Polipok - kialakulásának lelki háttere
A polipok a nyirokvédelmi rendszerhez tartoznak. Az orrgarat manduláiként is leírhatjuk őket. Amennyiben az ember lelkileg nem tudatosuló védekezési harcokba bonyolódik, akkor beugranak helyette a nyirokszervei, és őt magát helyettesítve megvívják az éppen fennálló háborút. A szövetekben tombol a kórokozók és a védekező sejtek közötti csata. Ez utóbbiakhoz tartoznak a limfociták is. A fehérvérsejtek egyik alcsoportját, a test legfontosabb rendőrőrsét képezik.
A polipok a mandulákkal együtt a védelem területének a harcoktól leginkább feldúlt részei. Az összecsapás ideje alatt felduzzadnak. Ha a heveny konfliktus tartóssá válik, akkor a gyulladás is krónikus gyulladás lesz, és mint minden rossz kompromisszum, nagy energiákat emészt el. Ebben a helyzetben világosan látszik a gyerekeken, hogy mennyire blokkoltak és kimerültek. Mivel állandóan el van dugulva az orruk, csak a szájukon keresztül tudnak lélegezni. Az állandóan nyitva tartott száj és néha a kimerültségtől lógó szemhéjak energiahiányról árulkodnak. Gyakran előfordul, hogy a különböző szinteken beállt blokádok jelei buta arckifejezést kölcsönöznek a gyereknek.
A fennálló téma a védekezőképességhez, a harckészséghez és egy tévutakra vezetett kommunikációhoz kapcsolódik, ugyanis a belélegzett levegő nem a neki szánt úton halad, hanem a szájon keresztül. Ez, pedig nem jó megoldás. A tennivaló az, hogy a fenti tematikát be kell hozni a tudatba, és tehermentesíteni kell a testet. Mivel a polipoknál messzemenőleg gyerekproblémáról van szó, a szülőknek kell megteremteniük azokat az alapokat, amelyek a konfliktusokat is elbírják. Míg a torokmandulák területén zajló összeütközések a nyelés körül köröznek, a polipoknál arról van szó, hogy a beteg fellázad a túlzott követelmények ellen. A gyerek makacsnak tűnik.
Gyakran a sebész az, aki fogja a kését, és vérig harcolja a harcot azzal, hogy egész egyszerűen kivágja a csatamezőt. Az akció, különböző eredményeket szül. A gyerekek egy részének sikerül az operációt követően az összeütközést – aminek most már nincs meg a testben megszokott helye – visszahoznia a tudatába. Ők ennek megfelelően jobban lesznek, és nem ritka az sem, hogy a szülők arról számolnak be, hogy a gyerek az operáció után nagyot ugrott előre a fejlődésben. A gyerekek másik részének nem sikerül ez a lépés, és a védekező harc testi harc marad. Ilyenkor aztán gyakran a test saját védelmi rendszerének egy másik színterére csúszik át, és ott parázslik tovább. Közben a gyerek tovább betegeskedik, és jelzi környezetének, hogy nem tud megfelelően fejlődni. Az agresszió olyan komoly téma, hogy nem lehet csak rövidtávon megkerülni. Gyerekkorban tipikus módon a védekező nyirokrendszer szerveiben jelentkezik a gyulladás, a különböző mandulákban és a féregnyúlványban. A védelmi csata, amit a gyerek tudatosan nem tud megvívni, a testben ölt formát. Eldugult orrával és örökké nyitva álló szájával ő a két lábon járó makacsság képe. Dagadt polipjai blokkolják a kommunikációs utakat, és butának tüntetik fel. Ez az ő tehetetlen védekezési módja a túlkapások, visszaélések és a túlzott követelmények ellen.
Hogy milyen az álláspontunk az agresszió témájával kapcsolatban, azt azon a tényen is lemérhetjük, hogy nálunk alig van olyan fiatalember, aki nyirokszerveinek teljes létszámával éri el a serdülőkort. Gyakran ki kell venni a három legfontosabbat (orr- és garatmandula, vakbél) – és ezt megpróbálják elegánsan kifejezni és ártatlan színben feltüntetni.
- Van-e egy küszöb alatt parázsló, tartós konfliktusunk?
- Milyen összeütközésbe ragadtam bele, amiből nem tudok kijönni, és csak fogyasztom vele az energiámat?
- Van-e a családban még a konfliktusok alkalmával is olyan teherbíró bizalmi sík, amelyen harcolni lehet?
- Milyen területek azok, amelyeken a gyerek túl van terhelve, majd következésképp rezignációba vonul?
- Milyen struktúrák gátolják a családban a fejlődést?
