oxigénhiány

Az angina a latin angene 'szorítani' szóból ered. Ez a roham a szív (a szeretet energiaközpontja) tájékán érezhető szorító fájdalom formájában nyilvánul meg. A szívizmokat érintő pillanatnyi oxigénhiány rengeteg következménnyel jár: nem lesz megfelelő a vér mennyisége ezen a területen, így akár sebészeti beavatkozás is szükségessé válhat. A szív a szervezet motorját, szerkezetét, hajtóművét jelképezi. Ha túl sok szeretetet adunk (ragaszkodással), lehetséges, hogy a szív belefárad, és nem érez elegendő örömöt az ilyen jellegű helyzetekben (innen ered a csökkent vérmennyiség). A koszorúérgörcs azt jelzi, hogy az élethelyzeteket és a nekünk fontos dolgokat túlságosan is a szívünkre vesszük. Az aggodalmakat (ugyanúgy, mint az örömöket) túlságosan felnagyítjuk, túl intenzíven éljük meg őket.

Könnyen megbántódunk, dühbe gurulunk, elégedetlenek és szomorúak vagyunk olyan helyzetek miatt, amelyek valójában nem is olyan komolyak. A testünk először elriaszt bennünket a helyzettől, az érzéseinktől: görcsöl, fáj a szívünk. A szív segítségért kiállt, riadót fúj, hogy ráébredjünk, milyen érzések is lakoznak bennünk, és hogy tulajdonképpen éppen magunkat készülünk elpusztítani a diszharmonikus gondolatokkal, amelyek szétzúzzák a belső harmóniát, rossz lelkiismeretet okozva. Szívgörcshöz azonban nagy örömök is vezethetnek, mert abban a pillanatban a szeretet energetikai központja (szív) jobban kinyílik, és így aktiválhatja a régi, mély fájdalmak emlékét is. Talán sok mindent kötelességből és nem boldogan teszünk meg, így az öröm nem tud bennünk keringeni. Olyan, mintha figyelmünket inkább másokra (az ö boldogságukra és fájdalmaikra) és nem elsősorban a saját boldogságunkra, jólétünkre irányítanánk. Az egónk annyira aktív, hogy eltávolodik személyünk teljességétől, s ez érzelmi téren zárlatot okoz. Sebezhetővé válunk, félelem lesz úrrá rajtunk. Görcsök, szívfájdalmak, hideg végtagok (kezek, lábak). Komoly figyelmeztetés arra, hogy valami nincsen rendjén (ezt a figyelmeztetést általában könnyebb metafizikus, pszichikai téren felismerni, mint testi viszonylatokban). Talán tudat alatt be akarjuk fejezni a földi létet, mert úgy érezzük, gondjaink megfojtanak bennünket, és nem tudjuk, hogyan szabaduljunk ettől a helyzettől. Mitől is félünk valójában? Az élet folyamatos, adok-kapok viszonyokon alapul. Ugyanannyit kell adnunk, mint amennyit kapunk, hasonlatosan a vérerek összehúzódásához és kitágulásához, mert ha ez nem így van, akkor nem leszünk egyensúlyban - és figyelmünket elsősorban erre, az egészséges élethez szükséges egyensúlyra kéne fordítanunk.

Amit tenni kell!

A következőt kell tudatosítanunk magunkban: nem veszem túl komolyan az életemet, és nyitott maradok! Nyitnunk kell a szeretet felé, és fel kell hagyni minden hatalmi harccal. Koncentráljunk az élet szép oldalára. Tanuljuk meg olyannak szeretni magunkat, amilyenek vagyunk, így életenergiáink újjáélednek. Ezek az első lépések a gyógyulás felé vezető úton. Egy utolsó dolgot kell még megemlítenünk: figyeljünk meg minden szívvel kapcsolatos kifejezést: „kőszívű: kemény szívű, nincs szíve: szívtelen..." Minden kifejezés jelzi, hogy olyasvalami történik, amely megérdemli az odafigyelést.

A mély ájulás rövid, visszafordítható, de teljes eszméletvesztést jelent, oka az agy oxigénhiánya. Létrejöhet szívverés kihagyás, aszfixia (légzésleállás) vagy érzelmi sokk okozta érszakadás következtében is, ami miatt az agy kevés vérhez jut. Egy rövid pillanatra a lelkünk elhagyja testünket. Olyan ez, mintha arra vágynánk, hogy magunkba fordulhassunk, és teljesen elvágjuk magunkat a külvilágról: lázadás ez egy adott élethelyzettel szemben. Ez az állapot azonban nem hasonlítható a jógik által elért állapothoz, mivel ők teljes fegyelemmel, a mozgás, a ritmus és a légzés összehangolásával próbálják lelküket a test mindenfajta bilincsétől megszabadítani. Tudatosítsuk, hogy mi kényszeríttet a fizikai testünkből való kimenekülésre, milyen szorongás vagy belső pánik az, amely mély ájuláshoz vezetett.

Amit tenni kell!

Tudnunk kell, hogy minden körülmények között utat mutatnak nekünk, védelem alatt állunk, és maradjunk teljes tudatában a bennünk lüktető életnek.

Hegyi betegségnél a növekvő magassággal egyidejűleg csökken a levegő oxigéntartalma, így a szövetek energiaellátása is koncentrációzavar, eufória, gyengeség léphet fel, a mozgás és a gondolkodás lelassul, elalszunk, és ha nem találnak ránk idejében, meg is halhatunk. Nem felkészült, saját teljesítményeiket túlértékelő hegymászók különösen veszélyeztetettek (3000 méter felett).

Amit tenni kell!

Tisztázzuk, hogy hol húzódnak saját határaink, ismerjük be önteltségre való hajlamunkat, másszunk meg más jellegű csúcsokat, például lelki szellemi szinten, az emberi kapcsolatok terén. Ismerjük meg magunkat, és legyünk alázatosak, a hegycsúcsokon az istenek lakoznak, hozzájuk csak az alázat útján juthatunk fel veszélytelenül.

Ebben az állapotban nincs kimutatható tudatos agytevékenység. Az agy „vegetál". Oka a túl hosszúra nyúlt oxigénhiány vagy a koponyát ért sérülés. Mivel az agy a személyiségünket jelképezi, a betegnek nagy félelme vagy bűntudata lehet, esetleg tudat alatt el akar menekülni az élet elől. Az a tény, hogy a test még él, lehetővé teszi a rokonoknak és barátoknak, hogy fokozatosan hozzászokjanak a gondolathoz: az illető távozni fog e világból. Kifejezhetik szeretetüket, amíg a beteg nyugalomban felkészül az itteni lét végére, és egy másik, felsőbb tudatállapotba kerül.