hányinger

Kinetózis esetén az utazási betegség azon alapul, hogy nem hangolódunk rá a helyváltoztatásra, ezzel kapcsolatosan kifogásokat sorakoztatunk fel, például szédülés, szédelgés. A betegség tipikus lefutása az érzékszervek különböző, egymásnak ellentmondó, egymást akár ki is záró információkat juttatnak a központba, az agyba.

Tengeribetegség példáján szemléltetve, a szem nyugalmat érzékel, miközben az egyensúlyszerv imbolygó dülöngélő mozdulatokat, a szédülés itt önámításra vall, nem vagyunk hajlandóak észlelni a tengeri állapotokat. A légibetegség esetén lehetőségeinkkel ellentétben nem hangolódunk rá sem a levegőre, sem a repülésre, rosszullét és szédülés az autóban, nem az útra figyelünk, nem kifelé tekintünk. Általánosságban úgy érezzük, hogy inog a lábunk alatt a talaj, nem vagyunk elemünkben, sem itt, sem ott nem vagyunk jelen, hanem lebegünk a világok között. Tudatunk számára óriási léptékkel változtatjuk meg helyzetünket, ezért már a szemünknek se merünk hinni, hányinger fojtogat.

Amit tenni kell!

Hozzuk összhangba az információkat, például tengeribetegségnél menjünk a hajófedélzetre, és tudatosítsuk a víz mozgását, vagy csukjuk be a szemünket, iktassuk ki, mint hibaforrást, bízzuk magunkat az ingó talajra, idegen elemre. Merüljünk bele, és adjuk át önmagunkat ennek az új helyzetnek, alkalmazkodjunk a sebességhez, a megváltozott viszonyokhoz, és csillapítsuk, vagy fokozzuk saját feldolgozási sebességünket, például vidámparkok körhintáin. Alakítsuk ki saját hozzáállásunkat, legyünk nyitottak szemünk hibás érzékeléseire. Adjuk meg magunkat a helyzetnek, és alkalmazkodjunk a mindenkori elemhez.

Kiszáradás esetén, ha az elveszített mennyiség eléri a testsúly két százalékát, fáradtság lép fel, teljesítményünk romlik. Ha a folyadékveszteség több mint a testsúly öt százalékát jelenti, komoly fizikai rosszullét lép fel, szédülés, fejfájás, hányinger kerülgeti az embert, valamint bénító gyengeség és mentális zavartság.

A vízveszteség, lélekveszteség minden sejtben, nehézkesebb lesz az életenergia a vér, besűrűsödik. A szívbéli erők alábbhagynak, a felszín bőr ráncos lesz, a kicsi öregnek néz ki, tudat alatti vágy a távozásra.

Amit tenni kell!

Akut esetben, tudatára ébredni a kiszáradás és elszáradás állapotának, több vizet, lelket venni magunkhoz a víz a lélek szimbóluma, inni. Hosszú távon, homeopatikusan a lelkieket kicsit visszaszorítani a szárazabb és józanabb megfontolás érdekében. Nyugodtabban szemlélni az élet folyását, visszafogni az érzelmeket, lényeglátóbb szárazabb személyiség kifejlesztése. Csak akkor lehet felismerni az okot, ha kiöntöttük már a vizet, vagyis amikor a hajó beáll a szárazdokkba javítás céljából, a lényeglátás képességének kifejlesztése, józanság.

Itt nem annyira egy körülírt betegségről, hanem inkább egy tünet együttesről van szó, melynek a hányással járó szédülésrohamok, az izzadságkitörések és a sápadtság állnak a középpontjában. Ehhez jön még a hallás elvesztése vagy a fülzúgás és a nystagmusnak nevezett jelenség. A szó görög eredetű, és szemtekerezgés a magyar megfelelője. Különböző idegbántalmak esetén lép fel, mint amilyen a sclerosis multiplex (SM), és gyakran előfordul a belső fül megbetegedéseinél is. Ezek közé kell a Méniére-betegséget is sorolnunk, mert nagyon valószínű, hogy az ívjáratok labirintusrendszerében jelentkező nyomás problémájáról van szó. A betegség hirtelen és látszólag a derült égből való mennykőcsapásként jelentkezik, és rohamokban támad-. A rohamok között egészen eltérő hosszúságú, panaszmentes időszakok vannak.

Mint az SM-nél, itt is nagyon komolyan kell vennünk a szédülést. A test egyrészt azt is jelzi a betegnek, hogy ingoványos talajra lépett. Néha azt az érzést is közvetíti a számára, hogy hirtelen kihúzták a talajt a lába alól. Másrészt a térben nem létező mozgásokat csal oda. Bizonytalanná vált az-az alap, amin állnak, és a környezetükben sem lehetnek biztosak. Ez az állapot állandó fenyegetést jelent az önállóságuk számára, és az állóképességüket alaposan megkérdőjelezi.

Ha terápiás szempontból vizsgáljuk a beteg szellemi-lelki környezetét, akkor gyakran azt találjuk, hogy a betegek etikai, vallási vagy becsvágyó okokból szédítő magasságokba ragadtatták el magukat. Saját magukkal szemben támasztott követelményeik megakadályozzák, hogy magasröptű elképzeléseikben olyan életalapot találjanak, amely el is bírja őket. Annak ellenére, hogy belső kényszertől hajtva állandóan csinálnak valamit, és vasakaratukkal, kitartásukkal kitűnnek embertársaik közül, mégis folyamatosan a külső elismerésre vannak utalva. Ha ez utóbbi egyszer hirtelen elmarad, akkor elbizonytalanodnak, és tehetetlenné válnak – ha nem a tudatukban, akkor az ingó talajon. A páciensek nem biztosak már az életükben. Ilyen helyzetekben és ezen felül a tünetek által elbizonytalanítva nemritkán ördögi körbe kerülnek. Mivel a külső mozgások bármikor kiválthatják a belső ingómozgásukat, megpróbálnak, amennyire lehet, mozdulatlanok maradni, mindentől visszahúzódnak és sündisznóállásba vonulnak. Az ehhez csatlakozó nagyothallás tovább erősíti elszigeteltségüket. A mozgékonyság teljes hiányának a képe egy külső mozgásviharoktól fenyegetett kis világban lehangolóan, ám őszintén ábrázolja a helyzetet. Az élettér annyira beszűkült, annyira kicsi, hogy a betegek már egyáltalán nem tudnak két lábbal állni a földön, képletesen szólva: csak fél lábon élnek. Ideáljaik egyetlen lábán azonban bizonytalanul állnak, mert oly magasra helyezték magukat a világ profán dolgai fölé, mint amilyen, pl. a szexualitás is, a polaritás kifejeződése, hogy elkerülhetetlenül szédülni kezdenek odafönt. Az a tény, hogy a testnek kell a drámát színre vinnie, mutatja, hogy a betegekben nem tudatosult a saját helyzetük.

A rohamszerűen vagy fokozatosan fellépő nagyothallás orvosi oka szintúgy a belső fülben, tehát a hallás mély rétegeiben keresendő. A szervezet rávilágít, hogy az ember már se hallani, se másokat meghallgatni nem képes. Csakhogy aki nem akar hallani, annak éreznie kell. Amikor ugyanis bedugul az ember füle, akkor valóban a legkellemetlenebb tévérzetek kerítik a hatalmukba. Például elfogja a hányinger, amely azt mutatja a betegnek, hogy nem tud lenyelni valami számára megemészthetetlent. A szem reszketése és az ezzel együtt járó nyugtalan pillantás gyakran a zuhanástól való félelem jele. A megoldás a tünetben van: a beteg élete alapjával kapcsolatban becsapja önmagát. Ez az alap inog és megbízhatatlan, a talaj minden pillanatban azzal fenyegeti, hogy felbuktatja, illetve, hogy bármelyik pillanatban kicsúszhat a lába alól.

A tünetek a következő tanulnivalókat fejezik ki: a betegnek meg kell adnia magát az ingásoknak, egészen addig, ameddig világossá nem válik, hogy az élet magasságból és mélységből áll, és hogy jobb két lábon, mint egyen állva kiállni. A tünet az érintetteket egyenesen arra kényszeríti, hogy anyagi támaszt keressenek maguknak, mert különben felbuknak. Világossá akarja tenni a számukra, hogy értelmes dolog lenne saját megélhetés után nézni és mindenekelőtt tartalmat keresni az életük számára. Az ingás rámutat, hogy mindehhez arra lenne szükség, hogy feladják a túlzott kontrollt. A nagyothallást illetően, pedig az a feladat, hogy ne kifelé figyeljenek, ne a külső parancsoknak engedelmeskedjenek, hanem befelé. A belső hangjukat igyekezzenek megérteni, és annak engedelmeskedve járják saját útjukat. A hányinger és a hányás lehetővé teszi, hogy az ember újra és újra megszabaduljon mindattól, ami idegen a számára vagy már semmire sem használható. Ha kell, erre agresszív módon is sor kerülhet. Sokszor arról van szó, hogy az embernek alapot kell találnia az élete számára, egy okot, amiért érdemes élnie, és ha megtalálta, adja át magát neki. A rángatózás szerű szemmozgások jelzik, hogy sietni kell, nincs vesztegetni való idő.

A tünet mélyén a megoldására is rátalálunk. Amikor az ember élete biztos alapokon áll, akkor az érzékszervek szédülése és kábulata szárnyakat adhat neki, és lehetővé teszi, hogy térről és időről megfeledkezzék. A szerelmi mámorban, illetve kábulatban megjelennek az érzelmek magas és mélypontjai, és miközben érzékcsalódásokat okozó kalandokba veti magát az ember, megbízhatóan megtartja a testi egyensúlyát. Így máris élvezetessé válik számára az élet körforgása.

1. Mely pontokon nem bízhatok meg az életem bázisában? Mi a helyzet az életem tartalmával és a megélhetésemmel?
2. Miért nem akarom meghallani, hogy mit mond a belső hangom?
3. Mi az, amit az életutam szempontjából már nem használhatok, és gyorsan meg kell szabadulnom tőle?
4. Hogyan tájékozódom térben és időben életem koordinátarendszerében? Mire támaszkodhatnék?
5. Hol van életemben a szilárd, a biztos és a megbízható pont? Van-e valami ingó világomban, ami biztosan megtart?
6. Hogy adhatom át magam az élet körforgásának, illetve hogyan lehetek vele szinkronban?

A fejfájás nem önálló betegség, hanem tünet. A fejfájásnak, a migrénnek sokféle oka lehet - fáradtságtól, éhség vagy látási problémáktól egészen az epehólyag működészavaráig vagy az időjárás iránti érzékenységig. Nőknél a fejfájásnak gyakran hormonális oka van. A migrénhez, ehhez az időszakonként visszatérő heves fájdalomhoz gyakran társul rossz közérzet, fényérzékenység, látászavarok, hányinger. A fejfájás rohamok közötti időben azonban a beteg teljesen jól érzi magát. Nem múló fejfájással feltétlenül orvoshoz kell fordulni! A kezelés megválasztása érdekében a fejfájás vagy migrén okát ki kell deríteni.

Állapítsák meg saját maguk, hogy mely pontokra reagálnak a legjobban.

A Yang-domb forrása. Oldja a görcsös fájdalmat.

Isteni egykedvűség. Pszichikailag harmonizál. A középső sziget. Fájdalomcsillapító.

Döntő roham. Ha a fájdalom már szinte elviselhetetlen, határozottan kell akupresszúrázni.