Fejfájás - lelki háttere
A fejfájás csak néhány évszázad óta ismert probléma, a régebbi kultúrákban nem található a nyoma. A fejfájás különösen az úgynevezett túlcivilizált országokban szaporodik, ahol is az egészségesek húsz százaléka állítja, hogy fejfájásban szenved. A statisztika szerint a nők valamivel gyakrabban érintettek ebben, különösen, pedig az ún. „felső tízezer”-hez tartozók. Ha egy kicsit is törjük a fejünket a fej szimbolikáján, akkor nincs mit csodálkoznunk ezen. A fej a testtel igen világos polaritásban áll. Ő a testi intézményrendszer legfelsőbb hatalma. A fejünkkel állítjuk magunkat. A fej a fentet, míg a test a lentet reprezentálja.
A fejet tekintjük annak a helynek, ahol az értelem, az ész, a gondolkodás székel. Aki fejetlenül cselekszik, az értelmetlenül cselekszik. Ha elcsavarjuk valaki fejét, nem számolhatunk azzal, hogy hideg fejjel fog cselekedni. Az olyan irracionális érzések, mint a szerelem, természetesen különösen veszélyeztetik a fejet, legtöbben elveszítik a fejüket, ha szerelmesek... (S ha nem, akkor nagyon fáj a fejük!) Mindenesetre vannak keményfejű kortársaink is, akiket sosem fenyeget a veszély, hogy elveszítik a fejüket, még akkor sem, ha fejjel mennek a falnak. Egyes megfigyelők sejtése szerint e csodálatos sebezhetetlenség magyarázata, hogy rettentő korlátoltak, ezt viszont tudományosan eleddig senki nem bizonyította.
A feszültség okozta fejfájás hirtelen kezdődő, diffúz fejfájás, többnyire nyomás, mely órákon, napokon, heteken át, tarthat. A fájdalom valószínűleg az erek túlfeszült állapotának a következménye. A feszültség okozta fejfájás esetében többnyire a fejizomzat, a váll izmai, a nyaktáji izmok és a nyaki csigolyák környékén lévő izmok is merevek. A feszültség okozta fejfájás általában olyan élethelyzetekben lép fel, melyekben erős teljesítménykényszer nyomása alatt állunk, kritikus felemelkedési helyzetekben, amelyek erőnket fenyegetően túlfeszítik.
A felfelé vezető út könnyen vezet a felső pólus, a fej túlhangsúlyozásához. A fejfájás mögött gyakran találunk olyan becsvágyó, tökélességre törő személyt, aki akaratát mindenáron keresztül akarja vinni, azaz fejjel megy a falnak. Az ilyen embereknek a becsvágy és a hatalomvágy könnyen a fejébe száll, aki ugyanis csak a fejet tartja figyelemre méltónak, aki csak a racionális, ésszerű, értelmes dolgokat fogadja el, és csak ezek szerint akar élni, az hamarosan elveszíti kapcsolatát az alsó pólussal, és így elveszíti gyökereit, melyek tartást adnak az életben. Az ilyen embert lehúzza a feje, és fej nehézzé válik. A test vágyai és többnyire tudat alatti funkciói fejlődéstörténetileg régebbiek, mint az ésszerű gondolkodás képessége, ez a meglehetősen késői emberi vívmány a nagyagykéreg fejlődésével jött létre.
Az ember két centrális szerve a szív és az agy, az érzés és a gondolkodás. Korunk és kultúránk emberének agya különös mértékben kifejlődött, ezért állandóan ki van téve annak a veszélynek, hogy második centrális szervét, a szívet elhanyagolja. Minderre persze nem megoldás, ha a gondolkodást, az értelmet, a fejet elátkozzuk. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. Nem szabad állást foglalnunk az egyik mellett a másik ellenében, igyekeznünk kell fenntartani a mindenkori egyensúlyi állapotot közöttük.
Akik a túlsúlyt a szív területére helyezik, ugyanolyan helytelenül járnak el, mint a fentiek. Igaz, kultúránk olyan mértékben próbára tette, és ez által olyan mértékben fejlesztette a felső pólust, tehát a fejet, hogy az alsó pólus ehhez képest inkább van hátrányos helyzetben.
Ehhez kapcsolódik egy további probléma is, mégpedig az, hogy mire használjuk fel értelmi tevékenységünket. Az esetek többségében a racionális gondolkodás funkcióját saját énünk bebiztosítására vetjük be. Az ok okozati gondolkodási mintákkal, sorsunkkal szemben próbáljuk bebiztosítani magunkat, egónk kiépítésén fáradozunk. Az ilyen vállalkozás azonban végső soron bukásra ítéltetett. A legjobb esetben is, miként a Bábel tornya történetben, összezavarodáshoz vezet. A fejnek nem szabad önállósítania magát, nem szabad a test, a szív nélkül döntenie. Ha a gondolkodás leválik az alsó pólusról, saját gyökereiről válik le. A tudományos funkcionális gondolkodás gyökértelen gondolkodás, hiányzik a visszacsatolás az ősalapokhoz, hiányzik a vallás. Aki csak a fejét követi, szédítő magasságokat mászik meg anélkül, hogy alul le lenne horgonyozva, nem csoda hát, ha kóvályog a feje. A fej riadót fúj.
A fej az a szerv, amely a leggyorsabban reagál fájdalommal. A többi szervben sokkal mélyebbre ható változásoknak kell történniük ahhoz, hogy fájdalom keletkezzék. Legérzékenyebb figyelmeztetőnk a fej. Fájdalma azt mutatja, hogy gondolkodásunk hibás, vagy azt hibásan használjuk fel, hogy céljaink kérdésesek. Ez a fájdalom riadót fúj, ha terméketlen tépelődéssel olyan kiötölhető biztosítékokon törjük a fejünket, amelyek nem is léteznek. Az ember, anyagi létezésén belül semmi sem bebiztosítható, s minden erre irányuló kísérlet valójában csak nevetségessé tesz.
Addig törjük a fejünket teljességgel lényegtelen dolgokon, míg nem kezd zúgni a fejünk. A feszültséget kikapcsolódással oldjuk fel, ami azt jelenti, hogy elengedjük a dolgokat. Ha fejfájásunk riadót jelez, itt az ideje, hogy feladjuk korlátolt akarnokságunkat, feltörekvő becsvágyunkat, keményfejűségünket, csökönyösségünket. Itt az ideje, hogy pillantásunkat lefelé irányítva gyökereinkre koncentráljuk. Azokon, akik az intő jelzés ellenére éveket fejfájás-csillapítókkal vészelnek át, nem lehet segíteni, pedig a dolog vérre megy.
