Bokaficam - bokatörés - lelki okai
Ha kificamítja az ember a bokáját, az úgy, mint Héphaisztosz, az istenek kovácsa, már nem tud nagyokat ugrani. Ő egyszerre mindkét bokáját eltörte, amikor az anyja ledobta a mennyből a földre, és attól kezdve sánta volt. Hasonlóan megy a soruk azoknak is, akik túl nagyokat ugranak, és utána túl keményen landolnak a tények talaján. A kihívás világos: a talajon maradni és szép lassan, fokról fokra felmászni. A nagy szökelléseket törölte a sors. A bénaság kemény terápia azok számára, akik állandóan mozognak. Ha ezután mégis megtanulnak fáradsággal és szorgalommal járni az élet mélyföldjein át vezető útjukon, akkor olyannak tűnik a gipsz a lábukon, mint a béklyó. Ám horgonnyá is válhat, amely a földön tartja az embert, és hátráltatja abban, hogy fizikailag elugorjon és kitáncoljon a sorból. Épp a földön fogva tartott test válhat a szellemi ugrások és szárnyalások ideális alapjává.
A közvetlenül a lábboltozat fölött levő bokának köszönhető, hogy felegyenesedtünk. Arra is megteremtette a lehetőséget, hogy felágaskodjunk. Csak innen, a bokából kiindulva sikerülhet felugrani az istenek síkjára. A ballépések azonban megbosszulják magukat. Ha kificamítjuk a lábunkat, akkor megütjük magunkat, a törésnél betörünk, ha kifordul a bokánk, akkor elreped, ha mellélépünk, akkora földön fekve találjuk magunkat.
A baleset eredményei mutatják, hogy mit kell az embernek mindebből megtanulnia: be kell vallania magának, hogy tévedett, és hibás elképzelései vannak, hogy túl durván landol az ugrásai után, és hogy magasröptű szárnyalásai végén összezúzza őt a realitás. Gondolati világa és a valóság közötti kontaktus nem harmonikus, és veszélyes utak felé fut. Az lenne a dolga, hogy levegye a testéről a realitással való konfrontáció terhét, biztonságosabb kirándulásokat tegyen, gondoskodjon arról, hogy a landolásnál jobban rugózzon, és mielőtt a valóságban megtenné, gondolatban próbálja ki azokat a merész utakat, amelyekkel nincs egészen tisztában. A szerzett sérülések nyugalomra kényszerítik és ledöntik a lábáról. Kímélni kell a testét, és ebben a külső nyugalomban inkább a belső mozgékonyságra és a szellemi ugrásokra kell átállnia. A sánta Héphaisztosz fizikai haladásában gátolva kreatív feltalálóvá válik, és így elnyeri a helyét az égben, amely korábban kérdésessé vált a számára.
- Milyen szerepet játszik az ugrásszerűség az életemben?
- Hajlamos vagyok-e a valóságban a bizonytalan kimenetelű magasröptű szárnyalásokra? Gyakran előfordul-e, hogy a startnál nem veszem észre, hogy landolnom kellene? Milyen viszonyban vagyok az álmokkal és a valósággal?
- Figyelmen kívül hagyom-e azt az igényemet, hogy pihennem kell, miközben a helyemet próbálom kivívni?
- Milyen tévedésben élek, miben fogok mellé? Hol ficamodott ki az életem, minek kellene benne eltörnie, mit kellene megszakítani?
- Milyen területeken hajlok a fizikaiban való félrelépésre ahelyett, hogy az új utakat szellemi szempontból próbálnám ki?
- Hol lázadok fel a sorsom ellen? Miben válik a lázadás a sorsom részévé?
