiadná magából. A betegek a szó legvalódibb értelmében nem érzik magukat a saját elemükben. Ellenkezőleg, abban az illúzióban élnek, hogy még mindig az ismerős és nyugodt földön állnak, mialatt már régóta a tenger hullámain hintáznak. Ezt a helyzetet kellene minden érzékükkel belátniuk és teljesen ráhagyatkozniuk az őket vivő vízelemre. Ezután hamar rendbe jönnének. Ha kevesebbet kellene hányniuk, akkor átvitt értelemben a helyzetet adnák ki magukból.

A betegség már magában foglalja a megoldást is, ugyanis mivel hánynia kell, a fedélzetre kényszeríti az érintettet. Ott aztán a szeme látja a víz és a hajó mozgásait, és újra megegyeznek a látottakból és a belső fülből származó információk. Elülhet a szédülés és a hányinger. Ha egy vitorlás hajóban a „szédülős" embernek a kezébe adják a kormánybotot, akkor csakhamar rendbe jön: a vízre kell koncentrálnia, és szeme belátja tévedését. Ez az oka annak is, hogy miért nem lesz soha tengeri beteg az ember, úszás közben. Az autó vezetőjét sem fogja el a betegség soha, csak az útitársakat. Mindenekelőtt a gyerekek hajlamosak a „szédülésre". A vezetővel ellentétben általában nem az utat nézik, hanem szemük az autó belsejében folytatott játékukat követi. Ez azonban az a helyzet, amikor fellép a kétértelműség. Az érintett érzékszervek egymással összeegyeztethetetlen dolgokat jelentenek. A fellépő hányingerrel a gyerekek természetesen azt is megmutatják, hogy az autó nem az ő elemük. Egyszerű megoldás az, ha mozgatjuk őket, vagy az utazás során érdekes dolgokat mutatunk nekik. A legegyszerűbb, az összes hasonló esetben bevált módszer, pedig az, hogy a hibás jelentéseket, küldő érzékszervet átmenetileg lezárjuk, azaz egyszerűen becsukjuk a szemünket. Így az előbb még kellemetlen és felkavaró mozgások megszelídülnek, és álomba ringatják az illetőt. Az ember ezzel ismét saját elemébe került, mert hasonló módon ringatózott annak idején a magzatvízben. Ezért van az, hogy sok gyerek annyira szereti, ha hintáztatják. Az a fontos tehát, hogy becsukjuk a szemünket, feladjuk a kontrollt és rábízzuk magunkat a kialakult helyzetre.

Ugyanaz az elv érvényes minden típusú szédülésre, még a sokkal gyakoribb keringéses eredetű szédülésre is, amit az alacsony vérnyomású emberek éreznek, amikor túl gyorsan kelnek fel az ágyból. Úgy tesznek, mintha nagy lendülettel vetnék bele magukat egy új napba vagy egy új helyzetbe. Ha ezt nem erősíti meg egy belső tartás is, akkor a testnek kell felfednie, illetve megtestesítenie ezt a szédítést. Az érintettek megint lefekszenek, és ezzel új esélyt kapnak arra, hogy a nekik megfelelő sebességgel lassan keljenek fel újra.

A szédülés olyan forgó érzés, mintha mozdulatlan tárgyak között forognánk, vagy mintha ezek a tárgyak forognának körülöttünk.

Tünetei és okai

A valódi szédülés megérdemli a nevét. De gyakran helytelenül szédülésről beszélünk akkor is, ha a betegnek csak múló bizonytalanság érzete van, főként akkor, ha hirtelen helyzetet változtat, vagy ha gyorsan elfordítja a fejét. Kezelésünk mind a két variációra kiterjed, mindig együtt kezeljük őket.

A valódi vagy álszédülés két helyről eredhet, a fülből és a gerincoszlopból.

A belső fülhöz tartozó szédülés a Méniére-betegség, ez erős szédüléssel, fülzúgással és süketséggel jár. Akár változtatja a beteg a fej helyzetét, akár teljesen mozdulatlan marad, erősen szédül. E nagy szédülésekhez émelygés, hányás, és elviselhetetlenül rossz közérzet járul. Ugyanilyen szédüléseket okoz a koponyában lezajló trauma. Mindkét esetben a fülben lévő folyadék nyomásváltozása a kiváltó ok.

A belső fül, olyan szerveket tartalmaz, amelyek a halláshoz és az egyensúlyhoz egyaránt szükségesek ez a labirintszerv,  egyensúlyszerv a félkörívű járataival. A tér három síkjában lévő félkörívű ívjáratok adják az egyensúlyérzést. Akár túl nagy, akár túl alacsony a belső vagy külső folyadéknyomás, ez a szervet teljesen megzavarja, innen a szédülés.

Ezzel ellentétben, a gerinccel összefüggő szédülések mechanizmusa sokkal közvetettebb. A nyakcsigolyában, amelyet valójában hét egymás alatt lévő csigolya alkot, olyan artéria halad, amelynek neve pontosan gerinc artéria. Ez az artéria táplálja a kisagyat, amely az egyensúlyérzés második központja a fül mellett. Ez az artéria feszessé válik abban a kis járatban, amely tartalmazza a kisagy vérellátása fokozatosan akadozni kezd, és bekövetkezik az egyensúlyvesztés érzése. Ennél is könnyebben  lép fel, amikor a gerincoszlop maga is rendellenes, csigolyái elmozdultak, vagy izületi gyulladástól deformálódtak.

Végül a szédülések álszédülések eredhetnek abból is, ha a feszültség  vérnyomás, tenzio túl alacsony vagy nagyfokú vérszegénység forog fenn.

Hagyományos kezelés

A fül okozta szédülésnek, különösen a Méniére-betegségnek kevés gyógymódja van. Az értágítókkal történő kísérletezés nagyon eltérő eredményeket adott. A gerinc okozta szédülésnél jelentősen javíthat a helyzeten egy szakavatott nagyon kompetens személy által végzett kezelés.

Akupresszúrás pontok

Gyógykezelésünk szintén nagyon eltérő eredményekkel jár. Mivel ártalmatlan, mindig megérdemli, hogy külön vagy más kezelési módokkal együtt kipróbáljuk.

Kettő fő, kettő kiegészítő pont.

A fő akupresszúra pontok

Az első pont a kézháton van, a 4. és 5. ujjat elválasztó szögben. A második a koponyán, vízszintesen 5 ujjnyira a fül felső szélétől található.

Kiegészítő akupresszúra pontok

Az első pont a koponya hátsó szélén van, kétujjnyira a fül mögött. A második a fül előtt, éppen a fülkagyló porcának hallójárat előtti kiemelkedése, amely előre zárja a hallójáratot.

A Méniére-szédülés esetén a fő pontokat hosszan, 10-30 percig kell stimulálni, naponta többször. Ezzel szemben sokkal mérsékeltebb ingerlés 2-3 perc, 2-3-szor naponta, elég a gerinc, vagy vérnyomás okozta szédülések vagy álszédülések esetében.

Széklet hányás esetén undor az életkörülményektől, torkig vagyunk vele, újrarágjuk a múlt régóta lerakódott hordalékát. Emésztetlen dolgainkat a lehető legrosszabb helyen adjuk ki, fordított módon bánunk az anyaggal, a halál birodalmából való visszatérés szélsőséges, fel nem szabadított változata.

Amit tenni kell!

Ismerjük meg, hogyan viszonyultunk eddig tudat alatti életkörülményeinkhez, tudatosan váljunk meg a régitől, a halottól, gyakoroljuk a végleges búcsút és elengedést, hagyjuk az anyagiakat a helyükön, ne engedjük az élet magasabb szintjeire, dolgozzuk fel az árnyképeket. Tekintsük az élet és halál körforgását metamorfózisnak, és óvakodjunk az erőszakos beavatkozástól és befolyásolástól.

Az általános émelygéssel, hányással s a közérzetnek nagy fokú lehangolásával járó rosszullét, amely a test himbáló mozgásai alatt keletkezik, sőt egyes egyéneken előáll akkor is, ha maguk nem mozognak, csupán szemeik előtt ingadozik valami. A tengeri betegségre a legtöbb ember hajlandó s e tekintetben nincs lényeges különbség a szárazföld közepén vagy a tengerpartokon lakók között.

Tengeri betegséget a mozgás okoz azoknál az embereknél, akiknek a belső füle érzékeny a szokatlan mozgásokra (pl. hirtelen megállás és elindulás, hintázás). A tünetek a szédülés, súlyosabb esetben hányinger. Tengeri betegség nemcsak hajón, de autóban vagy a légörvények hatására repülés közben is kialakulhat. A tengeri betegség, azt jelzi, hogy nem uralom a helyzetet, hánykolódom az élet tengerén, az a benyomásom, hogy mindent elveszítek. Mivel ilyenkor nincs „szilárd talaj a lábaim alatt", bizonytalanságérzés lesz úrrá rajtam. Ez még nagyobb méreteket ölt, ha rettegek a jövőtől vagy az ismeretlentől. A hányinger miatt fel kell tennem a kérdést: Mi az, amit nem emésztek meg, mit akarok elutasítani, mit nem fogadok el? A közlekedéssel kapcsolatos félelmek (hajó, repülő, autó, vonat) gyakran tudatos vagy tudat alatti halálfélelemhez köthetők.