koszorúér

Szívinfarktus esetén a szív nem kap elegendő vért, vagyis életerőt, és ennek következtében részlegesen vagy teljesen kiéhezett állapotba kerül, szomjazik a szeretetre, életerőre. A szív halálsikolyait hallatja, miközben fokozatosan elszorul, megfullad koszorúér-szűkület, angina pectoris. Ezt az állapotot kicsinyes magatartással, merevséggel, maradi gondolkodásmóddal idézhetjük elő.

Az érzelmek szívügyek elfojtása, figyelmen kívül hagyása, az én erejének egó túlértékelése és az akarat dominanciája elvág az élettő. A dominanciára törekvő, teljesítményorientált emberek betegsége, félelem a kritikától és a kudarctól, az agresszió felhalmozódik a testben, mivel sokáig uralkodtunk indulatainkon, amelyek most fokozott mértékben törnek ki ily módon, például a szívfal repedése.

Kevés önbizalom, gátlások a saját szükségletek megfogalmazásának terén, egy magasabb, fennköltebb életcél hiánya, szociális elszigetelődés, magányosság, magányos szív, megtört szív. Az infarktus a szó szoros értelmében az érzések, érzelmek megtöréséről, betöréséről van szó, elégedetlenség, ingerlékenység.

Tarthatatlan elvárások a környezettel szemben, merev udvariasság, ridegség, félelem az érzelmi sérülésektől, képtelenek vagyunk mélyen ellazulni. A test központja egyfajta nekropolisszá, holtak városává válik, temetővé, amelyből kiköltözött minden élet, a szív állapota a szó szoros értelmében megsebzett egy életfontosságú és rendkívül eleven dolgot egy kényszerintézkedés folyamán egy teljesen élettelen anyaggal helyettesítenek. Búcsút mondhatunk szívünk egy részének, ami után nem marad semmi más, csupán csekély kárpótlás, fél szívvel vagyunk kénytelenek tovább élni.

Amit tenni kell!

Szívinfarktus esetén vegyük tudomásul, mennyire szomjazik szívünk az életre, életenergiára, az odafigyelésre és a dédelgetésre. Halljuk meg szomjas szívünk segélyhívó, figyelemfelkeltő, gondoskodást igénylő, fájdalommal teli sikolyát. Lássuk be, hogy az egónk mindenek felett, a szív ügyei felett is uralkodik, legyünk következetesek saját magunkkal az egónkkal és követeléseivel szemben.

Találjuk meg, hogy mi számunkra a legfontosabb, és álljunk ki mellette, tudatosítsuk magunkban az áramlás és a torlódás, felgyülemlés, a dagályapály ősi törvényszerűségét. Harcoljunk saját központunkért, belenyugszunk a jelenlegi, halálos élethelyzetbe, vagy engedünk az élet áramlásának, és valóban élni kezdünk. Tárjuk ki szívünket, ne engedjük, hogy zsiványtanyává váljon, a gyűlölet, a harag, a bosszú és a fájdalom központjává.

Találjuk meg lelki nyugalmunkat még életünkben, még mielőtt örök nyugalomra lelnénk. Ismerjük be gyengeségünket és sebezhetőségünket, belső központunk javára mondjunk le a külsőségekről. A félelmet, hogy elveszíthetjük saját magunkat, váltsa fel a megértés, hogy csupán egónkat veszíthetjük el. Szívinfarktus esetén tegyük szívünket tudatosan az élet, vagy akár a halál központjává. Váljon szívünk, életünk központjává, vegyük figyelembe szükségleteit, legyünk alázatosak, és összpontosítsunk a lényegre.

Idővel a koszorúér betegség és a magas vérnyomás fokozatosan felemészti a szív erejét, és túl gyenge vagy túl merev lesz ahhoz, hogy kellőképpen megteljen és pumpáljon.

Mivel a szív a szeretetet, a békét, az életörömöt szimbolizálja, a szívproblémák gyakran szeretethiánynak, szomorúságnak, évek múltán felszínre törő, elfojtott érzelmeknek a következményei.

A szívem megkeményedett régi sebeim, sérüléseim miatt. Őszintén azt hiszem, hogy az élet nagyon nehéz, stresszes, és minden percben harcokat kell vívnunk. Néha úgy érzem, hogy csak túlélésre rendezkedtem be, olyan állapotban vagyok, amelyben azt gondolom, hogy csak az erőfeszítésem az, amely némely osztalékot hoz. Túl ideges, szorongó vagy túl sérülékeny vagyok ahhoz, hogy megőrizzem érzelmi egyensúlyomat. Tudat alatt elfojtom magamban a bennem élő gyermeki lényemet, és megakadályozom, hogy életörömét kifejezésre juttassa. A szív a csecsemőmiriggyel van kapcsolatban, ez utóbbi az immunrendszer sejtjeinek, a T-limfocitáknak a termelődéséért felelős. A csecsemőmirigy meggyengül, és egyre kevésbé áll ellen a támadásoknak, ha túl sok düh, utálat, frusztráció, vagy önutálat forrong bennem. A szívnek szeretetre és békére, nyugalomra van szüksége.

Az életet egy gyermek hozzáállásával: nyitottsággal, örömmel, kíváncsisággal és lelkesedéssel kell kezelni, befogadni. Még akkor is, ha kielégítésre váró érzelmi igényeim vannak, megpróbálok megfelelően nyitott szívvel egy olyan harmonikus egyensúlyt létrehozni, annak érdekében, hogy létezésem minden mozzanatát értékelni tudjam. Elfogadom, hogy jobban szeressem magamat, és hogy nyitott maradjak a magam és mások felé irányuló szeretetre. Ellazulok, szórakozok, „ráérek” saját magamra. Nem veszem magam túl komolyan. Érzem, hogy szabadon szerethetek, mindenféle kötelezettség nélkül, tudván, hogy mégiscsak boldog vagyok. Több kifejezés is létezik, amely a szív különböző állapotát taglalja „szívtelennek lenni”, „jó szíve van”, „a szívére hallgatni”. Ha valaki olyan megjegyzésekkel illet engem, mint pl. „nincs szíved, szívtelen vagy”, akkor megvizsgálom ezt, az élet által küldött üzenetet. Ez talán annak a jele, hogy valamin változtatnom kellene. Vajon nem borult fel az egyensúlyom? Szívdobogást érzek? Nincs érzelmi téren valami problémám? Bármi legyen is a válasz, nem várom meg, hogy megbetegedjek azért, hogy megértsem, és elfogadjam az életem változásait. Éber maradok és kinyitom a szívemet mindarra, ami számomra áldásos lehet.