Kartörések - lelki okai
A törött kar azt szimbolizálja, hogy eltörött az embernek a világhoz való kapcsolata. Már nincs a kezében az élete, már semmit sem tud megragadni és megfogni, nem tudja magához ölelni a világot, és a normális ügyekben sem tud részt venni. Cselekvésképtelenné vált. Ha a jobb karja törött el, aláírni sem tud. A régi kultúrákban levágták, vagy eltörték a tolvajok jobb karját.
A töréseknél a bejáratott életminta tudatos megszakítása a tanulni való feladat. A betegség azzal, hogy cselekvésképtelenségre ítéli az embert, a külső kereteket is meghatározza. Lényeges, hogy melyik oldal esik ki: a jobb, amelyikkel hatni tud a világban, vagy a bal, amelyikkel inkább kérni szokott. Az orvosilag elrendelt nyugalomban ki kell rajzolódnia annak is, hogy milyen változásokra lesz szükség a jövőben, hogy alakul a feszültség és az ellazulás mintázata az illető életében. A törés történése a testi, azaz megoldatlan formában jeleníti meg a feladatot. Egy szokatlan vagy terjedelmében eltúlzott mozgás drámai módon megnöveli a feszültséget. A csontok utánaengednek, és így ismét beáll a lazulás állapota. Az ilyen feszítő eseményeket átvitt értelemben is megélhetné az ember, azok mindenesetre értelmesebbek lennének.
Azoktól az esetektől eltekintve, amikor a kar emelő tulajdonságait feszítik túl, a legtöbb kartörésnek, azaz oka, hogy az ember zuhan egyet. Az esés és a zuhanás teszi ki amúgy is a balesetek legnagyobb részét. A zuhanás egy ősi emberi problematikával hozza kapcsolatba az embert: azzal, hogy kiesett a polaritás paradicsomi egységéből. Más kultúrák más képeket használnak, de mindegyikben benne van az embernek a Teremtője elleni lázadása és a rákövetkező zuhanás ősmintája. Az ókorban egyedül az, számított bűnnek, ha az ember fellázadt az istenek ellen. Prométheusz példája igen szemléletesen mutatja a lázadás fázisát, amikor az istenek tilalma ellenére elhozza az embereknek a tüzet. Ezután igen mélyre zuhan, és a megváltásig súlyos büntetést kell elszenvednie.
Amikor eltörjük a csontunkat, hasonló a szimbolika, mivel a testi sík meglehetősen alkalmatlan a lázadási kísérletekre. Eltúlzunk valamit, és vetünk saját természetünk törvényei ellen.
Következik a büntetés. Mégsem azt az üzenetet olvassuk ki belőle, hogy „sohase merjél semmit megtenni, nehogy kipróbáld a határaidat!", hanem az ellenkezőjét. Azt, hogy merd élni az életet, és tekintsd kihívásnak. Minél több változatosság jön az ember életének szilárdan összeillesztett sínjébe, annál kevésbé megy a téma a csontjaira. A törött hely többnyire a hegszövet képződésének köszönhetően szilárdabb lesz, mint azelőtt. Ha egy törött csont nem jól forr össze, akkor az elárulja, hogy a belső lépések nem voltak elégségesek, és továbbra is a testben tükröződik az összhang hiánya.
Mindig újra meg kell kockáztatnunk, hogy esetleg hasra esünk az úton. Egy esésnek arra kell alkalmat szolgáltatnia, hogy megálljunk, és más, főleg új utakat keressünk. Olyanokat, amelyek kivezetnek abból a régi kerékvágásból, amelyikbe beleszaladtunk. Akkor aztán meg kell törni a dolog folyamatosságát, és meg kell kérdőjelezni a szilárd, acélossá merevedett alapelveket.
- A nőies vagy a férfias oldalam akadt-e el annyira, hogy szünetre, megszakításra lett szükségem?
- Mennyiben volt ennek a résznek az élete a markomban, és mennyire fojtogattam?
- Vajon a monotóniából való kitöréshez volt szükség a törésre? Mit hoz számomra a töréssel együtt járó változás?
- Hol kérgesedtek a meggyőződéseim túl szilárddá, az ítéleteim előítéletekké, és hol feszítettem túl vagy túloztam el a dolgokat?
- Hol követel az utam nagyobb (mozgás) szabadságot?
- Van-e bátorságom ahhoz, hogy képletesen elmenjek a határokig és azokon is túl?
- Hogyan vihetnék változatosságot, izgalmat és értelmes ellazulást az életembe?
