toroköblítő

Apróbojtorján (Agritnonia eupatoria. Párló, agármony, bojtorjánospárló, királynéasszony káposztája, patikai párlófű)

Mirigyektől pontozott szára 1 m magasra is megnő. Levelei hosszúkásak, fűrészesek, fonákján szőrösek, aranysárga virágai fürtökben fejlődnek. Termése horgas sörtével van borítva, úgyhogy mellette elhaladva emberre, állatra kapaszkodik.

Hazánkban mindenütt száraz, homokos területeken, vadon fordul elő.

A fiatal szárított növényt használjuk fel, agrimoniae herba.

Hatóanyaga illóolaj és nyomokban csersav.

A máj- és epe tevékenységét szabályozó. Húgysavas kórhajlam és makacs reuma, a végtagokban fellépő szaggatás esetében (ilyenkor fürdő alakjában). Vesekő és vesehomok képződésre hajlamos egyéneknek ajánlják, elsősorban, mint megelőzőt. Inulával és amikával együtt fehérfolyást csökkentő. (Urbatis) Krónikus májbajnál, bizonyos epekő betegségeknél (cholelithiasis) a legrégibb idő óta használják 5 gr fűből 1/2 1 vízzel készült főzetét. Igen előnyösen használható, mint női vérzést csillapító, a bélcsatorna és hólyag renyheségét mulasztó háziszer. A nők vizelettarthatatlanságánál és a gyermekek ágybavizelésénél (Enuresis nocturna) 4-10 gr 1/4 1 vörös borral készült főzetét használjuk. Az egész fű sűrű főzete gégehurut ellen.

Mint elsőrendű torok- és száj öblítővíz is ismeretes, amikor rendesen egyenlő rész zsályafűvel készül belőle főzet, amelyet tengerihagyma-szörppel szoktak ízesíteni. Ezt a főzetet mandulagyulladás, garatgyulladás és szájpenésznél is adhatjuk. A csecsemő szájpenészénél apróbojtorjánfű, kerek mályvalevél és szamócalevélből készült teát szoktak felhasználni.

A friss növény kellemes illatú, szárazon szagtalan, íze keserűen fanyar és összehúzó. Népgyógyászati alkalmazását a külső használatban, majd teljes egészében az orvosi gyakorlat is átvette.

Bodza, földi (Sambucus ebulus Gyalogbodza)

Kúszó gyöktörzs, melyből néha 1 méternél is magasabb szár nő ki. Nagy levelei kihegyezettek, szára évről évre elhal.

Nálunk utak, árkok, töltések mentén mindenütt megterem.

Bogyói (ebuli bacca) képezik a drogot. Néha gyökerét és fáját is felhasználják.

Hatóanyaga: almasav, gyanta, csersav stb.

Izzasztó, vízelethajtó, vízkórságnál kitűnő kiválasztó, vesebajnál kitűnő öblítő. Köhögési ingert oszlat. Befőzve jó hashajtó. Nagy adagot venni belőle veszéllyel járhat. Asztma és szamárköhögés, tüdőtuberkulózisnál ősrégi időtől használják. Külsőleg főzete jó toroköblögető, daganat fellépése esetén.

A porított drog ugyanezt a célt szolgálja.

A borvirág vagy uborkaszagú fű, borecs, Borago officinalis a Földközi-tenger mellékéről származó, nálunk kertekben termesztett, néha elvadulva is előforduló, dúsan serteszőrös, egyéves fűszer- és dísznövény. Az érdeslevelűek családjába tartozik.

Szára egyenes, 60-70 cm magas, húsos. Levelei közül az alsók hosszú nyelűek, széles kerülékesek, ép szélűek, 5-15 cm hosszúak, a felsőbbek keskenyedők, ülők. Virágai égszínkékek, 2-3 cm szélesek, kunkorban állnak; május-júniusban nyílnak.

A borvirág virágos, leveles hajtásai (Boraginie herba) adják a drogot. Zsíros olajat, szaponint, gyantasavakat, cseranyagot, nyálkát, nyomokban illóolajat, pentozánt, hamujában, pedig jelentős mennyiségben különböző ásványi sókat tartalmaz. Konyhafűszerként mártások és savanyú főzelékek ízesítésére, savanyítandó uborka eltevéséhez használják. Fiatal leveleiből salátát készítenek.

Teáját vizelethajtónak, vesebántalmak és hólyagbántalmak, valamint hasmenés ellen használják. Külsőleg toroköblítőként és kelések érlelésére borogatónak használják.

Csalán (Csípős csalán, nagy csalán, kétlaki csalán, csólyány. Urtica dioica L. )

A csalánfélék (Urticaceae) családjába tartozó, az ország egész területén előforduló, sokszor erdők aljnövényzeteként is nagy tömegekben élő, kétlaki, évelő növény. Minden szerve fullánkszőrökkel borított, ha testhez ér, égető, viszkető fájdalmat okoz.

Gyökértörzse hosszú, kúszó, elágazó, hengeres, barázdált, barnássárga. Szára 1 méternél magasabbra is megnő, egyenes, egyszerű, négy-élű. Levele nyeles, lemeze szíves tojásdad vagy lándzsás, hosszan kihegyezett, durván fűrészes szélű, szíves vállú. Virágzata füzérszerű.

A csalánnak a leveleit és a gyökérzetét kell gyűjteni. A levélgyűjtést célszerűen úgy végzik, hogy a szárat az alján két ujj közé fogják, és felfelé irányulóan lehúzzák róluk a leveleket. A gyűjtők kesztyűs kézzel dolgoznak, s ujjaikra kívülről vastagabb puha drótspirált tekernek. A drót megvédi a kesztyűt a gyors elkopástól, és a leveleknek a szárról való leszakítását is könnyíti. A levelekhez szárrész nem kerülhet, legfeljebb csak a csúcslevelekkel leszakadó, mintegy 5 cm-es rész gyűjthető az áruhoz.

A csalánlevél nagy tömegét a lakott helyektől távol, az erdőkben gyűjtik, ahol padlások, fedett szárítóhelyek nem állnak rendelkezésre. Ezért kivételesen meg van engedve a levelek napfényre kiterített szárítása is. A leveleket tisztára feltakarított helyre kell kiteríteni, száradás közben gyakran átforgatni, s majd homoktól és minden más idegen anyagtól megtisztítva kell bezsákolni. Ponyvákat is kéznél kell tartani, hogy az éjjeli harmat, valamint az eső ellen védeni lehessen. Beszáradási aránya kb. 5:1.

A drog (Urticae folium) glikozidákat, cseranyagot, egy gyantaszerű anyagot (csalánméreg), hangyasavat, ecetsavat, hisztamint, B- és C-vitamint, viaszt, cukrot, klorofillt (növényi zöld) szerves savakat, sárga színanyagot, glükokinint (vércukorszintet csökkentő anyag), ásványi sókat stb. tartalmaz.

A csalánlevél drogjának nagyobb tömegét klorofill előállítására dolgozzák fel, de igen jelentős a gyógyteaként való felhasználása is. Teáját reuma, köszvény, cukorbaj, vízkór, csalánkiütés, hólyaghurut, magas vérnyomás, gyomorhurut és bélhurut, bőrkiütések, vesehomok ellen, valamint vértisztítóként, vizelethajtónak, általános erősítőnek, gyomor- és bélvérzés, köhögés csillapítására stb. isszák. Külsőleg aranyeres bántalmak ellen ülőfürdőként, bőrkiütésekre borogatóként, hajhullás és korpaképződés, valamint hajzsírosodás ellen mosóvízként, torokgyulladás ellen gargalizálóként használják. Hajvizet is készítenek belőle.

A csalán gyökérzetét (Urticae radix) ősszel vagy tavasszal kell gyűjteni, a korhadt részektől, mellékgyökerektől és a szárcsonkoktól meg kell tisztogatni. Beszáradási aránya kb. 3:1.

Cseranyagot, hamujában, pedig 10% meszet tartalmaz. Főzetét bélhurut ellen isszák, külsőleg pedig hajmosásra használják, hajhullás és korpásódás ellen. Reuma elleni fürdőket is készítenek vele.

A csalán leveleiből készült tea (10 gr 1/4 1 vízre) használatos vizelethajtónak, a légzőszervek és tüdő elnyálkásodásakor, aranyérnél. Ilyenkor a fenti főzetből naponta 2 csészényit kell elfogyasztani. Leveléből és magjából készült alkoholos kivonatot a tüdővészesek kimerítő izzadásánál s a bőrtuberkulotikusok túl sok hasmenésénél használják.

Erősebb hatást vált ki a gyökérből készült főzet. (10 gr 1/4 1 vízre) Vesegennyedésnél használatos. Amennyiben hányásra ingerel, gyengébb főzetet kell készíteni. Cukorral vagy mézzel főzve, asztmaellenes szer. Elnyálkásodásnál kitűnő borogató és toroköblítő. Még ma is divatban van a megbénult végtagokat, reumás fájdalmaknál a testrészeket friss csalánvesszővel korbácsolni.

A belőle készült tea vagy alkoholos kivonat, egy kevés perubalzsam hozzáadásával hajhullás és fejkorpa ellen régi házi-szer.

A tótok tüdővész elleni házi-szere. Csalán, kosborgumó, veronikafű, tüdőfű, zilizgyökér, erdei szamócalevél, vöröshagyma; az egész tejben kifőzve, majd kisütve, cukorral és mézzel leöntve kerül fogyasztásra.