hallási problémák

A fül- és hallási problémák lelki hátterének elemzéséhez figyeljünk meg először néhány szófordulatot, melyben a fül vagy a hallás előfordul: nyitva van a füle, kegyesen meghallgat valakit, hajlandó meghallgatni, hallgat valakire, engedelmeskedik.  Mindezek a fordulatok egyértelműen rámutatnak arra, hogy a fül kapcsolatban van a befogadás, a passzív lét meghallgatás, és engedelmesség témájával. A hallással összehasonlítva a látás az érzékelés sokkal aktívabb módja. Így aztán könnyebb is aktívan elnézni valami mellett, vagy becsukni a szemünket, mint bezárni a fülünket valami elől. A hallás képessége az engedelmesség, az alázat testi kifejeződése.

A gyermektől, aki nem engedelmeskedik, azt kérdezzük, talán nem hallasz? Aki rosszul hall, nem akar engedelmeskedni. Az ilyen típusú ember egyszerűen nem hallja meg, amit nem akar meghallani. Bizonyos fokú egocentrizmus jele, ha nem hallgatunk meg, nem fogadunk be másokat. Hiányzik az alázat, a készség, hogy másra hallgassunk, engedelmeskedjünk. Ugyanez a helyzet az úgynevezett zajártalomból eredő nagyothallásnál is. A hangerő önmagában nem ártalmas, de ha túlságosan erős bennünk a zajjal kapcsolatos lelki ellenállás, ha nem akarunk befogadni, ez oda vezet, hogy nem is fogunk tudni befogadni. A gyakori középfülgyulladás, fülfájás a gyermekeknél éppen arra a korra esik, melyben az engedelmességet tanulják. A nagyothallás viszont az idős emberek többségét érinti. Az öregkori nagyothallás, éppúgy, mint a látás romlása, a merevség, a mozgékonyság elvesztése, olyan szimptómák, amelyek azt a tendenciát fejezik ki, hogy öregkorunkban egyre hajlíthatatlanabbak, egyre merevebbek vagyunk. Az idős ember általában elveszíti alkalmazkodóképességét, rugalmasságát, egyre kevésbé képes hallgatni másokra. Bár a felvázolt fejlődés tipikus az öregkorra, mégsem szükségszerű. Az öregség kiemeli a még meg nem oldott problémákat, s ugyanolyan mértékben őszintévé tesz, mint a betegség.

A hallás heves romlása egy hirtelen fellépő, többnyire egyoldalú, magas fokú belsőfül-nagyothalláshoz vezethet, mely egészen a süketségig fajulhat. Előfordul, hogy később a másik fül is megsüketül. Ahhoz, hogy a hallás heves romlását értelmezni tudjuk, fontos, hogy pontosan szemügyre vegyük azt az élethelyzetet, amelyben fellép. A hallás heves romlása felhívásként értelmezhető, hallgassunk befelé, hallgassunk a belső hangra. Süketté csak az válik, aki már régóta süket saját belső hangjaira.

Fülproblémák, illetve hallási problémák esetén, a következő kérdéseket tegyük fel magunknak:

• Miért nem vagyok hajlandó meghallgatni másokat?
• Kinek vagy minek nem akarok engedelmeskedni?
• Vajon a két ellenpólus: alázat és egocentrizmus egyensúlyban vannak-e a személyiségemben?

Ami az első pillantásra ártatlan kis tünetnek látszik, az milliókat sújt szerte a világban, és ezzel elérte a járvány rangját. A tinnitus szó a latin „tinnire"-ből származik, ami azt jelenti, hogy hangzik, cseng. A betegek zajnak, morajlásnak, brummogásnak, haranghangnak, zümmögésnek, süvöltésnek, kopogásnak, fütyülésnek, csörgésnek vagy akár üvöltésnek írják le a hallottakat. Az érintettek túlnyomó többsége szenved a belső lármától, zavarja, és időnként csökkent értékűnek érzi magát.

A hagyományos orvoslás a betegek felénél abból indul ki, hogy a fülzúgást a lárma okozza. Gyakorlatilag minden betegnél megtalálható az összefüggés a fülzúgás és a között a stressz között, amit az érintettnek nem sikerült legyőznie. Végül is a fülzúgás nem más, mint belülre beengedett lárma. Az érintettek tehát saját magukat zavarják. Sok szól amellett, hogy azok, akiket a külső „lárma" zavar, nem védekeznek ellene, hanem magukba fojtják, illetve belül hallják az agressziójukat. Ahelyett, hogy konstruktív módon bánnának a stresszel, és kívül néznének szembe a követelményekkel, arra hajlamosak, hogy mindent belül, magukban intézzenek el. Nem csoda tehát, hogy egy s más történik bennük. A belül lévő hangokat (ugyanúgy, mint minden tünetet) üzenetet közlő jelzésként kell érteni. Az üzenet fajtája a zajok jellegéből adódik, amelyeknek kivétel nélkül valami figyelmeztető vagy legalábbis figyelmet kívánó mondanivalójuk van. A csörgő vekker felrázza az embert, a szirénák felriasztják, az ébresztőóra, a sípolás és a fütyülés figyelmeztet vagy jelzéseket ad. Az ilyen hangok, lehet, hogy nem kellemesek, de mindig értelmesek. A vihar zúgása, egy méhraj döngése vagy egy medve brummogása természetesen semmi jót sem ígér, de nagyon hasznos, amikor hallgat rá az ember, komolyan veszi a figyelmeztetéseket, és annak megfelelően viselkedik.

A tinnitus betegekben belülről támad a hang, és a legszorosabb közelségből figyelmeztet, miután a távolabb lévő szignálokra nem figyeltek oda. Az élettörténetnek van egy pontja, amikor a figyelmeztetések bentről kezdenek hallatszani. Ez a pont mutatja, hogy mikor került az utolsó csepp a pohárba. A páciensek megakadályozzák tehát, hogy csend legyen bennük, és ezáltal megismerik a bennük mélyen meglévő szükségletüket ahhoz, hogy nyugalmuk legyen végre. A belső csend azonban csak azután adatik meg, miután az ember kint már minden szükséges tennivalót elvégzett. Ebből a szempontból hasonlít a helyzet a mi modern társadalmunkra, amely ugyanúgy egyre lehetetlenebbé teszi a csendet és egyre több lárma stresszel, ütközteti az embereket. Épp ezzel alakít ki egyre nagyobb igényt a csend iránt. A fülzúgásban szenvedő betegek egyre növekvő száma a növekvő lármának felel meg. A lárma szót itt sokkal tágabb értelmében használjuk, nemcsak a decibelekben mérhető zajokat értjük alatta. A tinnitus betegek egy olyan társadalom termékei, amely alig ismeri már a csendet, mégis arra szólítja fel őket a tünetük, hogy szálljanak szembe a zajjal, és tanuljanak meg bánni vele. De mielőtt allopátiásan a lárma ellen harcolnánk, az lenne a feladatunk, hogy meghallgassuk, mit akar mondani nekünk. Legtöbbször azt a feladatot adja, hogy ne csak belül, hanem kívül is hangosak legyünk. A páciensek egyrészt túl jól alkalmazkodtak a társadalom igényeihez, másrészt túl rosszul a maga folyamatosan növekvő követelményeivel előálló élet szükségleteihez. A stresszt, ami egyébként előhívhatná és felélénkíthetné az életerőiket, belülre engedték, és a jól funkcionáló külső élet mellett belsőleg elbarikádozták magukat. Ez a helyzet gyakran egyidejűleg zajló érelmeszesedésben csapódik le. A fülzúgás egyes válfajai akusztikusan is rámutatnak a megkeményedés aspektusára és az élet változásaihoz való alkalmazkodás hiányára: a zajok ébresztő jellegéhez adódik még a megmerevedett struktúrák csörömpölése, csengése.

Míg a hangok az energia harmonikus rezgései, a zajokra a nem harmonikus rezgések jellemzők. Azonban minden hangban energia szabadul fel. Ezen a ponton lehet a betegek két csoportja között különbséget tenni. A nagyobbik csoport azokból áll, akiket a fülzúgás zavar, a kisebbikbe azok tartoznak, akik a fülzúgásukat nem zajnak, hanem hangnak hallják, és el tudnak vele boldogulni. Már az is nagy segítség lenne, ha az első csoportot át tudnánk változtatni a másodikra. Ez az, amit a legtöbb terápia célként tűz ki maga elé.

A tapasztalat azt mutatja, hogy ha az ember ellazulva el tudja fogadni a zajokat, akkor a vihar vad hangjai máris elfogadhatóvá válnak, és utat tudnak mutatni a beteg számára. Arról van szó, hogy a betegnek ismét odakint kell felismernie a belülre vett stresszt, hogy szembe tudjon szállni vele. Így előfordulhat, hogy a harangok a szó legszorosabb értelmében vihart kongatnak, az embert kifütyülik, a zúgással és a morajlással rendreutasítják. A káosz közepette nemcsak hogy meg kell találnia mindenkinek a maga álláspontját, hanem meg is kell védelmeznie, és a külső szorongatások ellenére is meg kell állnia a helyét. Ez az érintettek lényeges feladata. Ehhez jön még, hogy sok tinnitusban szenvedő betegnek egyensúlyzavarai is vannak. Az egyensúly-érzékelő szerv ugyanabban a sziklacsontban helyezkedik el, mint a belső fül, és ugyanaz az ideg, a statoacusticus (hallóideg) idegzi be. Végül is innen kapja minden izom az irányítást ahhoz, hogy felegyenesedve tudjunk a nehézségi erővel szembeszállni. A gyakran társuló hallási problémákat a zavaró belső zajkulisszával magyarázhatjuk. Azt mutatják, hogy milyen nehézséget jelent a hallás, a hallgatás és az engedelmesség, amikor az ember minden külső ingert magába fogad, és a belső lényeg számára egyáltalán nem marad már hely.

Nem az tehát az elsődlegesen megtanulandó feladat, ahogy a viselkedésterápiás irányzatok vélik, hogy az ember lehetőség szerint effektíven elterelje a figyelmét a belső zajadóról, hanem épp az ellenkezője. Egyenesen oda kell rá figyelni. Ha a zajoktól dühbe gurul az ember, akkor azok a saját agressziójára akarnak utalni. Ha a koncentrációs képességében zavarják, akkor ez azt mutatja, hogy nehézségei vannak a lényeg megragadásában. A fő mondanivalójuk mindig az, hogy a baj gyökere az ember belsejében van. Nem a külső lárma a hibás, hanem az, ahogyan az ember bánik vele. Belsővé teszi a zajt, és ezért elhanyagolja saját belső világát, illetve megengedi a zajnak, hogy a belső rendet káosszá változtassa. A feladat az, hogy az illető fennhangon nyugalmat teremtsen magának az idegesítő külső környezetben, és megtanuljon, befelé hallgatózni. Ismét életre kel az intuíció, a saját rendhez és valóság hoz vezető út. Abban a mértékben, ahogy az embernek sikerül rendet teremtenie, majd befelé fordulnia, a tapasztalatok szerint a belső hang karikatúráját jelentő tinnitus is elkezd felhagyni a kiabálással. Amennyiben a páciens szabad akaratából tanul meg odafigyelni, akkor nem kell rákiabálni. A zavaró zaj, pedig átalakulhat lelki tanácsadóvá, figyelmeztetővé. Azok a betegek, akiknek sikerült ily módon pólust váltaniuk, 4, elmondják, hogy hangjaik finom és megbízható jelzőműszerként szolgálnak, és ellátják a beépített ébresztőóra feladatát is, amely megakadályozza, hogy visszasüllyedjenek a tudattalanságba. A vekker abban a pillanatban ébreszt és jelez, amint az ember valamilyen kihívással kerül szembe. Ha az a veszély fenyegeti az érintettet, hogy kizökken a belső egyensúlyából, akkor hangosabbá válnak a hangok, és ha ismét magába fojtja az agresszióját, akkor agresszívabbak lesznek stb.

Mint figyelmen kívül hagyott és az árnyékba süllyedt belső hang a tinnitus visszaváltoztatható, akár, a mesebeli béka királyfi. A megváltozott belső hangokból a misztikusok által leírt belső zene, a belső univerzum szféráinak zenéje válhat. Különböző spirituális hagyományok szerint nagy értéket jelent az, ha ilyen hangokat hall az ember. Ezek a hangok jelzik, hogy az illető előrehaladt az útján.

1. Hogyan bánok a stresszel, illetve a környezetem által támasztott követelményekkel és kihívásokkal, és hogyan a túlzott követelményekkel?
2. Mi volt a baj akkor, amikor első alkalommal hallottam a hangokat? Hogyan reagáltam rájuk?
3. Mi az, amit nem akarok többé hallani, kit nem akarok meghallgatni, és kinek nem akarok engedelmeskedni?
4. Hogy áll a dolog az egyensúllyal, az állóképességgel, az önállósággal és önmagam érvényesítésének kérdésével? Szilárd talajon állok-e?
5. Mit akarnak nekem elmondani a belső hangok? Mit akar közölni saját belső hangom? Milyen szerepet játszik az intuíció és a befelé figyelés az életemben?

A kisujj végétől indul, végigfut a kéz külső részének felületén, majd miután elérte a csuklót, felfelé folytatja útját az alkaron és a karon, eljut a vállhoz és a hát felső részének közepe felé veszi az irányt (ahol összekapcsolódik a kormányzóvezetékkel [hátsó közép meridián]), és itt két irányba halad aztán tovább. A meridián egyik része belülről ereszkedik le a szívhez, keresztülmegy a rekeszizmon és a gyomron, és a vékonybélnél fejezi be útját. A másik rész felszáll a nyakhoz, és az archoz érve kettéválik: egyik része a külső szemzug szögletében ér véget, a másik, pedig a belső szemzug szögletében.

Az energiahiány a táplálék feldolgozás nehézségei miatt vérszegénységhez vezethet, a mélyvénás erekben a vérkeringés lelassul, lumbágó, isiász, keringési elégtelenség, étvágytalanság, menstruációs zavarok, vállfájás, migrén, látási és hallási zavarok léphetnek fel.

Azok az emberek, akiknél a vékonybél meridiánon felborul az energiaegyensúly, gyakran lehangoltak, a társas érintkezés nehezükre esik, túl pedánsak, érzelmeiket szigorú kontroll alatt tartják, és túlzott határozottsággal lépnek fel.

Az energiatöbblet gyakran okoz emésztési zavarokat, székrekedést, petefészek működési rendellenességeket, fájdalom léphet fel a vállakban és a felső fogsornál. Az arc gyakran kipirosodik, a nyálelválasztás elégtelen, a hasi izmok befeszülnek, gyakori vizelési kényszer jön létre. Pszichológiai megközelítés szerint az egyensúly hiánya nyugtalansághoz és fáradékonysághoz vezet.

A vékonybélnek az emésztésben van fontos szerepe, így aztán a vékonybél meridiánnak az a feladata, hogy szabályozza a szervezet táplálékfelvétele funkcióit.