Nyakcsigolya eltolódás - lelki okai
A legfelső nyakcsigolya eltolódása többnyire balesetre vezethető vissza, és fájdalmas kisugárzásával olyan problémákat okoz, amelyek az egész gerincoszlopra kihathatnak. A mitológiában Atlasz az a titán, akinek az összes titán lázadása miatt büntetésből a vállára kellett vennie és ott egyensúlyban tartania a földgolyót. A legfelső nyakcsigolyának az övéhez nagyon hasonló feladata van: nemcsak tartania kell koponyánkat, hanem ki is kell egyensúlyoznia.
Ha az atlas úgy próbál megszabadulni ettől a szereptől, hogy oldalra tér ki, akkor ez olyan kísérlet, amellyel a ráruházott felelősség alól akarja kivonni magát. A fájdalmakkal egyúttal azt bizonyítja, hogy mennyire fáj neki a golyó terhe. Mivel úgy érzi, hogy nem egyedül felelős, utat enged a fájdalom kisugárzásának a csigolyák láncolatának lejjebb elhelyezkedő, alárendelt tagjaira is. A fej az ember számára egyenlővé válik a világgal, legalábbis azok számára, akik ilyen panaszokban szenvednek.
Testük legfelül álló képviselője, az atlas által mutatja meg nekik, hogy a továbbiakban már nem képes a (nehéz) fej terhét panasz nélkül viselni. Felhívja magára a figyelmet, és a fájdalom hevességétől függően valósággal segítségért kiált. Legszívesebben elmenekülne oldalirányba, és erre való hajlandóságát helyzetváltoztatással fejezi ki. A mélyben rejlő téma a következő: a fej általi megterhelés már kibírhatatlan, túllépi a fájdalomküszöböt. Az egyetlen értelmes megoldás az, ha a fejet hagyjuk megint visszatérni a helyére. Ez persze leginkább átvitt értelemben történhet. Az első lépéshez azonban egy csontkovács (kiropraktor) is hozzájárul hat kívülről. A fejet erőteljes rántással ugrasztja vissza eredeti helyére, úgy, hogy közben egy kicsit túlmozdítja a célon. Jellemző, hogy hosszú távon nem használ a tisztán fizikai helyreigazítás, a csigolya ugyanis továbbra is mindaddig hajlamos az eltolódásra, amíg átvitt értelemben nem tisztázódik a helyzet. Az atlas olyan balesetet használ ki (el)tolódásához, amelynek hevessége jelzi, hogy milyen nagy az irányváltoztatásokkal szembeni ellenállás. Szükség van némi erőszakra ahhoz, hogy az illetőnek elcsavarják a fejét. A baleset és a csontkovács egyaránt azt bizonyítja, hogy mennyire szükségesek lehetnek a mégoly hirtelen irányváltoztatások is.
Eltolódott atlas esetén az a feladat, hogy megtanuljunk –akár hirtelen is – letérni a bejárt pályákról, hogy új irányba fordítsuk a fejünket, sőt esetleg még azt is engedjük, hogy a csontkovács helyett inkább valamilyen elragadó ember csavarja el erőszak nélkül, s hogy mindezt önként és az újdonság örömével tegyük.
Ha valakinek minden adandó alkalommal kificamodik valamije, akkor kézenfekvő a gyanú, hogy nem vallja be magának opportunista váltási kísérleteit, és teste ilyen módon hozza azokat a tudomására. Fájdalmasan érteti meg vele, hogy kirándulásaival túl messzire megy, és túllő a célon. A tünetekben itt is benne van a terápia, mert arra késztetik a beteget, hogy időnként szemellenzővel járja a világot, és se jobbra, se balra nem nézve, céltudatosan menjen az orra után. Miután kipróbálta az ellenpólust, hosszú távon az lesz a megoldás, hogy rátalál az igazi mozgékonyságra és alkalmazkodó készségre.
Nem az a feladata, hogy a kisebb előnyök kedvéért váltson, hanem az, hogy kövesse az élet áramlását és alkalmazkodjon követelményeihez.
- Kibírhatatlanul súlyos teherré vált-e a fejem?
- Mi ellen próbál fellázadni az atlasom?
- Mit akar mondani a sorsom azzal, hogy helyre teszi a fejemet?
- Mi tudná elcsavarni a fejemet, mi tudná helyrebillenteni?
- Mi a helyzet, alkalmazkodó készségemmel és hajlékonyságommal?
