gyomorbetegség

Benedekfű. (Cnicus benedictus Áldottbárcs, pápafű, áldottfű)

A félméter magas növény ötélű szárat hajt. A szár alul érdes, felül mirigyszőrökkel borított. Hosszú, szeldelt levelei lándzsa alakúak és tüskések. A virágzat sárga.

Nálunk termesztik.

Közvetlenül virágzás előtt gyűjtjük az egész földfeletti növényt, mely cardui benedicti herba név alatt jön forgalomba.

Hatóanyaga: cnicin, sokoldalúan felhasználható illóolaj és sok ásványi só.

Az emésztőszervek zavarainál kedvelt gyógyszer. Rendelik epe-, májbajoknál, sárgaságnál, gyomor- és bélbajoknál. A fűből forrázatot készítünk, mely által kitűnő házi-szert nyerünk. (5 gr 1/4 1 vízre). Kitűnő házi-szer gyomorbetegség, gyomorégés, idült hurut és váltóláz ellen; hatása enyhén kiválasztó, emésztést előmozdító.

Hasonló célra használatos a fűből készült alkoholos kivonat. A magját méhfolyásnál szokták használni.

Ideggyengeségnél is élénkítő, erősítő, a légzőszervek megbetegedései esetében eredményes. Vesegyulladásnál nem szabad használni. Állandó és félben hagyó hőemelkedésnél javallva van.

Ott, ahol a gyomrot, az emésztést állandó és sok alkáliával (soda bicarbona stb.) rontották el, ezerjófűvel keverve elsőrendű eredményeket lehet vele elérni. Külsőleg az egész növény főzetét daganat, fagyás, sőt fekélyes, rákos daganat öblítésére ajánlják.

A teákat kellő körültekintéssel kell előkészíteni, mert nem mindenki tudja meginni keserűsége miatt; sőt érzékeny, gyönge idegzetű embereknél rosszullétet, undort, sőt hányingert is előidézhet.

Benedekfű tinktúra. 10 gr benedekfüvet 40 gr vízzel 2 napig áztatunk, aztán leszűrjük és a szűrőn visszamaradt maradékot újra 8 napig 20 gr alkoholban áztatjuk, mialatt többször felkeverjük és leszűrjük. A két szüredéket összeöntjük és alkohollal 60 gr-ra kiegészítjük. A kész tinktúrából naponta 2-3-szor 8-10 cseppet cukorra cseppentve adagolunk.

Gyomor bél és tüdő elnyálkásodásnak, májbetegségnek és hasmenésnek kitűnően bevált házi-szere.

Az emésztés során, magunkhoz vesszük a külvilágot, asszimiláljuk, s ami nem asszimilálható, azt kiadjuk magunkból. ugyanakkor az emésztési folyamat mélyebben gyökerezik a test anyagiságában. A légzés felett a levegő eleme uralkodik, az emésztés a földhöz tartozik, materiálisabb. A légzéssel ellentétben az emésztésből hiányzik a ritmus. A tápanyagok bekebelezésének és kiválasztásának ritmusa a nehézkes földelemben elveszíti tisztaságát, élességét.

Az emésztés hasonlít az agyfunkciókra is, az agy (illetve a tudat) ugyanis e világ nem anyagi benyomásait dolgozza fel, és emészti meg (nemcsak kenyéren élünk ugyebár). Az emésztésben e világ anyagi benyomásait kell feldolgoznunk.

Így az emésztés magában foglalja:

• a külvilág magunkhoz vételét anyagi benyomások formájában,
• a különbségtételt „hasznos” és „haszontalan” között,
• a hasznos anyagok asszimilációját,
• az emészthetetlen anyagok kiválasztását.

Mielőtt közelebbről foglalkoznánk a lelki háttérrel, kezdjük azokkal a problémákkal, amelyek az emésztés során léphetnek fel, hasznos lenne egy pillantást vetnünk a táplálkozás szimbolikájára. Sok mindent elárul azoknak a tápanyagoknak és ételeknek a listája, amelyeket egy ember előnyben részesít, illetve elutasít. (Mondd meg, mit eszel, s én megmondom, ki vagy! ). Érdemes látásunkat és tudatunkat úgy megélesíteni, hogy azok a legmindennapibb, legszokványosabb dolgokban is felismerjék az összefüggéseket, amelyek a sosem véletlen megjelenési formák mögött meghúzódnak. Ha valakinek egy bizonyos ételre van gusztusa, abban egy egészen határozott affinitás nyilvánul meg, és ez által önmagáról mond el valamit. Ha valami „nem az ízlése szerint való”, ez az ellenszenv ugyanúgy értelmezhető, mint a lelki tesztekben bármely döntés. Az éhség a birtokolni akarás, a kapni akarás szimbóluma, egyfajta vágyódás kifejezése. Az evés eme akarás kielégítése az integráción, a magunkba vételen, a jóllakáson keresztül.

Ha valaki szeretetre éhes anélkül, hogy éhségét megfelelő módon csillapítaná valaki, ez az édességek iránti fogékonyságában fog testi szinten megjelenni. Az édességekre és nassolnivalókra irányuló csillapíthatatlan vágy mindig a kielégítetlen szeretetéhség jele. Az édes és a nassolás szavak kettős jelentését jól szemlélteti, ha egy édes, ennivaló kislányról beszélünk. A szeretet és az édesség szorosan összetartozik. Ha egy gyermek édesszájú, az egyértelműen bizonyítja, hogy nem kap elég szeretetet. A szülők túl gyorsan és túl szívesen tiltakoznak a magyarázat hallatán, mondván, hogy „hiszen mindent megtesznek gyermekeikért. „Mindent megtenni” és „szeretni” azonban korántsem ugyanaz. Aki nassol, szeretetre, elismerésre vágyik. E szabályban nyugodt szívvel és inkább megbízhatunk, mint a szeretetképesség önértékelésében. Vannak szülők, akik gyermekeiket édességekkel halmozzák el, ezzel adják tudtukra, hogy nem képesek szeretetet adni, és e helyett egy más szinten valami mást kínálnak fel nekik.

A sokat gondolkodó, intellektuális munkát végző emberek a sós, kiadós ételeket kedvelik. Az erősen konzervatív beállítottságú emberek mindennek elébe helyezik a konzerveket, speciálisan kedvelik a füstölt ételeket, szeretik az erős teát, melyet keserűen fogyasztanak (általában a csersavas élelmiszereket). Akik az erősen fűszerezett vagy erős ételeket kedvelik, olyan alkatúak, akik szívesen veszik az új ingereket, új benyomásokat. Az ilyen emberek még akkor is szeretik a kihívásokat, ha azok nehezen elviselhetők, nehezen emészthetők. Egészen másképp áll a dolog azoknál, akik kímélő koszton élnek, se sót, se fűszereket nem esznek. Az ilyen emberek óvják magukat minden új benyomástól. Félelemmel kerülik az élet minden kihívását, minden konfrontációtól tartanak. Ez a félelem vezethet a gyomorbetegek pépes étkezéséhez. A gyomorbeteg személyiségéről a következőkben még beszélünk. A pépes étel = bébiétel, napnál világosabb, hogy a gyomorbeteg a gyermekkor indifferenciálatlanságába visszafejlődött, ahol is az embernek sem különbséget nem kell tennie, sem feldarabolnia nem kell tudnia, s még az ételbe való (ó, mily agresszív!) beleharapásról, az ennivaló felaprózásáról is leszabad mondania. A gyomorbeteg kerüli a kemény ételeket.

A halszálkától való különös félelem az agressziótól való félelmet szimbolizálja. A magvaktól való félelem, félelem a problémáktól. Az ilyen ember nem akar a dolgok magváig (lényegéig) hatolni. De ennek is megvan az ellentéte, a makrobiotikus. A makrobiotikus keresi a problémát. Mindenáron a dolgok lényegéig akar hatolni, s nyitottan fogadja a kemény ételeket. Esetében ez odáig fejlődik, hogy érezhetően elutasítja az élet problémátlan területeit, ha édességet eszik például, akkor is szüksége van valamire, ami szilárd, amibe bele lehet harapni. A makrobiotikusok fenti igényei a szeretettől, gyöngédségtől való félelemről árulkodnak, illetve arról a nehézségről, amelyet a szeretet elfogadása jelent számukra. Megint mások konfliktusellenességüket olyan szélsőséges módon túlhajtják, hogy végül intravénásan etetik őket egy intenzív osztályon, ez kétségkívül a legbiztosabb módja a konfliktusmentes vegetációnak, ráadásul részt sem kell venni benne.

Gyomorbetegségek kialakulásának okai a haragot lenyeli, valami belénk rágja magát, nem éljük ki agressziónkat, megsavanyodunk, próbáljuk megemészteni a lenyelt érzelmeket. Az agresszió a sav elpárolog, hiányzik a képességünk ahhoz, hogy az agresszióval tudatosan bánjunk, és a konfliktusokat felelősségteljesen megoldjuk. A túl sok gyomorsavtól nyomás keletkezik a gyomorban, és ez megakadályozza az új benyomások befogadását, nincs étvágyunk.

Vágyódás a konfliktusoktól mentes, gyermekkori, paradicsomi állapotra, a pépes bébiételeket és kásákat kívánjuk, gyomorkímélő étrend. Nem akarunk kemény falatokat lenyelni, a nyerskoszt visszautasítása, otthonülő, fészeklakó fióka, leragadt a gyermeki magatartásformáknál, orális-agresszív fixáltság, viszonzás nélküli kényeztetés és gondoskodás igénye. Az élet és az étel legyen mentes a kihívásoktól és ingerektől.

Amit tenni kell!

Tudatosítsuk érzéseinket és vágyainkat, legyünk tisztában a ténnyel, hogy az anyai védettséget, illetve gyermekkori paradicsomi állapotot sírjuk vissza. Vegyük észre, hogy még mindig gondoskodásra és nem viszonozandó szeretetre vágyunk, dolgozzuk fel tudatosan konfliktusainkat, a benyomásokat emésszük meg, a függetlenség, becsvágy és érvényesülési képesség látszatát szüntessük meg. Agresszív becsvágyunkat éljük ki, semmisítsük meg saját fészkünket, az út a szerelem felé ne a hasunkon keresztül vezessen, hanem elsősorban a szívünkön és a nemi szerveinken keresztül. Romboljuk szét a régi fészket, hogy megépíthessük annak helyén a sajátunkat.