orrcsonttörés

Ez a betegség a keletkezését és a jelentését tekintve is hasonlít bizonyos mértékig az orrcsonttöréshez. Az érintettek túl messze mentek el, és a hajó orra beleütközött valamibe. Mint ahogy a név is mutatja, az agyat megrázkódtatás éri. Mindenekelőtt olyan emberek agyáról van szó, akiket egyébként semmi sem tudna megrázni. A fej könyveli el a magáénak azt a megrázkódtatást, amit az érintettek a szellemi-lelki síkon nem hagynak a közelükbe férkőzni. A baj egy traumával, legtöbbször egy zuhanással kezdődik. Ennek mély szimbolikájával még a kéztörés és lábtörésekkel kapcsolatban is foglalkozunk. Az olyan szólások, mint „leesni a magas lóról", mutatják, hogy itt sokszor egy tévút korrekciójáról van szó, amely tévúton az érintettek „kapnak egyet a fejükre". Túl magasra akarnak szállni, és elég drasztikusan húzzák vissza őket.

Az agyrázkódás (commotio) egyes tünetei érthető nyelvet beszélnek. A fejfájás mutatja azokat az agresszív próbálkozásokat, hogy az egész ember, fejjel akar a falnak menni. A rákövetkező szédülés, kertelés nélkül mondja ki, hogy az ember valamit színlelt, hamis előfeltételezésekből indult ki, vagy pedig túlbecsülte önmagát. A hányinger és a hányás jelzi, hogy a test a lehető leghamarabb szeretne megszabadulni attól a problematikától, aminek most a levét issza. Hogy a trauma élménye nem volt kellemes, azt a gyomor és a belek 4, nyelve mutatja. Az agyrázkódáshoz egy rövid tudatvesztéses állapot is tartozik, ami elárulja, hogy itt valaki rövidtávon feladja az életéért való felelősséget. Az úgynevezett retrográd amnézia jelzi, hogy mily kevéssé tudnak az érintettek a baleset lefolyására visszaemlékezni. Ebben a saját akciókért való felelősség további elhárítása is nyilvánvaló. Az ember kilopakodik a felelősség alól, és inkább hagyja, hogy mások vegyék át a kormányrudat. „Nem ér a nevem, káposzta a fejem." Így nevezi a népnyelv ezt a könnyen átlátható taktikát, amit az érintett tudattalanul bevet.

A következő eszkalációs fokozatnál, az agyzúzódásnál (contusio) ezek a tünetek felerősödnek, és további súlyosak is társulnak hozzájuk. A vizes folyadék jellegű liquor által körülvett és ezáltal a legjobb rugózó burkolattal ellátott agy olyan erősen megrázkódik, hogy a lökésgátló funkció felmondja a szolgálatot, és az erős ütődés vagy ütés következtében a megrázkódtatás helyén vagy az ellenoldalon vérzések keletkeznek, és elpusztulnak a szövetek. A tudatvesztés mély, és a kóma állapotáig is elmehet. Az ödémával járó agynyomás fokozódása, az epilepsziás roham, a légzési és hőszabályozási zavar csak néhány a lehetséges komplikációk közül. Ezekhez járulnak még a különböző kiesések, mint az agnózia, a felismerésre való képtelenség, az apraxia, azaz az ügyesség és a készségek elvesztése, a beszéd készségének eltűnése, a gondolkodás és a tájékozódás nehézségei és a különböző pszichés zavarok: az indítékzavaroktól az érzelmi elszegényedésig és a konfabulációra való hajlamtól (mellébeszél, nem a kérdésre válaszol) a hallucinációkig. Ezek a tünetek egyrészt kiszakítják az érintettet az élet mindennapjainak folyamatából, másrészt az elfojtott tartalmakat a tudatosság fényébe emelik. Az üzeneteik saját magukat értelmezik. Hogy felhívják magukra a figyelmet, a ki nem élt és elfojtott tendenciák felhasználják a kedvező időpontot, azt, hogy az erős rázkódás összeroppantja a védelmet.

Az érintettek szemmel láthatólag nekiütköznek egy meghatározott határnak, amelyen nem tudnak minden további nélkül átlépni. Ellenkezőleg, a kísérlet során ők bizonyulnak a becsapottaknak. Elölről kell mindent kezdeniük, és mint a kisgyerekek, csak fokozatosan tanulhatják meg újra egyedül ellátni a mindennapi elintéznivalókat és vállalni értük a felelősséget. A betegség visszavetette őket a gyerek szintjére, és ezzel hangsúlyozza a visszafejlődésre való hajlamukat. Azonban megnyitja előttük az újrakezdés lehetőségét is. Az a merészség, ami a balesethez vezetett, szellemi-lelki síkon most ugyancsak a hasznukra válhat.

A megtanulandó feladat az, hogy mindazt, ami a testben történt, átvitt értelemben élje meg a beteg. Ezzel a további fizikai megrázkódtatások feleslegessé válnak. Egy zuhanásnál ez annyit tesz, mint leszállni a magas lóról, átvitt értelemben hagyni, hogy megrázkódtassa valami, a fizikailag mutatott bátorságot szellemi-lelki szempontból kiélni és ezen a síkon merészkedni előre. Be kell ismernie magának, hogy elvesztette a tudatát, és elájult, ezzel mintegy feladta a felelősséget, hogy aztán tudatosan, kis lépésekben újra felvegye. Az így történő újratájékozódásban van az újrakezdés lehetősége.

1. Hol blokkolom le a szellemi-lelki megrázkódtatásokat?
2. Milyen pályáról térített le a baleset?
3. Hol mutatok kívülről bátorságot és olyan kockázatvállalási készséget, aminek fedezete belülről hiányzik?
4. Hol csaptam be magam, illetve becsaptak-e? Hol van az életemnek új irányokra és újrakezdésre szüksége?
5. Milyen szempontból kellene kisebb „feladatokat" választanom és átláthatóbb célokat kitűznöm magam elé?
6. Hol kellene a külső felelősséget letennem és vállalnom a belsőmért való felelősséget?

Az orrcsonttörés nem lábtörés, mondja a népnyelv, és ezzel azt akarja mondani, hogy az orrcsonttörés nem is olyan nagy baj. Az ember élhet vele, még begipszelni is csak ritkán kell, és csak egy kicsit torzul el az arca. Arról árulkodik, hogy az ember egy kicsivel messzebbre merészkedett a kelleténél, és szüksége volt egy kis orrbavágásra. Egy-egy ilyen figyelmeztető orrbavágás fékezi meg az embert abban, hogy vakon rohanjon a kiszemelt úton. Az orr, mint az arc legkiállóbb része, szimbolikus kapcsolatban áll azzal az alsó, a megfelelő helyzetekben úgyszintén prominens taggal. Azt a tipikusan férfias, előrerohamozó erőt és energiát képviseli. Az orrtörés aztán rárakja a hangfogót. Amikor valaki orrba vágja az embert, ezen az érzékeny pontján alázza meg. Ennyiben kapcsolódik az orrcsonttöréshez még egy jelentés a szimbolikus anatómia talaján. Aki kap egyet az orrára, azt megfékezik az előrenyomulásában, már ha nem betegszik meg súlyosan. Aki saját magától bukik az orrára, ugyanazt a fricskát közvetlenül a sorsától kapja. Erre céloz a népi bölcsesség, amikor arra figyelmeztet, hogy ne üsse bele az ember mindenbe az orrát. A kíváncsiskodók könnyen kaphatnak egyet.

Különösen a fiatal fiúk látnak ebben a szimbolikában jó lehetőséget arra, hogy kinyilvánítsák, milyen messze elmernek menni a veszélyes területeken, és mi mindent meg mernek kockáztatni. Aki bokszoló lesz, az előre számol az orrcsonttöréssel, és talán még büszke is rá. A tünet azt szemlélteti, hogy az embernek egyes területeken jobban állna egy bizonyos mennyiségű visszafogottság, és kevésbé lenne fájdalmas a számára a dolog. Nem az-az ember feladata, hogy mindenáron kipróbálja, hol vannak saját bátorságának és a férfiúi, fallikus erejének a határai. Az orrcsonttörés arra figyelmeztet, hogy nem a megfelelő talajon gyakorol az illető, és túl messzire ment. Az. rendben van, ha az ember kockáztat ezt-azt, és időnként megkapja a magáét. Ám meg kellene vizsgálni, hogy nem lenne-e jobb inkább átvitt értelemben fáradozni.

Az a tény, hogy megszakad az ember orrcsontjának folytonossága, arra utal, hogy a bevett életút iránya – ami mindig az ember orra után vezet – egy kis korrekcióra szorul.

1. Hol merészkedtem túl messzire előre?
2. Hol és milyen tekintetben volt szükségem hangfogóra, és hogy szereztem be magamnak?
3. Mennyiben avatkoztam bele olyan dolgokba, amelyekhez semmi közöm sem volt?
4. Hol kell korrigálnom az életem irányát?
5. Hogyan mehetnék értelmesebb, új területekre?

Orrcsonttörés esetén túlságosan előre merészkedtünk, mindig csak az orrunk után megyünk. Figyelmeztetés, hogy az orrunkra koppintanak, gyógymód a kíváncsiságra, gyógymód a kotnyeleskedők számára, és azok számára, akik mindenbe beleütik az orrukat. Ne hagyjuk figyelmen kívül az orr szexuális vonatkozását, lelassulás, tévutakon járunk.

Amit tenni kell!

A figyelmeztetések ne kerüljék el a figyelmünket, foglalkozzunk többet a saját dolgainkkal, tartózkodó magatartás gyakorlása. Változtassunk életünkön, életcélunkon, ha figyelmeztetést kapunk.