kötőhártya gyulladás

Sóskaborbolya Berberis vulgaris

A borbolya több mint 2500 éven át kiemelkedő szerepet játszott a gyógyításban. Az ősi egyiptomiak a pestis megelőzésére használták, antibiotikus hatása miatt. A középkorban külső jegyei alapján (sárga a virága és a gyökérnedve) a szem és a bőr elsárgulásával hozták kapcsolatba. Ezért a máj és az epehólyag betegségeinek gyógyítására használták, s ezért nevezték el „sárgaságbogyónak" is. Egyik aktív alkotórésze, a berberin sokkal hatásosabbnak, bizonyul a baktériumokkal szemben, mint az erős antibiotikus hatású kloramfenikol.

Amikor a bevándorlók Észak-Amerikába bevitték, az indiánok az ott honos oregonszőlőnek a rokon fajtáját ismerték fel benne. Az oregonszőlőt (különben a magyalra is emlékeztető növény) hasonló módon használták gyógyításra az indiánok, mint a világ más táján a borbolyát. Számos hatását, hatásfokát még most is vizsgálják.

Nálunk az utóbbi években kezdik népszerűsíteni az ebbe a családba tartozó, élő sövény kialakítására vagy díszkertekbe való cserjét, a Mahonia aquifoliumot.

A sóskaborbolya kb. 2,5 m magasra megnövő évelő bokor vagy cserje. Sima, szürke kérge, hosszú törzse van, élénksárga virágai fürtökben lógnak. Tavasszal virágzik. Levelei merevek, alapjuknál egyszerű vagy 2-3 ágú tövis található. A virágok sárgás, lógó fürtvirágzatba tömörülnek. A piros, hosszúkás termések savanykás ízűek, kisebb mennyiségben fogyaszthatók. Szántóföldek szélén, bokros, szárazabb helyeken terem. A díszcserjeként termesztett, ázsiai eredetű borbolyarajok bogyói nem fogyaszthatók!

Sokkal több is rejtőzik a sóskaborbolyában és rokonában, az oregonszőlőben. mint csupán a gyulladáscsökkentő hatás.

Serkentik az immunrendszert és ezzel számos gombás megbetegedést, rákos folyamatok kialakulását gátolják. Világszerte végzett kísérletek igazolták, hogy elpusztítja a sebfertőző baktériumokat (staphylococcus, streptococcus), a hasmenést (szalmonella, shigella), a vérhast (Endomoeba histolyca), a kolerát (Vibrio cholerae), a giardiasist (Giardia lamblia), a húgyúti (Escherichia coli), valamint a hüvelyi fertőzést (Candia albicans) okozó mikroorganizmusokat.

Kimutatták, hogy aktiválja a makrofágokat, a fehérvérsejteket, amelyek felfalják a kórokozó mikroorganizmusokat. Németországban ma is használják a szembetegségek gyógyításában. A gyógynövény főzetével borogatják a kötőhártya gyulladásban szenvedők szemét. Magas vérnyomást, csökkentő vegyületeket is tartalmaznak, mivel értágító hatásuk is van.

Bogyói éretlen, félérett állapotban mérgezőek, azonban amikor megcsípte a fagy, s teljesen érettek, lekvárt, gyümölcskocsonyát lehet belőlük főzni. Szörpje üdítő limonádé készítésére alkalmas.

A szem a lélek tükre. A szem nemcsak benyomásokat enged be, ki is bocsát valamit hangulatunk, érzéseink tükröződnek benne. Ezért kutatjuk a másik tekintetét, próbálunk mélyen a szemébe nézni, s olvasni belőle. Ha a szemet könnyek borítják el, ez a belső lélekállapotról tudósít.

Az íriszdiagnosztika a szemet mind a mai napig a test tükreként használja, a szemből azonban a karakter- és a személyiség struktúra is kiolvasható. Mind a haragos tekintet, mind a mágikus pillantás azt bizonyítja, hogy a szem nemcsak olyan szerv, amely beenged, hanem valami belsőt kifelé is közvetít. A szem aktivitása, ha szemet vetünk valakire. A népi nyelv a szerelembe esésre azt mondja, elbámészkodik, ez a megfogalmazás arról árulkodik, hogy a szerelmesek nem látják többé a realitást, könnyen elbámészkodnak ebben az állapotban, a szerelem ugyanis vakká tesz, ha nem hullik le szemünkről a hályog.

A szem leggyakoribb betegsége a rövidlátás és a távollátás

A rövidlátás többnyire fiatalkorban lép fel, míg a távollátás az időskor zavara. A felosztás magáért beszél, az ifjúság valóban inkább saját szűkebb köreit látja, hiányzik az áttekintés, a széles látókör. Az öregség a dolgoktól való eltávolodás és távolság kora. Analóg módon működik az idős emberek emlékezete is, amilyen feledékenyek a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, olyan kitűnően emlékeznek a távoli múlt eseményeire, méghozzá csodálatra méltó pontossággal.

A rövidlátás túl erős szubjektivitást jelent. A rövidlátó mindent saját szemüvegén keresztül néz, minden téma által személyesen érzi érintve magát. Csak a saját orráig lát, szűk látóköre azonban nem vezet önismerethez. Éppen ebben rejlik a nehézség, hiszen azt, amit látunk, magunkra kell vonatkoztatnunk ahhoz, hogy jobban láthassuk magunkat. Ez a folyamat azonban saját ellentétébe fordul át, ha beleragadunk a szubjektivitásba. Ez konkrétan azt jelenti, hogy bár mindent magunkra vonatkoztatunk, mégsem vagyunk hajlandók a dolgokban önmagunkat látni és megismerni.

Ilyen esetben a szubjektivitás csak duzzogó sértettséghez vagy más elhárító reakciókhoz vezet, anélkül hogy a projekciót feloldaná.

A rövidlátás ezt a félreértést fedi fel. Arra kényszerít, hogy nézzünk körül közelebbről saját világunkban. A rövidlátás az éleslátási pontot tolja közelebb saját szemünkhöz, saját orrunkhoz. Ezáltal a test szintjén magas fokú szubjektivitást jelent, célja azonban az önismeret. A valódi önismeret kényszerűen kivezet saját szubjektivitásunkból. Ha valaki nem lát, illetve rosszul lát, a tisztázandó kérdés így hangzik: Mit nem akarok látni? S a válasz mindig ez: Saját magamat. Azt, hogy a rövidlátó milyen erősen áll ellent annak, hogy önmagát olyannak lássa, amilyen, könnyű leolvasni szemüvege dioptriaszámáról. A szemüveg protézis, tehát csalás. Színvonalasan kiigazítja a sorsot, és úgy tesz, mintha minden rendben lenne. A kontaktlencse esetében ez a csalás még nyomatékosabb azáltal, hogy a „rossz látás” tényét az illető el is titkolja. Képzeljük csak el, mi történne, ha egy éjjel mindenkitől elvennénk a szemüvegét és a kontaktlencséjét. Az élet egyszeriben sokkal őszintébb lenne. Rögtön felismernénk, hogyan is látják az emberek a világot s magukat, és ami még fontosabb, az érintettek átélhetnék saját magukat, azt, hogy képtelenek a dolgokat úgy látni, amilyenek. Csak az olyan akadályoztatás segíthet, amit magunk élünk át. Így jó néhányan tudatára ébredhetnének, milyen tisztázatlan is a világképük, milyen homályosan is látnak, milyen szűk is a látókörük. Talán, mintha hályog hullna le a szemükről, lassan helyesebben látnák a dolgokat, mert hát hogyan is akarhat a be-látásig eljutni az, aki nem lát helyesen?

Az idős embernek élettapasztalata folytán bölcsnek, széles látókörűnek kellene lennie. Sokan azonban ezt a széles látókört, sajnos, csak testi szinten valósítják meg, méghozzá a távollátás tünetével. A színvakság az élet sokféleségével, tarkaságával szembeni vakságot jelzi, azokat érinti, akik mindent szürkében látnak, akiknek látásmódja a különbségeket nem látja, egyszóval, a színtelen embereket.

A kötőhártya gyulladás (conjunctivitis), mint minden más gyulladásos betegség, konfliktust jelez. A kötőhártya-gyulladás fájdalmat okoz a szemben, s ezt csak úgy enyhíthetjük, ha becsukjuk szemünket. Így hunyunk szemet az előtt a probléma előtt, amellyel nem akarunk szembenézni.

A kancsalság (bandzsítás): ahhoz, hogy valami teljes dimenziójában feltáruljon előttünk, látásunk két képet igényel. Ki ne ismerné fel ebben a kijelentésben a polaritás törvényének érvényesülését? Két látásmódra van szükségünk ahhoz, hogy felfoghassuk a látvány egységét. Ha a két látótengely koordináltsága elégtelen, bandzsítunk, azaz a két szem retináján két, egymást nem fedő kép (kettős kép) alakul ki. Mielőtt azonban megjelenne előttünk a két különböző kép, az agy úgy dönt, hogy az egyiket teljesen kiszűri, mégpedig a bandzsító szem képét. Így valóságban egyszeműek leszünk, hiszen a másik szem képét az agy nem továbbítja. Mindent síkban látunk, elvész a térlátásunk.

És ugyanígy van ez a polaritással is. E téren is együtt kell látnunk a két pólust ahhoz, hogy egy képet lássunk (például elemi rész és hullám – szabadság és determináltság – jó és rossz). Ha ez nem sikerül s a két kép kettéhasad, tudatunk az egyik látásmódot kikapcsolja elfojtja, és egyszeműek félvakok leszünk, ahelyett hogy belátóak lennénk. A bandzsító ember valójában egy szemmel látó ember, a másik szem által alkotott képet agya elnyomja, ami a dimenziók elvesztéséhez, egyoldalú világképhez vezet.

A hályog: a szürke-hályog elhomályosítja a szaruhártyát s ez által a látást. A beteg többé nem lát élesen. Amíg a dolgokat élesen látjuk, azok megőrzik élességüket. azaz megsebezhetnek bennünket. Ha homályunk feloldja a dolgok sebző élességét, világunkból is kivész a megsebzés veszélye. Az életlen látás környezetünktől, s így magunktól is megnyugtató távolságtartást jelent. A szürke-hályog olyan, mint egy redőny, amelyet leeresztünk, hogy ne kelljen mindazt látnunk, amit nem is akarunk látni. A szürke hályog, mely elfedi látásunkat, megvakuláshoz is vezethet.

A zöldhályog (glaukóma) esetén a szem megnövekedett belső nyomása miatt a látótér mindjobban beszűkül, s csőlátás alakul ki. A beteg mintha szemellenzőn keresztül nézné a világot. Áttekintését elveszíti, csak egy tetszőleges részletet észlel. A zöldhályog mögött feltételezhetően a visszatartott könnyek pszichikai nyomása húzódik meg belső nyomás a szemben.

A látni nem akarás legszélsőségesebb formája a vakság. A legtöbb ember a vakságot tartja a legsúlyosabb testi csapásnak. A vaksággal sújtott kifejezést átvitt értelemben használjuk. A vaktól örökre elvétetett a külső projekciós mező, arra kényszerül, hogy csak befelé nézzen. A testi vakság csak végső manifesztációja a tudat vakságának.

Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban egy új operációs technika lehetővé tette, hogy jó néhány fiatalkorú vak személy visszakapta a szeme világát. Az eredmény azonban nem boldogság és öröm volt, mint várták, a megoperáltak jó része nem tudott mit kezdeni a változással, nem találta a helyét. E tapasztalatot a legkülönbözőbb szempontokból elemezhetjük és értelmezhetjük. A mi vizsgálódási szemszögünkből azonban csak az a felismerés fontos, hogy bár funkcionális beavatkozással funkciókat megváltoztathatunk, azokat a problémákat azonban, amelyek a tünetekben manifesztálódnak, így nem lehet elhárítani. Csak akkor fogjuk a fogyatékosságban rejlő nyereséget érzékelni, ha megválunk attól az eszmétől, miszerint minden testi fogyatékosság áldatlan állapot, melyet a lehető leggyorsabban s a leginkább feltűnés nélkül kompenzálni kell, vagy el kell hárítani. Hagynunk kell, hogy a fogyatékosság igenis zavarjon bennünket megszokott életmenetünkben, hagynunk kell, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy úgy éljünk, ahogyan eddig éltünk. Így válhat betegségünk a gyógyuláshoz vezető úttá. Ilyen esetben a vakság is taníthat valódi látásra, s valódi belátásokhoz vezethet el bennünket.

Akinek szem-, illetve látási problémái vannak, először is tegye félre egy napra a szemüvegét vagy a kontaktlencséjét, s próbálja meg tudatosan átélni azt az élethelyzetet, amelybe így került. Készítsen ezután beszámolót erről a napról, s ebben adjon számot magának arról, hogyan látta és élte át világát, mit volt képes cselekedni, s mit nem, miben volt akadályozva, hogyan jött ki környezetével stb. Egy ilyen beszámoló bizonyosan elegendő anyagot szolgáltat ahhoz, hogy az érintett személy jobban megismerje azt a módot, ahogyan a világot és abban önmagát látja.

Ajánlatos még a következő alapvető kérdéseknek is utánajárni:

• Mit nem akarok látni?
• Szubjektivitásom útját állja-e önismeretemnek?
• Vajon nem mulasztom-e el a történtekben megismerni önmagam?
• Vajon felhasználom-e a látást a mélyebb be-látáshoz?
• Félek-e a dolgokat a maguk élességében látni?
• El bírom-e egyáltalán viselni, ha a dolgokat olyannak látom, amilyenek?
• Létemnek vajon mely területei azok, amelyekre inkább nem figyelek oda?

Tompalátás, kancsalság, kötőhártya-gyulladás

1. pont: A fej középvonalában, a két szemöldök között.

2. pont: Előretekintő szem pupillájának vonalában, a szemöldökön.

3. pont: A halántékon, a külső szemzugtól két harántujjnyira levő mélyedésben.

4. pont: A fülkagyló mögött, a fülcimpa magasságában, a csecsnyúlványcsont és a trapézizom közötti mélyedésben.

5. pont: A kézháton, az első és a második kézközépcsont között. Ha hüvelykujjunkat mutatóujjunkhoz szorítjuk, egy kis izompúp képződik, annak a legmagasabb pontja.

6. pont: A hüvelykujj köröm alatti ízületének mutatóujj felőli oldalán. Körömmel kezeljük.

Két héten keresztül naponta kezeljünk; egy hét szünet után ismételni lehet. Enyhe ingert alkalmazzunk.

Vöröshagyma (Allium cepa Zsidószalonna, cap, csáp, hagyma)

Általánosan ismert, nálunk egyes vidéken speciálisan termelt konyhafűszer. A gumó héja vékonyabb, vastagabb, egymást szorosan fedő részekből áll. A gumóját használjuk fel, leginkább nyersen, de szárítva is kerül a forgalomba.

Hatóanyaga: illóolaj, querceti, citromsav, inuli, pektin, pentose, allyrhodanid stb. Olajában sulfidok. Fluor.

A hagyma étvágygerjesztő és vizelethajtó, ha nem sokat eszünk belőle, ennél fogva felhasználása is sokoldalú.

Altesti bántalmaknál, gyermekeknek különösen bélférgeknél tejbefőzött hagymát adunk. Vizelési zavarnál mézzel keverve és rozmaringgal főzve vizelet elválasztó házi-szert kapunk.

Nyitott rosszindulatú, gennyedző sebre és daganatra, megkeményedett mirigyekre pirított hagymát rakjunk fel, melynek hatása tisztító, érlelő. Köhögés és torokgyulladáskor igen jó hatást fogunk elérni, ha mézzel, cukorral szirupot főzünk belőle.

A besózott hagyma, levet ereszt, mely elsőrendűen alkalmas fagyás gyógyítására, olymódon, hogy ezzel a lével a fagyott helyet bedörzsöljük. Reumatikus fülfájásnál 1-2 csepp felmelegített hagymalevet cseppentünk a fülbe, fülfájásnál, vagy általában fülzúgásnál, összezúzott nyers, nem csírázó hagymával borogatást készítünk, és nyers levét a fülbe cseppentik. Tejjel és mézzel megfőzve szemkötőhártya gyulladást és könnyezést mulaszt.

Bőrbetegek ne éljenek vele. Szoptató anyák lehetőleg kerüljék a hagymás ételeket, az illóolajok átmennek a tejbe.