tüdő
|
A tuberkulózis Koch-bacilus okozta fertőző betegség, mely cseppfertőzéssel terjed egyik emberről a másikra. Általában a tüdőt támadja meg, de a vérkeringés útján a vesékbe és a húgyrendszerbe is eljuthat. Ennek a betegségnek a legfőbb tünetei az ismétlődő hörghurut, állandó fáradtság, hosszan tartó láz, vérköpés. Ezek közül minden egyes tünet arra utal, hogy dühöt érzek, és örömtelen az életem. Az a benyomásom, hogy elhagytak, magamra hagytak, elveszítettem az „eszközeimet”. Legszívesebben kizárólag magamnak tartanám meg azokat az embereket, akiket szeretek. Az egoizmusom féltékenységet szül, irigy leszek a mások által birtokolt javakra, áldozatnak érzem magam, haragszom a világra, s megpróbálok bosszút állni rajta. Mivel a tüdőmet érinti a betegség, a tuberkulózis nagyfokú, a gondolataimat átitató halálfélelemre utal. Ezért van az, hogy a háborúk után általában kiújul a tuberkulózis, mivel számtalan esetben kerülhetünk a halál közelébe. Az is lehetséges, hogy több olyan helyzetet élhettem át, amelyben halál közeli élményben van részem. Nagyon fontos, hogy tudatosítsam magamban ennek a félelemnek a tárgyát, és tudjam, hogy mindig védelem alatt állok. Túl kell lépnem ezen a halálfélelmen, és a jelen percet kell megélnem, minden másodperc kiélvezésével.
Fogja jobb lábát a bal kezébe, és jobb kezének ujjaival masszírozza a tüdő reflexterületét. Körkörös, görbülő mozdulatokkal haladjon végig a lábujjak alatti párnás felületen. A pálca használata jelentősen megkönnyíti a műveletet, átlósan, oda és vissza, fel és le, görgetve alkalmazzuk az egész területen. A keresztező módszerrel átlósan is bejárható e széles reflexterület. Elvégzéséhez sétáljon ujjaival harántirányban a rekeszizom reflexpontjától a lábujjak felé, többször ismételje meg a talpak egyik szélétől indulva az átellenes széléig. Váltogassa a kezét. Az ellentétes hüvelykujjal masszírozza át ugyanazt a területet; így azonban éppen a másik átló mentén halad végig a talpon.
A légcső és a tüdő a légzőrendszer részét képezik, mely oxigént ad át a vérnek. A tüdőt elasztikus membránnal határolt hólyagocskák milliói építik fel, melyek együttesen annyi levegő tárolására képesek, mint egy kosárlabda. Időről időre összenyomódva és kiürülve a gázcserében töltenek be létfontosságú szerepet. A tüdő az élet fenntartása érdekében szén-dioxidot vesz fel és oxigént ad le a gázokat szállító vérsejteknek, melyek eljutnak a test minden sejtjéhez. Az oxigén felszabadítja a szervezet raktáraiban tárolt energiát. Testünk több milliárd sejtje oly sok oxigént igényel, melynek felvételéhez testünk teljes bőrfelületénél harmincszor nagyobb felületre van szükség. Ezt a felületet a tüdő biztosítja (bár súlya átlagosan körülbelül egy kilogramm, és kényelmesen elfér a mellüregben). Mindez úgy lehetséges, hogy a membránok többszörösen egymásra hajlanak, papírlapnál is vékonyabb zsákocskákat alkotva, olyan vékonyan, hogy a gázok egyenesen áthaladhatnak rajtuk. A tüdő és a véráram között gázcsere zajlik. Ahogy a szív az elhasználódott vért a tüdőhöz pumpálja, az megtisztítja a vért a fölösleges salakanyagoktól, valamint a széndioxidtól. Ezután friss oxigénnel látja el a vérsejteket, és a ciklust megismételve a vér visszaáramlik a szívbe.
A has központi részétől indul. Az első, mély szakaszban az energia a vékonybélbe áramlik le. Innen a rekeszizmon és a tüdőn keresztül felfelé folytatja útját, a tüdő és a torok között tör felszínre a kulcscsont magasságában, majd a karok központi részénél áramlik le a könyökig, aztán az alkar elülső része következik, majd az ütőeret elérve a csuklóban kettéágazik: az egyik rész a mutatóujj végénél fejezi be útját, ahol találkozik a vastagbél meridiánnal, a másik, pedig a hüvelykujj ujjbegyénél végződik.
Az energiahiány légzési nehézségeket, gyakori zihálást, elhízásra való hajlamot, fejfájást, köhögési ingert, a hideggel szembeni túlzott érzékenységet és általános fásultságot eredményez. Pszichológiai megközelítés szerint az energia hiánya gyakran vezet depressziós állapothoz, túlzott érzékenységhez, valamint a társas kapcsolatok kialakításának nehézségeihez.
Az energiatöbblet megfázásos betegségeket, vállfájdalmakat, asztmát, légcsőhurutot, szorongást és ellazulásra való képtelenséget idézhet elő. Az energiaegyensúly felbomlásának tünetei: gyakori szúró érzés a hüvelykujjban, ahol is a tüdő meridián végződik, a mellkasi izmok összezsugorodása, légszomj.
A tüdő meridián elsődleges funkciója, hogy a szervezet oxigénfelvételéhez szükséges energiákat biztosítsa, és hogy kialakítsa a szervezet védekezőképességét. A másodlagos funkciója, nem utolsósorban, az, hogy a kilégzésen keresztül kiválassza a méreganyagokat (például a szén-dioxidot). A tüdő az életenergia áramlásának kezdőpontja. A léphez hasonlóan a tüdő is tömör (Cang) szerv, mely szoros kapcsolatban áll a testnedvekkel és a víz anyagcseréjével. A hagyományos kínai medicina szerint a tüdőnek a légzés irányításán kívül rengeteg más feladata is van. Az ajurvédikus orvoslás szerint a lélegzet az életenergiához köthető, melynek erejét mozgásgyakorlatokkal és megfelelő légzéssel fokozni lehet. Kínában a csi-kungnak hasonló funkciót tulajdonítanak, nevezetesen az energiaszintek erősítését a légzés szabályozásának segítségével. Ezek alapján teljesen érthető, hogy a kínai medicina miért gondolja úgy, hogy a „tüdő irányítja a Chi –t”. A Chi -nek rengeteg különböző fajtája közül a tüdő elsősorban a Vej Chi -vel, vagyis a védekező Chi -vel áll szorosabb kapcsolatban, melyet a testfelszín felé irányít, hogy védelmet nyújtson a kívülről támadó gonoszok ellen. A tüdő Chi -je lefelé mozog, elősegítve a víz és a testnedvek (Csin-Je) testen való áthaladását a vesén át a húgyhólyagig, így az ödémák, és nedvesség megrekedésének okát a kínai medicina gyakran különféle tüdőproblémákban látja. Mivel az orr a légzőrendszer bemeneti végén található, nem meglepő, hogy a tüdő szoros összeköttetésben áll vele, illetve rajta keresztül a szaglással is. A tüdőnek a Vej Chi -vel és a felszíni energiákkal való szoros kapcsolata érthetővé teszi a kínai medicina azon elméletét, miszerint „a tüdő állapota tükröződik a bőrön és a szőrzeten" – vagyis hogy az egészséges, fényes bőr erős tüdő Chi -t jelez. A többi Cang szervhez hasonlóan a tüdőnek is van kötődése a spirituális területekhez. A tüdő a Póhoz, az életerőnek is fordított, a koncentráció fizikai oldalához, kapcsolódó elemhez áll közel.
Az asztmarohamot a páciens az életét fenyegető fuldoklásként éli meg, levegő után kapkod, zihálva lélegzik, s különösen a kilégzése fojtogató. A tüdőasztmás ember estében különböző problémakörök fonódnak egymásba, amelyeket tartalmi közelségük ellenére didaktikus okokból elkülönítve mutatunk be.
1. Adás és kapás A tüdőasztmás személy túl sokat akar kapni. Tüdejét teleszívja, és a túlzottan felfújt tüdő a kilégzésnél görcsbe rándul. A legvégső határokig befogad, pukkadásig tele van, s amikor vissza kellene adnia valamennyit, görcsbe rándul. Világosan látható itt az egyensúly zavara e polaritás két tagjának, az adásnak és a kapásnak nagyjából meg kell egyeznie ahhoz, hogy ritmust alkothassanak. A változás törvénye a belső egyensúlyból táplálkozik, s bármely túlsúly megszakítja a folyamatot. A légzés folyamatát itt éppen az töri meg, hogy az érintett személy túlságosan is kapni akar, s túlzásba esik. Mivel nem képes adni, egyszerre csak kapni sem tud többé abból, amire olyannyira vágyik. A belégzésnél oxigént veszünk fel, a kilégzésnél szén-dioxidot adunk le. Az asztmás személy mindent meg akar tartani, s ezzel mérgezi magát, ugyanis a felhasznált anyagot nem tudja kibocsátani. Kapni anélkül, hogy adnánk, szó szerint fuldokláshoz vezet. Az adás és a kapás közti aránytalanság témája, mely olyan látványosan szomatizálódik az asztmában, sokunkat érint. Milyen egyszerűnek tűnik, s mégis milyen sokan mondanak csődöt e ponton. Ugyanis nem arról van szó, hogy mit akarunk birtokolni, pénzt, dicsőséget, tudást, bölcsességet, hanem arról, hogy annak, amit adunk, minden esetben, egyensúlyban kell lennie azzal, amit kapunk, ha nem akarunk megfulladni ez utóbbi súlya alatt. Annyit kapunk, amennyit adunk. Ha nem adunk többé, ezzel megakasztjuk a folyamatot, s annak vége szakad. Milyen sajnálatra méltóak is azok az emberek, akik tudásukat feltétlenül magukkal akarják vinni a sírba! Szorongva őrzik azt a keveset, amit megkaparintottak, s lemondanak arról a teljességről, amely mindazok jussa, akik azt, amit megkaptak, megváltozott formában, de tovább tudják adni. Bárcsak megértenénk már, hogy bőséggel van mindenből és mindenki számára. Ha hiányzik valami, annak az-az oka, hogy magunk vágtuk el magunkat attól a valamitől. Nézzük csak a tüdőasztmás embert levegő után, kapkod, holott levegőből annyi van. Hiába, vannak, akik telhetetlenek...
2. Aki be akar záródni
Görögül az asztmát szűkkeblűségnek hívják, a szűket latinul angustusnak mondjuk, amely a szorongás szóval rokon. A latin angustus szót megtaláljuk továbbá az angina (torokgyulladás) és az angina pectoris (szívtáji szorító fájdalom heveny koszorúér-elégtelenségben, -szűkületben) elnevezéseknél is. Érdemes felfigyelnünk arra, hogy valaminek a szűk volta és a szorongás elválaszthatatlanul összetartoznak. Így az asztmás összeszűkülés szintén szorosan összefügg a szorongással, azzal, hogy az élet bizonyos tényeit, amelyeket már az allergiánál is szerepel, nem merjük közel engedni magunkhoz. Az asztmás személy egyre inkább bezárkózik, s elkülönülése csúcspontja saját halála. A halál végső lehetőséget jelent az élet előli bezárkózásra, becsukódásra, begubózásra. (Ebben az összefüggésben érdekes lehet a következő megfigyelés, az asztmás személyt rendkívül feldühítjük azzal, ha utalunk rá, hogy asztmája nem életveszélyes, tehát nem fog belehalni. Arra ugyanis, hogy az ő betegsége életveszélyes!)
3. Dominanciaigény és kiszolgáltatottság A tüdőasztmás emberben erős a dominanciaigény, de ezt sosem vallja be magának, ezért a testébe tolja át, ahol is ez az igény az asztmatikus „felfújtságában” hordó mellkas lép ismét színre. Ez a felfújtság szemléletesen mutatja a beteg arroganciáját s hatalmi igényeit, amelyeket azonban gondosan elfojt. Emiatt gyakran menekül az ideálisba, a formálisba. Ha azonban ezt az asztmás embert egy másik személy hatalom- és dominanciavágyával szembesítjük, megrémül, és torkára forr a szó, amelyet éppen a kilégzés modulál. Nem tud kilélegezni, tehát nem jut levegőhöz. Betegsége tüneteit az érintett személy arra használja, hogy környezete felett hatalmat gyakoroljon. A háziállatokat el kell távolítani, minden porszemet le kell törölni, senki nem dohányozhat stb. Hatalomvágya azokban az életveszélyes rohamokban hág a tetőpontjára, amelyek akkor keletkeznek, ha az asztmás személy saját hatalomvágyával szembesül. Ezek a zsarolórohamok méltán ijesztőek, hiszen valóban életveszélyes állapotba sodorják a beteget, amellyel esetleg nem tud megbirkózni. Megrendítő, milyen mértékben hajlandó pusztítani önmagát a beteg csak azért, hogy hatalmat gyakorolhasson mások felett. Pszichoterápiában, ha a beteg túlságosan közel jut saját valóságához, gyakran az asztmás roham a végső menedék. A hatalomgyakorlásnak és az önfeláldozásnak ez a közelsége kellően érzékelteti a tudat alatt megélt dominanciaigény ambivalenciáját. A hatalomvágy épülésével, az „önpuffasztással” egyidejűleg ugyanis arányosan nő az ellenkező pólus is, a tehetetlenség, a kicsinység, a kiszolgáltatottság érzése. Az asztmás személynek ezt a bizonyos kicsinységet kellene a tudatában realizálnia és elfogadnia, többek között ez lenne az egyik feladata. Hosszabb betegség következtében a beteg mellkasa kiszélesedik, feszessé válik, az orvostudomány ezt hordó mellkasnak nevezi. Külsőre erőt, hatalmat sugároz, ugyanakkor a légzés mennyisége csekély, mivel a mellkas nem rugalmas. Látványosabban nem is szomatizálódhatna a vágyak és a realitás konfliktusa. Az asztmatikus pöffeszkedésében jó adag agresszió is rejlik. A tüdőasztmás ember nem tanulta meg agresszióját adekvát módon, nyelvi szinten kifejezni. „Légszomjban” szenved, az-az érzése, majd kipukkad, s mégis a torkára forr minden kísérlet, amelyben adekvát módon, ordítva, szitkozódva fejezhetné ki magát. Így ezek az agresszív megnyilvánulások a test szintjére esnek vissza, köhögésként, köpetként jelennek meg. Gondoljunk csak a következő nyelvi fordulatokra: Fütyülök rá, köhögök rá, köpök rá, a dühtől elakad a lélegzete. Ezen kívül az agresszió allergiás komponensben is megmutatkozik, ami többnyire az asztmával együtt jelenik meg.
4. Az élet sötét aspektusainak elhárítása
Az asztmás személy olyan ember, aki szeretetre vágyik, azt akarja, hogy szeressék, ezért is lélegzik be oly sokat. De nem tud szeretetet adni, ezért van akadályozva a kilégzésben. Mi segíthet rajta? Mint minden más tünet esetében, itt is csak egy recept van a tudatosság, kíméletlen őszinteség önmagunkkal. Ha félelmeinket végre bevallottuk magunknak, nem szabad kerülnünk többé a félelmet, okozó életterületeket, sőt olyan kitartással kell feléjük fordulnunk, hogy megtanulhassuk, szeretni és integrálni őket. Ezt a szükségszerű folyamatot szimbolizálja az a terápia, amelyet bár az orvostudomány nem alkalmaz, de a természetes gyógymód egyik legsikeresebb terápiája asztma és allergia esetén, a gyógyítás a saját vizelettel. Ez azt jelenti, hogy a betegnek intramuszkulárisan beinjekciózzák saját vizeletét. Ha ennek a szimbolikus oldalát nézzük, azt mondhatnánk, hogy ez a terápia arra kényszeríti a pácienst, hogy mindazt, amit egyszer kiadott magából, saját ürülékét s piszkát, ismét vegye magához, ismét szembesüljön vele, és integrálja azt. Csak így gyógyulhat meg!
Milyen kérdéseket tegyen fel magának az asztmás?
Ne felejtse el a bezártság, korlátozottság érzése szorongást jelent. A szorongással szemben egyetlen eszközünk van, ha korlátainkat tágítjuk. Korlátainkat csak úgy tágíthatjuk, ha az addig került érzéseket bebocsátjuk magunkba!
|
A tuberkulózis vagy gümőkór (TBC) egy olyan fertőző betegség, melyet baktérium okoz, és ami leggyakrabban a tüdőt támadja meg, de megtámadhatja a központi idegrendszert, agyhártyagyulladást okozva, a nyirokrendszert és a vérkeringést, amelyek fő terjedési útvonalai is. Szintén érintettek lehetnek az ivarszervek, húgyutak, csontok, ízületek és még a bőr felülete is, azaz gyakorlatilag majdnem minden szerv és szervrendszer. A pulmonáris (tüdőt támadó) tbc-s beteg tüdejében gümők keletkeznek. A gümő a latin tuberculum fordítása. Innen jön a gümőkór név. A gümők megakadályozzák a normális tüdőfunkciót, emellett bizonyos káros anyagokkal árasztják el a szervezetet.
Az ábrára pillantva tanulmányozzuk a tüdő elhelyezkedését. Figyeljük meg, miként töltik ki a mellkast, majd a megfelelő reflexpontjaik elhelyezkedését a talpak párnás felületén, a szem és a fül reflexpontjai alatt. Az is szembetűnő, hogy a tüdő meglehetősen nagy helyet foglal el a mellkasban. Hasonlóképpen a tüdő reflexterületei is viszonylag nagy kiterjedésűek a talpfelületen. Ne feledje, jobb láb, jobb tüdő, bal láb, bal tüdő.
Ha ujjai elfáradnának vagy megfájdulnának, a reflexpálcával végezze a keresztező műveletet.
Még a legtisztább vidéki levegő is tartalmaz porszemcséket és baktériumokat. A városi levegőt természetesen még ennél is nagyobb mértékben szennyezi a korom és a kipufogógáz. Miközben a levegő áthalad az orron, porszemcse és baktériumtartalmának egy része megsemmisül, másokat az apró szőrszálak vagy a nyálkahártya ejt foglyul. A légcsőben a levegő fennmaradó baktériumtartalmát a nyálkahártya semlegesíti. Mivel a légzőrendszer létfontosságú szerepet tölt be szervezetünk egészséges működésében, próbáljunk egy másik módszerrel is hatni a reflexpontokra. Kezünkkel vegyünk fel egy új testhelyzetet úgy, hogy ujjaink most egymást átfedve a lábfej egyik részén helyezkedjenek el, és mindkét hüvelykujj váljék szabaddá a reflexmasszázsra. Egyik hüvelykujját a lábfej felső részére, másikat pedig a talpra helyezze. A kettős nyomás és körzés módszerével mindkét hüvelykujjat egyszerre használva masszírozza a reflexpontokat a nagy lábujj tövétől, torokreflex le a rekeszizom reflexpontjáig, továbbhaladva mindkét tüdő és a hörgők reflexterületére. Minden esetben kezelje mindkét talpat.
Tüdőasztmának azt a rohamszerűen fellépő légszomjat nevezzük, amely jellegzetes, fütyülő kilégzéssel párosul. A kis hörgők és hörgőcskék összeszűküléséről van szó, amit a sima izomzat görcse, a légutak gyulladásos ingerlékenysége s a nyálkahártya allergiás duzzanata és váladékozása okozhat.
Az asztmás roham kísérleti úton bárkinél előidézhető, ha például ingerlő gázokat, mondjuk ammóniát, lélegeztetünk be vele. Bizonyos koncentráció fölött mindenkinél elkezdődik a reflexszerű védőreakció, egymással összhangban leáll a rekeszizom, bezárulnak a hörgők, megindul a torokváladék kiválasztása. Ezt nevezzük Kretschmer reflexnek. Ez a reflexes történés nem más, mint hogy a test lezárul, becsukódik abból a célból, hogy ellenálljon a külső hatásoknak. Az ammónia esetében színvonalas életfenntartó reflex ez, de a tüdőasztmás személynél lényegesen alacsonyabb küszöbszinten lép működésbe. Az asztmás ember a környező világ legártalmatlanabb anyagait éli meg életveszélyesként, s azonnal bezáródik előttük. Az asztma többnyire szorosan összekapcsolódik valamilyen allergiával.
Az asztmás ember a tisztát, a világosat, a sterilt szereti, kerüli a sötétet, a mélyet, mindent, ami a földdel kapcsolatos, s ez legtöbbször az allergizáló tényező megválasztásából is kiderül. Szeretne az élet felsőbb régióiban megtelepedni, hogy az alsóbb szintekkel egyáltalán ne kerüljön érintkezésbe. Többnyire a fej van túlsúlyos pozícióban nála. A szexualitást, mely szintén az alsóbb pólusokhoz tartozik, az asztmás személy a mellkasába tolja fel, ezáltal itt növekszik meg a váladéktermelés, pedig ez a kiválasztás tulajdonképpen a nemi szervek feladata lenne. Az asztmás ember ettől a testben túl magasan termelt váladéktól a száján keresztül szabadul meg, ami egészen eredeti megoldás, s jelentése is teljesen világos mindenki számára, aki a genitáliák és a száj közötti megfelelést látja. Az asztmás ember tiszta levegőre vágyik. Legszívesebben hegycsúcsokon élne, ez a kívánsága sokszor teljesül is, hiszen az ilyen betegnek gyakran rendelnek klímaterápiát. Itt aztán dominanciavágya is beteljesül: áll a hegytetőn, lepillantván a mély völgyek sötét történéseire, biztonságos távolságból olyan szférába emelkedik, ahol „még tiszta a levegő”, ösztönössége, termékenysége mélyéből kiemelkedik, és mindezt a hegytetőn, ahol az élet ásványi tisztaságúvá redukálódott. Itt éli át azt a magas repülést, amelyre mindig is vágyott, s amelyet számára szorgalmas klimatológusaink időközben tudományosan is biztosítottak. Kúrára ajánlják még neki a tengert a maga sós levegőjével. Itt is ugyanaz a szimbolika, a só a pusztaság, az ásványi, az élettelen szimbóluma. A tüdőasztmás ember ezt a területet célozza meg magának, az élettelitől ugyanis fél.