Izületi problémák - lelki háttere
Az ember mozgékonyságát az izületek biztosítják a rossz lelki háttér, azonban ezt korlátozhatja. Az izületek megbetegedései gyulladáshoz, és fájdalomhoz vezetnek, ami viszont korlátozza, sőt le is béníthatja mozgásunkat. Ha egy izület megmerevedik, az azt mutatja, hogy a páciens valamihez mereven ragaszkodik. A merev izület elveszíti funkcióját, ha lemerevedünk valamely témában vagy rendszerben, ezek is elvesztik funkciójukat az életünkben. A kemény, merev nyak a nyak tulajdonosának makacsságáról árulkodik. Figyeljünk csak a nyelvre, s máris elegendő információnk van a tünetről. Az izületi gyulladáson és merevségen kívül izületi betegségek még a ficam, a rándulás, a sérülés és a szalagszakadás. E tünetek nyelvi leírása is egyértelmű, gondoljunk csak a következő fordulatokra, valaminek a súlyát magunkra vesszük, túl messzire megyünk, valakivel összeütközünk, valakit lehordunk, lehetünk túl feszültek, vagy egy kissé kificamodottak hóbortosak. Nemcsak egy izületet állíthatunk helyre, igazíthatunk el, hanem helyzeteket, kapcsolatokat, körülményeket is.
Amikor az izületet egy rántással helyreigazítják, az izület gyakran extrém állásba kerül, vagy éppen az eddigi extrém elhelyezkedéséből mozdul ki, és ez által ismét megtalálja saját új középpontját. A pszichoterápiában is megvannak az ezzel párhuzamos technikák. Ha valaki kimozdíthatatlan szélsőséges helyzetéből, akkor még jobban bele kell hajszolni ebbe,
amíg el nem éri azt a pontot, ahonnan már egy minőségi váltás segítségével újra képes lesz a középúton járni. Bármely pozícióból úgy kerülhetünk ki a leggyorsabban, ha egészen belemegyünk. Az emberi gyávaság azonban többnyire visszatart bennünket attól, hogy belemenjünk egy élethelyzetbe egészen, s általában leragadunk, leblokkolunk egy pólus közepén. A legtöbb ember mindent közepesen csinál, nézetei, magatartásmódjai már rég kialakultak, és életében túl kevés a valódi váltás, a változás. Minden pólusnak megvan a maga határértéke, amelyet elérve saját ellentétébe csap át. A nagy feszültség könnyebben vált nyugalomra. Ezért fedezte fel a fizika, az első egzakt tudomány, a metafizikát, ezért lesznek a békemozgalmak harcra képesek. A középútért meg kell dolgoznunk, de ha rögtön azon akarunk elindulni, könnyen beleragadunk a középszerűségbe.
A mozgékonyság is túlhajtható, s ekkor átcsap mozdulatlanságba, merevségbe. Az izületek mechanikus változásai jelzik határainkat, jelzik, ha az egyik pólust vagy irányt oly mértékben részesítettük előnyben, hogy az önmagát tette kérdésessé. Ilyenkor túl messzire mentünk, valamit a végsőkig feszítettünk, s ideje a másik pólushoz fordulnunk.
A modern orvostudomány lehetővé tette, hogy egyes izületeket protézissel pótoljunk, ezt a megoldást leggyakrabban a csípőízületnél alkalmazzák. A protézis mindig hazugság, valami meg nem levő színlelése. Ha valaki belül merev és mozdulatlan, külső magatartásában mégis mozgékonyságot színlel, a csípőtünet a nagyobb őszinteség felé mozdítja el a személyiségét. Ezt a korrekciót a művi izület, az új hazugság kiiktatja, s ismét testi, és ezzel lelki mozgékonyságot színlel. Ahhoz, hogy képet alkothassunk arról az őszintétlenségről, amelyet az orvostudomány tett lehetővé számunkra, képzeljük el a következő szituációt, tegyük fel, hogy egy varázsszóval minden protézist és minden egyéb művi elváltozást egyik pillanatról a másikra eltüntethetnénk. 
Szóval az összes szemüveget és kontaktlencsét, a hallókészülékeket, a mesterséges izületeket, a műfogakat, az átoperált arcok ismét a régiek lennének, a csontszögelések eltűnnének, a szívritmus-szabályozók, egyáltalán mindaz, ami fém és műanyag és mesterségesen építették be az emberbe, mindaz feloldódna a semmibe. Iszonyú lenne az elénk táruló látvány!
Most egy újabb varázsszóval idézzük fel mindazokat az orvosi vívmányokat, amelyek az emberek halálát elodázzák, s hullák, nyomorékok, sánták, félvakok és fél némák közt találnánk magunkat. A kép ijesztő lenne, ám valódi! Az emberi lelkek válnának láthatóvá. A sokféle orvosi műfogás megtakarította nekünk ezt az iszonytató látványt, az emberi testeket szorgalmasan restaurálják, s különböző protézisekkel úgy kiegészítik, hogy végül majdnem igazinak és élőnek látszanak. Mi lett azonban a lelkekkel? A lelkek nem változtak továbbra is holtak vagy vakok, süketek, merevek, görcsösek, megnyomorodottak, de nem látjuk őket. Ezért félünk ennyire az őszinteségtől. Az egyoldalú testápolásnál sokkal fontosabb, hogy lelkünkön munkálkodjunk kitartóan, mert testünk múlékony, tudatunk nem az.
