tüdő

Lándzsás utifű (Plantago lanceolata, major Lándzsás-, hosszú-, keskenylevelű utifű, kigyónyelvűfűl, illetve nagy-, közönséges-, széleslevelű utfű, forrásfűi, farkasnyelv, szerelemlapu)

A növény többszögletes virágzati szárat és lándzs aalakú hosszú, csupasz tőleveleket hajt. A szár végén van a füzér virágzat. A nagy utifű levele tojásdad, alsó felében szélesebb.     .

Ritkás mezőkön, síkságon, de nálunk a hegyvidéken is megterem.

Leveleit gyűjtjük be, melyek plantaginis folium néven jönnek a kereskedelembe.

Hatóanyaga: invert emulsin, káliumsók, aucubin glycosida stb.

Mindkét fű leveléből kitűnő vértisztító és nyálkaoldó tea készül (20 gr 1/4 l vízre). A tea erős kiválasztó hatással van a tüdő nyákhártyáira, amiért is indokolt a használata, hasmenés, hólyaggyengeség, fehérfolyásnál, sok nyálkával járó hurutos, asztmánál, köhögésnél, májbetegségnél, sárgaságnál és gyomorégésnél. A nagylevelű utifű fogszú okozta ideggyöngeségre visszavezethető fogfájás gyógyszere. Külsőleg gyomorhurutnál.

A magjából készült főzetet gyermekek hasmenésénél szokták adni; ugyancsak ezt itatják kőképzés megakadályozására. Béldugulásnál gyermekláncfű gyökérrel együtt alkalmazzák.

Cukorka és szörp is készül belőle. Alkoholos kivonata igen jó szúnyogcsípés ellen.

A tüdő részlegesen vagy teljesen összeesik, légmell alakul ki, a legtöbbször a tüdőben lévő tbc-s kaverna beszakadása, vagy külső sérülések, okozzák fontos az alaphelyzet tisztázása és értelmezése. A mellüregbe behatoló levegő csökkenti az ott lévő szükséges alulnyomást, megnövekszik a mellüregben a nyomás, és ezért a tüdőlebeny összeesik. A párbeszéd, lélegzés megszűnése az adott oldalon, a nem megfelelő helyen lévő levegő megszünteti a légcserét, a belső tüdőlebenyek összenyomódnak.

Amit tenni kell!

Tudatosan megvizsgálni a párbeszéd és a kommunikáció készségét önmagunkban. A levegő, mint alapelem megismerése és integrálása, megvizsgálni, hogy vajon melyik magatartási minta támadja meg a mellkast, a személyes hatalom és a befogadás szimbólumát. Felismerni és elfogadni a szárnyaszegett helyzetet, újra szárnyakat növeszteni, és kitárni azokat. Megbékülni a kommunikációval, a párbeszéddel, ahogyan azt a tüdőlebeny biztosítja számunkra, hogy segítségükkel szárnyalni tudjunk az életben.

Az asztmás légzésnek, légszomjnak, a nyugalomban észlelhető hörgő légzésnek vagy szapora légvételnek, vagyis ha azt nem megerőltető fizikai munka váltotta ki, akkor annak éppúgy lehet lelki, mint testi oka. A légzés tulajdonképpen az életet szimbolizálja. Sok nyelvben azonos jelentése van a légzésnek, a szellemnek, a léleknek és az életnek. A légzési panaszok megjelenési formái széles skálán mozognak, a mellkasi szorító érzéstől a hörgőizmok teljes görcséig (ilyen lehet az asztma). Az asztmás rohamokat akupresszúrával jelentősen lehet enyhíteni.

Egyszerű teszt. Egyszeri kilégzéssel egy 15 x 25 cm-es műanyag zacskót fel kell tudni fújni.

Ha-ba-ex. Speciális pont a szegycsont felső végénél a kulcscsontok ízületi árkában.

1. speciális pont. A mell és a köldök közötti távolság felétől kissé kifelé, a mellbimbó alatt. A középső ujjal kell akupresszúrázni.

2. speciális pont. A háton a gerinctől jobbra és balta 2 ujjszélességnyire, a 3. háti csigolya magasságában. Partner segítségére van szükség. Ifjú kereskedő: A tüdő kezelési pontja.

A légzési ciklus lelki és fizikai oldalról nem más, mint ritmikus történés. Problémák esetén mindig a lelki háttérre vezethető vissza. A ritmikus ciklus két fázisból áll, a be és a kilégzésből. A légzés jó példa a polaritás törvényére a be és kilégzés folytonos váltakozása ritmust hoz létre. Az egyik pólust kényszerűen követi a másik, a belégzést a kilégzés stb. Azt is mondhatnánk, hogy az egyik pólus a másik létéből él, s ha megsemmisítjük az egyiket, megszűnik a másik is. Az egyik pólus kompenzálja a másikat, s a kettő együtt egy egész. A légzés ritmus, s a ritmus minden élet alapja. A légzés két pólusát a feszültség és ellazulás fogalmaival is helyettesíthetjük. A belégzés = feszültség és a kilégzés = ellazulás összefüggése legvilágosabban a sóhajtásban nyilvánul meg. A belélegző sóhaj a feszültséghez, a kilégzéssel járó sóhaj a megnyugváshoz vezet.

Testileg a légzés központi eseménye egy cserefolyamat: a belégzéskor a vörösvérsejtek a levegőben lévő oxigénhez jutnak, míg kilégzéskor leadjuk a szén-dioxidot. A légzés a felvétel és a leadás, az elfogadás és az adás polaritását öleli magába. S ezzel már meg is találtuk a légzés lényegi szimbolikáját.

Az ókori nyelvek ugyanazt a szót használják a légzés, a lélek és a szellem kifejezésére. Latinul lélegezni spirare, a szellem, pedig spiritus, a szótő a használatos inspiráció szóban is megtalálható, ami szó szerint nem más, mint belehel, azaz szorosan összekapcsolódik a belégzéssel, a befogadással. A görög nyelvben a psziché mind leheletet, mind lelket jelent. A hindu atman (lélegezni) szónak a német atmen (lélegezni) szóval való rokonságát nem nehéz meghallani. A hindu nyelv azt az embert, aki elérte a tökéletességet, Mahatmának nevezi, ami szó szerint „emelkedett lelket” vagy „nagy lélegzetet” jelent. Az indiai tanokból megtudjuk azt is, hogy a lélegzet a tulajdonképpeni életerő hordozója, a hinduk ezt pránának nevezik. A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a földből formált lényből az isteni lehelet bejuttatásával teremtett emberi „élőlényt”.

E kép szépen példázza, hogyan kerül a materiális testbe, tehát a formába az isteni lehelet, amely nem volt a teremtés része. Csak ez a teremtésen túli lehelet teszi az embert élő és lélekkel bíró lénnyé. S már közel is vagyunk a légzés valódi titkához. A légzés nem a miénk, nem tartozik hozzánk. A lélegzet nincs bennünk, mi vagyunk benne. A lélegzet folyamatosan összeköt bennünket valamivel, ami túl van a teremtésen, és túl van a formán. A légzés gondoskodik arról, hogy a metafizikával (szó szerint, azzal, ami a természeten túl van) való kapcsolatunk ne szakadjon meg. Úgy élünk a légzésben, mint egy nagy anyaméhben, mely messze túl van kicsiny, korlátozott létünkön, ő maga az élet, az-az utolsó nagy titok, amelyet sem megmagyarázni, sem definiálni nem tudunk, csak megtapasztalni, ha kinyílunk, s hagyjuk, hogy át-meg átjárjon bennünket. A légzés az a köldökzsinór, amelyen át az élet folyik belénk. A légzés gondoskodik arról, hogy az élettel való kapcsolatunk fennmaradjon.

Ebben áll jelentősége is, megóv bennünket attól, hogy teljesen bezárkózzunk, hogy teljesen elszigeteljük magunkat, hogy énünk határait teljesen áthatolhatatlanná tegyük. Bármilyen szívesen gubózunk is bele újra meg újra saját egónkba , a lélegzés mégis arra kényszerít bennünket, hogy a nem-énnel való kapcsolatunkat is megőrizzük. Véssük a tudatunkba, hogy ugyanazt a levegőt szívjuk mi is, amelyet ellenségeink szívnak. Ugyanezt a levegőt lélegzik be az állatok, s a növények is. A légzés szakadatlanul mindennel és mindenkivel összeköt bennünket. Még ha olyannyira lehatárolná is magát az ember, ott a levegő, amely mindennel összeköti. A belélegzett levegő mindnyájunkat összefog, ha akarjuk, ha nem. A légzés így összefügg az „érintkezéssel”, a „kapcsolattal”.

Saját testiségünk kapcsolata azzal, ami kívülről jön, a tüdő-léghólyagocskákban valósul meg. Tüdőnk belső felülete körülbelül hetven négyzetméter, bőrfelületünk ezzel szemben csak két-két és fél négyzetméter. A tüdő a legnagyobb érintkezési szervünk. Ha alaposan szemügyre vesszük, felismerjük a két érintkezési szerv, a tüdő és a bőr között fennálló finom különbséget; a bőrérintkezés szoros és közvetlen kontaktus. Intenzívebb, és inkább kötelez, mint a tüdőn keresztüli érintkezés, akaratunknak is alá van vetve. Megérinthetünk valakit, illetve hagyhatjuk, hogy bennünket megérintsenek. Az-az érintkezés, amelyet a tüdőnkön keresztül hozunk létre, közvetettebb, viszont kényszerítő. Nem tudjuk megakadályozni, akkor sem, ha valakinek nem bírjuk a szagát. A másik elszívhatja előlünk a levegőt. Ugyanazon betegség tünetei a tüdőről áttolhatók a bőrre, és fordítva, az elfojtott bőrkiütés asztmaként manifesztálódhat, melyet kezeléssel bőrkiütéssé változtathatunk vissza. Mind az asztma, mind a bőrkiütés ugyanazt a problémát fejezi ki, a kontaktus, az érintés, a kapcsolat problémáját. Ha ellenérzésünk van azzal, hogy a légzés útján mindenkivel kapcsolatba kerülünk, ez a kilégzés során görcsben manifesztálódhat, s az asztma esetében éppen ez történik.

Ha további beszédfordulatokat figyelünk meg, melyek a légzéssel, illetve a levegővel kapcsolatosak, megtudhatjuk, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekben nem kapunk levegőt, amelyek fojtogatóak. Ezzel a szabadság és a korlátozások témájához értünk. Életünket első lélegzetvételünkkel kezdjük, s az utolsóval fejezzük be. Első lélegzetvételünk első lépésünk is egyben a külvilágba, amennyiben – az anyával való szimbiózisból kikerülve – önállóak, szabadok lettünk. Ha valaki nehezen kap levegőt, ebben gyakran az a szorongása mutatkozik meg, amelyet első önállóságba, szabadságba vezető útja előtt érzett. A szabadság az ilyen alkatra lélegzetelállítóan hat, azaz, szokatlanul, s ezért félelmet keltően. Ugyanez az összefüggés mutatkozik meg a szabadság és a légzés között, amikor egy szűk térből jövet tágas terembe vagy a szabadba lépünk, s az első, amit teszünk, hogy mélyet lélegzünk – végre szabadon lélegezhetünk, fellélegezhetünk.

A közmondásos „légszomj”, mely különösen szűk térben támad ránk, szintén a szabadság, a szabad tér utáni szomj kifejeződése.

Légzés – az élet asszimilációja

A légzéssel kapcsolatos megbetegedéseknél a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

• Mi fojtja belém a levegőt?
• Mit nem akarok befogadni?
• Mit nem akarok odaadni?
• Mivel nem akarok kapcsolatba lépni?
• Vajon félek-e attól, hogy a szabadság új formája felé lépéseket tegyek?