amnézia
|
Amit tenni kell! Felül kell bírálni az eddigi gondolkodási mintákat, amelyek a katasztrófához vezettek. Kiadós pihenés, kikapcsolódás beiktatása; komolyan venni a figyelmeztetéseket, óvatosabban haladni előre, alaposan megvizsgálni a kitaposott utat, gondolkodási szünetet tartani, „leszállni a magas lóról", megtanulni elnézni bizonyos dolgok felett, megtanulni felejteni és megbocsátani, olykor önszántunkból leadni a felelősségből és a hatalomvágyból, hogy legyen alkalmunk pihenni, a fizikai helyett szellemi szinten adni át magunkat; átvitt értelemben konfrontálódni. Felismerni a katasztrófában a fordulópontot és kihasználni az alkalmat, hogy visszatekintsünk, és megoldást keressünk.
Az agyrázkódás (commotio) egyes tünetei érthető nyelvet beszélnek. A fejfájás mutatja azokat az agresszív próbálkozásokat, hogy az egész ember, fejjel akar a falnak menni. A rákövetkező szédülés, kertelés nélkül mondja ki, hogy az ember valamit színlelt, hamis előfeltételezésekből indult ki, vagy pedig túlbecsülte önmagát. A hányinger és a hányás jelzi, hogy a test a lehető leghamarabb szeretne megszabadulni attól a problematikától, aminek most a levét issza. Hogy a trauma élménye nem volt kellemes, azt a gyomor és a belek 4, nyelve mutatja. Az agyrázkódáshoz egy rövid tudatvesztéses állapot is tartozik, ami elárulja, hogy itt valaki rövidtávon feladja az életéért való felelősséget. Az úgynevezett retrográd amnézia jelzi, hogy mily kevéssé tudnak az érintettek a baleset lefolyására visszaemlékezni. Ebben a saját akciókért való felelősség további elhárítása is nyilvánvaló. Az ember kilopakodik a felelősség alól, és inkább hagyja, hogy mások vegyék át a kormányrudat. „Nem ér a nevem, káposzta a fejem." Így nevezi a népnyelv ezt a könnyen átlátható taktikát, amit az érintett tudattalanul bevet.
Az érintettek szemmel láthatólag nekiütköznek egy meghatározott határnak, amelyen nem tudnak minden további nélkül átlépni. Ellenkezőleg, a kísérlet során ők bizonyulnak a becsapottaknak. Elölről kell mindent kezdeniük, és mint a kisgyerekek, csak fokozatosan tanulhatják meg újra egyedül ellátni a mindennapi elintéznivalókat és vállalni értük a felelősséget. A betegség visszavetette őket a gyerek szintjére, és ezzel hangsúlyozza a visszafejlődésre való hajlamukat. Azonban megnyitja előttük az újrakezdés lehetőségét is. Az a merészség, ami a balesethez vezetett, szellemi-lelki síkon most ugyancsak a hasznukra válhat.
A megtanulandó feladat az, hogy mindazt, ami a testben történt, átvitt értelemben élje meg a beteg. Ezzel a további fizikai megrázkódtatások feleslegessé válnak. Egy zuhanásnál ez annyit tesz, mint leszállni a magas lóról, átvitt értelemben hagyni, hogy megrázkódtassa valami, a fizikailag mutatott bátorságot szellemi-lelki szempontból kiélni és ezen a síkon merészkedni előre. Be kell ismernie magának, hogy elvesztette a tudatát, és elájult, ezzel mintegy feladta a felelősséget, hogy aztán tudatosan, kis lépésekben újra felvegye. Az így történő újratájékozódásban van az újrakezdés lehetősége.
Amit tenni kell! Olyan gyakorlatok, amelyek az elengedésre vonatkoznak, megtanulni, bízni tudatosan fejest ugrani a vízbe, hanyatt esési gyakorlatok, miközben az illetőt felfogják hátulról, a baráti kör közepén állva, vakon elengedni magunkat, hogy mások karjai felfogjanak minket; megtalálni azt az élethelyzetet, amelyben benne foglaltatik az újrakezdés lehetősége. Elszakadás a múlttól, a régi dolgok elengedése, megérkezés a jelenbe, valódi önazonosság. |
|
|
Az agyrázkódás esetén megrendül, megremeg az egész gondolkodás, az eddig megszokott gondolkodási minta (megrázni, fogást találni valakin, aki nem riad vissza semmitől). Visszavonni a fej dominanciáját, a katasztrófa előtti figyelmeztető lövések, az agyat nagy csapás, megrázkódtatás éri, túl messzire ment. A tévútra került gondolkodási és viselkedési minták erőszakos helyreigazítása, a próbálkozás, hogy „fejjel menjen a falnak", fájdalmasan megbukott, valamivel áltatja magát, a felelősséget rövid ideig átruházza másra, nem ura magának és a világnak. Kivonja magát a felelősség alól, nincs tudatában, hogy mi zajlik az életében, és hogyan ér el döntő fontosságú dolgokat (retrográd amnézia = nem emlékezni a baleset lefolyására).
Ez a betegség a keletkezését és a jelentését tekintve is hasonlít bizonyos mértékig az orrcsonttöréshez. Az érintettek túl messze mentek el, és a hajó orra beleütközött valamibe. Mint ahogy a név is mutatja, az agyat megrázkódtatás éri. Mindenekelőtt olyan emberek agyáról van szó, akiket egyébként semmi sem tudna megrázni. A fej könyveli el a magáénak azt a megrázkódtatást, amit az érintettek a szellemi-lelki síkon nem hagynak a közelükbe férkőzni. A baj egy traumával, legtöbbször egy zuhanással kezdődik. Ennek mély szimbolikájával még a kéztörés és lábtörésekkel kapcsolatban is foglalkozunk. Az olyan szólások, mint „leesni a magas lóról", mutatják, hogy itt sokszor egy tévút korrekciójáról van szó, amely tévúton az érintettek „kapnak egyet a fejükre". Túl magasra akarnak szállni, és elég drasztikusan húzzák vissza őket.
A következő eszkalációs fokozatnál, az agyzúzódásnál (contusio) ezek a tünetek felerősödnek, és további súlyosak is társulnak hozzájuk. A vizes folyadék jellegű liquor által körülvett és ezáltal a legjobb rugózó burkolattal ellátott agy olyan erősen megrázkódik, hogy a lökésgátló funkció felmondja a szolgálatot, és az erős ütődés vagy ütés következtében a megrázkódtatás helyén vagy az ellenoldalon vérzések keletkeznek, és elpusztulnak a szövetek. A tudatvesztés mély, és a kóma állapotáig is elmehet. Az ödémával járó agynyomás fokozódása, az epilepsziás roham, a légzési és hőszabályozási zavar csak néhány a lehetséges komplikációk közül. Ezekhez járulnak még a különböző kiesések, mint az agnózia, a felismerésre való képtelenség, az apraxia, azaz az ügyesség és a készségek elvesztése, a beszéd készségének eltűnése, a gondolkodás és a tájékozódás nehézségei és a különböző pszichés zavarok: az indítékzavaroktól az érzelmi elszegényedésig és a konfabulációra való hajlamtól (mellébeszél, nem a kérdésre válaszol) a hallucinációkig. Ezek a tünetek egyrészt kiszakítják az érintettet az élet mindennapjainak folyamatából, másrészt az elfojtott tartalmakat a tudatosság fényébe emelik. Az üzeneteik saját magukat értelmezik. Hogy felhívják magukra a figyelmet, a ki nem élt és elfojtott tendenciák felhasználják a kedvező időpontot, azt, hogy az erős rázkódás összeroppantja a védelmet.
Az amnézia a memória teljes vagy részleges elvesztését jelenti, akár a múlt, akár a jelen emlékeit. Az amnéziát bizonyos szempontból hasonlíthatjuk az Alzheimer-kórhoz. Az amnéziás ember szörnyen szenved élete jelenének megélésétől. A menekülési vágy olyan erős (bármely helyzetről legyen is szó), hogy legszívesebben mindent itt hagyna, fájdalma, dühe, tehetetlensége és reményvesztettsége miatt magába zárkózik, és minden iránt érzéketlen lesz. Nem akarja megélni a mindennapok helyzeteit és tapasztalatait, bármilyen intenzitásúak is legyenek azok. A belső fájdalom nagysága és az amnézia súlyossága összefügg, legyen ez utóbbi részleges (a gyermekkor bizonyos emlékképeinek részleges mentális kitörlése) vagy teljes (tudat alatti kísérlet arra, hogy új életet, új életerőt kapjunk, mert az eddigi életünket már nem tudjuk tovább folytatni). A szégyen és a bűntudat általában velejárói a betegségnek, bármely okból is jelennek meg. Megpróbálunk tudomást sem venni a nehéz helyzetekről, vagy akár a saját családunkról. Többé-kevésbé eltávolodunk a valóságtól. Az elfogadási és interiorizációs folyamatok igen fontosak ebben a helyzetben. Ha agyunk bizonyos eseményekről nem vesz tudomást, attól még mindezek visszaüthetnek a későbbiekben. Lehetséges, hogy ezek közül párat meg is élünk anélkül, hogy értenénk, vagy tudnánk, miért is történnek meg velünk. Napi tudatosítási feladatra van szükség: kik vagyunk, mit kell helyrehoznunk még ebben az életben, hogy visszanyerjük a kapcsolatot a felettes énünkkel.
Emlékezetkiesésnél vagy amnéziánál a páciens nem akar emlékezni, az emlékképek visszautasítása.