Körömrágás - lelki háttere
A körömrágás nemcsak gyermekek és fiatalok között gyakori, átmeneti jelenség, igen sok felnőtt is évtizedeken keresztül szenved ebben a meglehetősen nehezen kezelhető szimptómában. A körömrágást is kényszerként éljük meg, mely legyőzi a kezek fölötti akaratlagos ellenőrzést. Ugyanakkor a körömrágás lelki háttere teljesen egyértelmű, és az összefüggések felismerése sok olyan szülő segítségére lehet, akinek a gyermeke a körmét rágja. A tiltás, fenyegetés, büntetés ez esetben a leghelytelenebb reakció.
Ami az embernél a köröm, az-az állatnál a karom. A karom elsődlegesen a védelmet és a támadást szolgálja, tehát az agresszió eszköze. Azt, hogy valaki megmutatja a karmait, hasonló értelemben használjuk, mint hogy vicsorítja a fogát. A köröm harci készséget jelent. A magasan fejlett ragadozók többsége karmát s fogait fegyverként használja. A körömrágás saját agressziónk kasztrációja! Aki saját agressziójától tartva lerágja a körmét, szimbolikusan hatástalanítja saját fegyverét. A rágás során már felhasznál valamennyit saját agressziójából, ezt azonban kizárólag saját maga ellen fordítja: saját agresszióját harapja le. A nők különösen szenvednek a körömrágástól, mert közben csodálják a többi nő hosszú, pirosra lakkozott körmét. A hosszú, pirosra lakkozott körmök különösen szép, világító agressziós szimbólumok, az ilyet kedvelő nők agresszivitásukat gyakran nem is rejtik véka alá. Kézenfekvő, hogy irigykednek rájuk azok, akik nem képesek kiállni agressziójuk s így fegyverük mellett. Aki hosszú, piros körmökre vágyik, azt a mögöttes vágyát önti külső formába, hogy bárcsak ő is merne agresszív lenni.
Ha egy gyermeknél körömrágás lép fel, az azt jelenti, hogy olyan fázisban van, amikor nem meri agresszióját a külvilágban kinyilvánítani. A szülőknek azon kellene gondolkodnia, hogy nevelési stílusuk vagy saját magatartásuk mennyiben kényszeríti a gyermeket arra, hogy agresszióját elfojtsa vagy negatívan, értékelje. Az ilyen esetekben meg kell kísérelnünk a gyermek számára olyan életteret teremteni, melyben agresszióját és bűntudatát bátran kiélheti. Az ilyen magatartás azonban a szülőkben többnyire félelmet ébreszt, hiszen ha nekik az agresszióval kapcsolatosan nem lenne problémájuk, gyermekük sem rágná a körmét. Így valójában az egész család számára egészséges lenne, ha kérdésessé tennék őszintétlen, siránkozó életmódjukat, és megtanulnának, a külsőségek mögé látni. Ha a gyermek megtanulja, hogyan kell megvédenie magát, ahelyett hogy szülei félelmét respektálja, a körömrágást jószerivel leküzdte. Ameddig azonban a szülők nem hajlandók megváltozni, legalább ne panaszkodjanak gyermekeik tüneteire, zavaraira. Bár a szülők nem vétkesek gyermekeik zavaraiban, kétségtelen, hogy ezek a zavarok mindig a szülők problémáit tükrözik vissza.
