agyhártya
| ||||||||
|
Amit tenni kell! Védelem, szigetelés, vízágyba helyezés védelmi célból, ütköző funkció, ellátás, lelki védőburok, a craniosacralis ritmus közvetítése.
Az elsődleges megbetegedés főleg újszülötteket és kisgyerekeket érint, akik azt a benyomást keltik, mintha még mindig azért harcolnának, hogy végérvényesen belépjenek ebbe az életbe. Az ebben a korai életkorban túldimenzionált fej a születés után másodszor válik az életveszélyes harc színterévé. Mint ahogy a születésnél való harántfekvés azt jelzi, hogy ez a gyerek keresztbe feküdt és az élet tervbe vett játékát nem játssza olyan egyszerűen együtt a többiekkel, itt is egy bizonyos ellenállás fejeződik ki. A gyereknek még tovább dagad a már egyébként is túlméretezett feje, mivel a gyulladás okozta vízbőségtől tovább, fokozódik az agyban lévő nyomás. A lágy kutacs kitüremkedik. Hosszabb távon a vízfej kialakulása fenyeget, a felső férfias pólus túlzott hangsúlyozásának tragikus szimbóluma. Egy ilyen korai életkorban távol eső magyarázatnak tűnne fej- vagy akár ego-problémára gondolni. A reinkarnációs terápia tapasztalatainak alapján a rutinszerű születés során, belevéve a születés előtti szakaszt, az ilyen korai ellenállások, az életbe való belépésért folytatott agresszív összecsapások teljesen mindennaposak. Szimbolikusan a gyerek nagyobb ellenállást fejt ki az új élet, mint a sötét ősanya ellen, akinek az öléből éppen most szabadult ki. Az ősanya visszatartó erői ellen folytatott harc a test színpadán zajlik. Ez a görög mitológiában Hekaté, az indiaiban Kali néven ismert vérengző istennő a maga sajátos eszközeivel dolgozik. A gyulladásos folyadék áradata a kemény koponyafalnak nyomja a puha agyat. Amennyiben a csont még elég puha ahhoz, hogy engedjen, fennáll a veszélye annak, hogy vízfejű lesz a gyerek. Ha viszont ehhez már túl késő van, akkor az agyszövetek mennek tönkre. Ennek, pedig a gyengeelméjűségig mindenféle agykárosodás lehet a következménye.
A tágulásra képes testrészekben zajló gyulladásokkal ellentétben azért játszik ennyire kiemelkedő szerepet a minden gyulladásban jelen lévő víz, mert a növekvő életkorral egyre keményedő koponyaüreg kitágíthatatlan határokat szab a térfogat-növekedés elé. Az agyat nyomás alá helyező víz szintjének emelkedése és az ellenállást kifejtő koponyacsontok közötti szakítási próbát éli meg a beteg fejfájásként.
Felnőtteknél a betegség főleg, mint másodlagos megbetegedés jelentkezik. Ha a tbc átterjed az agyhártyákra is, akkor az alapvető harc a legmagasabb szintre terjedt ki és élethalálharccá vált. Az utóbbi néhány évben sok szó esik a kullancscsípés veszélyes szövődményévé vált meningoencephalitisről, és sok emberrel utáltatta meg a természetet. A kicsi, még néhány évtizeddel ezelőtt ártalmatlan vérszívókat a természet alattomos válaszának tekinthetjük a mi erőszakoskodásunkra. Természet anyánk érezteti velünk a hatalmát, amikor az ilyen kis segítőcsapatok milliárdjait küldi a földre, a vízbe és a levegőbe, s átváltoztatja az ártalmatlan kis élőlényeket az ember ellenségeivé.
A meningitis tünetei a fej és a fejfájás körül forognak, bár a gerincvelő is érintett, és gyakran náthaszerű panaszok is jelentkeznek. Egyrészt az általános ingerlékenység, másrészt az apátiáig és álomkórig terjedő indítékszegénység sorolható az általános tünetek közé. Az első a testbe csúszott agresszív alaphelyzetet jeleníti meg, amely sokszor az úgynevezett opisthotonuson (a test görcsös megmerevedése hátrahajló helyzetben) látszik. Ez az állapot, amikor a beteg fektében szinte felágaskodik. Görcsök kísérik és súlyosbítják ezt a drámát. A beteg végigrázkódik, mintha egy nagyobb erő próbálná felrázni az életre. A szájzár mutatja azt a képtelenséget, hogy mentse a bőrét és harapjon, ha kell. Az állkapocs agressziós eszközei a legmagasabb feszültségi szinten bénulnak meg. A hiperesztézia nevű túlérzékenység árulja el, mennyire túlingerelt a beteg bőre, ami nem más, mint testének külső határa. Mialatt a legmagasabb szinten tombol a harc az agy védekező pajzsáért, a test védőrétege a legmagasabb fokú riadókészültségben van.
Másrészt az olyan tünetek, mint az apátia, azt mutatják, hogy milyen kevéssé készek a betegek arra, hogy tudatosan 4 részt vegyenek az életben maradásukért vívott harcban. Ennek éppen az ellenkezőjét figyelhetjük meg. A somnolentia, a nagyfokú álmosság azt demonstrálja, hogy a szó legmélyebb értelmében véve átalusszák az életüket. Az alvás, mint a halál kistestvére látszik megszerezni az uralmat az ősanyától való elszabadulásért folytatott törekvések fölött. A fejnek mint a test főnökének le kell feküdnie, az agyat pedig, a szervezet kapcsolócentrumát az a lehetőség fenyegeti, hogy visszasüllyed az őstenger habjaiba. A teljes étvágytalanság, pedig arról árulkodik, hogy az érintett elvesztette az életre való étvágyát, vagy nem is volt neki soha. A delíriumokat felesleges értelmezni. Meglehetősen közvetlenül fejeződik ki bennük az eddig pórul járt tudattalan tematika. A gyötrő fejfájások fokozatai a lüktetéstől a szúráson át addig az érzésig terjednek, hogy a betegnek mindjárt szétrobban a feje.
Ilyesmi fenyegeti azt a fejet, amelynek tulajdonosa túl sokáig halogatta vagy nem volt kész arra, hogy a magáévá tegye az életterét. Azt mutatja, hogy mennyire a sarokba szorították. Ez az újszülöttekre nézve is érvényes, akiknek azt kell eldönteniük, hogy részt vesznek-e ebben az életben vagy visszatérnek az ősanyába. A fölérendelt kapcsolóközpontban zajló pokoli lárma a be nem vallott tudatossági állapotot tükrözi vissza. A „szét tudnék robbanni" kifejezés világít rá arra, hogy mi a helyzet. Egyes betegeknek valóban az-az érzésük, hogy a fejük teteje bármelyik pillanatban kinyílhat, és így megszabadulnak az elviselhetetlen nyomástól. És ez az érzés valóban a páciensek számára nyitva álló alternatívákat tükrözi: vagy felfelé menekülnek, cserbenhagyva a testüket, vagy le kell győzniük a nyomást gyakorló sötét áradatot, és ki kell szabadulniuk a szorításából. A páciensek nincsenek abban a helyzetben, hogy felegyenesedve megtartsák a fejüket, és le kell feküdniük, vagy pedig a testüket kell letenniük. Az úgynevezett opisthotonusban a gerincoszlop túlzott kinyújtása testesíti meg a talán utolsó felágaskodásra való törekvésüket. Minden egyes fej- vagy térdhajlítás fájdalmas a számukra. Így fekszenek betegen, homorú testtartásban, a nyakszirtjükre tolt fejjel, az álluk felfelé kinyújtva, az átélt kínokat tükrözve, ám dacosan. A tartás csekély alázatról tanúskodik, a gyulladás, pedig azt mondja el, hogy milyen kevéssé készek arra, hogy tudatosan harcoljanak. A tekintetük felfelé, a háború színtere felé vagy még azon is túl, a mennyekbe néz. A felé a terület felé, ahová félő, hogy elmenekülnek. Attól a pillanattól fogva van jó esélyük arra, hogy életben maradjanak, amikor elhatározzák, hogy harcolni fognak érte. Csak akkor csökkenhet a fizikai harc.
A betegség magas lázzal jár, ami arra vall, hogy ebben a konfliktusban az egészről van szó, és általános mozgósításra került sor. Minden foknyi lázzal több, mint kétszeresére növekszik a szervezet védekezőképessége. Közben, pedig lelkileg egyre nő az apátia. A gondolatok elkezdenek pörögni, lázfantáziák keletkeznek, és nem ritka, hogy a betegek úgy élik meg pokoli harcukat, mintha egy moziban néznék végig rendkívüli erejű szimbólumokkal illusztrált saját filmjüket. Ennek a tudatködnek a védelme alatt szemlélhetik belső távolságtartással azt, ami a normális tudati állapotukban elviselhetetlen lenne a számukra. Az olyan tünetek, mint az egyre fokozódó agynyomás, mutatják, hogy milyen feszültség alá került a központ, és mennyire elnyomott helyzetbe jutott a kommunikációja. Ebben az állapotban sem a felnőttek, sem a kisgyerekek nem tudják érvényesíteni akaratukat. Minden gyulladás kórképébe beletartozik az, hogy a szövetekből kilépő víz hatására duzzanatok keletkeznek. Ebben az esetben azonban nincs kiút a vizes dagály számára. A felnőtteknél kialakul az úgynevezett pangásos papilla, azaz a látóidegnek a szem recehártyájából való kilépési pontján keletkező ödéma. A pangásos papilla szélsőséges esetben annyira összenyomhatja a látóideget, hogy a beteg megvakul. A csecsemők kutacsa, a koponya elülső részének még nyitott területe kidomborodik. Az első esetben agy ödéma, a másodikban vízfejűség a fenyegető szövődmény. A tomboló háborúban olyan sok lelki (víz) marad a pályán, hogy félő: megfojtja a központi kommunikációs struktúrákat. Ugyanúgy, ahogy az agy védelmére szolgáló agyhártyák is fenyegetéssé válnak, a liquor is veszéllyé változik. A gyulladás következtében egyre nagyobb mennyiségben termelődik, és szabályszerűen összenyomja az agyat.
Ha a háború agyvelőgyulladás vagy encephalitis formájában átterjed az agyhártyákról a tulajdonképpeni agyállományra, akkor gyakorlatilag élethalálharc veszi kezdetét. Ebben a háborúban a teremtés koronájáról, az agyról van szó. A kisebb-nagyobb kiesések mutatják a fenyegető irányt. A teljes, tudatvesztésig is terjedhető öntudatzavarok már a lét és nemlét érzésével szembesítik az érintettet. Ebben a fázisban a testhez való kötődés is meglazul, a tudat időnként elválhat a testtől. Ez a háború szétrombolhatja a kommunikáció bázisát, és maradandó kieséseket eredményezhet.
Az agyhártyáknál az élet alapjának védelméről van szó, az emelkedő liquor dagállyal és a területéről visszahúzódó aggyal a polaritások harcáról: egyrészt intellektusunk alapanyagáról, másrészt a nőies (gyulladásos) vízről. Az élet mindegyik fázisában az-az ember dolga, hogy megtalálja a saját közepét, ez ugyanis az-az egyetlen helyzet, amely összeegyeztethető az élettel. A betegség először is azt mutatja, hogy mennyi harc dúl az élet központja körüli védőbástyán, másodszor pedig azt, hogy egyensúlyvesztés állt be a nőies-vizes és a férfias-tüzes erők között. A test feletti uralomért folytatott háború egyrészt a kórokozók és a védelem, másrészt a sötét ősanya visszahúzó erői és az előre- és felfelé törekvő világos szellemi erők között tombol.
A vizes áradat emelkedése a felnőtteknél gyakran a domináló száraz intellektus fordított, szellemi-lelki helyzetének a kompenzációja. A megoldást jelentő feladat ezzel kapcsolatban az „érzőgondolkodás" kialakítása lenne, ami annyit tesz, mint az érzések nőies-vizes erejét összekötni a gondolkodó intellektus száraz szellemiségével. Az újszülötteknél kézenfekvőbb az-az értelmezés, mely az emelkedő dagályban annak az ősharcnak a leképződését látja, amely az anyák sötét birodalma és a felfelé törekvő szellemi erők között folyik. A túlélésre hangolt természetünk szerint a lázongó férfias oldal mellett állunk, és azt kívánjuk az újszülöttnek, hogy vívjon meg a forró harc sötét erőivel, és győzzön.
Ami a felnőttek számára a megtanulandó feladatot illeti, a tünetek valami belső ellentmondásosat mutatnak. A halálos fejfájások, amikor a beteg úgy érzi, hogy szétrobban a feje, a megoldások látszólag összeegyeztethetetlen voltát mutatják. Egyrészt a liquor emelkedő szintjével a nőies erők (érzelmek) akarnak az életben lendületbe jönni. Másrészt az agresszív-férfias jelleg még erősebben nyomul fel. A feladat, pedig az, hogy merje megvívni a háborút a legmagasabb szinten, ha szükséges, merjen szétrobbanni (ahogy a fejfájás is üzeni), álljon rá saját útjára, és vegye kézbe mindazt, ami bántja és szorongatja. És természetesen a nőies víz az (a liquor), ami ilyenkor a szó szoros értelmében nyomja az embert.
A hátgerinc túlnyújtása mutatja azt a feladatot, hogy húzza ki magát, fejlessze ki öntudatát, büszkeségét, és emelje fel a tekintetét. Erre, pedig kevés dolog lenne olyan alkalmas, mint a beteg saját gondolati impulzusai és azok szabad kreatív áramlása, ahogy azok a lázálmok rohanó fantáziáiban kitombolják magukat. A gondolati képek, az érzelmek és az emóciók keveréke indított pert a tudatos életben őt megillető helyért.
„A háború minden dolgok atyja", fogalmazta meg Hérakleitosz. Nyilvánvalóan Marsra, a hadak istenére és az általa képviselt őselvre gondolt. Az agyvelő(hártya)-gyulladásban szenvedő beteg előtt álló követelmény az, hogy ennek az időtlen tudásnak a maga életében is érvényt szerezzen. A Mars az energia minden formáját képviseli, és azzal lehet kielégíteni, ha az ember, pl. bátor és dinamikus. Arról a bátorságról van itt szó, amellyel az ember nekifog megtenni az életben az első saját lépéseit, és ha kell, tűzbe megy a közben megszerzett ideáljaiért. A központban dúló pokoli háború helyett az élet központi kérdéseivel kellene tűzzel és lánggal, azaz lelkesedéssel foglalkozni. Inkább a környezet számára fűteni be a poklot, mint a saját fejét tenni egy pokolian forró harc mezejévé. Az lenne a dolga, hogy felnyíljon az izgalmas témák iránt, hogy belsőleg felizguljon, és talán még hagyja is, hogy a téma felzaklassa, ahelyett hogy a veszélyes kórokozók számára nyíljon meg, a központi szervét kívülről bolygassa fel.
A meningoencephalitisnél a benne lévő alappolaritásokat össze kell hoznia az embernek, és forró, intellektuális harcot kell vívnia saját nőies érzelmi világával. Annak az érző gondolkodásnak a kifejlesztését érthetjük ez alatt, ami középen van a nőies és férfias jelleg között, és mindegyiknek megadja, ami jár neki.
Végül nemcsak az újszülötteknél, hanem a felnőttek esetében is egy új születésről van szó. A születés minden esetben összeütközés a megőrző nőies és az előre törekvő férfias erők között. Végérvényesen el kell hagyni az anya ölet, ám közben nem szabad figyelmen kívül hagyni az igényeit, hanem magasabb szinten kell megvalósítani őket. Melyik életbe vezető lépés áll most előttem? Hol kell az ősanyait magam mögött hagynom ahhoz, hogy egy újabb síkon újra fel tudjam fedezni?
Az arcon a zoster mellett a herpes simplex vírusnak van jelentősége. Két típusa van, ezek közül az egyik az öv feletti területre specializálta magát, és lázhólyagokat, ajakherpeszt vagy az ibolyántúli sugárzás által kiváltott erős bőrgyulladást okoz. Az ettől csak kis mértékben különböző II. típus az övön aluli testrészekért felelős, és a manapság legelterjedtebb nemi betegség, a herpes genitalis alapja. Az I. típus, az ajakherpesz kórokozója jóindulatú, ám ezért cserében sokkal elterjedtebb. Az emberek 99%-ában tartós vendégként szállásolta be magát. Gyakorlatilag minden gyerek, érintkezésbe lép vele, mire iskolába kerül. Bár a vírus mindenhol ott van, a hordozói közül csak minden századiknál okoz újra és újra visszatérő tipikus panaszokat.
A hagyományos orvoslás, ugyanúgy, mint a herpes genitalis esetében, abban látja a betegség okát, hogy csökken a védekező erő. A napsugárzás, a láz vagy a lámpaláz is lehet kiváltó ok. Sőt már annyi is elég, ha a menstruációs ciklus keretein belül átállítódnak a hormonszintek. Mindenekelőtt azonban a lelki megrázkódtatások hozzák elő a herpeszt. Ezek közül is főleg azok, amelyek undorérzéssel vagy egy be nem vallott, „legrosszabb helyre nyomott" vággyal állnak kapcsolatban.
A lázban a hő és a testi harci kedv mellett fantáziaképek, álmok és a megoldás utáni lázas vágyakozás is felszabadul. A lámpaláz esetében egy belső ellentmondás válik láthatóvá, ugyanis az ember kedvvel keres olyan helyzetet, amely egyszerre vonzza és kelt benne félelmet. Az ember éppen azoktól az emberektől szeretne elismerést és figyelmet kapni, akiktől fél. Az úti láz is vezethet lázhólyagokhoz, és ugyanúgy egy fura helyzetre világít rá. Egyrészt az ember ég a vágytól, hogy útra kelhessen, másrészt saját magának sem vallja be, hogy fél tőle. Ez a kettősség feszültséget szül, ami ott éghet az ember ajkán. Nemritkán ez a ki nem mondott, „Nem lenne jobb ezt az egész utazást lefújni?" kérdés az, ami a képregény figurák szájából kiinduló szóhólyagok helyett herpeszhólyagok formájában jön az ember ajkára.
Amikor valaki más poharából iszunk, az undor félelemmel keveredik, azzal a félelemmel, hogy elveszítjük ennek az embernek a rokonszenvét. Nem merjük a közös pohár meghittségét megtagadni, és ezért magunknak sem valljuk be, hogy undorodunk. A herpesz aztán helyettesítőként az ember szájára veszi, illetve teszi azt, amit maga nem mert. Az undort kiváltó hólyagjaiban testesíti meg tulajdonosa ki nem mondott iszonyát. A pohárral való fizikai fertőzésnek itt nincs szerepe, mert a vírus úgyis minden résztvevőben ott áll rendelkezésre.
A Nap a férfias princípium és az életerő szimbóluma, amiért is örömmel keresik a közelségét, habár a napimádókkal nem is olyan ritkán rossz tréfát űz. Különösen akkor csalogatja elő nagy előszeretettel a herpes simplexet, amikor a magas hegyekben, a tiszta levegőben különösen közel kerülünk hozzá. Mint ahogy Ikarosz példája is tanítja, az égések életveszélyesek is lehetnek. Akinek megégeti az ajkát az életerő fizikai elve, annak tudatában ott van a be nem vallott védekezés ugyanezzel az elvvel szemben. Azok a modern hősök, akik Ikarosz nyomain a gleccsereket és a hegyeket mászva közelítenek a Naphoz, és közben herpeszüket „gleccserégés" (súlyos bőrgyulladás) formájában teszik ki a felszínre, ambivalens vonásokat hordoznak. Meg kellene kérdőjelezniük a Nap hőseire emlékeztető vitalitásukat, és legalábbis meg kellene próbálniuk megtalálni magukban ennek az elvnek az ellenkezőjét. A hegyi levegő hűvös tisztaságában tisztázódhatna néhány nyomasztó kérdés a számukra. A menstruáció kezdetekor fellépő lelki megrázkódtatások arról árulkodhatnak, hogy a gyerek utáni vágy témájához egy be nem vallott belső ellentmondás kapcsolódik. Ezen kívül a menopauza sok nő számára a tisztátalanság érzésével jár együtt, és ennek megfelelően undorral és iszonnyal tölti el őket.
Orvosi szempontból nézve a herpes labialis veszélytelen tünet, és alig igényel kezelést. A téma mögötti töltés a hozzátapadt értékítéletből származik. Az érintettek úgy érzik, hogy a herpesz eltorzította őket, és saját undorukból, iszonyatukból kiindulva kerülik a nyilvánosságot. Nem akarják megmutatni, hogy „tisztátalanná" váltak. A nyálkahártya szegélyén megjelenő jóindulatú fekélyek ugyanis túlságosan is viharos lelki dolgokról árulkodnak. Az ajkak felduzzadva megnagyobbodnak, és az előre megadott keretek közül kilépő érzékiségről tanúskodnak. Itt is tetten érhető a kettőség: egyrészt a felhólyagosodott ajkak magukra vonják a figyelmet, másrészt azt a jelzést adják le: „Ne nyúlj hozzám, visszataszító és undorító vagyok." Az eltorzulásban a becsületes test közszemlére tesz valamit, amivel a tulajdonosa nem akar azonosulni. Valami tisztátalan jön elő, és ráadásul az ember saját bensőjéből érkezik.
Most tehát mások undorodnak az embertől, és így átérezheti az undor másik oldalát is. Az a dolog, ami mindig ott égett az ajkán és illemből nem jött ki a száján, az most herpesz hólyagok formájában válik élővé. Az égő hólyagok, a nyáladzó gyerekekre emlékeztető nedvek, a fekély túlzott nyitottsága vagy a varasan megkeményedett tisztátalanság tönkreteszi az ember megjelenését. Amit eddig visszatartott és nem engedett ki a száján az ember, az most mind kijön. Összes visszatartott nyafogása, tajtékzó dühe, minden maró szava, „tisztátalan" megjegyzése és az összeszorított ajkakon megakadt sértő kifakadás esélyt kap. Az ajakherpesz az ember saját hátsó gondolataitól való irtózás testet öltött formája. Ez az összes ki nem fejezett „tisztátalanság" testi formája. Hogy milyen visszataszító az ember számára, azt azon a gondolaton lehet letesztelni, hogy milyen érzés lenne a számára egy herpeszes ajkat megcsókolni.
Ezen a helyen adódik az alkalom arra, hogy a fertőzés elvét mélyebben megértsük. A herpes labialis esetében egyértelműen a megfertőzés jelenségéről van szó, és az is éppolyan egyértelmű, hogy a kórokozóknak vajmi kevés közük van a dologhoz. Ez nem minden herpesz fertőzésre igaz. A herpes genitalis esetében látni fogjuk, hogy a fizikai kórokozók átvitele nagyobb szerepet játszik a megbetegedésben. A megfertőzés elve azonban ugyanaz marad. Úgy gondoljuk, hogy valami külső, visszataszító dolgot magunkra hozunk, és megbetegszünk tőle. A valóságban azonban csak akkor találhatunk valamit külsőleg visszataszítónak, ha az a valami lelkileg már bennünk van. Semmi külsődleges nem tud megijeszteni bennünket, ha az nem létezik bennünk mintaként. A kórokozók a különböző helyzetekben a minta fontosabb vagy kevésbé fontos átvivői. A herpes labialisnál ez a minta nemcsak a tudatban van jelen, hanem ott él a testünkben is, és állandóan a rendelkezésünkre áll. Ezért a fizikai fertőzés ebben a betegségben nem játszik szerepet, egyedül a lelki a döntő. Amennyiben az undor és a fertőzéstől való félelem felborítja az ember lelki egyensúlyát, a testben élő, ám kontroll alatt tartott vírus kicsúszik ellenőrzésünk alól. A belső minta aktiválása nélkül a legalattomosabb vírusok sem lehetnek veszélyesek. A híres járványorvosok, pl. Nostradamus élete és munkássága jól bizonyítja ezt a tényt. Nem féltek a betegségtől, hanem ellenkezőleg, mintha kibékültek volna vele, és így a legveszélyesebb kórokozók sem tudtak kifogni rajtuk.
A herpesz esetében különösen nagy az ördögi kör kialakulásának a veszélye, amikor az értékítélet helyettesíti az értelmezést. Ahol a herpeszt nem a saját undora kifejeződéseként, hanem a „tisztátalan" gondolatokért kapott büntetésként éli meg az ember, ott ez a terület még szigorúbb tabuvá válik, és ezért még mélyebbre süllyed az árnyékba. A testnek erre az lesz az őszinte reakciója, hogy még több herpes labialist produkál.
A megtanulandó lecke az, hogy „tisztátalanként" elkönyvelt érzékiségünket és a többi kétes témát a sajátunkként fogadjuk el és fejezzük ki. Sokkal jobban megkíméli az ember száját, ha bevallja magának az idevágó gondolatait, és nem herpesz-hólyagokban, hanem szóban fejezi ki őket. Ilyenkor nem szabad lakatot tennie a szájára, és számolnia kell azzal a veszéllyel is, hogy esetleg átvitt értelemben megégeti a száját. Viszont mindezért cserébe ott a csábító lehetőség, hogy nagykorúbb és nyitottabb ember válik belőle. Ne feledjük: a nyitott herpeszes sebek éppúgy véreznek és elvarasodnak, mintha összeharapdálta volna az ember a száját.
Az undorról az érzékiségre kell rátérnünk. A nedvek ugyan is nemcsak undorítóak, hanem az érzékiségben is főszerepet játszanak. Fel kell ismernünk, és élveznünk kell azt a másik oldalukat, hogy életet adnak. A sötét ősingoványból keletkezett az élet, és minden ember sötét ölből mászott elő, a menstruáció is a maga sötét váladékaival teremti meg az új élet keletkezésének előfeltételeit, és azt akarja, hogy mint az élet alapvető részét fogadjuk el. A merész gondolatok megfűszerezhetik az ember életét, impulzusokat adhatnak arra, hogy elégedetlenkedjék és tajtékozzék. Konstruktív vagy akár harapós kritikában is ki lehet fejezni őket. Egyes filmek jó példát nyújtanak arra, hogyan lehet erősen fűszerezett szókoktélokat elegánsan szervírozni. A vicc egy további formája annak, hogy virágnyelven és még az eltűrt formák keretein belül mondjuk ki a témával kapcsolatos gondolatainkat.
Amit tenni kell! Szülők és gyermekek számára olajozzuk meg a gépezetet; foglalkozzunk tüzetesen a női pólusú váladék és emésztőnedv termelődésének kérdéskörével. Tartsuk szem előtt, hogy az összetűzés továbbterjedhet a materiális bél és az immateriális agy benyomások feldolgozásának és megemésztésének témakörére is. Adott esetben a férfiasság és termékenység területét is vizsgáljuk meg kritikus szemmel, nyissunk az újra, új fejlődési irányokra, fejlesszük konfliktusmegoldó készségünket, és számoljunk a feszültség kirobbanásával, mivel ez elengedhetetlen a növekedéshez. Tudatos lemondás saját gyermeki létünk már idejétmúlt szakaszáról, készüljünk fel a női pólus konfliktusaira, ezek folytatódnak egészen addig, amíg nem sikerül függetlenné válni az anyaszereptől vagy az anyától. Bátran és határozottan lépjünk az új területekre konfliktusok és fájdalmak árán is, viszonyuljunk nyíltan saját fejlődésünkhöz. |
||||||||
Az agyhártya a csomagolás, a központ az agy védőburka a „kemény anyán" (dura mater), aki kívülről, anyáskodik a központon és a koponyatető csonthártyája is egyben, a „jámbor anya" (pia mater), mint anyagcseremembrán közvetlenül az agyon helyezkedik el, és lágyabban „anyáskodik" felette. A pia mater és az arachnoidea (pókhálóhártya) között helyezkedik el az agyi folyadék agyvíz, mint egyfajta ütközőzóna. Így tehát az inkább férfias agyközpontot minden oldalról egy nőies, lelki irányultságú hidroszféra veszi körül.
A meningitisnél az agyat borító védőhártyák gyulladnak be. Ez a betegség tehát a legmagasabb szinten folyó háborút ábrázolja a megőrizendő nőies erők ellen. Nem ritka, hogy a történés az agyra magára is átterjed, és meningoencephalitisszé alakul át. A lágy (pia mater) és a kemény (dura mater) agyhártyák is érintettek. Különböző baktériumok és vírusok is részt vehetnek a tevékenykedés központja körül kialakult konfliktus megjelenítésében. A behatolt kórokozók heves harcot váltanak ki a test védekező rendszerével, amely, mint minden gyulladásnál, nincs tekintettel a veszteségekre. Ebben az esetben egy olyan háborúról van szó, amelyben a szó legszorosabb értelmében az ember feje és élete a tét. A messzemenőkig nem jellegzetes szubjektív tünetek mutatják, hogy itt egyéni képről van szó. Magáért az életért és a túlélésért folyik a harc.
A herpesz vírus ennek a több mint 90 tagot számláló víruscsaládnak csak az egyik képviselője. Egy egész sor borzalmat okoznak egészen a rákig. A vírusok szemszögéből nézve az egyik legsikeresebb famíliáról van szó. Viselkedésük a maffiáéhoz hasonlítható. Különböző, részben szomszédos bandákra specializálták magukat, és becsületesen felosztják maguk között a munkaterületüket, azaz az emberi testet.
Az ajkakon húzó, feszítő, bizsergő vagy viszkető fájdalmak közepette kialakulnak a hólyagocskák, lényegesen ritkábban más helyeken is, pl. az orrlyukak bejáratánál. Kezdetben tiszta, később zavarossá váló folyadékkal telnek meg, a környező szövet feldagad és kipirul. A következő napok folyamán a hólyagok kipukkadnak és beszáradnak, és legkésőbb másfél hét elteltével az egész tünet elmúlik. Nagyon ritkán ugyan, de súlyosabb is lehet a betegség lefolyása. Ilyenkor a száj nyálkahártyát és még ritkábban az agyhártyát támadja meg.
Egyesek számára már az is elég, ha meglátnak valakit, akinek épp herpesze van. Undorral fordulnak el, belsőleg, lelkileg bezárulnak a herpeszes ember előtt, és e helyett az ajkuk nyálkahártyáját kell kinyitniuk. Valójában az ajakherpesz (ugyanúgy, mint a gyomorfekély, de mindenesetre kevésbé kártékony módon) a védő nyálkahártya és rombolóerő közötti kapcsolatra világít rá. Ami az érintettnek szóban soha nem jönne a szájára, azt a herpesszel mégis kifejezi. A nyálkahártya az undorérzés kifejezésének a területe, mivel a köpet a mi kultúránkban undorítónak számít. Az indiánok ezzel szemben az élet megnyilvánulásaként tisztelték. Ezért tudják az indiánok a legcsekélyebb undorérzés nélkül előre megrágni a táplálékot gyerekeik és betegeik számára. Náluk a herpes labialis ismeretlen betegség.
Mumpsz esetén a fültőmirigy gyulladásos megduzzadása és konfliktusai hörcsögre emlékeztető pofazacskók. A konfliktus a női, síkosító váladék nyál termelődését érinti, átterjedhet más nyálmirigyekre, például a hasnyálmirigyre is, a problémák az emésztést érintik. Felnőtt férfiaknál az esetek 25 százalékában a here is érintett a konfliktus a férfiasság és a termékenység témakörét is érinti, az esetek 30 százalékában az agyhártyára, a központra is átterjedhet. Mint más gyermekbetegségek esetében, itt is fertőzésről van szó, vagyis olyan konfliktusról, amely a gyermek fejlődését, éretté válását kíséri a következő lépcsőfok előtti feszültség, bizonytalanság.