emésztés

Diszfágiától vagy nyelési nehézségtől szenvedők gyakran érzik úgy, mintha az ételt félrenyelték volna, a torkukon akadt. Ha a nyeléshez szükséges összetett folyamatokban bármilyen rendellenesség lép fel, az diszfágiához vezethet. A nyelőcsőben lévő akadály, de még inkább lelki okok miatt, az anyagi benyomások tudatos megtagadása, félrenyelés cigányútra megy az étel.

Amit tenni kell!

Megtanulni nem mindent lenyelni, bizonyos dolgoktól elzárkózni, elutasítani azt, ami nem a javunkat szolgálja. Az emésztésben és a világ feldolgozásában más, szokatlan úton járni.

Diszpepszia esetén a szénhidrát emésztésének a zavarai erjedéshez vezetnek a vastagbélben. Az agresszió megtagadása, elnyomása gyakran vegetáriánus táplálkozáshoz vezet, nem akarunk a légynek sem ártani, ám a teljes értékű vegetáriánus táplálkozáshoz fogaink testünk fegyverarzenáljának kivételesen hatásos, agresszív bevetésére van szükség, máskülönben megemészthetetlen falatok kerülnek a vastagbélbe, amely ez által milliónyi kis megemészthetetlen falat „boszorkánykonyhájává" válik. Ahol azok szabadon sütögethetik pecsenyéjüket, és ez erjedéshez és ennek megfelelően gázképződéshez vezet.

Bűzölgünk, agresszió kiélése, mások orra alá büdösítünk. Habos, erjedt hasmenés, az elnyomott agressziótól mérget fröcsögni, tele van a nadrágunk, be vagyunk tojva, nem tudjuk megemészteni az édes ételeket, szénhidrátot, cukrot, inkább az alvilág gyújtósának pazaroljuk el azokat. Le kell tolnunk a nadrágunkat hasmenés, megalázott helyzet.

Amit tenni kell!

Az agresszió problémájának közelebbi vizsgálata, döntést hozni, hogy rágni vagy büdösíteni, félelmeink mélyére ásni, hogy aztán távlatokká tudjuk alakítani azokat. Kinyílni és befogadni az élet édességét. Felismerni az agressziót, mint életünk egyik alapvető hajtóerejét, és tudatosan beengedni, az ellenpólust, őszinteség saját magunkkal szemben a bennünk lakozó agresszív erők elfogadásával.

Emésztési panaszok: szellemi túltápláltság, a bírálat megemésztésére való képtelenség vagy vonakodás, agressziók; nem tudom elengedni magam

A testi szférához tartozó emésztés szoros összefüggésben áll a külvilág ingereinek lelki síkon történő feldolgozásával. Az emésztés – fizikai és lelki értelemben egyaránt – azt jelenti, hegy a magunkhoz vett táplálékot, illetve érzéki benyomásokat rendeznünk és hasznosítanunk kell, míg a hasznavehetetlentől és feleslegestől meg kell szabadulnunk.

Az intellektuális hajlamú emberek előszeretettel fogyasztanak sós és savanyú ételeket, mivel ingergazdagságra vágynak. Aki újfajta és „ingerlő" hatásokat keres, az alaposan fűszerezett fogásokat kedveli, még akkor is, ha ez az újdonság nehezen emészthető, azaz nehezen besorolható és felhasználható.

Azok az emberek, akik kerülik a problémákat és legszívesebben minden konfliktus, elől elmenekülnének, hajlanak a diétás kosztra, minthogy az, semmiféle különösebb ingert vagy követelményt nem jelent számukra. A halszálkától való irtózás az agressziókkal szembeni félelemre utal. A magvak iránti ellenérzés ugyancsak a problémáktól való húzódozást jelzi.

Hasonló okokkal magyarázhatók az emésztési panaszok is: hasmenés keletkezik, ha emészthetetlent vettünk magunkhoz, amitől a lehető leggyorsabban és minden probléma nélkül meg akarunk szabadulni.

A gyomorfekély annak a jele, hogy az ember bizonyos konkrét feladatokkal, melyeket az élet eléje állít, képtelen megbirkózni. Fiziológiai és pszichikai értelemben egyaránt „megsavanyodik", s minden erejével megkísérli a problémát (táplálékot) megemészteni, közben viszont agressziója (gyomorsava) révén kárt tesz magában.

A gyomorfekélyes betegnek tudatosítania kell, és le kell vezetnie agresszív indulatait, hogy megtanuljon, megfelelően bánni velük. Be kell látnia, hogy problémájának megoldása nem az ugyanabba az irányba mutató, még fokozottabb erőfeszítések révén érhető el, hanem úgy, ha helyzetéből helyes következtetéseket von le.

Székrekedésre hajlamos az, aki képtelen magát elengedni, aki hagyja magában felgyülemleni a lelki benyomásokat ahelyett, hogy feldolgozná, vagy megszabadulna tőlük. A test nyelvében a vastagbél a tudattalant szimbolizálja. A belek tartalmát, ennek megfelelően, tudattalan élményképek alkotják. Aki tehát székrekedésben szenved, annak nehezére esik bizonyos dolgoktól megszabadulni, lemondani, túljutni rajtuk. Ezek anyagi dolgokat éppúgy jelenthetnek, mint bizonyos emóciókat, melyeket a beteg nem akar kinyilvánítani. Miközben elfojtja őket, voltaképpen önmaga elől menekül, nem hajlandó áldozatot hozni. Szüntelenül fél a veszteségtől; testi síkon a bélrendszer e „visszatartást" tükrözi. Aggódik, hogy túlságosan „kiköltekezik", úgy hiszi, nem árt takarékoskodnia. Éppen ezért érzelmeit is adagokra osztja fel.

Az emésztés során, magunkhoz vesszük a külvilágot, asszimiláljuk, s ami nem asszimilálható, azt kiadjuk magunkból. ugyanakkor az emésztési folyamat mélyebben gyökerezik a test anyagiságában. A légzés felett a levegő eleme uralkodik, az emésztés a földhöz tartozik, materiálisabb. A légzéssel ellentétben az emésztésből hiányzik a ritmus. A tápanyagok bekebelezésének és kiválasztásának ritmusa a nehézkes földelemben elveszíti tisztaságát, élességét.

Az emésztés hasonlít az agyfunkciókra is, az agy (illetve a tudat) ugyanis e világ nem anyagi benyomásait dolgozza fel, és emészti meg (nemcsak kenyéren élünk ugyebár). Az emésztésben e világ anyagi benyomásait kell feldolgoznunk.

Így az emésztés magában foglalja:

• a külvilág magunkhoz vételét anyagi benyomások formájában,
• a különbségtételt „hasznos” és „haszontalan” között,
• a hasznos anyagok asszimilációját,
• az emészthetetlen anyagok kiválasztását.

Mielőtt közelebbről foglalkoznánk a lelki háttérrel, kezdjük azokkal a problémákkal, amelyek az emésztés során léphetnek fel, hasznos lenne egy pillantást vetnünk a táplálkozás szimbolikájára. Sok mindent elárul azoknak a tápanyagoknak és ételeknek a listája, amelyeket egy ember előnyben részesít, illetve elutasít. (Mondd meg, mit eszel, s én megmondom, ki vagy! ). Érdemes látásunkat és tudatunkat úgy megélesíteni, hogy azok a legmindennapibb, legszokványosabb dolgokban is felismerjék az összefüggéseket, amelyek a sosem véletlen megjelenési formák mögött meghúzódnak. Ha valakinek egy bizonyos ételre van gusztusa, abban egy egészen határozott affinitás nyilvánul meg, és ez által önmagáról mond el valamit. Ha valami „nem az ízlése szerint való”, ez az ellenszenv ugyanúgy értelmezhető, mint a lelki tesztekben bármely döntés. Az éhség a birtokolni akarás, a kapni akarás szimbóluma, egyfajta vágyódás kifejezése. Az evés eme akarás kielégítése az integráción, a magunkba vételen, a jóllakáson keresztül.

Ha valaki szeretetre éhes anélkül, hogy éhségét megfelelő módon csillapítaná valaki, ez az édességek iránti fogékonyságában fog testi szinten megjelenni. Az édességekre és nassolnivalókra irányuló csillapíthatatlan vágy mindig a kielégítetlen szeretetéhség jele. Az édes és a nassolás szavak kettős jelentését jól szemlélteti, ha egy édes, ennivaló kislányról beszélünk. A szeretet és az édesség szorosan összetartozik. Ha egy gyermek édesszájú, az egyértelműen bizonyítja, hogy nem kap elég szeretetet. A szülők túl gyorsan és túl szívesen tiltakoznak a magyarázat hallatán, mondván, hogy „hiszen mindent megtesznek gyermekeikért. „Mindent megtenni” és „szeretni” azonban korántsem ugyanaz. Aki nassol, szeretetre, elismerésre vágyik. E szabályban nyugodt szívvel és inkább megbízhatunk, mint a szeretetképesség önértékelésében. Vannak szülők, akik gyermekeiket édességekkel halmozzák el, ezzel adják tudtukra, hogy nem képesek szeretetet adni, és e helyett egy más szinten valami mást kínálnak fel nekik.

A sokat gondolkodó, intellektuális munkát végző emberek a sós, kiadós ételeket kedvelik. Az erősen konzervatív beállítottságú emberek mindennek elébe helyezik a konzerveket, speciálisan kedvelik a füstölt ételeket, szeretik az erős teát, melyet keserűen fogyasztanak (általában a csersavas élelmiszereket). Akik az erősen fűszerezett vagy erős ételeket kedvelik, olyan alkatúak, akik szívesen veszik az új ingereket, új benyomásokat. Az ilyen emberek még akkor is szeretik a kihívásokat, ha azok nehezen elviselhetők, nehezen emészthetők. Egészen másképp áll a dolog azoknál, akik kímélő koszton élnek, se sót, se fűszereket nem esznek. Az ilyen emberek óvják magukat minden új benyomástól. Félelemmel kerülik az élet minden kihívását, minden konfrontációtól tartanak. Ez a félelem vezethet a gyomorbetegek pépes étkezéséhez. A gyomorbeteg személyiségéről a következőkben még beszélünk. A pépes étel = bébiétel, napnál világosabb, hogy a gyomorbeteg a gyermekkor indifferenciálatlanságába visszafejlődött, ahol is az embernek sem különbséget nem kell tennie, sem feldarabolnia nem kell tudnia, s még az ételbe való (ó, mily agresszív!) beleharapásról, az ennivaló felaprózásáról is leszabad mondania. A gyomorbeteg kerüli a kemény ételeket.

A halszálkától való különös félelem az agressziótól való félelmet szimbolizálja. A magvaktól való félelem, félelem a problémáktól. Az ilyen ember nem akar a dolgok magváig (lényegéig) hatolni. De ennek is megvan az ellentéte, a makrobiotikus. A makrobiotikus keresi a problémát. Mindenáron a dolgok lényegéig akar hatolni, s nyitottan fogadja a kemény ételeket. Esetében ez odáig fejlődik, hogy érezhetően elutasítja az élet problémátlan területeit, ha édességet eszik például, akkor is szüksége van valamire, ami szilárd, amibe bele lehet harapni. A makrobiotikusok fenti igényei a szeretettől, gyöngédségtől való félelemről árulkodnak, illetve arról a nehézségről, amelyet a szeretet elfogadása jelent számukra. Megint mások konfliktusellenességüket olyan szélsőséges módon túlhajtják, hogy végül intravénásan etetik őket egy intenzív osztályon, ez kétségkívül a legbiztosabb módja a konfliktusmentes vegetációnak, ráadásul részt sem kell venni benne.