Szorongás - lelki okai
A szorongásra általában lelki zűrzavar, zavarodottság jellemző, amelyben úgy érzem, korlátok közé vagyok szorítva, és a vágyaim megfojtanak. Úgy érzékelem, az életterem olyan korlátok, közé van szorítva, amelyek valójában nem is léteznek.
„Fogolynak", „csapdában" érzem magam. Elfogadom, ha az emberek elözönlik a pszichikai teremet, és ez nálam egy bizonyos belső megszorítást, szorongatottság érzését, „összehúzódást" eredményez. Ezért mellőzöm a saját személyes igényeimet, és inkább másoknak kívánok megfelelni, hogy kivívjam azt a szeretetet, amire szükségem van (még akkor is, ha erre más mód is lenne). Ez a belső megszorítás, szorongás arra késztet engem, hogy érzelmeimet, érzéseimet az egyensúlyom kárára felnagyítsam. Mivel ködös világban élek, az önbizalmam elszáll, és reményvesztettség lesz úrrá rajtam, feladom a küzdelmet. Melyik lehet az a helyzet, amelyben fiatalként annyira megnyomorgatottnak éreztem magamat, hogy még manapság is mindig hűségesen reprodukálom ezt a berögzült gondolatsémát? Testem számára természetes, hogy a legfontosabb pszichés, lelki igényeim ki legyenek elégítve, legyen levegőm, hogy lélegezhessek, legyen elegendő tér köztem és a többi ember között, szabadon dönthessek arról, hogy mi a jó nekem. Ha mostantól elsősorban az élettel kapcsolatos elvárásaimra válaszolok, nagy esélyem van arra, hogy mások elvárásait meghagyjam nekik, és így biztosabb lehetek abban, hogy velük is harmóniában leszek. Úgy, hogy meghagyom nekik, tiszteletben tartom saját gondolat- és cselekvési szabadságukat, mert emlékeznem kell arra, hogy ha megfulladok valamitől, valami nyomaszt, akkor az azért lehet, mert én tudatosan vagy tudat alatt megfullasztom az embereket magam körül. A szorongás olyan ijesztő és gyakran megnevezhetetlen feszültséggel járó ideges vagy nyomasztó várakozás, amikor valami bekövetkezésétől tartunk. Kapcsolódhat egy konkrét nyomasztó, szorongásra okot adó valós veszélyhez is (mint haláleset, személyes katasztrófa, büntetés).
Azonban a szorongás esetében inkább olyan félelemről van szó, amely nem köthető semmilyen azonnal érzékelhető vagy kifejezhető dologhoz. Ezért a szorongás mély okainak megtalálásához általában a gyermekkoromig kell visszamenni, mivel ez gyakran az elhagyottságtól, egy szeretett személy szeretetének elvesztésétől, és a szenvedéstől való félelmekhez köthető. Amikor újra hasonló helyzetbe kerülök, a szorongás újra felszínre tör bennem. Bármikor, amikor ez a félelem újra megjelenik, vagy ha egy ilyen valós vagy akár képzeletbeli helyzetet élek meg újra, ezt a tudatalattim egyfajta vészjelzésnek fogja fel, amelyben vészhelyzetet érzékel, és a szorongás még erősebben jelentkezik. Gyerekként a szorongás általában a sötéttől való félelemként konkretizálódik, ölt alakot, vagy a gyerek hajlamos lesz magányába zárkózni. Mostantól bátorságot, bizalmat viszek az életembe azért, hogy jobban tisztelhessem saját magamat, és a többieket, pedig hagyom, hogy szabadon gondolkodhassanak a dolgokról, és az életemből kiűzök minden bűntudatot. Így „tisztábban" fogok látni, és még inkább világosan látom a dolgokat az életemben, amelyben folyamatosan előre haladok.
