dadogás

Dadogás esetén a nyelv nem folyékony. A dadogó feldarabolja, széthasítja,kasztrálja a nyelvet. Ahhoz, hogy valami folyni tudjon, tágasságra van szüksége, ha egy folyót csőbe kényszerítünk, a víztorlasz és a nyomás hatására legfeljebb spriccelni fog a csőből a víz, de semmiképpen sem folyni. A dadogó torka szorosságával megakadályozza a nyelv folyását. A szorosság és a félelem mindig összetartoznak.

A dadogónak a torkában ül a félelem. A torok magában véve szűk kapcsolat, illetve átmenet a törzs és a fej, a lent és a fent között. A dadogó igyekszik az átjárót a lehető legjobban beszűkíteni, hogy ezzel különös kontrollja alatt tartsa azt, ami lentről feljön, illetve ezzel analóg módon, ami a tudattalanból a tudatosba emelkedik. Ugyanezt a védelmi elképzelést alkalmazták a régi erődítményrendszerek jól ellenőrizhető keskeny átjáróikkal. Az ilyen jól kontrollálható átjárók, bejáratok határok, teremajtók, mindig torlódáshoz vezetnek. Így megakadályozzák a dolgok folyását. A dadogó kontrollálja a torkát, mert fél attól, ami lentről feltolulván tudatossá válna, így a torkában fojtja el azt.

Ismerjük azt a kifejezést, hogy „övön alul”, ami tulajdonképpen az „undorító” és „tisztátalan” szexualitásról szól. Az öv vonala a veszélyes alsó és a megengedett, tiszta felső területek, elválasztására szolgál. A dadogó ezt a határt a torok magasságába tolja fel, mert teljes testiségét veszélyesnek érzi, s csak a fejét tartja világosnak, tisztának. A migrénes pácienshez hasonlóan a dadogó is a fejébe tolja át a szexualitását, s így ugyanolyan görcsös fönt, mint lent. Nem engedi el magát, nem nyílik meg a testiség ösztönigényei és vágyai előtt, melyek nyomása annál erősebb és félelmetesebb, mennél tovább fojtja el őket az ember. A dadogás tünete ráadásul kontaktus- és partnerkapcsolati nehézségeket okoz, és ezzel bezárult az ördögi kör.

Ugyanezen elv szerint kifacsart az a magyarázat is, mely a dadogó gyermekek gátlásosságát a dadogással indokolja. Pedig maga a dadogás fejez ki gátlásosságot, a gyermek gátolt, és ez mutatkozik meg a dadogásban is. A dadogó gyermek fél attól, hogy valami feltörjön belőle, s annak szabad utat adjon. Meggátolja a szabad folyást, hogy jobban tudjon kontrollálni. Mindegy, hogy ezt a gyermek esetében kitörő valamit szexualitásnak vagy agressziónak hívjuk, vagy éppen egy harmadik nevet adunk neki. A dadogó nem mondja ki, amit ki kellene mondania. A nyelv a kifejezés eszköze. Ha szembehelyezkedünk azzal, ami belőlünk kikívánkozik, ebben a kifejezésre törő tartalomtól való félelmünk mutatkozik meg. A dadogó nem nyitott. Ha sikerülne egyszer valóban megnyílnia, mint egy kráterből, úgy törne ki belőle a szexualitás, az agresszió és a beszéd őrült özöne. Ha a kimondatlant kimondottuk, nincs többé okunk a dadogásra.

Dadogós: félelem a bennem felgyülemlett érzelmektől, az állatiastól, ösztönszerűtől, a testiségtől; kontroll utáni vágy; meg kell tanulnunk vállalni önmagunkat

Normális körülmények között az emberi beszéd „folyékony". A gondolatokat összefüggően és akadálytalanul fejezi ki. A dadogó ember azonban „szakadozottá teszi" a beszédet, „feldarabolja" mondatait és szavait, mintha felismerhetetlenné akarná változtatni őket, mintha előbb ellenőriznie kellene, mit szabad az elmondottakból hallgatóságának megértenie, mely szavai juthatnak egyáltalán nyilvánossághoz.

Egyeseknek az a benyomása, hogy a dadogó merő félénkségből vagy a konstruktív erő hiányából fakadóan egyszerűen „képtelen egy értelmes mondatot összehozni". A helyzet valószínűleg éppen fordítva igaz: a dadogó ember a fortyogó üsthöz hasonlatos, melynek fedőjét szorosan lezárva kell tartani, nehogy minden kifusson belőle.

A dadogó ember erős belső késztetést érez a beszédre, ugyanakkor nagyon szeretné, ha az általa elmondottakból sok minden kimondatlan maradna. Alaposan megszűri és ellenőrzi szavait, mivel fél felgyűlt érzéseitől és indulataitól, melyek a beszéd során igyekeznek felszínre törni. Fél az ellenőrizhetetlentől, a tudattalantól, önnön homályos foltjaitól, összetorlódott agresszióitól és szexuális ösztöneitől. Röviden, tudattalanul irtózik mindén animálistól, testitől és ösztönszerűtől. Kísértésbe esik, hogy minden ilyen területet, súroló megnyilvánulását „visszanyelje", megfékezze, és felismerhetetlenné tegye.

A betegnek meg kell tanulnia elfogadni önmagát, gyarlóságait, agresszív indulatait és testiségét, szabadon ki kell nyilvánítania érzelmeit. Egy terápiás csoport közegében lehetősége nyílik arra, hogy önmagát és tulajdon érzéseit feltárja, szabadon engedje és elfogadja. Másképp megfogalmazva: meg kell tanulnia vállalni önmagát!

A dadogás egyfajta beszédzavar, amely részleges vagy súlyos beszédképtelenséget jelent. Nehezemre esik magamat világosan kifejezni (ez egy-két szó elrontásától egy állandóan fennálló zavarig is terjedhet). A probléma a torokhoz, a kommunikáció és az önkifejezés központjához kapcsolódik.

Lehetséges, hogy dadogásom egy gyermekkori érzelmi sokk vagy szexuális trauma következtében jött létre. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy szexuális zaklatási áldozata voltam, hanem tudatosan vagy tudat alatt valamilyen félelmet raktároztam el magamban, ami a szexualitáshoz köthető. A gyermekkoromból eredeztethető nagyfokú bizonytalanság egyik szülőmmel (anyámmal vagy apámmal) kapcsolatos félelemből eredhet. Elfojtást, arra való képtelenséget takar, hogy uraljam a gondolataimat és az erős érzelmeimet. A kifejezésre irányuló kísérletem megbukott (ilyen jellegű zavar már kora gyermekkoromban kialakulhat, például ha a gyermeknek állandóan azt mondják: „Ne sírj!”) Így az átélt érzelem, dadogásban fejeződik ki. Félek attól, hogy világosan fejezzem ki magamat, hezitálok, vagy idegesség miatt visszafojtom és átalakítom a szavaimat. Ha világosan közlöm, hogy mit élek meg, mit érzek, akkor a szüleim vajon megértik majd? Megfelelek az elvárásoknak? Megengedik nekem, hogy olyan legyek, amilyen vagyok? Nagyon valószínű, hogy vagy az egyik szülöm, vagy mindkettő, erősen tekintélyelvű és domináns személyiség. Úgy érzem, a szüleim kritizálnak, kontrollálnak, elítélnek, sőt még ki is gúnyolnak, és a végén már el is hiszem, hogy a szavaim semmit sem érnek. Az első lépés a gyógyulás felé az lesz, hogy nyitott szívvel fordulok a saját gondolataim, szavaim, tetteim, és főleg érzelmeim, vágyaim felé. Fontos, hogy lassan haladjak, és tiszteletben tartsam saját ritmusomat.

Elfogadom, hogy ki kell fejezzem a gondolataimat, örömeimet, fájdalmaimat és félelmeimet. Ha így teszek, bízni tudok magamban, és képes leszek nyitni azok felé, akiket szeretek. Bensőmet nyugalom árasztja el, és így elkerülöm a dadogást, a szavak torlódását a túl nagy szellemi aktivitás miatt. Továbbá elkerülöm bizonyos szavak visszatartását, amelyektől eddig féltem (a szavak kimondása következményekkel jár).

A dadogás oka legtöbb esetben szorongás vagy -ideges feszültség. A gyermekeknél ez a fejlődéssel, velejáró, átmeneti beszédzavar, amit nem szabad azzal rontani, hogy a gyermeket állandóan erre a hibára figyelmeztetik. (A családi feszültség és a konfliktusok növelik a dadogásra való hajlamot!) 4-5 éves korban kiderül, hogy a dadogás végleg megszűnt-e. A gyógykezelést az akupresszúra úgy egészíti ki, hogy megteremti a légzés és a beszéd összhangját.

A gyermekeket meg kell tanítani arra, hogy saját magukat tudják akupresszúrázni. A legeredményesebb valamennyi pont tartós akupresszúrázása minden reggel és este.

Kapcsolat a külvilággal. 1 hüvelykujjnyira a csuklóízület fölött.

Folyékony élelem. Az alsó ajak és az állcsúcs, között.

Isteni egykedvűség kiegészítő akupresszúrázása ajánlott.