trigeminus neuralgia
|
Látszólag jól ki lehet gyógyulni ebből a betegségből. A kórokozók azonban soha többé nem hagyják el a szervezetet, hanem beülnek a gerincvelői idegek hátulsó gyökereibe. Egyedül a fej területén 24 ilyen „parkolási lehetőségük" van a 12 agyideg párnak megfelelően. Így a fertőzés tulajdonképpen bárhol felléphet. A gyakorlatban azonban a vírus határozott előszeretettel választ ki magának bizonyos helyeket, és így az arcon mindenekelőtt a bőr, ritkábban a fül és még ritkábban a szem az a hely, ahol megjelenik. Főleg az 50. és 70. életév között támad, ám minden más életkorban lesújthat a betegség. A betegség lefolyása olyan, mint a tipikus gyulladásé. A kiütések megjelenése legtöbbször heveny égető és húzó fájdalmakkal jár. Végül kialakulnak a kis hólyagok, szigorúan az érintett ideg beidegzési területére korlátozva és majdnem mindig egy oldalon. Csak nagyon ritkán támad, mindkét oldalon vagy terjed ki két vagy több idegszegmens területére. A folyadékkal töltött hólyagocskák végül beszáradnak és bevarasodnak, általában anélkül, hogy heget hagynának maguk után. Ezzel viszont a dolog még nincs elintézve, a vírus ugyanis újra és újra bebizonyítja az alattomosságát. Néha a bőrtünetek lecsengése után egy-két évvel is még heves fájdalmakkal és rendkívüli érzékenységgel gondoskodik arról, hogy ne feledkezzenek meg róla.
A hagyományos orvoslás is felismerte, hogy a testi védekező erő gyengülése mellett a lelkiállapot is döntő szerepet játszik ebben a betegségben. A fokozott és tartós stresszt tartják a betegség kiváltó okának. A stressz fajtái közül azonban csak a túlerőltetés következtében fellépő a veszélyes – a normál követelmények által kiváltott stressz ugyanis inkább serkenti az ember védekező erejét. A túlzott követelményekkel szemben azonban megpróbálja védeni magát a szorongató külvilágtól. Ezzel önmaga helyetteseként arra kényszeríti a testét, hogy megnyíljon és aláássa az ellenálló erejét.
Az arcon jelentkező sömörben szenvedő beteget megbélyegzi a tünete. Az arca közepén kinyíló rózsa vele és a környezetével egyaránt tudatja, hogy itt valami fel- és kitört. A háttérben türelmesen lesben álló vírus kihasználja az általános gyengeség teremtette helyzetet, és előadja a kívánságát. A témának, pedig nem más a neve, mint az, hogy konfliktus. A herpes zosternek, ami maga is egy konfliktust szimbolizál, megint csak egy konfliktus az alapja, mint ahogy azt a beteg anamnézisében szereplő alap megbetegedések mutatják. Idegen csapatok segítségével zajlik le a hosszú ideje halogatott összeütközés és szerzi meg magának a beteg és a világ figyelmét. Akárcsak a trigeminus neuralgiánál, itt is az agresszió kérdéséről van szó. A beteg lelke mélyén egy egészen más valóság él, amit ő elferdít, és a betegség ezt a kettősséget ábrázolja. Az időzített bomba jelleg mellett a védekező- és az ellenálló képesség problematikája is hangsúlyos.
Már maga az alapbetegség is a fokozott lelki ellenállásra utal. Amennyiben első pillantásra semmilyen alapbetegség sem tűnik elő, a hagyományos orvoslás elkezd egy rejtett betegség után vadászni, mint amilyen, pl. a krónikus gyulladásos góc vagy egy fel nem fedezett daganat. Ha ilyeneket sem találnak, akkor feltételezhetően igen erős lelki ellenállás működik a betegben az élet egy központi területével szemben, és ez elég ahhoz, hogy annyira legyengüljön a testi ellenállás, hogy a lappangó herpes zoster vírus kitörjön. A betegség tanúskodik arról, hogy az illetőnek már régen az idegeire, illetve a bőre alá ment valami, ami most újra a felszínre törekszik. A fel- és kitörés a legfájdalmasabb és a legnehezebb a dologban. A folyamattal szemben mutatott ellenállás és a tőle való félelem, égő és szúró fájdalomban és szorító, feszítő érzésben jelentkezik. Miután áttörték a határokat, legtöbbször két-három hét elteltével beszáradnak és meggyógyulnak a hólyagok. A kiütés éppen arra a helyre csap le, amely pillanatnyilag a leggyengébb, az arcon megjelenő sömör esetében valóságosan is arcon csapja az illetőt. Ugyanúgy ég az ember egyik arcfele, mint egy jókora pofon után. Kaphat azonban egyet az orrára, a fülére vagy a szemére is. Különösen ez utóbbi pofonok annyira kemények, hogy az érintett oldalon kiesik a beteg látása és a hallása. Míg a homlokon és az arcon lévő hólyagok „csak" eltorzítanak, és az ember úgy érzi, hogy megbélyegezték és megverték, ez a rendkívül veszélyes herpesz a szaruhártyát is megtámadhatja, és akkor vaksággal fenyeget. Ha a fülön jelentkezik, a beteg meg is süketülhet. Talán az a legrosszabb a dologban, hogy akkor támadnak ezek az ütések, amikor az ember az alapbetegség következtében, tehát egy másik szempontból már amúgy is súlyosan érintett. Ha belegondolunk, hogy a vírusok már évek óta várnak arra a pillanatra, amikor áldozatuk kellőképpen legyengül ahhoz, hogy ők előjöjjenek onnan hátulról, az ideggyökökből, és lecsapjanak rá, akkor látjuk, hogy jó adag alattomosság van a dologban. Régebben a betegségnek az volt a neve, hogy „ignis sacer", azaz szent tűz vagy vad tűz. Mivel egy magasabb síkokról érkező jelet láttak benne, mágikus szerekkel kezelték. Valóban egy másik síkról érkező jel ez, még akkor is, ha ez a sík az ember saját bensőjében van. A beteg arcán ott ég a vad és eddig még ki nem fejezett düh. Az ilyen lángoló düh természetesen vakká és süketté teheti az embert. És ráadásul elcsúfítja. Az ilyen jelek magukban hordják az átalakulásra való esélyt is. Az „arcrózsa" kifejezésben is két lehetőség van egymás mellett: a rózsa virágzása, mint a szépség képe. A vörös rózsa szimbólumában a tüske is ott van, amely a Mars hadisten jeleként bele tud szúrni a húsunkba, de ugyanakkor Vénusszal, a szerelem istennőjével is kapcsolatban áll. Az indulatkitörések mögött lángoló lelkesedés és forró szerelem is loboghat, de ott lehet a nem kevésbé lángoló düh is. Azt kell az érintetteknek megtanulniuk, hogy valóban kinyíljanak, illetve pontosabban fogalmazva felszakadjanak, és engedjék, hogy a másik, éppolyan valódi létük magva is kivirágozzék, és leplezetlenül kifejezzék azt, ami legbelül mozgatja őket. Ami eddig a mélyben szunnyadt, fel akar szabadulni. Hogy a düh szent avagy profán harag-e, hogy a bosszú friss vagy ősrégi-e, az mellékes. A lényeg az, hogy ki kell fejezni. Éppen ez a ki- és feltörés hozhatja mozgásba a szükséges energiát ahhoz, hogy az ember elkezdje megoldani az alaptünetek formájában napvilágra lépett védekezési problémát. A kellemetlen téma iránti lelki ellenállást és nem a testi védekezőképességet kell csökkenteni.
Az arcot érintő minden fájdalom, amely megtámadja az arcot. Ezek kétségtelenül nagyon különböző eredetűek lehetnek.
Tünetei és kialakulása Minden az arcot érintő betegség, mint például a fogaké, az orré, a szinusz üregé az arcfájdalomban nyilvánulhat meg. De az arc fájdalmának legsajátosabb formája az arcidegzsába, a trigeminus neuralgia. Miért van ennek az idegnek ilyen furcsa neve? Mert ez az ideg, amely az arc érzőrostjait tartalmazza és érzékennyé teszi az arcot. Három ágra oszlik, ezek a bőrben három ponton emelkednek ki, majdnem függőlegesen, a szemöldök belső szélének közelében, a szem alatt és az áll oldalán az állon. A három ideg mindegyikét külön-külön megtámadhatja a betegség, vagy mindet egyszerre. Az arcidegzsába tipikus alakja nem megtévesztő, valóságos felvillanó fájdalom, villámként, mint a fényképezőgépek felvillanó fénye, következik be. Ha a területet kis ütés éri, azonnal indul a fájdalom az orcák, a fogíny vagy az orr felé. A fájdalom néhány másodpercig tart, de micsoda másodpercek ezek! Megakadályozzák a szerencsétlen beteget abban, hogy egyék, fogat mosson, sőt hogy be beszéljen, vagy nevessen. Ezzel szemben, általában, két roham között ezek néha sokszor ismétlődnek! Jegyezzük meg azonban, hogy más esetekben a fájdalom kevésbé heves, de folytonos, azaz állandó, gyakran az arc vörössége kíséri. Hiábavaló, hogy az arcidegzsába keletkezésének okát az arcüregekben vagy a fogakban keressük, például ha a szerencsétlen betegekből túl sok fogat húznak ki feleslegesen. Oka legtöbbször nehezen meghatározható, a gyulladás vagy a vírus az ideget lefutásának egész hosszában támadja meg. Ez utóbbi esetben figyelni kell arra, hogy zóna keletkezhet, kis csomókötegek jelennek meg az idegrost végződéseken. Az arcidegzsába éveken keresztül megmarad ugyanolyannak, váltakozva lecsendesedett, nyugalmi, és olyan elkeseredett fázisokkal, ami a beteget öngyilkosságba kergetheti.
Hagyományos kezelése A rendes nyugtatók nem hatnak, két olyan epilepszia elleni gyógyszer van, amely hatásos. De ezek fokozatosan elvesztik a hatásukat. A modern sebészet kioperálja a trigeminus ideget.
Akupresszúra pontok Nagyon hatékony és veszélytelen, mindig kéznél van a hirtelen fellépő, lesújtó rohamokban. A fő pont A kézcsuklón van, azon az oldalon, amely a tenyér folytatása, egytenyérnyire a hajlat fölött, ahol a pulzus artéria lüktet.
Kiegészítős pontok A szemöldök belső szélén vannak, ha a betegség trigeminus-ideg első ágát támadta meg. Mindkét pont a szem alatt van, a szemüreg peremének közepén. A harmadik pont az állon, kétujjnyira a felezővonaltól, mindkét oldalon.
Ezek a pontok különösen hasznosak a fájdalmas esetekben, ha nincs semmi más kéznél. Stimuláljunk kitartóan többször naponta, ez ritkítja és enyhíti a rohamokat.
A legtöbbször egyoldalúan fellépő facialis paresis tipikus képe a lógó alsó szemhéj. A beteg képtelen teljesen becsukni a szemét. Nem tudja ráncolni a homlokát, az orra és a szájzuga közötti ránc általában eltűnik, és a két szemrés nagysága sem egyforma. A betegek lelkiállapotát főleg a zavart külsejük határozza meg. Eltorzult arccal nem tudják összeszedni magukat, és láthatóvá válik a lényük mélyebb rétegében lévő szakadás. Facialis paresissel aligha lehet makulátlan vagy akár jó benyomást kelteni. Ehhez társulnak még gyakran a nyál- és könnyelválasztás rendkívül kellemetlen tünetei, a nyelv elülső kétharmadán fellépő ízérzékelési zavarok és a zajérzékenység.
Az illető lényének egy meglehetősen lecsúszott oldala került ezzel az előtérbe, és demonstrálja, hogy a feszes másik oldallal ellentétben milyen szenvtelen. Ritkán jön fel az árnyék ilyen világosan a felszínre! Aki nem vallja be magának, hogy mennyire alapvetően szüksége lenne a szenvtelenségre és a nyugalomra, annak számolnia kell azzal, hogy ez a szükséglet az árnyékba süllyed, és a test színpadán lép fel újra. Akkor, pedig megoldatlan formában minden tükörből szembenéz az illetővel. Az ellazulást bénulás karikírozza, a tartós szenvtelenség, pedig a szemhéjak lógásává változik, és nyomasztó, rosszkedvű benyomást kölcsönöz az arcnak. A beteg oldal mindenki számára világossá teszi, hogy milyen közönyös az illető, és hogy „mindannyian tehetnek neki egy szívességet" A bajor köznyelv és érintkezési formák között van egy gesztus, ami pontosan ezt fejezi ki: az ember egyik ujjával lehúzza az alsó szemhéját. A facialis paresisben szenvedő betegek folyamatosan ezt a kifejezést élik át. Az orr és a szájzug közötti ránc eltűnése a gyomorbetegeknél a búbánatot és azt fejezi ki, hogy az érzelmeik őket, magukat rágják szét. Ugyanez a jelenség a facialis bénulásnál azt mutatja, hogy mennyire nem tudja már a beteg – legalábbis ez az oldala – összeszedni magát. Az is ebbe a képbe illik, hogy képtelen ráncolni a homlokát. Személyiségének ez a része azt közli, hogy elege volt a sok tépelődésből. A lógó szájzug azt akarja mondani, hogy a tulajdonosát elfogta a mogorva, zsémbes vagy sértett hangulat. Az is a dolga, hogy ezt mindenkivel közölje. A beteg eljutott a keep smiling ellenpólusába. Ez a szájzug már nem akar felkunkorodni, hogy vidám képet vágjon a szomorú játékhoz. A szem már nem nyílik ki egészen, mintha odakint semmi lényeges látnivaló nem lenne, és nem érné meg nyitva tartani. De nem is záródik le teljesen, mintha úgysem találná meg nyugalmát a beteg. A szemhéj langyos középállásban renyhén és ellazulva lóg. Ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy a szaruhártya kiszárad és következésképp károsodik. Ezért szokták egy úgynevezett óraüvegkötéssel lezárni a szemet és saját érdekében egyszeművé tenni a beteget. A szaruhártya kiszáradása valóban egyszeműséggel és ez által a térbeli látás és a dimenzionalitás elveszítésével fenyeget. Ellaposodna a beteg látása.
A szomorú arckifejezést sokszor a beteg szeme sarkából folyó bőséges könnyáradat is hangsúlyozza. A betegnek ez az oldala elárulja, hogy üvölteni lenne kedve. Hogy már nem ízlik neki az élet, azt az ízérzékelés kiesése mutatja. Aki már egyáltalán nem érez ízeket, annak minden egyformán ízetlen. A hallás túlérzékenysége jelzi, hogy a környezet zajai túlzottan betolakodónak és ezzel zavarónak hatnak a számára. Egészében véve a rezignáció képe rajzolódik ki. Az egyik fél már semmit nem kér. Feladta erőfeszítéseit arra nézve, hogy továbbra is összeszedje magát, és hagyja, hogy elváltozzanak a vonásai és eltorzuljon a külső megjelenése. A széteső személyiség ijesztő szelleme lapul e mögött a kép mögött.
Hogy mit kell megtanulnia, az a beteg arcára van írva. Csak a tükörből kellene leolvasnia és magának is bevallania, hogy két különböző oldala van. Mostantól fogva el kell ismernie, és integrálnia kell az életébe az eddig figyelmen kívül hagyott oldalát. A külső megjelenés és a belső valóság közötti tudattalan szakadás azt követeli, hogy ismerjék fel, és integrálják az életbe. Ez persze nem könnyű feladat éppen akkor, amikor belülről olyan heves kritika éri, de nem kerülhető meg. Akinek ez a hasadás szétszakította az arcát, az úgy érzi, hogy egész lénye szétszakadt, és megbélyegezték. A szakadás csak akkor kellemetlen és fájdalmas, ha van benne valami igazság. Az arc diszharmóniája a kifelé mutatott látszatharmónia kiegyenlítése. Az érintettnek különösen nehéz bevallania magának, hogy az igazi harmónia a harcból és a békéből nő ki. Csak a konfliktusra való készség teszi lehetővé a békére való képességet. Azon kívül meg kell figyelni, hogy az arc melyik fele bénult meg, a bal nőies vagy a jobb férfias arcfél.
A tünetek jól mutatják a beteg megtanulandó feladatainak egyes oldalait. A nyugalom és a szenvtelenség iránti vágy a szövetek lógásában testesül meg. Ahelyett, hogy mindig mindent irányítana és kontrollálna az ember, jó lenne egyszer végre szabad folyást engednie a dolgoknak. A petyhüdt bénulás nem más, mint a kontroll elvesztése. A szomorú arckifejezés a személyiség sötétebb oldalainak a vágyakozásáról beszél, amit ugyancsak komolyan kell venni. Az arcjáték csak a másik, a keep smiling tartásra felesküdött arc félhez képest siklott ki. Lejárt a bújócska ideje. Arról van szó, hogy az embernek átvitt értelemben is meg kell mutatnia az igazi arcát, és hagynia kell, hogy a lélek másik oldalának őszinte vonásai is érvényesüljenek. Ahogy a mimikai izmok felmondták a valóság elleplezésére irányuló munkakörüket, ugyanúgy a lelki síkon is a becsületes, őszinte oldalra kell átállni, még akkor is, ha itt egészen más húrok feszülnek. Csak ha felismerik és elfogadják őket, akkor tehermentesül az arcizomzat. Még egy démon is elveszíti a hatalmát, ha a nevén nevezik.
A hagyományos orvoslásban szokásos terápia nem sokat tud bevetni ez ellen az őszinte dráma ellen. Az akut kezdeti fázisban nagy mennyiségű kortizont adnak a folyamatot elnyomandó, miközben többnyire nem világos, hogy milyen folyamatról is van valójában szó. A betegség leggyakoribb formáját itt nem esszenciálisnak, hanem idiopátiásnak nevezik. Ez, pedig annyit jelent, mint „magából kifolyólag szenvedő". Ezen kívül nyugalmat, kíméletet, a stresszek leépítését javasolják, másképp fogalmazva azt, hogy az ember tényleg hagyja magát lógni. Így lesz az orvosi tehetetlenségből egy egészen használható terápiás megoldás. A betegség magától is megtesz egyet s mást azért, hogy a terápiás program meglóduljon, ugyanis teljesen meggyűlölteti a beteggel a nyilvános fellépéseket. Mindenki megkérdezi, hogy mi a baja, és senki sem hiszi el neki, amit állít, nevezetesen, hogy „semmi különös". Amint a páciens megszabadítja a testét attól a tehertől, hogy neki kelljen előadnia ezt a drámát, és átviszi a lelki síkra, a bénulási jelenségek is bizonyos mértékig visszafejlődnek.
Mindenesetre a regenerációs fázisban is felléphetnek problémák, pontosabban fogalmazva akkor, ha a felszabadult energiák rossz irányba terelődnek. Különösen látványosak a rohamokban jelentkező krokodilkönnyek. Amennyiben az arcideg rostjai a regeneráció során a bénulás után a fültövi nyálmirigy helyett a könnymirigyekhez juttatnak ingerületeket, a betegnek minden harapásnál könnyel telik meg a szeme. Amikor a nyálnak kellene összefutnia a szájában, krokodilkönnyek képződnek helyette. Evés, azaz a világ bekebelezésének aktusa közben a betegnek sírnia kell. A napi táplálék felvételével a ki nem élt szomorúsága keveredik és egyáltalán az-az igénye, hogy hagyja a lelkét kiáradni. Megmutatkozik, hogy még mindig elege van a világból, alighogy elkezdi falatonként beereszteni magába, máris bömbölnie kell.
A zajra való túlzott érzékenység jó útmutató lenne az ilyen tévutak elkerülésére. Elviselhetetlenül hangosnak tünteti fel a környezetet a beteg számára, és ezzel indokolja visszahúzódását. Ugyanakkor azonban élesíti a hallását, és ezzel azt tanácsolja, hogy hallgatózzék egy kicsit az ember, ébredjen fel végre. A visszavonult életmód ideális lehetőséget biztosít arra, hogy felerősödhessen az ember saját belső hangja, és új harmóniára leljen magában.
Trigeminus-neuralgia ( arcidegzsába ): a teljesíteni vágyás szüntelen szorításában túlterheljük magunkat, miközben állandóan szembeszegülünk tulajdonképpeni lényünkkel; eszmények ütközése, félelem a következményektől Energetikai (s nem fiziológiai) szempontból tekintve ez az ideg közvetíti az érzéki benyomásokat a felvevőhely (arc) és a feldolgozórészleg (agy) között. A felismerések, melyekre szert tettünk, feldolgozásra és besorolásra kerülnek. Amennyiben olyan érzéki benyomások érnek, melyeket elutasítunk, mert nem illeszthetők bele gondolkodásmódunkba, vagy mi magunk nem akarjuk, illetve tudjuk oda besorolni, vagy éppen nem szeretnénk szembesülni velük, akkor – lelki értelemben – egy másik, ellentétesen ható energiát gerjesztünk magunkban, mely a felvett inger feldolgozását, a „felismerés" létrejöttét zavarja és megakadályozza. Ennek következtében idegbántalom alakul ki. A trigeminus-neuralgiában szenvedő betegek egyértelmű felszólítást kaptak a sorstól, hogy életük egy területét érintő bizonyos összefüggéseket tudatosan felismerjenek és elfogadjanak, továbbá levonják a belőlük adódó szükségszerű következtetéseket. Ők viszont vonakodnak ennek eleget tenni, mert összeütközésektől, agresszív indulatoktól és kellemetlenségektől tartanak. Mindenáron elhitetik magukkal, hogy „a világ jó", pedig e tévhit csupán elfedi a fennálló nehézségeket és disszonáns hangokat.
Ilyen körülmények között természetesen férje háborogni kezdett, nem volt hajlandó tovább tűrni anyósa gyámkodását. Minthogy kettőjük között igen szoros kapcsolat volt, a férj megkérte feleségét, próbálja meg az ügyet anyjával négyszemközt rendezni. A fiatal páciens nagyon is tisztában volt vele, hogy a családi béke érdekében sürgősen változtatni kell az említett körülményeken, másfelől viszont merő félelemből vonakodott attól, hogy összeütközésbe kerüljön erős akaratú és domináló jellemű anyjával. Megtörtént, aminek meg kellett történnie: heves összeszólalkozásra került sor, minekutána az anya bezárkózott második emeleti szobájába. Senkit se volt hajlandó beengedni, ebédjét és vacsoráját nap, mint nap az ajtaja elé tették le. Két hét elteltével azonban az anya minden sérelemérzet nélkül megtalálta helyét az újrarendeződött családban. A fiatalasszony megtanulta legyőzni félelmét, védelmezni jogos álláspontját, minek következtében neuralgiája fokozatosan csökkent, majd végleg megszűnt. Amit tenni kell Trigeminus-panaszok esetén meg kell kérdeznünk magunktól:
|
Ez alatt a betegség alatt az arcon fellépő herpes zostert értik, azt, amelyik övsömör néven ismeretesebb. Ebben a betegségben a trigeminus neuralgiához hasonló rendkívüli fájdalmak világosan látható külső jegyekkel járnak együtt, még ha egészen másmilyenek is, mint a facialis paresis esetében. A varicella-zoster vírussal való másodfertőzésről van szó. A vírus az első fertőzésnél bárányhimlőt okoz. Gyakorlatilag mindenki magában hordozza ezt a vírust, a lakosság fertőzöttsége a 100%-ot is megközelíti. A bárányhimlő egy ártalmatlan, ám rendkívül fertőző gyerekbetegség. A vírus nemcsak cseppfertőzéssel, hanem a levegőn át is terjed. A beteg körül kétméteres körzetben ott lebegnek a kórokozók a levegőben, és a szél továbbítja őket.
Mivel minden bőrterületet idegek látnak el, a betegségnek szabad választása van, hogy rátaláljon az illető legérzékenyebb helyére. Vannak olyan tipikus helyzetek, amikor a betegség fellángol. Ilyen, pl. az, amikor egy súlyos fertőzés, pl. tüdőgyulladás, tuberkolózis következtében vagy akár a cukorbajnak köszönhetően kimerül a védekezés. Ugyanígy kedvező alkalmat jelentenek a vírusnak a súlyos fogyáshoz vezető bajok, mint a rák, a súlyos mérgezések vagy az immunrendszer összeomlása az AIDS, a leukémia vagy a szervátültetések után alkalmazott, az immunválasz csökkentését célzó gyógyszerek következtében. A csontvelő-átültetésen átesett leukémiás betegeknek mintegy a fele kap herpes zoster fertőzést. A modern medicina ezzel rendkívül kedvezett a vírus terjedésének.
A facialis vagy az arcideg a hetedik agyideg, és az arc izomzatának a mozgató beidegzéséért felelős. Az a feladata, hogy lehetővé tegye az arcjátékot a homlokunk ráncolásától a szem becsukásáig, az orrunk fintorgásától a szájunk elhúzódásáig. Ami a trigeminus az érzékelés, az a facialis a mozgás és az arckifejezés számára. A facialis bénulása ugyanazt a területet érinti, mint a trigeminus neuralgia. A belső érzések helyett itt azonban a külső megjelenési forma áll a középpontban. A határok persze nem élesek. Mint ahogy a trigeminus neuralgia fájdalomrohamai csúcspontján az arcizmok is görcsbe rándulhatnak, a facialis bénulása is érzészavarokat vonhat maga után, mindenekelőtt az orca és a fül területén. Ilyenkor léphet fel az úgynevezett hyperacusis, a zajok, kiváltotta felfokozott érzékenység.
Első pillantásra a két arcfél közötti felborult szimmetria a leglátványosabb jel. Minden embernek különbözik a két arcfele, de ez első pillantásra alig észrevehető. Csak akkor látszik, hogyha egy fényképész az ember arcát két bal vagy két jobb arcfélből rekonstruálja. Ilyenkor kiderül, mennyivel lágyabb és puhább a bal nőies arcfél a jobb oldali férfias arcfélnél. Ebből a szempontból minden embernek két arca van. A facialis paresisnél ez a különbség azonban ijesztő módon látszik, mivel az érintett arcfél annyira nyilvánvalóan kiesik a keretekből. A bénulás a lélek mély szétszakadását jeleníti meg. Az egyik oldalon az érintettek mindent szokás szerint a kezükben tartanak és őrzik a látszatot, a másik oldaluk viszont úgy lóg, mintha szélütés érte volna őket. A külső maszk összetörése belső összeomlásról tanúskodik. Ezt a be nem vallott hasadást testesíti meg a betegség. Különösen az intakt oldalukhoz és a kifelé mutatott lényükhöz oly kevéssé illő lekonyuló részük követel magának és kap is nyilvánosságot ebben a betegségben. Két lélek lakik egy kebelben, és hirtelen mind a kettő kinéz az ember arcából. Eddig a feszes és szigorú oldal képviselhette az egész embert. Most azonban megkapta maga mellé teljesen neveletlen partnerét, aki egyáltalán nincs a jó összbenyomásra tekintettel.
A trigeminus egy háromosztatú ideg, mely a fej oldalsó részétől indulva az arctájék felső, középső és alsó részét hálózza be.
Egy fiatalasszony trigeminus-neuralgiára utaló panaszokkal keresett fel, s e tünetek természetgyógyászati kezelésétől remélte gyógyulását. Rövid beszélgetésünk során hamarosan fény derült problémája valódi okára. Édesanyjával és férjével közös családi házban laktak. Családjukban megszokott dolognak számított, hogy a napi teendőket és a nagyobb horderejű elhatározásokat, mint például az évi szabadság eltöltésének módja és költségesebb kiadások, mind-mind az anya döntése szabta meg.