izület

Az ízület testünk azon része, ahol két vagy több csont kapcsolódik egymáshoz, hogy az emberi csontváz egy adott mozgását lehetővé tegye. Az ízület a mobilitást, az alkalmazkodóképességet, a rugalmasságot és a könnyedséget szimbolizálja, mivel az ízület az, ami mozdulatainknak könnyedséget, bájt kölcsönöz.

Az ízületeknek mindez az egyszerű és előnyös, jó tulajdonsága akkor valósul meg, ha az ízületek tökéletes állapotban vannak. Mindemellett az ízületeknek is megvannak a határaik. Mivel a csont a létem legsűrűbb, legalapvetőbb energiaformája, az ízületi problémák érintik az emberi test összes fiziológiai összetevőjét (szövetek, vér stb.) így egy ízületi betegség egyfajta ellenállást jelez, egy bizonyos gondolati, cselekvési merevséget, és érzelmeim gyakori elfojtásáról árulkodik. Akkor lép fel gyulladás, ha félek az előrehaladástól: képtelen leszek a mozgásra, nehezemre esik irányt változtatni, úgy teszek, mintha érzelmileg függetleníteném magam a dolgoktól, nem reagálok spontán módon, hezitálok, és nem vagyok képes átadni magam az életnek, bízni a dolgokban és az emberekben. Amikor nehezemre esik vagy fájdalmas a mozgás, a testem azt fejezi ki ezzel, hogy nem akarok valamit megérteni (vagy elfogadni, hogy meg kellene értenem valamit) ami korlátoz engem az önkifejezésemben. A megértéssel, kapcsolatos merevségemmel kapcsolatban, ha megnézem, hogy melyik testrész érintett a betegségben, beindíthatom annak az elfogadásának a folyamatát, hogy valamit meg kell értenem. Például, a fájdalmas csukló, könyök, váll azt jelzik, hogy fel kellene hagynom valamilyen munkámmal, tevékenységemmel, vagy cselekvéssel. Vissza akarok húzódni, magamba szeretnék fordulni(könyök) mivel belefáradtam abba, amit csinálok, vagy abba, aki vagyok, nem akarok már felelős lenni magamért (vállak). A combízület, a térdek és a lábak (alsó végtagok) betegsége azt jelzi, hogy nem óhajtom tovább élni az életemet annak nehézségeivel együtt. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy az egyetlen és ugyanazon helyre fordított figyelem (ami azt jelenti, hogy tudat alatt az energiát vagy az érzelmet egyetlen egy ízületre irányítom) kikristályosíthatja ezt az energiát, és ezzel az ízületet mozgásképtelenné teheti.

Ebben az esetben a szeretettel történő elfogadási folyamat nagyon fontos, azért hogy magunkévá tegyük az ezzel a betegséggel kapcsolatos tudatosítási folyamatot, annak érdekében, hogy megszabadulhassunk attól. Az ízület egy olyan hely, ahol két csont találkozik. Az ízületet érintő baj vagy betegség mindig magammal vagy másokkal, esetleg egy élethelyzettel szembeni rugalmatlanságot jelez.

Ha megnézem, melyik testrészemet érinti a betegség, akkor rájöhetek, hogy az életem melyik területén kellene rugalmasabbnak lennem.

Izületi gyulladásoknál berozsdásodott, blokkolt izületek elhasználódott az izületi nedv, amely a motorolaj megfelelője. Megrekedt helyzet, amely hasonló ahhoz, mint amikor a dugattyú beragad a motorban, aki nem mozog, berozsdásodik. Az izületeknek valóban mozgásra van szükségük ahhoz, hogy jó állapotban maradhassanak, és éppígy belső mozgásra is szükség van ahhoz, hogy a dolgok olajozottan működjenek az életben. Azok a dolgok, problémák, amelyeket korábban már túléltünk salak, reumacsomók megakadályozzák a további fejlődést és annak lehetőségét, hogy belső életünket a kezünkbe vegyük.

Izületi gyulladásnál homok kerül a gépezetbe a szegényes belső mozgás következtében artikulációs képességünk zátonyra fut. A reggeli merevség, amelynek célja, hogy külső nyugalomra kényszerítsen, arra a merev hozzáállásra utal, amelyet az előttünk lévő nappal és az élettel szemben kialakítottunk. Tudatunkban megakadályozzuk az agressziót, ezért agresszív támadásokat indítunk az izületeink ellen, az autoagresszió, fájdalom gyulladásként megreked az izületekben, nem tudunk kiállni saját agresszivitásunk mellett. Az izmokban blokkolt az aktivitás nyugalomkényszer, amely azt célozza, hogy véget vessünk a belső merevség, makacsság túlzott aktivitással való kompenzálásának. Bűntudat, jó szándékú zsarnokság, a betegség megjelenése olyankor, amikor az ellenséges impulzusokat nem tudjuk áldozattal és szolgálattal kompenzálni; megemésztetlen problémák felhalmozódása.

Amit tenni kell!

Bátrabban, nyíltabban élni, harcolni saját mozgékonyságunkért és önkifejezésünkért. Felismerni az önmagunk ellen fordított életenergiákat, és szellemi lelki területekre irányítani azokat. Elfogadni a ránk kényszerített nyugalmat, és belső harcaink megvívására használni, áthelyezni a súlypontot a külső aktivitásról a belsőre. Felismerni és megfigyelni a mások életére irányuló, harcias támadásokat gyakran a reumával is visszaélnek hasonló célból, megtanulni átlátni az áldozathozatalra való beteges hajlamot. Az önzetlenség őszinte megkérdőjelezése, elkezdeni feldolgozni a megemésztetlen problémákat, amelyek a reumás gócokban nyilvánulnak meg. Tudatos böjtölés a gócok feloldásáért és a kötőszövetek megtisztításáért a felhalmozódott lerakódásoktól. Az egoizmust, merevséget, alkalmazkodási képtelenséget, uralkodni vágyást, valamint az agressziót kiemelni az árnyékvilágból, szellemi lelki mozgékonyság.

Az ember mozgékonyságát az izületek biztosítják a rossz lelki háttér, azonban ezt korlátozhatja. Az izületek megbetegedései gyulladáshoz, és fájdalomhoz vezetnek, ami viszont korlátozza, sőt le is béníthatja mozgásunkat. Ha egy izület megmerevedik, az azt mutatja, hogy a páciens valamihez mereven ragaszkodik. A merev izület elveszíti funkcióját, ha lemerevedünk valamely témában vagy rendszerben, ezek is elvesztik funkciójukat az életünkben. A kemény, merev nyak a nyak tulajdonosának makacsságáról árulkodik. Figyeljünk csak a nyelvre, s máris elegendő információnk van a tünetről. Az izületi gyulladáson és merevségen kívül izületi betegségek még a ficam, a rándulás, a sérülés és a szalagszakadás. E tünetek nyelvi leírása is egyértelmű, gondoljunk csak a következő fordulatokra, valaminek a súlyát magunkra vesszük, túl messzire megyünk, valakivel összeütközünk, valakit lehordunk, lehetünk túl feszültek, vagy egy kissé kificamodottak hóbortosak. Nemcsak egy izületet állíthatunk helyre, igazíthatunk el, hanem helyzeteket, kapcsolatokat, körülményeket is.

Amikor az izületet egy rántással helyreigazítják, az izület gyakran extrém állásba kerül, vagy éppen az eddigi extrém elhelyezkedéséből mozdul ki, és ez által ismét megtalálja saját új középpontját. A pszichoterápiában is megvannak az ezzel párhuzamos technikák. Ha valaki kimozdíthatatlan szélsőséges helyzetéből, akkor még jobban bele kell hajszolni ebbe,

amíg el nem éri azt a pontot, ahonnan már egy minőségi váltás segítségével újra képes lesz a középúton járni. Bármely pozícióból úgy kerülhetünk ki a leggyorsabban, ha egészen belemegyünk. Az emberi gyávaság azonban többnyire visszatart bennünket attól, hogy belemenjünk egy élethelyzetbe egészen, s általában leragadunk, leblokkolunk egy pólus közepén. A legtöbb ember mindent közepesen csinál, nézetei, magatartásmódjai már rég kialakultak, és életében túl kevés a valódi váltás, a változás. Minden pólusnak megvan a maga határértéke, amelyet elérve saját ellentétébe csap át. A nagy feszültség könnyebben vált nyugalomra. Ezért fedezte fel a fizika, az első egzakt tudomány, a metafizikát, ezért lesznek a békemozgalmak harcra képesek. A középútért meg kell dolgoznunk, de ha rögtön azon akarunk elindulni, könnyen beleragadunk a középszerűségbe.

A mozgékonyság is túlhajtható, s ekkor átcsap mozdulatlanságba, merevségbe. Az izületek mechanikus változásai jelzik határainkat, jelzik, ha az egyik pólust vagy irányt oly mértékben részesítettük előnyben, hogy az önmagát tette kérdésessé. Ilyenkor túl messzire mentünk, valamit a végsőkig feszítettünk, s ideje a másik pólushoz fordulnunk.

A modern orvostudomány lehetővé tette, hogy egyes izületeket protézissel pótoljunk, ezt a megoldást leggyakrabban a csípőízületnél alkalmazzák. A protézis mindig hazugság, valami meg nem levő színlelése. Ha valaki belül merev és mozdulatlan, külső magatartásában mégis mozgékonyságot színlel, a csípőtünet a nagyobb őszinteség felé mozdítja el a személyiségét. Ezt a korrekciót a művi izület, az új hazugság kiiktatja, s ismét testi, és ezzel lelki mozgékonyságot színlel. Ahhoz, hogy képet alkothassunk arról az őszintétlenségről, amelyet az orvostudomány tett lehetővé számunkra, képzeljük el a következő szituációt, tegyük fel, hogy egy varázsszóval minden protézist és minden egyéb művi elváltozást egyik pillanatról a másikra eltüntethetnénk. Szóval az összes szemüveget és kontaktlencsét, a hallókészülékeket, a mesterséges izületeket, a műfogakat, az átoperált arcok ismét a régiek lennének, a csontszögelések eltűnnének, a szívritmus-szabályozók, egyáltalán mindaz, ami fém és műanyag és mesterségesen építették be az emberbe, mindaz feloldódna a semmibe. Iszonyú lenne az elénk táruló látvány!

Most egy újabb varázsszóval idézzük fel mindazokat az orvosi vívmányokat, amelyek az emberek halálát elodázzák, s hullák, nyomorékok, sánták, félvakok és fél némák közt találnánk magunkat. A kép ijesztő lenne, ám valódi! Az emberi lelkek válnának láthatóvá. A sokféle orvosi műfogás megtakarította nekünk ezt az iszonytató látványt, az emberi testeket szorgalmasan restaurálják, s különböző protézisekkel úgy kiegészítik, hogy végül majdnem igazinak és élőnek látszanak. Mi lett azonban a lelkekkel? A lelkek nem változtak továbbra is holtak vagy vakok, süketek, merevek, görcsösek, megnyomorodottak, de nem látjuk őket. Ezért félünk ennyire az őszinteségtől. Az egyoldalú testápolásnál sokkal fontosabb, hogy lelkünkön munkálkodjunk kitartóan, mert testünk múlékony, tudatunk nem az.

A kar betegségei ahhoz kötődnek, hogy nehezen tudom szeretettel elvégezni a munkámat vagy a mindennapi cselekedeteimet. Ez energiablokkolást jelent, ami visszatart attól, hogy magamnak vagy másnak megtegyek valamit. Ilyenkor izommerevséget, fájdalmat vagy melegségérzetet érezhetek (ami gyulladásra utal). A karjaim kevésbé fognak jól mozogni, feszültebbek lesznek, az ízületeim (váll, könyök) fájdalmasabbá válnak. Tudatában vagyok, hogy a karjaim szerepe jelentős az új élethelyzetek és új élettapasztalatok fogadásában. Talán fellázadok egy új élethelyzettel szemben, vagy nem találom már a munkámat túl motiválónak, frusztrált, ideges vagyok, mert nem tudom magam rendesen kifejezni, vagy, mert nehézségeim vannak egy terv megvalósításával kapcsolatban. Egy általam kudarcként elkönyvelt helyzet karfájdalom formájában nyilvánulhat meg, ölthet formát. Ha nem vagyok képes valamit úgy elvégezni, mint azelőtt, pl. szakmai feladatot, vagy nem olyan kimagasló a teljesítményem valamely sportban, amelyben régebben jeleskedtem, akkor általában a karcsontjaimat támadja meg betegség. Azokat az embereket, akiket szeretek, nem tudom a karjaimba venni, nem akarom felismerni, hogy egy bizonyos szerencsétlen helyzetből már igencsak elegem van. Általában ha fáj a karunk, az azt jelenti, hogy túl sokat vállalunk. Vagy olyasvalamire is utalhat, amit nem vállalunk. Talán nincs már kedvem másokkal, szeretettel beszélni, kételkedem minden megvalósításra irányuló képességemben. Az életben való előrehaladás túl nehéznek tűnik számomra. A fájdalmak általában tudat alatt azt jelzik, hogy szenvedek. Talán hagynom kellene elmenni egy olyan helyzetet vagy egy olyan embert, akit mindenáron vissza akarok tartani. A jobb kézben a tekintéllyel szembeni nehézségeim nyilvánulhatnak meg, amíg a bal kezem bántalma a szeretetem és kedvességem kinyilvánításának nehézségeire utal. A férfiaknak természetes hajlamuk van a karizmaik túlzott kidolgozására, amely erő és hatalomszimbólum, és amely a szív energiájának és a gyengéd oldaluk kifejezésére irányuló nehézségeiket takarja. Ezzel ellentétben a soványabb és gyenge karok az érzelmei kifejezésében félénk embert takarnak, és az energia szabad áramoltatásával szembeni ellenállást jeleznek. Visszatartom magam attól, hogy belevessem magam az életbe, és azt maximálisan kihasználjam. A karok a belső önkifejezésemhez kapcsolhatók. Az alkarjaim inkább a külső kifejeződéssel, a „cselekvéssel" hozhatók Összefüggésbe. „Felgyűröm az ingujjam", és cselekszem! A gyengédség az alkar belső oldalához kapcsolható, az érzékenységemet jeleníti meg, és hezitálhatok, mielőtt fizikálisan kifejezném a világban a dolgokat. Talán változtatnom kellene szokásaimon, vagy a cselekvési módjaimon, és ez a merevségem miatt annyira nehéznek tűnik számomra, hogy az alkarjaim is merevekké válnak. A karon megjelenő bőr irritáció olyan frusztrációhoz, irritációhoz köthető, amely azzal kapcsolatos, amit teszek, vagy amit nem teszek meg, azzal, ahogyan kifejezem saját magam, vagy ami velem történhet mások közbeavatkozása miatt. Több szeretetet kellene vinnem azokba a dolgokba, amit teszek, bizalommal meg kellene nyílnom a többiek előtt, szeretettel a karjaimba kellene zárnom azokat az embereket, akiket szeretek (mint egy apa, aki fiát keblére szorítja szeretetének megnyilvánulásaként). Emlékeztetem magam arra, hogy valakit magunkhoz szorítani gyakran terápiás jelleggel bír. Értékelem a jó kommunikációs képességeimet, gyengédségemet és nyitottságomat. A figyelmemet az érdekes elfoglaltságokra irányítom. Gyakorlom, hogy minden helyzetnek meglássam a jó oldalát is. Ezt úgy teszem, hogy rájövök arra, hogy én jobb vagyok, mint azt magamról gondoltam volna, és ez csodálatos! Megváltoztatom a gondolataimat, mert erre nagyon is szükségem van.