sérv

Porcikafű, kopasz (Hernieria glebra Kisporcfű, szakadásgyógyítófű, porcgyom)

Körben szétterülő ágai épszélű, nyeletlen, fényes leveleket hordanak. Apró virágai a levelek hónaljában fejlődnek.

Füves helyeken folyók mentén, nálunk elsősorban homokos talajon terem.

Hatóanyaga: a levélben herniarin, két saponin, illóolaj, paronichyn stb.

Leveles, virágos szára (harniariae herba) a drog. Virágzáskor gyűjtendő.

A fű sajátos gyógyszere a hólyaghurutnak. Heveny (akut) vesegyulladás és epekő jelenlétében nem használjuk. Kissé sós ízű, oldó sebgyógyító, miért is előszeretettel használják vízkór, idült és heveny hólyaghurut, húgycső, vesekő, sárgaság, vizelettarthatatlanság, fehérjevizelés és a légzőszervek nyálkahártyáinak megbetegedéseinél (15-20 gy. 1/2 l vízre), naponta 1-2 csészényit, leggyakrabban medveszőlő leveleivel (folium uvae ursi) keverve.

A régi orvosok, mint ahogy a neve is mutatja, sérvek, szakadások gyógyítására rendelték.

Teljesen hasonló célra szolgál a nálunk gyakori válfaja a szőrös porcikafű (Herniaria hirsuta), mely csak abban különbözik az előbbitől, hogy levelei, virágai szőrösek.

Vízkórnál, idült hólyaghurutnál használatos szirup. 50 gr vízzel leforrázunk 10 gr összevagdalt porcikafüvet, melyhez kihűlés után 10 gr alkoholt adunk; 1/2 napi állás után a folyadékot leöntjük, a szűrőn maradt anyagot kipréseljük és végül az egészet, megszűrjük. A szüredéket feleannyi cukorral sziruppá főzzük. Naponta háromszor 1 evőkanálnyit fogyasszunk belőle.

A tudatos fizikai, de főleg a tudattalan szellemi-lelki túlterhelés teljes súlya kihat a porckorongokra. Amíg lehet, alkalmazkodnak és engednek, egyszer azonban már nem bírják tovább (illetve nem bírja a rostgyűrű), és rossz dolog következik be: a porckorong kitüremkedése. Fájdalomban és más tünetekben nyilvánul meg – az érzékelési zavaroktól a bénulásig –, hogy milyen fenyegető ez a nyomás. Az ember a nyomástól képtelen megmozdulni, a fájdalomtól, pedig ordítani szeretne.

Az ilyen kitüremkedések/sérvek leggyakoribb előfordulási helye kikövetkeztethető előzetes anatómiai megfontolásokból. A porckorongot ott éri a legerősebb terhelés, ahol a lengéscsillapító rendszer a legkevésbé képes a kiegyenlítésre és a teher a legnagyobb. Ezért a sérvek 90 százaléka a legalsó három porckorongot éri, és főleg az utolsó kettőt. Azt, ami lágy és nőies, és a kemény, férfias malomkövei közé kerülve engedett a nyomásnak, és most fájdalom formájában kiált segítségért, az ortopédorvosok a legjobb szándékkal távolítják el. Akkor nem fájhat többé, mondja az igéző logika. Ezzel azonban nem szüntették meg a problémát, csak elodázták. A porckorongsérvben az a tendencia testesül meg, hogy a növekvő nyomás elől oldalra kell kitérni. A műtét rövidtávon ugyan megoldja a helyzetet, a téma azonban még mélyebbre húzódik a háttérben, ahonnan a legközelebbi alkalommal megint felhívja magára a figyelmet.

A porckorongsérv előtörténete sokkal korábban kezdődik: az egészséges rugalmas kocsonyás mag a porckorong belsejében, normális esetben minden nyomó terhelés elől a kinyújtott oldal felé tér ki. Ha elveszti rugalmasságát, akkor már nem képes olyan jól kitérni. A nyomás terhének növekedése esetén tehát fokozódik a külső rostgyűrűben előforduló szakadás veszélye. Ilyenkor a mag már a normális nyomó terhelés közben is kitér a védőgyűrű hasadékán, és heves fájdalmat okozva nyomja az ott lévő idegeket. Hátsó porckorongsérv esetén főleg az oldalsó ideggyökerek szenvednek. A keletkező fájdalom az idegpályák mentén kisugárzik a perifériákra. A tipikus isiász esetén egészen a lábszárig és tovább, a lábfejig is terjedhet. A kipréselődött porckorong ritkábban középen, a gerincvelő irányába fejt ki nyomást. Ilyenkor a fájdalom azokban az alsó testtájakban érzékelhető, amelyekből a megszorított idegszálak erednek.

Különféle bénulási jelenségekre kerülhet sor alábbiakban és a húgyhólyagban, illetve a belekben. Akut sérvek után a kipréselődött mag gyakran újra visszacsúszik magától, sok esetben úgynevezett akasztással (pl. súlyfürdő) vagy kiropraktikus manipulációkkal lehet ismét visszatéríteni. Ezután azonban a betegnek minden szokatlan mozdulat esetén számítania kell újabb sérvre.

A valódi megoldás az lenne, ha a nyomás alatt álló lágy részt megszabadítanánk a nyomás terhétől, hosszú távon, pedig ki kellene szabadítani a szorult helyzetből. Eközben segítséget jelenthet az eltolódott csontos környezet újbóli helyreigazítása, végső soron azonban az útjukból kitért eseményeket kell helyretenni szellemi-lelki síkon.

Amikor lumbágóról, illetve hexensusszról (boszorkánylövés) beszélünk, az nem a német nyelv véletlen sajátsága, hanem sok nyelvben megtalálható. Az ókorban magától értetődően abból indultak ki, hogy a panaszokat és főleg a hirtelen lecsapó fájdalmakat a sors és ez által az istenek idézték elő. Ilyen szempontból főleg Hekaté és Pandóra tüntette ki magát. A skót és az ír nyelvben „Albschoss" és „Elffl int" szavakkal illetik a derékzsábát. A régiek a hirtelen fellépő fájdalmakban a gonosz megjelenését látták, és ezt a gonosz boszorkányokra vetítették ki. Még ha ma már túl vagyunk is az ilyen okozati magyarázatokon, a kivetítés mechanizmusa változatlanul kézenfekvő. Sok ember kacérkodik a gondolattal, hogy valaki – mindenesetre nem ő maga – felelős az egészért. A hexensussz megjelölés a felelősséget a boszorkány nyakába varrja, aki állítólag mintegy hátulról és ok nélkül lőtt rá az érintettre. A valóságban a legbelevalóbb „boszorkány" is csak annak a fejét (és a gerincoszlopát) csavarhatja el, aki hagyja magát. Természetesen létezik egy sor más helyzet is, amelyben felőrlődhet az ember, és semmi köze nincs a boszorkánytémához. Közös azonban a minta, hogy tudattalan, ezért ellenőrizetlen mozgásokról van szó, amelyeket teljes mértékben nem lát át az ember.

Amennyiben a porckorongsérv hosszabb ideig fennmarad, akkor a kezdeti bizsergéstől és az olyan érzésektől kezdve, mintha hangyák futkároznának", egészen a harántszindróma* értelmében vett bénulásokig kerülhet sor megbetegedésekre. A kórisme kezdetben a téves érzések, által világít rá arra, hogy milyen pontatlanul és hibásan érzékeljük testünk felső részét. A bénulásban aztán megmutatkozik, hogy milyen élettelen és uralhatatlan a sérv alatti terület. A feladat is a tünetekből fejthető meg. A téves érzékelések a figyelmet lefelé irányítják, és annak szükségességét hangsúlyozzák, hogy e terület felé forduljunk. A bénulásban az ellazulás feloldatlan formája testesül meg. Az a feladat, hogy ezt éljük meg oldott módon, az alsótestre és a lábakra vonatkoztatva. A lábakkal és akadályoztatásukkal az állás (állóképesség, állhatatosság, önállóság) és a menés (előrejutás, haladás, felemelkedés) témája kerül előtérbe. Arról van szó, hogy ilyen szempontból kell feloldódni, illetve ezeket a területeket kell ellazítani.

A panaszok speciális problematikája a mindenkori tünetmintából adódik. Egyes porckoron g betegek például már nem képesek igazán kiegyenesedni. Csípőből előrehajolva, merev háttal és görbén tudnak csak létezni. A népnyelv, nemhiába beszél „görbe utakról". Itt nyilvánvalóan a hiányzó egyenesség problematikája testesül meg. Egészen konkrétan jut napvilágra, milyen fájdalmas is az érintetteknek, hogy egyenesek legyenek, illetve egyenes úton járjanak, s megmutassák, hogy van gerincük. A megoldás a hajlott-alázatos tartásban fejeződik ki. Nyilvánvalóan arról van szó, hogy ilyen pozíciót kell felvenniük, azaz valóban meg kell hajolniuk, illetve a megaláztatást valódi alázattá kell változtatniuk.

Ugyanilyen diagnózissal „futnak" azonban az ellentétes alakok is. Azok a bot merev, módfelett egyenes tartású betegek, akik, mint a robotok, szögletes mozdulatokkal járnak, mivel a legcsekélyebb hajlás vagy a függőlegestől való bármilyen eltérés kibírhatatlan panaszokat okoz nekik. Ez a kórisme nyomatékosan jelzi, hogy milyen kevéssé hajlékonyak, milyen merevek és élettelenek. Peckesen vonulnak át egy lágy mozdulatokkal és finom átmenetekkel teli életen, amely szükségképpen idegen marad a számukra. Járásukban világosan kifejeződik, hogy belsejükben semmilyen átmeneti árnyalatot és finomságot, illetve semmi bizonytalanságot nem engedélyeznek. Életüket kemény szerkezetek és a túlzott egyenesség határozzák meg, egészen az önfejűségig. Az átmeneti árnyalatok és a valódi alázat idegenek a számukra. Az egyenesség kényszeredett és hamisnak tűnik, ez az a mankó, amely segíti őket abban, hogy győzelmük tudatában, kevélyen haladhassanak el a való élet mellett. Az agglegény vagy a porosz katonatiszt, képe ebbe a lelki tájba illeszkedik. Kézenfekvő a tünetek képében megjelenő, megoldandó feladat: azt az egyenességet, amit az ember állandóan mutat, mert nem tud kivetkőzni saját halcsontos fűzőjéből, saját magával szembeni valódi egyenességgé és őszinteséggé kell változtatnia.

A két típus ugyanabban a témában osztozik, csak ellentétes pólusokról: az egyenességben. Aki „görbe úton" jár, annak hajlottságát kell feloldania és a benne rejlő alázatot felszabadítania. Ha ez sikerült, akkor részesülhet az ellenpólus őszinteségéből és egyénességéből is. Az egyenes „agglegény"-nek pedig a merevségét kell elfogadnia, és azt kell megtanulnia, hogy az őszinteség és a szellemi-lelki egyenesség vár benne felszabadulásra. Ha megtalálta magában a mélységes őszinteséget, akkor könnyedén lehetővé válik a számára az is, hogy leszálljon az élet mélységeibe, hogy a hátát meghajlítsa, és alázattal álljon elébe az életnek. Két ellentétes, feloldatlan feszültségből érkezve közeledik a két dolog, a gőgösség és a megaláztatás, ugyanahhoz a különböző oldalakról megoldott alapvető témához: az egyenességhez és az alázathoz. Még ha látszólag olyan messze állnak is egymástól, a valóságban mégis közel vannak. Senkit sem fenyeget például annyira a veszély, hogy megalázzák, mint azt, aki fenn hordja az orrát. És senki sem hat olyan arrogánsnak és taszítónak, mint a púpos, aki saját maga semmit sem tud görbe (rossz) természetéről. Azon a síkon, ahol már feloldódtak, közelségük még megfoghatóbbá válik, hiszen a valóban alázatos ember abszolút egyenes.

További jelentős pont a nyugalom tényezője. A legtöbb porckorong beteget erre késztetik a tünetei, mivel minden mozdulat fájdalmat okoz nekik. Nyilvánvalóan túl sokat vettek magukra, és most azt a fájdalmat érzik, amit az életük terhei alatt való mozgás okoz. A tünetek azonnal meghatározzák a terápiát is, mégpedig úgy, hogy pihenésre kényszerítik őket. Így aztán teljes nyugalomban gondolkodhatnak el azon, hogy mi okból és mi célból vettek olyan sok terhet a vállukra, vagy miért engedték meg másoknak, hogy ezt tegyék velük. Az ilyen megfontolások eredménye elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy megpróbáltak rendkívüli teljesítményekkel rendkívüli elismerést szerezni maguknak. A becsvágyért és a felemelkedésért folyó külső forgatag belső veszteségről árulkodik, és a test csigolyáiban csapódik le. Azt kell megtanulniuk, hogy elviseljék saját nyugalmukat, ahelyett hogy továbbra is kitartanának az összes súlyos próbálkozás mellett, amelyekkel belső kisebbségi érzésüket a külső nélkülözhetetlenség bizonyítékaival akarják elfedni. Ahogyan ennek a helyzetnek alávetik magukat, úgy kell levetniük minden fölösleges terhet is, hogy pihenhessenek.

Ritkábban fordul elő, hogy a betegek éppen nyugalmi, fekvő helyzetben érzik a leghevesebb fájdalmat, és ezért nyugtalanul bolyonganak, sőt a fájdalom miatt még azt is megkísérlik, hogy ülve aludjanak. Itt a tünet, mozgást eredményez, és így ébren maradásra, illetve felébredésre késztet. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy továbbra is nyugodtan kell pihenni és heverni az ágyban, hanem az aktivitás, a felegyenesedés és a felelősség igénye merül fel, mégpedig tüstént.

1. Mi a helyzet az életemben az egyenesség terén?
2. Gerinces vagyok-e és egyenesen közeledem-e a fontos dolgokhoz?
3. Hajlékony és rugalmas vagyok-e, képes a valódi alázatra?
4. Elnyomja, vagy még zsarolja is női részemet a férfi rész?
5. Viselek-e tudat alatt olyan terheket, amelyek tudatosan nem érdekelnek?
6. Milyen terheket viselek az elismerés érdekében?
7. Tüneteim nyugalmat vagy mozgást követelnek-e tőlem?

A porckorong kerek és lapos, párnaszerű képződmény, amely a gerincoszlop minden egyes csigolyája között megtalálható. Kocsonyaszerű anyag veszi körül, és rezgéscsillapítóként funkcionál.

Porckorongsérv esetén egy vagy több csigolya nyomásának következtében ez a kocsonyás anyag előre boltosulhat, vagy akár ki is szakadhat, ezáltal súrlódáscsökkentő funkciója megszűnik, és fájdalmat okoz a környező idegekben. A porckorongsérv (a sérvre jellemző egyéb okok mellett) a testnedvek rendellenes kiválasztása miatt alakul ki, amely metafizikus szinten az érzelmeket jelképezi. A jelentkező idegfájdalom bűntudatot jelent, lényem minden aspektusát érintő, mély konfliktushelyzetre utal. A porckorongsérvnél a nyomás a kulcsszó, amelyet családi, anyagi vagy a munkámmal, kapcsolatos felelősségeimmel, feladataimmal kapcsolatosan érezek. Olyan, mintha határaimat túllépve, saját magamra gyakorolnék nyomást, mintha valaki másnak tekinteném magam. Ez a nyomás belőlem is eredhet, de érkezhet másoktól vagy máshonnan. Úgy érzem, egyedül vagyok, és nincs támaszom az életben, azonban nem merem ezt másoknak, és főként magamnak sem bevallani. Emiatt „rabságban" élek, és határozatlannak érzem magam. Mostantól elfogadom, hogy az élet támogat engem. Minden bűntudattól és nyomástól megszabadítom magamat. Olyannak szeretem magam, amilyen vagyok. A legjobb tudásom szerint teszek mindent, és a többit Istenre bízom.

Sérv esetén két különböző testtáj konkurenciája, a határok és a tulajdonjog megsértése egy olyan vitában, ahol egyik fél se kerülhet ki győztesen. Nem megfelelő, rossz kapcsolatok létesítése, az illető túlterheli magát. Az értelmes határok figyelmen kívül hagyása, ahelyett hogy az illető töretlenül hű maradna az alapelveihez.

Túl nehéz helyzetek megragadása, a kitüremkedett idegen szervek strangulációs azaz lekötéses veszélye. Agresszív konfliktus, harc a hirtelen visszaélésekkel, túlkapásokkal szemben, a gyenge pontok támadása mind a bűnözésben mind, pedig a szervezetben.

Amit tenni kell!

Sérv esetén az egymástól elválasztott területek közötti határok áthidalása, lehetővé tenni a behatolást szokatlan területekre. Felhagyni a szokványossal, a konvencionálissal, túltenni magunkat a külső határokon, a kicserélődés kommunikáció lehetővé tétele. Megtanulni teret nyerni saját magunk számára úgy, hogy közben tartózkodunk az esetleges túlkapásoktól. Súlyos témák megragadása, foglalatosság a szellemi lelki problémákkal, az újonnan fellépő kérdések intenzív feldolgozása. Olyan területeket találni az életünkben, ahol érdemes túlterhelni magunkat, saját törékenységünk és gyenge pontjaink például lágyék, köldök, rekeszizom átmenetek felismerése.

Intenzív gondolatcsere, amely átlépi a meglévő határokat szellemi lelki szinten, új utakon járni, merni, megtenni a felfedezéseket. Az egymáshoz közel álló témakörök gondolati összekapcsolása, belemenni látszólag lehetetlennek tűnő kapcsolódásokba, kötődésekbe, szellemi lelki kötelezettségek vállalása.