Asztma - kialakulásának lelki okai
A görög eredetű asztma szó „szűkmellűséget" jelent. Ennél a betegségnél a tüdő hörgőinek és kishörgőinek szűkületéről van szó, ami a sima izomzat görcsös összehúzódása következtében a légutak gyulladásos ingerlékenységét, valamint a hörgőket borító nyálkahártya megduzzadását és fokozott nyákelválasztását idézi elő.
Megfelelő orvosi kezelés révén e tünetek enyhíthetők. A beteg orvosságokat kap, melyek csökkentik a hörgők görcsét, de bármilyen hatásosnak bizonyuljon is a gyógyszer, csupán a tünetet kezeli, s nem a valódi okot.
Az asztmás rohamot a beteg életveszélyes fulladásos rohamként éli át, minthogy – s ez rendkívül fontos – a kilégzés megnyúlik.
Az asztma a kapcsolatfelvétel elleni védekezés megnyilvánulása, Első lélegzetvételünkkor mintegy kapcsolatot létesítünk ezzel a világgal, s utolsó lélegzetünkkel az életet leheljük ki. Az élet szüntelen adás és elfogadás. Létünk természetében rejlik a kettősség: belégzés és kilégzés, elalvás és felébredés, élet és halál. Az egyik maga után vonja a másikat. Az élet létre hívja a halált, a halál viszont új életet teremt.
Az asztmás beteg szexualitását felsőbb szintre, tudati világába akarja eljuttatni, az viszont feleúton, a mellkasban, megreked. Szerelmet akar kapni, adni ugyanakkor képtelen.
A levegővel kapcsolatos probléma mindig arra utal, hogy a beteg gondolkodásában is hiba rejlik, nehézkes és lebecsül másokat. Az asztmás beteg szereti a tisztaságot, világosságot, elkerüli viszont a sötétet és tisztátalant. A hegyek között, a „lét alantassága" fölé emelkedve jól érzi magát, felépül. A tenger mellett szintén, ahol az ásványi világ tisztasága gyakorol rá jótékony hatást.
Az asztmás beteg számára a tisztaság legtökéletesebb fokát a sterilitás testesíti meg. E sterilitás ellentéte egyben igen hatásos terápiás módszer: a saját vizelettel való kezelés. Az asztmás beteg itt tulajdon tisztátalanságával kerül kapcsolatba, szembesülni kényszerül azzal, amit elutasít.
Az asztma belsőleg jelentkező kiütésként is értelmezhető. Ha ugyanis az ekcéma elfojtódik, gyakran allergiás asztma formájában jelentkezik. Az asztma kezelése ilyenkor gyakran és hamarosan ekcéma megjelenéséhez vezet, hiszen a bőr és a tüdő az ember két legnagyobb kiterjedésű kontaktusteremtő szerve.
Maga az asztma, azaz „szűkmellűség" szó arról is árulkodik, hogy ahol szűkület lép fel - mint például a torokgyulladásnál vagy az angina pectorisnál - ott mindig félelem is jelentkezik. A szűkület és félelem nem választható el egymástól.
A félelemtől elszorul a torkunk, s ha valamitől megszabadultunk, föllélegzünk. Meg kellene hát kérdeznie önmagától:
- Mi fojtja el a lélegzetemet? Mitől félek? - A félelem (szűkület) legyőzésének egyetlen hatékony módja a tudati világ kitágítása. Az embernek ki kell tárulkoznia, magába kell fogadnia mindazt, amitől eddig tartózkodott. Érintkezésbe kell vele lépnie, hogy szervesen beleépíthesse saját létébe.
- Milyen téren szeretnék kapni anélkül, hogy adnék?
- Miféle, esetleg öntudatlan, agresszióim vannak, és milyen lehetőségeim adódnak azok megfelelő levezetésére?
- Mit nem akarok befogadni, valójában mivel fordulok szembe?
- Mi kelt bennem félelmet, tulajdonképpen mitől félek?
- Mivel nem kívánok kapcsolatba lépni, miféle érintkezést kerülök és miért?
Alaposabb vizsgálódáskor az asztmás betegek esetében különféle problémaköröket állapíthatunk meg, melyek világosan körülhatárolhatók, ugyanakkor szoros összefüggésben állnak egymással.
- Az adás és elfogadás, valamint a bezárulni akarás problémája: valódi kapcsolat és őszinte vonzalom iránti mély vágyakozásról van szó, melyet többnyire az anya túlzottan féltő aggodalmaskodása váltott ki. Az anyai szeretet korlátozó szerepet játszott, gátolta a személyiség egyéni kibontakozását. E probléma gyökerezhet a túlzottan erős tekintély általi elnyomásban is, vagy éppen az anyának gyermeke iránti nemtörődömségében. Hogy az anyához fűződő kapcsolat valóban jelentős szerepet játszik, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a huzamosabb ideig szanatóriumban tartózkodó s így anyjuktól elszakított gyermekek többségének állapota rohamosan javul, miután a megváltozott környezethez hozzászoktak.
- Elfojtott hatalomvágy, amely szöges ellentétben áll tulajdon tehetetlenségünkkel: a beteg a tehetetlenség érzését, a történések passzív eltűrésének zavarát éli meg. Következésképp az asztmás rohamok többnyire olyan helyzetekben lépnek fel, ahol magát az eseményt utasítja el a beteg. Az eseményre adott felháborodott nem elfojtja a lélegzetet.
- Elfojtott agresszió, egyben képtelenség arra – vagy félelem attól –, hogy ezen indulatokat levezessük, és ismét fellélegezhessünk: az agressziót afölötti felháborodásunk váltja ki, hogy ilyesmit kell átélnünk, ilyennek kell mutatkoznunk.
- Védekezés az alantasnak vélt életterületekkel szemben. Ide tartozhat a szexualitás, állati ösztönök, por és hasonlók.
- Idős korban fontos szerephez jutnak a pszichikai okok, különösen az életkorral járó alkalmazkodási nehézségek. A harag, félelem, belső feszültségek, akadékoskodás és visszautasítás mindegyike kiválthat asztmát, s a rohamok annál hevesebben lépnek fel, minél inkább elnyomják, elhallgattatják a fenti érzelmeket.
Valahányszor görcsös rohamot élünk át, mint asztma esetében kilégzéskor, ez mindig egyfajta védekezést jelent. A kilégzéskor fellépő görcs tehát voltaképpen „ellenlégzés". Az asztmás beteg meg akarja tartani azt, amije van, de ezzel önmagának árt, hiszen nem képes adni. Védekező magatartást vesz fel. Semmi újat nem hajlandó magába fogadni, teljesen bezárkózik, pedig a bezárulás végső formája a halál.
Az asztmás betegnek meg kell tanulnia elfogadni önnön tökéletlenségét, tehetetlenségét, s nem szabad hadakoznia ellene. Huzamosabb ideje tartó betegség során a mellkas megnagyobbodása, megmerevedése alakul ki. Bár ez jelentőségteljes külsőt mutat, a rugalmasság nagy fokú csökkenése miatt valójában csekély légzési volument takar. Ezen a ponton a test, a maga nyelvén, kristálytisztán kifejezésre juttatja az ember önmagával szembeni elvárását és a megfelelni akarás képtelenségét. Igazi erő helyett itt csupán „pöffeszkedésről" van szó, mely egészen az ájulásig fokozódhat.
Az ember legszívesebben kiáltana, hogy levegőhöz jusson, de feltörő kiáltása megreked a tüdőben. Így nem tehet mást, mint „odahörög" valamit a másiknak, eléje köp – jelezvén agresszív indulatait, melyek másképp nem tudnak megnyilvánulni.
Asztma: elnyomott dominanciaigény, elfojtott agresszió, kielégítetlen szabadságvágy
Az asztma jelzi
- hogy valami, valaki túl közel jött hozzám, ezért korlátozva, szorongatva érzem magam, képtelen vagyok zavartalanul kibontakozni. Csillapítatlan igény él bennem a szabadság iránt, szeretném magamat kifejezni és teljesen érvényre juttatni.
- hogy az- az érzésem, nem szabad elengednem magam, talán már képtelen is vagyok rá. Különösen korlátoznom kell magam a személyiségem terén. Egyidejűleg erős vágy él bennem az iránt, hogy közelebb kerüljek önmagamhoz.
- hogy saját elképzeléseim, környezetem elvárásai és erkölcsi normái akadályoznak, korlátoznak. Az életen kívül élek, mert önmagamon kívül létezem.
Amit tenni kell
Lássa be: „Nem csupán lehetőségem, de egyben kötelességem is, hogy olyan legyek, amilyen vagyok." Fontos, hogy a beteg megtanulja kifejezni magát, kinyilvánítani érzelmeit, nyitottá váljék, hogy adhasson és kaphasson. A ki- és belégzés egyformán fontos! Nincs az életben oly dolog, mely valóban árthatna nekünk, túl közel jöhetne hozzánk. Csak ha képesek vagyunk elfogadni az életet úgy, ahogy van, adatik meg a lehetőség, hogy teljességben éljünk.
Épp ily lényeges megszabadulnunk mindattól, ami valójában nem hozzánk tartozik. Az embernek meg kell tanulni önmagát olyannak elfogadni, amilyen, s valódi lényét létezni engedni. Ez magában foglalja mindannak a felszínre juttatását, ami a lélek legmélyén rejtve vau, amit az ember legszívesebben nem bolygatna, senkinek se mutatna meg.
Az asztma arra szólítja fel a beteget, hogy elinduljon a befelé vezető úton, mivel csak így lesz képes önmagában nyugalmat találni, biztonságra lelni. Nem jelentkezik többé benne igény arra, hogy a másik embernek csak úgy „odahörögjön" valamit. Fel kell ismernünk: „Nem lehet csak adni vagy csak kapni, belégzés nélkül nem létezik kilégzés. A kettő együtt alkotja az egészet, máskülönben valami mindig hiányozni fog nekem."
Amennyiben az ember – önmagának is – szeretetet ad, szeretni is fogják. Az asztmás betegre különösen érvényes a közmondás: „Ki mint vet, úgy arat." Nem létezik se tisztátalan, se alacsonyrendű dolog, még tulajdon énünkben sem, mivel minden az egész részét alkotja.
Árnyoldalak csupán addig vannak, amíg létezni engedjük őket, amíg folytonos öntudatosodásunk át nem világítja őket. Ha félelmeinket őszintén, kertelés nélkül bevalljuk magunknak, nem kerüljük majd többe a félelemkeltő helyzeteket, hanem megfelelően integráljuk életünkbe. Annak felismerésével, hogy a személyiség fejlődésében a kellemetlen élményeknek is fontos szerep jut, fokonként eloszlik a félelem. Kérdezze meg önmagától: „Hol utasítom el önmagam? Milyen nem szeretnék többé lenni? Mitől tartok, hogy mit fedezhetnek fel rajtam az emberek? Kivel vagy mivel nem kívánok érintkezésbe lépni, és miért?"
Egy tünet mindig felhívás, hogy kellő figyelmet szenteljünk létünk összes vonatkozásának, engedjük magunkat olyannak lenni, amilyenek vagyunk. Nem létezik olyan dolog, amit el kellene utasítanunk, amitől tartózkodnunk kellene. Nincs olyan ember, aki a másiknál felsőbbrendű lenne, de olyan sincs, aki alávalóbb. Mindnyájan egyek és egyenlő jogúak vagyunk. Fel kell hagynunk azzal, hogy görcsösen ragaszkodjunk valamihez, fel kell adnunk a látszatot, hiszen csakis az önmaga egyszeriségének és egyediségének tudatában levő, autentikus személyiség képes szabadon alakítani életét.
